Még valamikor viszonylag korán reggel ideálltam az ablakba, melegen sütött rám a nap, s azt élvezvén hosszan álmodoztam róla, hogy aznap miket fogok csinálni. Mikor megemlítettem a bevásárlást, anyám a földre a december huszonötödikei dátum közlésével rántott vissza. No nem mintha annyira el akartam volna menni bevásárolni, mikor itthon is annyi dolgom van, hogy ha nem tettem volna meg ezt valamikor korábban, aztán még egyszer, meg még egyszer, meg még egyszer, meg még ki tudja már hányszor, akkor akár neki is állhattam volna egy a 2025-ös évben reám váró feladatokat felsoroló cikk megírásába.
   Mivel tudtam, hogy még a korábbi terveim sem teljesültek, ezért úgy döntöttem, hogy inkább letudok egy már régóta folyton csak emlegetett témát, mely kiváló tervemből aznap természetesen már megint nem lett semmi. Ezen már csak azért sem lepődtem meg, mert ugye nálam ez a sztenderd. Mármint én inkább azon szoktam meglepődni, mikor valami tervemmel minden szerencsétlenkedésem ellenére mégiscsak elkészülök.

   Mikor megláttam, hogy a polcaimon már két rádió belseje is éktelenkedik, pláne a csúfságukon felül még száll is rájuk a por, az engem a rádiószerelés témájától úgy eltaszított, hogy végül mégiscsak ennél kötöttem ki, csak egy harmadik alanynál, és nem itt fent, hanem messzi lent a pincében.

   Kezdetben úgy volt, hogy szünet lévén (no nem mintha amúgy dolgoznék) majd csak a számítógép gombjait fogom nyomogatni, de mint az őszinte meglepetésemre szolgálva vele kiderült, a minap már az összes (ez természetesen még tőlem is erős túlzás volt) gombnyomkodós feladatomat letudtam.
   Ekkor történt, hogy a lakásban egyre nagyobb köröket leírva kezdtem el keringeni, hátha mégis találok egy kedvemre való feladatot. Mint az gondolom sejthető, feladatot azt találtam rogyásig (csak most nem álltam neki felsorolós cikket írni belőlük), csak egyik iránt sem éreztem az elvégzéséhez feltétlenül szükséges lelkesedést.

   Ha jövőre (ez ekkor 2025-öt jelentette) nem lassulok le, akkor van rá esélyem, hogy letudjak olyan elmaradásokat, mint mondjuk az EVA tápegység dobozába a ki tudja mi megépítése (azt a dobozt is csak felhoztam, aztán azóta is csak porosodik), vagy a három plüss (ezeket a párom ültette be a dobozba, hogy ne legyen üres) mögötti dobozban található paneltervezős feladat.

   Felsorolt kiváló terveimhez képest, az iménti képen látható helyszínnel kapcsolatban aznap mindössze annyi tellett tőlem, hogy a szivecskés szemű egér mellől elvettem ezt a plexidarabot, s mivel koszos volt, ezért ha lelkesen épp nem is, de azért elmosogattam, elcsomagoltam, s valamikor később, konkrétan a 2025-ös pincei rendrakás első etapjának keretében még le is vittem a pincébe a többihez.

   Az a kicsi karácsonyfa hiába szép, ha egyszer takarja a magnót. Mármint azt találtam ki magamnak következő feladatul, hogy az ünnepi hangulatot árasztó dísznek találjak a magnó előttinél egy valami jobb helyet. Te, hogy én ebbe a projektbe (megjegyzem is) már megint hogy belebuktam... Mármint nekem úgy dereng, hogy ez a normálisabb helykeresés már a korábbi években sem sikerült.

   Miután a pincébe lejöttem, egy nagy csomó elől hagyott apróságot visszaraktam a helyére, majd meglepve állapítottam meg, hogy a hőmérséklet idelent 15 fok alá zuhant. Ez amúgy valószínűleg annak volt köszönhető, hogy Pista szomszédék (ők laknak a pince felett) elutaztak, s arra az időre kikapcsolták, vagy egyszerűen csak lentebb tekerték a fűtést.

   Ha úgy nézzük a dolgot, hogy ezen a ponton mindjárt két rádió is áll a kisebbik oldalára támasztva, akkor a helyzet szörnyű, viszont ha úgy nézzük, hogy a rádiók nemrég még négyen voltak, akkor a helyzet már kifejezetten javuló tendenciát mutat. Bár tulajdonképpen úgy van, hogy a jelen cikk keretében a kettőből elveszek egyet, a valóságban ez nem pontosan így néz ki. Mármint a tervem mindössze annyi, hogy ráfényképezek a rádióra, nagy ügyesen megállapítom a típusát, beszkennelem a dokumentációját, megírom a cikk felvezetőjét (ezt amit most olvasol), aztán már hagyom is a témát a francba.
   Ezzel a "belekapással" amúgy azt kívánom elérni, hogy mikor majd valóban rámozdulok a rádióra, akkor a róla szóló cikkel ne a nulláról kelljen elindulnom. Mármint tapasztalatom szerint ez segít. Mármint azon segít, hogy mikor tényleg nekiállok szétkapni az adott valamit, akkor arra könnyebb magamat rávenni úgy, hogy nem belefognom kell a témába, hanem csak folytatnom kell valahonnan.

   Ez a rádió számomra (mint ahogy megannyi másik is) teljesen értéktelen. Ildikó szomszédasszonytól szedtem el, mondván annyit mindenképp megér, hogy írjak róla egy cikket. Mármint ahelyett, hogy lomtalanításkor egyszerűen csak ki lenne dobva a többi szeméttel együtt.

   A készüléken külön magas és mély hangszínszabályzó van. Az AFC AM gomb az AM sávokon a sávszélességet kapcsolja. A készüléket bekapcsolni már nem a hangerőszabályzó potméterrel közös kapcsolóval kell (itt olyan persze már eleve nincs is), hanem valamelyik hullámsáv gombját kell megnyomni. A sorban az utolsó (jobb szélső) gomb a kikapcsoló. Ebben a megoldásban az a hiba, hogy így éppen annak a hullámsávnak a kapcsolója kopik leginkább, ami a leggyakrabban van kapcsolva. A skála szerint az URH sáv keleti normás, vagyis ha kipróbálom a rádiót, akkor maximum középhullámon lesz vétel. Már ha működik egyáltalán ez a készülék...

   Mikor ennek a képnek az elkészítésével megvoltam, vagyis megörökítettem a készülék típusszámát, akkor akár már mehettem is volna, csak aztán - megjegyzem szerencsére - ha csak egy kicsit is, de valamiért itt fogott a téma. Mármint azért szerencsére, mert ha sokkal azért nem is, de így azért egy kicsivel tovább jutottam, mint amit eredetileg terveztem, az meg ugye nemhogy nem baj, de még egyenesen üdvözlendő is!

   Íme a hátulnézet. Bár árcédula valamiért nincsen rajta, attól még az internetről kiderítve, a bolti ára a 70-es években 2.100 forint volt. A doboz laminált pozdorja, a tulajdonképpeni rádiót pedig egy annál jócskán masszívabb, majdnem az egész dobozt végigérő rétegelt lemez hordozza.

   Ekkor már beleszólt a nem tudom ki, de túl sok agya nem lehetett a hátlapi feliratba. Mármint kimaradt a szövegből a "belsejének" kitétel, ami nélkül a figyelmeztetésnek eléggé elgondolkodtató, kifejezetten zavaró jelentése van.

   Olyan jól elvoltam a pincében, hogy szinte oda sem figyelve rá, hogy mit csinálok, lépegettem szépen tovább. Mármint előkaptam apukám egyik, még valamikor a 60-as évek végén készült csavarhúzóját, s már tekergettem is vele kifelé a hátlapot tartó csavarokat.

   Bár elsőre úgy tűnik, mintha a sasszi és a trafók külön lennének a dobozba belecsavarozva, csakhogy ezeket a dobozból együtt, az alul látható rétegelt lemeznél fogva lehet kiemelni. Ez is egy milyen ügyes kis konstrukció... Az oka amúgy az, hogy idővel a rádiók még fémlemezből hajtogatott sassziját leváltotta egy puszta fémkeret, benne a nyáklappal (jelen esetben nyáklapokkal, mert a végfok külön panelre került), ez pedig így már már nincs annyira erős felépítmény, hogy meg tudja tartani a meglehetősen nehéz, vasból és rézből készült kimenő és hálózati trafót. Konkrétan arról van szó, ahogy a részegységeket hordozó rétegelt lemezzel megspórolt a gyártó egy csomó, valaha a rádió sassziját alkotó vasat.

   Első ránézésre fűt az összes cső, és még a skálaizzó is világít. A készülék a valószínűleg évtizedek óta be nem kapcsoltsága ellenére (tikkadt elkók) nem búg, cserébe recseg mikor a gombjait nyomkodom. A többi sávot nem próbálva, a pince mélyén középhullámon még antenna nélkül is hozott három adót.
   Egy a témával kapcsolatos apró érdekesség, hogy egy darabka drótot az antennabemenetbe dugva, a vételkészség nemhogy nem javult, de még romlott is, mely jelenséget így hirtelen nem igazán tudtam hova tenni.

   A következő meglepetés akkor ért, mikor a rádió dugójáról a lengőaljzatból történő kihúzáskor leesett a fedő. A csupasszá vált, a hálózati feszültséget hordozó csavarokhoz szerencsémre nem nyúltam hozzá.

   Ez itt nagyon úgy nézem, hogy nem a gyári, hanem egy már utángyártott, amúgy az URH sávhoz tartozó mutató. URH sávon már csak azért sincs vétel, mert az előlapi forgatógomb nem mozgatja sem a mutatót, sem az FM hangolóegység variométereinek vasmagjait.

   A pincéből távoztomban a rádióra visszanézve, képtelen voltam eldönteni, hogy mi legyen. Mármint mikor legközelebb erre jövök, akkor tegyem vissza a rádióra a hátlapját, vagy inkább folyatassam a szétszedését, körbefényképezését. Csak úgy egyszerűen, mármint a további fotózása nélkül elrakni azért lenne jó, mert akkor nagyobb esélyük lenne a lakásban a polcokon már félbevett két másik rádióról szóló cikkek befejezésének. Az egyik amúgy egy kicsi daxli, a másik pedig egy román készülék.
   Egy a rádióhoz kapcsolódó különös tény, hogy én ezt a készüléket mára már rég ki tudja miért annak ellenére hívom daxlinak, hogy tudom, hogy nem az. Mármint az igazi daxli az EC55-ös volt, ami ezt az elnevezést nemcsak a hosszú formájával vívta ki, hanem a csutka lábaival is. Ez meg ugye legfeljebb csak egy lábatlan daxli, ezért inkább könyvespolc rádiónak kellene hívnom.

   A rádió dokumentációjának érdekessége, hogy az valamiért nem RA 3101, hanem R 4902 néven fut. Mármint a rádió rajzát RA 3101 címszó alatt semelyik könyvemben, és még az interneten sem találtam meg. Mármint az internet mutatta találatok valamiért mind az R 4902-es készülékre mutattak. Bár erre nem mernék megesküdni, ennek valószínűsíthető oka az, hogy a gyárban időközben más jelölési rendszer kezdtek el használni.

   A kapcsolási rajzot hosszan bámulva, azon több hiba is felfedezhető. Kezdve mindjárt az elején, az antennabemeneten lévő KF szívókör a valóságban testre kötött lába a levegőben lóg. Vagy ott van az, hogy az "A" jelű kapcsolósor 7, 8, 9-es lába a rajz szerint semmit sem kapcsol.

   Hogy a skálahúrozás visszaépítéséhez van rajz, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy az elszakadt, vagy egyszerűen csak leesett húrozást nekiállok helyreállítani. Már csak azért sem, mert igencsak elképzelhetőnek tartom, hogy a rádió lentről a pincéből a lakásba már eleve fel sem fog kerülni!

   Mikor a lakásból kiléptem, a pince irányába elindultam, akkor még arról volt szó, hogy fedeleket fogok hajtogatni a pincei dobozokra. Ehhez a projekthez ekkor amúgy már minden össze volt készítve.

   Csakhogy kiváló tervemet megtorpedózta a tűzifás pincében uralkodó 13 fokos hőmérséklet. No nem mintha a lomos pincében akár csak egy kicsivel is melegebb lenne... Cserébe ott van az asztal alatt egy melegfúvó, amit bekapcsolva a lábamra fújt melegtől pillanatok alatt elmúlik a fázás.

   Hogy a termelt melegnek legyen esélye bent maradnia, ha csak hevenyészve is, de behúztam magam után az ajtót. Mármint ha nem lenne kikötve, akkor az állása miatt kinyílik, kilincsre viszont nem lehet bezárni, mert a hozzá tartozó zárban egy annyira speciális betét van, hogy abból a kulcs csak a zárnyelv kitolt állapotában húzható ki.
   Néhányszor rámozdultam a probléma megoldására, mely próbálkozásaimnak eddig még mindig egy hatalmas legyintés lett a vége. Mármint minek ezt az apró anomáliát elhárítani, mikor ennek a pincének az ajtaját valószínűleg most húztam rá magamra először.

   Bár az erről szóló, a képek szöveggel oldalra írt 137-es cikk majd csak évekkel később fog megjelenni, attól még a valós időben úgy volt, hogy a rádiószerelés előtt amolyan bemelegítésképp, valamint mert a készülék kitakarításához kellett, végre összeállítottam ezt a porszívót. Mármint ez egészen idáig egy másikkal, valamint négy csővel és egy csomó kiegészítővel együtt egy hatalmas papírdobozban volt.

   Bár a rádió belsejét a dobozhoz rögzítő csavarokat egyértelműen nem volt jó ötlet a készülék fejjel lefelé fordított állapotában kitekerni, szerencsére nem lett belőle baj. Mármint nem zuhant ki a dobozból a sasszi.

   Ez amúgy valószínűleg annak köszönhető, hogy a sasszihoz rögzített skálaüveg felső peremén van két, a képen balra látható fazonú elfordítható lemezdarab, ami a skálaüveget ékként feszíti neki a doboznak.

   Mármint úgy kell érteni az éket, hogy a lemezdarab ebbe a doboz tetejébe vágott résbe fordul bele, amiben aztán bizonyos állásnál megszorul. Ez egy nagyon ügyes megoldás! Kivéve persze akkor, mikor a trehány szerelő a munkája végeztével a rögzítőlemezt elfelejti a ferde résbe visszafordítani, mire fel a hangszóró által meghajtva a skálaüveg (ami amúgy már plexi) a dobozban vidám zörgésbe kezd.

   A balra lent látható, facsavarral rögzített lemezdarab is azért van ott, hogy odafogja a skálaüveget a dobozhoz. Az úgy nagyjából középen látható alkatrész pedig a hangszóró vezetékeit hivatott összefogva rögzíteni (most nem úgy van), hogy az a zörgést elkerülendő, lehetőleg ne a membránon hemperegjen.

   A hangszóró nem közvetlenül, hanem egy plusz falap közbeiktatásával lett a dobozhoz csavarozva. Ebben a megoldásban az az okosság, hogy egy más típusú hangszóró beépítésének esetén elég csak a közbetétet lecserélni, nem kell lyukakat fúrni a dobozra, kockáztatva ezzel az átlyukasztását. Ez a lehetőség természetesen nemcsak a gyárban, hanem szervizmunkakor is jól jöhet.

   A rádió belseje annyira nem fotogén, hogy hiába lőttem róla tíz képet, valami érthetetlen okból egyik sem sikerült élesre. Mármint ahhoz képest nem, hogy van egy lámpa a mennyezeten, egy másik a pulton ami a fehér plafonra szórja a fényt, az asztalon pedig mindjárt két, a területet megvilágító, viszonylag szabadon mozgatható lámpa is van. Ehhez képest a fotómasina bevágta a durcit.

   Kikapcsoltam a melegfújót, az ismét lefagyott bemenetű párátlanítót, majd helyettük a porszívót járatva először a rádiót takarítottam ki, majd rámentem a pince padlójának felporszívózására. Bár a porszívó mintha alulteljesítene, szinte nem is érzek szívóhatást mikor befogom a csövét, ennek ellenére lazán felkapja a hármas anyát, így meg lehetek vele elégedve. Hogy mennyi mindent szedett össze? Mármint ahhoz képest, hogy ebben a pincében nem nagyon porolok, koszolok? Ha meg nem is telt a tartály, de azért már látható szintre növekedett benne a szemét.

   Amennyiben a rádiónak az innen balra eső részét levágnám, már készen is lenne az ECL86-os elektroncsővel épített mono végfok. No nem mintha ilyet akarnék ebből a rádióból építeni, hanem ezt csak mint puszta lehetőséget említettem meg.

   Mint ahogy az a képen látható, a rádiófrekvenciás részről készült fotók továbbra is életlenre sikeredtek, mégpedig annak ellenére, hogy már megint lőttem a témáról legalább öt képet.
   Valahol ennél a résznél merült fel bennem lehetőségként, hogy ezzel a rádióval leépítőst játsszak. Mármint keressek rajta egy adót, tipikusan a Kossuthot, majd ami annak vételéhez, illetve az egyáltalán működéshez nem kell, azokat az alkatrészeket sorban kiszedegessem. Ezt el lehet követni a kapcsolási rajzot nézegetve, valamint úgy is, hogy mindig csak egy alkatrész lábát forrasztom ki.
   Ez a rádióleépítés amúgy az egyik gyermekkori, természetesen azóta is megvalósítatlan álmom, aminek alapja egy történet. Mármint valaki éppen ezt játszotta egy amúgy szintén elektroncsöves rádióval, mire fel menten ráizgultam erre a témára. Hogy ebből a leépítős játékból azóta sem lett semmi, az annyira jellemző... Mármint rám jellemző, meg az én mindig nagyszerű terveimre.

   Amennyiben valaha olyan rádiót szeretnék építeni, melyben a forgatógombot már-már élvezet megtekerni, akkor ahhoz valószínűleg innen fogom kilopni a lendkereket.
   A két tengelyvégnek amúgy igazán adhattak volna a gyárban valami kevéske kenést, hogy a vas ne közvetlenül a bakelitben forogjon. No nem mintha egy átlag rádió élettartamán belül lenne esélye az egyik anyagnak a másikat elkoptatni...
   Egy a látvány kapcsán nyilvánvaló tény, hogy a Videotonban ekkor már nagyban alkalmazták az úgynevezett családelvet. Ez azt jelenti, hogy főképp a nagyobb méretű alkatrészeket univerzálisra készítették, mégpedig annyira, hogy a szériának akár a legnagyobb, legteljesebb típusához is megfeleljenek. Innen aztán már lehetett a konstrukciót variálni, vagy akár funkciók kihagyásával egészen le is lehetett építeni. Ezért látható a sasszin az a rengeteg üres csavar és csatlakozóhely.

   Ez a kép annak folyományaként került ide, hogy az elől hagyott porszívó mellett egyszerűen csak úgy a semmiből megjelent egy 59-es számokat tartalmazó pingponglabda, amit nem átallottam egyből a helyére, konkrétan ebbe a többi kacatot is tartalmazó dobozba betenni. Gondolom az lehetett, hogy a korábban elgurult labdát a porszívócsővel kiránthattam a fiókos alól.

   Vajon mi vette rá a gyártót, hogy a megszokott hatszögletű csavarfejek helyett négyszögleteseket készítsen? Én erre csak annyit tudtam mondani, hogy talán az lehetett az ok, hogy a szereléskor kitekerhető csavaroknak normális fejük van, az úgy hagyandóknak viszont négyszögletes. Jó, magam is belátom, ez azért egy elég erőltetett feltételezés, de ettől akár még igazam is lehet!

   A forgatógombról készült kép nem ferde. Mármint jelen esetben maga a gomb a ferde! Hogy ennek a formának is mi lehetett a kiváltó oka... Amúgy nincs rá panaszom, merthogy kifejezetten jó fogás esik rajta.

   Az URH sáv hangolása azért nem működik (mármint mechanikailag nem), mert a skáladob letörésekor meglazult a skálahúrozás. Mivel ez a tuner is olyan felépítésű, hogy az alkatrészeihez nem lehet üzemközben hozzáférni, ezért elektroncsöves rádió URH részét már sosem fogom megpróbálni áthangolni a keletiről a nyugati normára. Mármint ekkorra már elfogytak az elektroncsöves rádióim, csak a róluk írt cikkek még nem mind jelentek meg.

   Azt meséltem már (mindegy, leírom újra), hogy egyszer találtam egy ilyen rádiót? Az eset konkrétan a Viola utcában történt, ráadásul éppen akkor, mikor Karcsi barátomnak nem volt a magnójával miről felvennie. Szóval az úgy volt, hogy mikor megláttam, akkor menten kikaptam a rádiót a kukából, hazahoztam, kipofoztam, majd ha tökéletes nem is lett (úgy dereng, hogy csak az URH sáv működött rajta), de attól még magnóhoz rádióadapternek bőven megfelelt.

   Íme a korábban tapasztalt, az antenna rákötésének hatására romló középhullámú vétel valószínű oka. Mivel az egérrágta modulátortekercs litze huzala több helyen is elszakadt, valahogy semmiféle ingerenciát sem éreztem összeforrasztani. Annyit azonban megtettem, hogy a rádiót bekapcsolva, az egyik leszakadt huzalvéget a forrponthoz odafogva, ellenőriztem állításom helyességét. Mármint azt, hogy a tekercs visszakötésének hatására megjavul-e a középhullámú vétel. Jelentem igen.
   Ezen a ponton menten felmerült bennem annak lehetősége, hogy keresek egy ugyanilyen tekercset a ferritrudas dobozomban, erről azonban a rádió működését bemutató videó elkészítésével együtt igen gyorsan sikerült magamat lebeszélnem.

   Ahhoz képest, hogy a rádió belseje épp csak poros volt kicsit, a skálaizzó és annak fényvető burkolata meglepően koszos. Mint ahogy megannyi másra, úgy ennek a fura állagnak a kialakulására sem találtam értelmes magyarázatot.

   A képen látható ív kialakulására viszont megtaláltam a magyarázatot! Az ív nem kívül van, hanem bent a skálaüveg mögött, és az okozta, hogy a helyéről leesett skáladob egy darabig - míg csak végképp le nem szakadt - karcolta a plexit.

   A panelről lemaradt alkatrészek vagy a rádió egy másik változathoz kellettek, vagy egyszerűen csak nem ide, hanem valahova máshova, például közvetlenül a csatlakozóra, vagy a potméterek lábaira lettek ráforrasztva.

   Bár ennek valószínűleg semmi értelme sem volt, mert nem fogom én ezt a készüléket újra előszedni, bekapcsolni, attól még összefogtam a hangszóró vezetékeit, majd rájuk hajtottam a fülecskét.

   Mivel a kor előrehaladtával szegény készülékeket egyre több atrocitás éri, így mára egyre kevesebb belőlük a patika állapotú. Mint ahogy a régi, vagyis a még furnérral borított dobozok esetében a ragasztás vált el, úgy itt is, csak a pozdorja esetében magát az anyagot összetartó ragasztó adta fel.

   Mikor néhány percnyi keringést követően a rádiót annyira mélyen sikerült elhelyeznem, hogy ott biztosan nem lesz útban (de csak mert már bemenni odáig sem volt valami egyszerű), majdnem megtapsoltam magamat. A készülék amúgy egy padlószőnyegből képzett henger oldalán áll, az elhelyezés trehányságához képest meglepően stabilan. Mondom ezt egészen addig, míg csak szegényke egyszer csak fogja magát, s a mélybe nem hullik...

   Mikor a Melodyn rádió sassziját a mélyben megláttam, egyrészt meglepődtem, mert ugye ez is szegénykém mennyire egy lehetetlen helyre került, másrészt nem, mert egyrészt tudtam róla, hogy ez itt van, másrészt pedig nagyon is tudom, hogy a lomos pincében minden erőfeszítésem ellenére még mindig mekkora kupleráj van.

   Hideg viszont a rádiószerelés végére a melegfúvó folyamatos járatásának köszönhetően már nem volt. Én legalábbis a lábamra dőlő meleg, valamint a mozgás hatására egyáltalán nem fáztam.
   Valamikor később, már fent a lakásban ennek a cikknek a sorban helyet keresve, azt a meglepő megállapítást tettem, hogy az előre megírt cikkek sora már a 2030-as év közepéig ér, miközben a magnós és a rádiós cikkek már tovább, egészen az év végéig meg lettek írva. Mivel terveim szerint a szétszedtem projekt vége valamikor a 2030-as évet követően lesz (már ha élek még akkor), illetve azért, hogy a rádiós témájú cikkek ne torlódjanak, ennek a mainak kerestem a sorban egy olyan helyet, ahol már régóta nem volt rádió. Magyarán szólva széthúztam eggyel a táblázatot, majd oda szúrtam be ezt a cikket.
   Hogy innentől kezdve, mármint a többi előre megírt cikkben úgy fogom emlegetni ezt a rádiót, mintha még nem tudtam volna le, a linket viszont már beszúrhatom rá, arra az apró anomáliára csak annyit tudtam mondani, hogy soha ennél nagyobb bajom ne legyen!