Philips DVDR 890 DVD felvevő
(nyuszi helyett ült a fűben)

Ezt a vackot választottam mai boncalanynak.

Úgy kezdődött, hogy gondoltam leviszem a pincébe a múltkor boncolt lézertápot.
Ekkor persze még szó sem volt róla, hogy felfelé jövet is lesz nálam valami.

Azok a tárgyak, melyeken csillog a folpack (kevés kivételtől eltekintve), már átestek
a szétszedésen, bemutatáson. Legfelül a nagyon koszos rádió, alatta egy Blaupunkt
kismagnó, legalul a BRG MK-25-ös. Jobbra lent a Szurgyi Vizsy műszer, az előbb
már említett lézertáp. A többit így csillogósra csomagolva már fel sem ismerem.
Ezeket nagyon el kéne pakolni. Persze a feladat - mint azt már megszokhattam -
sohasem annyira egyszerű, mint ahogy az elsőre látszik. Már úgy értem,
hogy természetesen nem csak ennyi elpakolni valóm akad.

Itt van például még ez az előbb látottnál is sokkalta nagyobb kupac. Ahogy a polcok
között ténferegtem, eszembe jutott az a projektem, aminek egyszerűen csak az a
neve, hogy nagydarab. Ennek célja, mint azt a neve is mutatja, hogy lehetőleg
nagydarab dolgokat pusztítsak el. Már úgy értem, hogy az általuk eddig elfoglalt
helyet felszabadítandó. Gondoltam legyen. Ha már itt vagyok, akkor keresek valami
nagydarabot. Persze nem ám eszetlenül, mert akkor még véletlenül megtalálom
a Dédi csöves rádióját, vagy az Orion AG604-est. Ezeket meg ugye
mégis ki a francnak van kedve felhozni a pincéből?

Fura egy dolog az emlékezet. Ezekre a szépen feliratozott dobozokra ugyanis úgy
csodálkoztam rá, mintha még sohasem láttam volna őket! Márpedig ezeket még
egy éve sincs, hogy idetettem. De most nem róluk van szó, hanem a következő
polcon megbúvó, viszonylag nagyobb darab valamikről. Megszámoltam őket.
Nyolcan vannak. Ha ezeket zsinórban szétszedném, majd szétszedés után el
is pusztítanám, vagy egyszerűen csak kidobnám, mint ahogy a normális
emberek teszik, akkor abba a hatalmas polcrészbe pont beférnének
a már szétszedett és elcsomagolt kacatjaim. Nyolc valaminek
a szétszedése, az éppen két hónapi szétszedtem cikket
jelent. Vagyis ha nekiállnék, akkor legkésőbb
két hónapon belül felszabadulna a polc.

Most - mikor ezeket a sorokat rovom - még nem tudom, hogy nekiálltam-e a vázolt
projektnek, vagy csak kihúztam ezt a gépet a polcból. Ha legközelebb, és még
azt követően is így teszek, akkor lehet, hogy nekiálltam. Felmerül a kérdés
(legalábbis bennem felmerült), hogy mégis honnan a csudából került ez
ide? Nos az úgy volt, hogy találtam. Nem hiszed? Nézd, mutatom!

Épp a Korong utcában bicikliztem, mikor megláttam a fűben heverni.
Kicsit körbenéztem. No nem azért, hogy látja-e valaki, hogy épp
kukázni készülök, hanem csak azért, hátha ott van valamerre
a távirányító. Sajnos nem volt ott, de ettől én még elhoztam.

Illetve ez konkrétan úgy történt, hogy gumipókkal odafogattam a bicajom
csomagtartójához, majd kimentem a Bosnyák téri piacra bevásárolni.
Na most ha ellopják? Nem is tudom, hogy mennyire leszek szomorú.
Mondjuk ha a gumipókomat is elviszik? Akkor valószínűleg nagyon!
Merthogy az azért mégiscsak értékesebb holmi, mint az a talált vacak.

Végül se el nem lopták, se le nem esett. Hogy mindig csak a baj van...
Leakasztottam a csomagtartóról, majd eltettem.
Megjegyzem még 2012-ben!

Mivel még nem volt kedvem feljönni a pincéből, toporogtam, illetve nézelődtem,
no meg fényképeztem is. Egyik videó, másik videó, lemezjátszó. A kettő közül
az egyik videó (amit IPTV szerelés közben kaptam egy nénitől) működik, bár
a távirányítója annak sincs meg. Mondjuk ettől függetlenül éppen megfelelt
arra a nemes feladatra, hogy segítségével újra lejátsszam, illetve bedigitalizáljam
a régi családi videókat. A másik videóról viszont semmiféle emlék sem él bennem.

Ezen a polcon is van valami DVD (szürke doboz), meg egy videó (fekete élű doboz).
Hogy ebben mi az érdekes? Alapvetően semmi, ha csak az nem, hogy meg mertem
volna rá esküdni, hogy a múltkori doboztologatás közben, ezeket egyszer
már betoltam a magnós szekrény egyik polcára.

Ez kérem annyira így van, hogy ott is vannak! Csak persze ez nem az a két gép,
hanem ez két másik. Ez egy nagyon bonyolult kérdés! Mármint az, hogy mi
a csudának őrizgetek ennyi vackot. Valahogy úgy kéne, hogy amit már
szétszedtem, azokat a lomokat eladnám, elcserélném, vagy egyszerűen
csak elpusztítanám, és akkor lenne hely. Van is egy ilyen irányú tervem, de
szerintem annak kivitelezése még olyan távoli, hogy beszélni sem érdemes róla.

Mert ugye bármi más akármi előtt, előbb még az asztalomat kéne rendbe szedni.
Persze tudom, hogy nem látszik, de ez itt akkor is az asztalom. A múltkor,
mikor megcsináltam rá azt a szép polcot, akkor egy röpke pillanat
erejéig már rendben volt. Aztán - mint azt látjuk - egy
"kissé" elszabadultak rajta a dolgok.

Egy, és csakis egy napot engedélyeztem a doboznak a konyhában történő
tartózkodásra, aztán irány a boncasztal! Mondjuk az már igaz, hogy még
magam is meglepődtem, hogy sikerült tartanom ezt a szoros határidőt.

Akkor vessünk rá egy pillantást. Ez a készülék annyira szép, hogy csak na! Ráadásul
sem a fellelés körülményei (fűben találtam), sem a szállítás (bicikli csomagtartóján)
nem viselték meg. Ez olyan jól néz ki, hogy már-már karcmentesnek mondható.
Ez amúgy nem csak egy egyszerű DVD lejátszó, hanem ez fel is tud venni, bár
csak az újraírható DVD-re. Akit érdekelnek a részletek, az a házimozi oldalon
utána is olvashat. Talán még azt illene megemlítenem mint érdekességet, hogy
ez a masina valamikor a kétezres évek elején, most figyelj! 250.000 forintba került.
Nem írtam el! Kétszázötvenezer! Igencsak sebesen fejlődött a technika, hiszen
az elavulásához mindössze tíz év kellett. Aztán csak hevert a fűben az utcán.

Ez nem valami fittyerfutty távol-keleti ócskaság, amit a biztonsági őr nyom
a kezünkbe valamely jó nevű elektronikai szakbolt kijáratnál, ha tegyük
fel elfelejtettünk lopni valamit, hanem ez kérem egy valódi Philips!

Én speciel jobb szeretem az olyan méretű gombokat, amiket
látok is, de azért ezek a kis vékonykák sem csúnyák.

Mivel oda van írva, hogy mi lakik az apró ajtó
mögött, ezért odalett a meglepetés öröme.

Ezek a csatlakozók olyankor tudnak nagyon jól "esni", mikor a készülék bele van
építve a szekrénysorba, tévéállványba, vagy akár mint nálam a Hi-Fi toronyba,
nekünk meg bele kéne csatlakoztatnunk valami idegen gépet a rendszerbe.

A kijelző ablaka szinte karcmentesnek mondható, ami már eleve azért is
ritkaság, mert tíz év alatt ennél még a puszta törölgetéssel
is több kárt szokott benne okozni az ember.

Képtelenség normálisan lefotózni, mert az alsó felirat összevissza tükröződik,
ami jelenség az őrületbe kergeti a kamera fókuszáló automatikáját.

Az előbbi feliratnál már csak a ezt szivárványosan színejátszó
matricát volt nagyobb kihívás lefényképezni.

Ezt magyarul úgy szokás mondani, hogy k*rvára keres.

Alig látszó vékonyka gombok újabb sora.

Ezeket mind tudja. Mondjuk én meg nem tudom, hogy mik ezek.
Persze utánanézhetnék, csakhogy nem érdekel!

Ha olyan nagyon azért nem is, de azért szépen el van eresztve csatlakozókkal.
Mivel nincs rajta HDMI, a monitoromon meg analóg videó bemenet, ezért
az lesz, hogy nem fogom kipróbálni, hogy működik-e. Valószínűleg nem
véletlenül dobták ki, szóval biztos van neki valami baja, amit mivel
a bemutató szempontjából érdektelen, nem fogok felderíteni.

Ha más nem is használható az egészből, de a borotvazsinór aljzata miatt már megéri
szétbontani! Mivel egy kicsit megakadtam az antennacsatlakozók látványánál,
ezért úgy döntöttem, hogy nem csak belinkelem (ezt azóta már törtöltem),
de még magam is elolvasom a készülék leírását. Szóval azért van ott az
antennacsatlakozó, mert ez a készülék konkrétan alternatívája kívánt
lenni a képmagnónak. Éppen ugyanazokat a funkciókat tudja, mint
amiket a hagyományos videó tudott, csakhogy ez a szerkezet nem
holmi szalagos kazettára vesz fel, hanem már DVD RW lemezre.

Ami ezen a képen említésre méltó, az nem a csatlakozók sora, hanem
a szerviz cetlije, amiből egy kicsit odébb van egy másik is. Vagyis
ezt a készüléket, ezt kétszer már egészen biztosan javíttatták.

Származási helynek a Made in EU, az azért jópofa.

Még digitális hang kimente is van!
Na ezt se tudom hova dugni...

Ezzel a dugóval viszont betaláltam a helyére.

Gondoltam hátha tud valami kunsztot. Lenyílik az egész plexi,
vagy tudom is én, bármi más csodát. De ha nem, hát nem!

Valaha ezen a polcon laktak az újraírható DVD lemezeim, csak már nem.
De nem ám csak úgy egyszerűen nem, hanem annyira nem, hogy
halovány fogalmam sincs róla, hogy hová kerültek innen.

Mielőtt még nagyon bele találnék rombolni a lelkivilágába, ránéztem a kijelzőre.
Ahhoz képest, hogy garantáltan feszültségmentes állapotban hevert a doboz
már évek óta, rendben megmaradtak benne a programozott csatornák.

Ez a kép a doboz aljáról, ez nem valami informatív...

Még ennyi zöld lapot...
Mondjuk legalább az árnyalatuk eltér egy kicsit.

Ez a ventilátor a DVD lemezre fújja a levegőt. Mondjuk az igaz, hogy
a lemez melegszik írás közben, de nekem nem dereng, hogy például
a számítógépes DVD írókban láttam volna forszírozott léghűtést.

Milyen szép ez a trafó...

Mekkora nagydarab diódák...

Philips feliratos tévé tuner.

Ezeket az apró tekercseket akár szabadkézzel is lehet állítani.

Nagy panelen kisebb panel.

Nagyobb panelen épp csak kisebb panel.

Bár tudtam, hogy nincs rajta semmi érdekes, de attól még kiszedtem.

Az előbb mutatott panel alatt megbúvó másikban sincs semmi, ami felvillanyozna.
Mondjuk ha bedugnám és tapogatnám a tápegység környékét, akkor talán...

Ez már megint valami olyasmi, amit valószínűleg jól benéztem. Elsőre ugyanis
azt gondoltam róla, hogy ez egy dióda, amit hűtésképp odaragasztottak
a panelhez. Így kinagyítva persze már látom, hogy ez itt inkább
csak egy darab drót, ami egy testponthoz lett forrasztva.

Az előlap csak abban az esetben hajlandó lejönni a dobozról, ha előtte kitolatom
a géppel a lemezfészket. A telefonom meg azért lett odatéve, mert a páromnak
valami egészen különleges érzéke van hozzá, hogy a lehető legalkalmatlanabb
pillanatokban hívjon fel telefonon. Szerencsére ez a készülék kihangosítós.

Érdekes ez a gumiláb.

Mondjuk ez a másik se kutya!

Levettem az előlapot, hogy meg tudjam mutatni a mögötte megbúvó újabb
zöld panelt. Nem merném állítani, hogy megérte a dolog a fáradtságot...

Apukám dobozai közt volt egy olyan, amire az volt írva, hogy bronz és rézlemezek.
Szóval ha ezt most kiszedném innen, akkor ezt legalább lenne hová tennem.

Ez meg mondjuk egyértelműen a kukába való, hiszen
részemről újrahasznosíthatatlannak minősül.

Nézegettem egy darabig ezt a dugót, mire végül sikerült rájönnöm, hogy az
előlapról hátáról húztam le. Megjegyzem mindössze öt perccel ezelőtt!

Valamint az is eltartott egy darabig, mire rájöttem, hogy azért áll el a helyéről
az előlap, mert ez a pöcök nem ide való, hanem a doboz lemezalján belülre.

Na most ez egy érdekes kérdés. Már úgy értem, hogy az, hogy mégis mi a csudáért
nem bontottam el ezt a vackot? Az a piros dobozka ott előtte, melyben valaha
fagyi lakott, még az is értékesebb nála, hiszen az legalább arra jó, hogy majd
csavarokat, vagy bármi más egyebet tároljak benne. Feltettem magamnak
a kérdést, hogy mi lenne, ha nem szedném szét, hanem félretenném valami
olyan helyre (konkrétan néhai Bandi bácsi pincéjébe), ahonnan igény esetén
előkaphatnám. No de mégis miféle igényem támadhat nekem, egy már majdnem
nagykorú DVD RW felvevőre? Ráadásul egy olyanra, ami egyrészt hiányos
(távirányító ugye), másrészt pedig valószínűleg hibás is. Mivel semmi
ötletem sem volt az újrahasznosítására, ezért úgy döntöttem,
hogy egy kicsit még pihentetem az előszobapolcon.

Biztonsági okból, hogy legyen mibe szórni az esetleg kiszedett alkatrészeket,
vettünk a párommal néhány újabb műanyag dobozt az IKEA áruházban.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.