ITT Ideal Color színes tévé javítás
(pedig hogy utálom a tévét...)

   Ez még nem a télre készülő, cserépkályhát megszokottan felszabadító project, hanem ez a tévé, ez kérem egyszerűen csak útban van. Sokáig a melóban volt útban. Már úgy értem, hogy útban hazafelé. Ezzel indítjuk be az IPTV STB-ket, hogy ne az ügyfélnél kelljen kivárni, míg letöltődik rájuk a működtető szoftver.
  
Szó mi szó, ez bizony bedöglött. Egy darabig még el-elindult, ahogy a scart kábelt mozgatta az ember, aztán végképp feladta szegény. A távirányítója meg sosem volt jó, legalábbis mióta hozzánk került, azóta biztosan nem.

 

 

Milyen érdekes ez a csatlakozó... A 9 voltos elemekhez
ugyanis nem szokás az ilyen nekinyomódik fajta.

 

 

Persze nem is nyomódik neki, ezért (illetve az érintkezők beállítása helyett)
egy összehajtogatott papírdarabkával van kitámasztva az elem.

 

 

Annyira nem kellett erőltetni (kicsit megráztam, mire fel
elemeire hullott), hogy biztosan volt már szétszedve.

 

 

Szép ez a panel. Ugorjunk...

 

 

Ezzel az érintkezővel (és persze a párjával) van a baj.

 

 

Az a baj, hogy így néz ki.

 

 

Pedig így kellene kinéznie.
Hopp! A távirányító problémáját már meg is oldottam.

 

 

 

   Az infravörös távirányítók által kiadott jel kamerával vagy fényképezőgéppel ellenőrizhető, ugyanis az ember szemével ellentétben, a gépek fényérzékelője (valamennyire) látja az infravörös tartományt.

 

 

   Kihajtogattam az elemet kitámasztó papírt, hátha rá vannak írva a jövő heti lottószámok, de még a múlt heti számok se... Teljesen üres a papír, vagyis csak az élet értelme van ráírva.

 

 

Mióta van raktáron kötegelő, azóta előszeretettel használom mindenféle szükséges
(és persze teljesen szükségtelen) esetekben. Mielőtt nem volt raktáron, volt itthon
valahonnan fellelt két darabom, amiket azért őrizgettem, hátha kellenek majd
egyszer valahova. Így változik meg az ember hozzáállása a bőségtől...

 

 

   A könnyebb (és feleslegesebb) részén (távirányító) már túlvagyok. Jöjjön a tévé maga. Részemről utálok tévét javítani. Egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem is szeretem. Mindezeken túl nagy, ráz, s ha sikerül megjavítanom, pocsék műsorok vannak benne.

 

 

Azt mondja "ideal color". Hát ja. Szerintem így ideális, hogy nem működik.

 

 

Ajtó mögött apró gombok, mily porosak olyat mondok,
azért nincsen takarítva, mert nem ismert az ajtó nyitja.
Ez persze csak annyit akart jelenteni, hogy sokszor találkozok ügyfeleknél azzal a
jelenséggel, hogy mikor kinyitom a tévén az ajtócskát, megnyomom a gombot,
az ügyfél meg csak néz. Jé... Nem is tudtam, hogy ott is vannak gombok...

 

 

Ez egy kicsiny tévé, mégpedig akkorka, hogy még nem lóg le az asztalomról.
De hiába kicsi, akkor sem szeretem... Pláne így, hogy tiszta por a belseje!

 

 

A képen piros, narancs, fekete, és barna színű
vezetékeket látunk, csak a portól nem.

 

 

   Mondjuk az, hogy látjuk-e a vezetékek színét, az elég lényegtelen, hiszen ki nézeget belülről egy tévét? Mondjuk most épp Te. Részemről, ha lehet választani, akkor inkább belülről, mint kívülről! De térjünk vissza a porra. Az vele a baj, hogy egészen jó hőszigetelő. A panel széléről lelógó gombóc - tulajdonságait tekintve - meglepő hasonlóságot mutat egy pulóverrel. Persze nekünk hasznos a pulóver, mert nem hűlünk ki, ellenben az elektromos alkatrészeknek kifejezetten ártalmas mikor - a hőszigetelő porréteg miatt - túlmelegszenek.

 

 

No meg az is baj a porral, hogy nem látjuk tőle az alkatrészeket.
Például ami ezen a képen látszik, illetve nem, az egy potméter.

 

 

Ez volt a hosszúszőrű porecsetem, csak "valaki" megfodrászolta. Gondolom én
lehettem a tettes, de nem jövök rá, hogy miért követtem el ily galádságot.

 

 

Elkezdtem kihúztam a panelt a tévéből, ami viszonylag könnyen kijött.

 

 

   Ezeket mondjuk nem akartam kiszedni, ezek csak úgy egyszerűen maguktól hullottak ki. A bal oldali bogyó nem tudom mihez tartozott, miközben a jobb oldali az egyik panelt beakasztó pöcök. Nem igazán érdekel a hiányuk, mert majd megtartja a panelt a másik oldali kampó, meg persze a doboz háta.

 

 

   Némi porszívózás után már egészen jól látszanak az alkatrészek. Persze csak megszokásból lett kitakarítva, meg azért, hogy én ne legyek koszos. Az alkatrészek jelen esetben lényegtelenek, mert a hiba a panel átellenes oldalán lesz.
  
Ez nem tudás kérdése (nem értek hozzá, és még csak nem is mértem rajta semmit), hanem egyszerűen csak egy tapasztalati tény. Valamelyik alkatrész lába kiszakadt a panelből. Ha mégsem így lenne, akkor megy a tévé a kukába!

 

 

   Megfordítottam a panelt. Ehhez persze le kellett róla húzni néhány csatlakozót. Gondoltam biztosan nem egyformák, ezért nem szükséges megjegyeznem, hogy mit honnan húztam le. Bevallom, már megint tévedtem...

 

 

   Jaj páka! Nem kell megkeresni a hibát, nem kell gondolkodni, egyszerűen csak újra kell forrasztani az összes nagyobb tömegű alkatrész lábát. Persze ha nagyon akarom, meg felveszem az erősebbik szemüvegem, akkor akár láthatnám is, hogy mi volt a baj.

 

 

   Ez az alkatrész mindhárom lábát sikeresen kihúzta a panelből. Mind a három forrasztás kontakthibássá vált. Ez azért van, mert ez az alkatrész kifejezetten melegszik. Ahogy melegszik, megnyúlik a lába a hőtágulástól, vagyis kifeszegeti magát a panelből. Persze ezt csak azért tudja megtenni (mármint a lábkitépést), mert az alkatrész nem csak úgy magában áll a lábán, hanem mechanikailag fel van is csavarozva egy hűtőbordára. A hűtőbordára is hat a hőtágulás, ráadásul rá van csavarozva még néhány melegedő alkatrész. Nem mondanám, hogy programozott élettartam, de ha ez a három láb nem közvetlenül, hanem három szál hajlékony rövid dróttal lett volna beforrasztva, most nem kéne tévét javítanom. Mondjuk néhány láb újraforrasztása nem valami nagy munka...

 

 

Jó lett. Persze elsőre összekevertem a vízszintes
és a függőleges eltérítés csatlakozóit.

 

 

 

   Hogy van kép, az persze még nem elég, hiszen simán előfordulhat, hogy csak annyi történt, hogy a tévé belsejének piszkálása közben valami véletlenül jó irányba mozdult el. Röviden szólva, a javítás után nem árt egy kis rázópróba. Persze csak óvatosan, hiszen a rázópróba jelen esetben mechanikai kifejezés, és semmiképp sem azt akarja jelenteni, hogy kipróbálom, hogyan ráz engem az áram!

 

 

Egy darab dróttal, ha mákosan is, de van kép. Gondoltam megnézem antennával.
Valahol kell itt lennie egy dugónak, ami a tetőn végződik egy lepke antennában.

 

 

   Vajon hol lehet ennek a dugónak a másik fele? Az irodarészlegen találtam meg, ami nálam mélyen a monitor mögé van elrejtve. De hogy mit keresett ott, és pláne miért lett leszedve...

 

 

 

   A lényeg, hogy normális képe van. Gondoltam ellenőrzöm a SCART bemenetet is, hiszen mi a melóban csak azt használjuk. Végül rájöttem, hogy nincs is itthon semmi, aminek videó kimenete van.

 

 

Ez szokott lenni a nyitókép, de most ezzel zárok. Megy vissza ripsz-ropsz
a tévécske a helyére, mert én nem tűrök meg tévét a szobámban!

 

 

   Na jó, az előszobában azért van egy, de ezt nem nézi senki. Na jó, én nézem, de csak rossz szemmel. Már úgy értem azért, mert ugye mégis mit keres itt egy tévé? De az ő belső szerveit majd egy más alkalommal szemléljük meg...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.