Bár az aktív hangfal ezen felén Vikings felirat olvasható, miközben a másik felén semmi, attól még a közös tőről fakadásuk - már csak a formai azonosság okán is - teljesen nyilvánvaló. Épp mint ahogy az is, hogy a hangfal egyrészt nem ide való, másrészt azért van itt, mert a hangszórós szekrénybe ez a benga állat már végképp nem fért be. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a páros aktív fele a lomtalanításból csak akkor jöhet velem haza, ha könyörtelenül elbontom. Hogy mennyire apróra, az nemcsak a működőképességének, de még a hangulatomnak is függvénye, ami jelen pillanatban egy kissé zord.

   Ami egyértelműen annak köszönhető, hogy már megint voltam akkora marha (Te, hogy velem mindig ez van...), hogy tettem magamnak egy olyan tartalmú ígéretet, mely szerint ha csak valami közbe nem jön, a 2023-as lomtalanítás alkalmával beszerzett összes kincset még az adott hónap végéig feldolgozom. Ezeken felül itt már nincs semmi (vagy ha mégis, akkor azt nagyon eldugtam), odafent a lakásban viszont még van. Szóval ahogy mindig is szoktam volt magamnak mondogatni: Hajrá Géza, húzzál bele, különben lemaradsz!

   És már csaptam is ki a munkapadra ezt az átlagos szintnél jóval koszosabb vackot! Hogy ezt meg mégis minek hoztam el? Egyrészt azért, mert ugye kiváló önkéntes boncalany, másrészt hangszóró van benne erősítővel, hálózati trafóval, mely összetevőkre egy magamfajta barkácsoló kedvű embernek bármikor szüksége támadhat. Amennyiben a szétszedtem projekt a következő év végére kifut (ebben amúgy komolyan reménykedem), s még állok a lábaimon, meg persze a lendület sem fogyott ki belőlem, akkor akkorákat, de tényleg akkorákat fogok barkácsolni, hogy arról aztán már tényleg hosszú évek óta egyre csak álmodozom.
   Mindeközben a négyszögletes piros LED alig látható fénye azt jelzi, hogy az aktív hangfal tápegysége bekapcsolhatónak bizonyult. Némi hátlapi csipeszes belepiszkálás eredményeként kiderült, hogy az erősítő is működik, bár másik hangfal híján csak az egyik csatornát próbáltam.

   Ez a szerencsétlen hardver úgy ennyire koszos, hogy időközben egy dörzsi szivaccsal durván megfürdettem, mire fel a doboz sorsa menten eldőlt. Mármint miközben a bele maradhat, a külsejének mennie kell. Amúgy ha nem működött volna, az elektronika is repült volna a doboz után a kukába. Na jó, előbb azért még - kedvenc szokásomhoz híven - biztosan kiforrasztgattam volna belőle a ránézésre használhatónak tűnő főbb alkatrészeket.

   Mikor a lakásban termelődő kosz elér egy bizonyos, amúgy nem különösebben alacsony szintet, minek következtében a takarításra idővel hirtelen felindulásból rámozdulok (ez az utóbbi időkben valahogy egyre ritkábban történik meg), a kosz láttán azt szoktam magamnak mondogatni, hogy hozzánk képest mások sokkalta nagyobb mocsokban is tudnak élni. Mármint mégis milyen lakás, műhely, pince vagy garázs az, melyben még a tárgyak rejtett hátulja is ennyire koszos lesz? Természetesen a nagyja mocskot az előbb ebből a mélyedésből is kitöröltem.

   Mivel a konkrétan nulla túlélési esélyeit az aktív hangfal előtt nem tartottam titokban, bosszúból az összes csavarját olyan mélyre húzta, hogy azokhoz egyik keresztélű csavarhúzóm sem ért be. Na jó, a bal oldali igen, de annak meg olyan vastag az éle, hogy nem kapott bele az apró csavar hornyaiba.
   Mikor a pince mélyén található, még mindig erősen vegyes tartalmú szerszámos fiók felé azzal a hangosan tett megjegyzéssel indultam el, hogy ha nem található benne az adott célra megfelelő szárhosszúságú csavarhúzó, akkor hozom a motoros fűrészt, nem a lelki, hanem az igazi füleimmel hallottam, amint a hangfal eresztékei rémültükben megreccsennek.

   Egy pillanatra ugyan felmerült bennem a kopott, koszos, besárgult (ez utóbbi szín főképp a gombjait érinti) hangfal átfestése, ezt a lehetőséget azonban már csak az összes pincémben kialakult permanens helyhiány okán is elvetettem. Ez most a tőlem megszokott lassúsággal ellentétben valami k*rva gyorsan történt, nehogy a már sehová sem férő hardver a végén még kegyelmet kapjon.

   Mikor kiderült, hogy az előlapba szemből beszerelt hangszóró a lyukon nem fér át, akkor választhattam, hogy az egyik pincemélyi fiókból elhozom a csehszlovák pisztolypákát, vagy nekiállok és végre megkeresem azt a hatalmas piros nyelű csípőfogót, ami mára már csak emlékeimben él. Mármint azt a szerszámot már tényleg olyan régóta nem láttam, hogy a még mindig meglévőségével kapcsolatban komoly kétségeim merültek fel.

   Az oldalcsípőfogó után szerencsére nem kellett hosszan kutatnom, az ugyanis éppen ott volt, konkrétan a még a motoros időkből megmaradt szerszámosláda mélyén, mint ahol a fellelési helyét sejtettem.

   Nekem valamelyik régebbi elektronikai könyvemből úgy dereng, hogy bár a TDA2030 alapvetően egy hangfrekvenciás végerősítő céljára készült IC, ettől eltekintve azonban egy nagyon erős műveleti erősítő is. Vagyis ha olyan opamp kell, ami mondjuk meg tud hajtani egy nem is annyira apró villanymotort, akkor a TDA2030-as IC a jó választás.

   Miután az aktív hangfal maradványaival nyomatékosítás végett többször is közöltem, hogy ha nem férnek bele a tárolásukra nemhogy kiválasztott, de még felirattal is ellátott dobozba, akkor a kilógó részeit levágom és kidobom, ha csak morogva is, de végül azért sikerült összehúznia magát.

   Mikor úgy voltam vele, hogy kész, ez a projekt ez kérlek ennyi volt, a hangfal maradványait tartalmazó dobozt már csak át kell vinnem a lomos pincébe, akkor menten felmerült egy kérdés. Mármint az, hogy: Mosogatni meg mégis ki fog?

   A frissen elmosogatott alkatrészek nemcsak azért nem fogják a jégkrémes dobozban végezni, mert egy kissé még vizesek, hanem azért sem, mert már mind a hangszórórácsoknak, mind a forgatógomboknak, és még a különös formájú apró műanyag daraboknak is saját helyük van. Na jó, utóbbiaknak most még csak lesz, azonban én már nagyon tervezem létrehozni az apró műanyag bizbaszos dobozt.

   Amit még szintén beterveztem, az a szintén a 2023-as Zuglói lomtalanításkor begyűjtött csiszológép szétszedése majd megfürdetése, csak mielőtt annak nekiugranék, előbb még van egy másik aprócska mosogatós feladatom.

   Miután már a biztonsági kamerákat is megfürdettem, a hangfal maradványait tartalmazó dobozzal azonnal mehettem is volna át a lomos pincébe, csakhogy félelmemben, hogy a végén még elmarad, a csiszológépet is elmosogattam.

   A jégkrémes doboz ennél idétlenebb helyre talán nem is kerülhetett volna! Mármint a még valamikor jóval korábban kidolgozott, természetesen azóta sem megvalósított terveimben úgy él, hogy a különféle félbehagyott apró projektjeimet tartalmazó dobozoknak a lomos pincében egy jól átlátható dedikált helyük lesz.
   Természetesen nemcsak a felvázolt állapotot, de még azt is nagyon szeretném megérni, hogy a sok kis félretett apróság egyszer mind egésszé kerekedjen. Hogy ennek esélye csekély? Attól még nem hagyhatom abba az álmodozást, mert ha ezt megtenném, akkor már aznap biztos egyből elvinne az ördög...