BRG MK-25 kazettás magnó
(gyengécske szerkezet)

Ma erről a készülékről lesz szó. Természetesen nem csak róla fogok
beszélni, hanem - mint azt már tőlem megszokhattuk - mellé is.

Ha nyitáskor ilyen durva hangot ad a kazettaajtó, attól én egy kicsit megrettenek.
Erről a zörgésről nekem a szétesik, eltörik, baj lesz belőle hármas jut eszembe.

Íme egy korabeli reklám a Rádiótechnika 1975 / 05 számából.
Majd a cikk vége felé megmutatom, milyen minőségű
egy a készülékkel az ábrázolt módon történt
felvétel. Hogy szép emlék nem lesz,
azt már előre borítékolhatjuk.

Azt látom, hogy ordít a reklámlány, amit a magnó tulajdonságait
ismerve, illetve a hangját hallgatva meg is tudok érteni.
No de miért mosolyog? Talán csak nem kínjában?
Vagy lehet, hogy sikítva menekül a magnó elől?

Ahogy mondani szokás, mindennél van alább, hiszen ezen a reklámképen sem
szegény MK-25-ös a legborzasztóbb szereplő. Talán az lehetett a rajzoló eredeti
elképzelése, hogy a szomorkás hangulatú XIV. Lajos, illetve a rémszemüveget
viselő hölgy látványától visszarettenve beszaladunk egy Keravillba, s mint
utoljára látott mégsem annyira borzasztó emlékkép, veszünk egy
MK-25-öst. A képért Horváth Eriket illeti köszönet.

A műszaki adatai alapján ez egy teljesen kommersz kismagnó. Mondjuk nem is
vártam mást, csak úgy mondom. Az MK-25 és az MK-26 közt mindössze
annyi volt a különbség, hogy az MK-26-ból kihagyták a tápegységet,
így az csak elemről volt üzemeltethető. Persze abba is be lehetett
szerelni a tápot, vagy lehetett csatlakoztatni hozzá egyet kívülről.

Ez a kép úgy készült, hogy ledőltem a heverőre a kamerával. Azt gondoltam ki,
megmutatom, hogy milyen látvány fogad ébredéskor. A Philips N 4504 működik,
bár ez engem ugye egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy szétszedjem. Alatta
a fekete csík, az még mindig a ferde előlapos SANYO deck, ami már majdnem kész,
csak még gerjed. Valamint a lapszíja is nyúlott. Gondoltam nem nyúlok hozzá, míg
csak ki nem találok a megnyúlt lapszíj esetére valami házi praktikát. Persze már
kitaláltam. Most épp ott tartok, hogy halogatom a kivitelezést. Aztán van itt
egy UHER 4000, amit a múltkor lekaptam a polcról egy próbafelvétel erejéig.
Ez a magnó, ez szegénykém olyan új, hogy hozzá sem merek nyúlni! A Nintendo
alatt egy AEG 300-as orsós kismagnó porosodik kevésbé, míg a kép jobb sarkában
egy SONY TC-U5 kazettás nagyon. Hogy miért nem ezek közül választottam? Nos
azért, mert ahhoz, hogy valami nagyobb darab magnót szétszedjek, szétrakjak
apróra, majd úgy hagyjam másnapig, ahhoz szükségem lenne némi helyre
a polcokon, amit a kistévé, a mellette feltornyozott Sokol rádiókészlet,
illetve az alattuk elterülő nagyon hangos fülesem elbontásának árán
lennék képes biztosítani. Már ha kezdenék velük végre valamit.
De én persze nem. Hagyom őket, hagy porosodjanak tovább.

Mondjuk azt azért talán mégsem kellene megvárnom, míg valamit ennyire belep a por,
de mint azt a fotó nagyszerűen mutatja, én bizony megtettem. A magnón azok
a nagyobb darab fekete valamik, azok villanyszerelési maradékok. Még
akkor kerültek oda, mikor szétkaptam a fürdőszobát. Hogy pontosan
mikor volt az eset? Nos megnéztem. Még valamikor 2009 tavaszán.

Mielőtt eltalálnék rontani benne valamit, gondoltam megnézem, hogy működik-e.
Jelentem igen! Az előző képen látható por mennyiségét figyelembe véve, no meg
azt, hogy a táblázatban 91-es a sorszáma, csak nálam kilenc éve hevert a polcon.
Azt nem állítanám, hogy meg sem kottyant neki az eltelt idő, csak azt ugye nehéz
eldönteni, hogy a magnó melyik hibája gyári, melyik volt már meg akkor is, mikor
polcra került, illetve mi ment benne tönkre az állásban. Mert ennek a készüléknek
a gyorspörgetés sosem volt erőssége, valamint nyávogás terén is erőst jeleskedett.

Amúgy a magnó formája, illetve egyes lényeges mechanikai megoldásai, például
a dobozzal egybeöntött hordfül, mint az ezen kép alapján könnyen belátható,
nem BRG találmány. Mondjuk ez aztán tényleg semmit sem von le
a magnó értékéből. Bár az is igaz, hogy nem is tesz hozzá.

Amúgy egyáltalán nem a BRG MK-25-ös következett volna, hanem a tőle balra
látható, szintúgy BRG gyártmányú MK-21-es. Hogy akkor miért nem azt vettem
le a polcról? Ennek kérem mindjárt két oka is van. Egyrészt ha lecsúszik az a piros
doboz a magnó tetejéről, akkor térdig fogok járni valami fehér papírlapokban. (ezt
onnan tudom egészen biztosan, mert egyszer már megtörtént) Illetve az előzőnek
boncolt UNITRA MK-125-ös után, az arra hajazó magyar masina illik a sorba,
ami a tudást és a formát tekintve egyértelműen a BRG MK-25-ös. Nézegettem
ezt a képet, és már majdnem meg voltam magammal elégedve, hogy innen már
csak az MK-21-es maradt, mikor is kiszúrtam a jobb sarokban az UHER kazettás
magnót. Az, bár nagyon autómagnónak néz ki, de nem az. Riportermagnó a szentem
a javából! Felette hever az Öregem tápegysége, amit még szintén nem mutattam be.
Ahogy itt monyogtam magamban, kezemben a fényképezőgéppel, beszólt Anyám
a konyhából, miszerint kész a vacsora. Ugyan eddig szó sem volt róla, hogy éhes
lennék, no de tudok én ellenállni a szíves felhívásnak? A súlyomból ítélve nem.

Tokaszalonna, megabálva, majd megfűszerezve, és megsütve. Szerintem ez
a sütöm is, meg főzöm is, ez egy kicsit talán sok volt ennek a darabka
szalonnának, de az eredmény (ennyi maradt, pedig kezdetben még
igencsak tele volt vele a tepsi) mindenképp Anyámat igazolta.

Az evéstől természetesen azonnal lezuhant a vérnyomásom, mely adat
csökkenő mértékének köszönhetően félretoltam a magnót, majd
bár még messze volt az este, bezuhantam az ágyba aludni.

Ezen a matricán MK 25 a felirat, illetve az a piros paca
eredetileg egy stilizált Compact Cassette akart lenni.

Ide az volt írva, hogy automat.

Ide pedig az, hogy BRG cassette, csak ez már aztán tényleg teljesen lekopott.
Érdekességként említeném meg, hogy mind a három feliratbetét helye úgy lett
kialakítva, hogy azokat még a legelvetemültebb munkás se legyen képes ferdén
odaragasztani a helyére. Aki akár csak egy kicsit is ismeri az akkori (hetvenes
évekbeli) munkahelyi, illetve munkamorál viszonyokat, az pontosan tudja,
hogy egy ilyen apró részletnek micsoda jelentősége volt. Ugyan egyfelől
nosztalgiával gondolunk vissza a magyar ipar nagyszerű gyártmányaira,
de az az igazság, hogyha akadt mellette a boltban egy másik magnó, ami
nyugati, vagy távol-keleti gyártmány volt, akkor a BRG gyár termékeinek
bizony nem sok esélye maradt. Tulajdonképpen csak két dolog szólt a magyar
termék mellet. Az egyik dolog a normális szervizháttér, a másik pedig
a valószínűleg hosszú évekig stabilan biztosított alkatrészkészlet.

Részemről kihagytam volna belőle ezt a lámpát. Amúgy azt mutatja,
hogy a hálózati zsinór be van dugva a konnektorba. Vagyis
folyamatosan világít, ha áram alatt van a készülék.

Ez a hangszórórács, bár teljesen úgy néz ki, de nem képez egy darabot az előlappal.
Vagyis ez egy külön beragasztott betét. Ilyenből pótoltam kínomban, a múltkor
boncolt Hitachi magnóra a hangszórórácsot. Az ember elsőre azt gondolná,
hogy mivel a rács hosszúkás, ezért ovális hangszóró lakik mögötte. Ha ezt
így kiemeltem, akkor természetesen nem így van, bár valahol láttam egy
ovál hangszórós MK-25-ös változatot is. Mondjuk az lehetett barkácsolt.

A magnó összes szabályozószerve, ez az egyetlen darab potenciométer.
A készülék által szolgáltatott hangminőség okán, nem is kell ide több.

A gombok elrendezése logikus, ami sok egyéb nyomógomb vezérlésű kazettás
magnóról nem mondható el. Nekem volt olyan SANYO deck a tornyomban
(megjegyzem leginkább csak dísznek), aminek sosem tudtam megszokni
a kezelését. Már évek óta megvolt, de ha leoltottam a lámpát, egyetlen
gombját sem találtam el. Persze az is lehet, hogy ez az MK-25-ös szerinti
elrendezés is csak azért tűnik számomra logikusnak, mivel valaha éveken át
használtam (megjegyzem megelégedéssel) egy BRG M8 Calypso magnót,
amin pontosan ebben a sorrendben voltak elrendezve a nyomógombok.

A készüléknek nincs különálló füle, mert az egy anyagból van magával a dobozzal.
Nemcsak, hogy nem veszik el, de még csak le sem törik, mert masszív az anyag.

Itt hátul kell beledugni a hálózati kábel másik végét. Az aljzat majdnem olyan
mint a nyugati készülékeken a borotvazsinór csatlakozó, de csak majdnem.
No nem abban rejlik a különbség, hogy a nyugati fektetett nyolcas forma,
ez pedig egyszerűen csak ovális, hanem ennek közelebb vannak a lábai.

A mindenféle csatlakozásokat erre az egy szem tuchel aljzatra redukálták.
Hangszórókimenet (és egyben vonalszintű is), mikrofon bemenet (ami
egyben az egyetlen bemenet is), és még távvezérelni is innen lehet
a készüléket. Utóbbi funkció nem csak a motor megállítására
terjed ki, hanem az első tranzisztor működését is letiltja.

Magyar mérnöki zsenialitás ide, ellenben trehány kivitelezés oda!
Hogy egy tuchel aljzattal ne tudjanak betalálni a rés közepébe,
az a 70-es évek magyar iparára sajnos kifejezetten jellemző
volt. Tudom, hogy nem űrrakéta, no de akkor is! Ne már...
A kerek csatlakozónak vágott szögletes lyukat meg hagyjuk.

A készülék aljának dicséretére legyen mondva, hogy a sarkai, illetve a szélei
enyhe szögben meg vannak törve, és az enyhén íves kialakítás, illetve
a belső felöntések okán, meglehetősen masszívra sikeredett.

Mint az a képen látható, létezett hozzá egy műbőr ruha is. (bár inkább műanyagnak
mondanám) Amúgy ezt a képet útközben lőttem valahol, mikor épp összevissza
bicikliztem. (mindig így haladok, külső szemlélő számára teljesen céltalanul)
A háttérben látszik még egy turmixgép, illetve a jobb sarokban belóg
a képbe egy Vetyerok mintájú szovjet morzsaporszívó.

Emlékeim szerint a ruhája az oldalán nem volt nyitható, csak felül.
Szóval ezek a patentok állandó rögzítési céllal vannak itt.
Már úgy értem, egyszerűen csak a varrás helyett.

A teleptartó fedele szintén masszívra sikerült. Egyáltalán nem az az eltörős fajta.
Nem azért mondom, hogy ne csak a negatívumokat soroljam, hanem tényleg!

Hoppácska!
A hálózati zsinór problémája ezennel megoldódott.

Meg nem mondom, hogy minek kellett ide ez a lyuk, mikor ebben a magnóban
nem igazán melegszik semmi. De ha már itt van, benézhetünk rajta, és láthatjuk
amint forog a lendkerék. Mondjuk épp nem forog. De ha forogna, akkor látnánk.
Mármint csak én, hiszen ez egy állókép. Jobb ha megyek innen, mert csak egyre
mélyebbre zavarom magam az amúgy sem igazán tiszta gondolataim átadásába.

Ez egy szokatlanul 3D felirat. Már úgy értem, hogy a más masinákon
megszokottal ellentétben, itt igencsak kiállóra sikeredtek a betűk.

A magnó beszorult az asztalomon található pult alá, aztán mikor igazításképp
meghúztam egy kicsit magam felé a fehér alátétpapírost, akkor meg zutty!

A piros plexiben az átlátszó rész egy kissé ferdére sikerült, de a szerszámkészítők
már csak ilyen jópofa, vicces kedvű emberek. Ősi mondásuk: Vidékre jó lesz...
Hol készült az MK-25? Kecskeméten. Ami nem a főváros, az vidék. Na ugye!

Az évek alatt lerakódott port ki fogom onnan mosni. Ebből sejthető, hogy a Philips,
illetve a Hitachi, valamint a Starcorder, no meg az MK125-ös szerencsétlen sorsú
magnóval ellentétben, ezt a készüléket nem bontom el. Hogy kelleni nem fog
semmire, abban egészen biztos vagyok, de ettől azért még eltehetem.

A fehér színű szalag arra való, hogy az elemek alá tegyük. Mikor aztán az elemek
kimerültek, csak meghúzzuk a szalagot, s a négy bébi elem vígan repül
a szobában szerteszét. Az a nagy rés meg arra való, hogy oda
csusszantsuk be a teleptartó fedelének kilógó részét.

Konkrétan ezt ni!

Ez a magnó újkorában, vagyis 1973-ban, 1980 forintba került. A tápegység nélküli
változat ára 200 forinttal volt kevesebb. Ez a ráírt ár azt jelentette, hogy olcsóbban
lehetett adni (mondjuk valami akcióban), drágábban azonban nem! Ugyanebben
az időben volt kapható a Tesla B400-as, ami újkorában 4100 forintba került.
A múltkor felaprózott UNITRA MK125 ára 2400 forintba volt. Most (hogy
egyáltalán nem kerestem) megtaláltam a Blaupunkt twen árát, ami igen
súlyos 3900 forintra rúgott. A Poppy CR 200W rádiósmagnó pedig
4500-ba fájt. Mindeközben a 70-es évek közepén az átlagember
2000 forint körül keresett. Jól belegondolva, azt kell mondjam,
hogy az MK-25-ös magnó, a 2000 forintos árával, egy egészen
elfogadható alternatíva volt. Már ha kiegyeztünk a minőségével.

Minden kazettás magnó ugyan úgy néz ki belülről, még akkor is, ha mondjuk orosz.
Egyszer járt nálam javításon egy orosz kazettás magnó. No nem a Vega 326, bár
az is, hanem Deák Jutka papájának a magnója. Ugyan magára a készülékre
már nem igazán emlékszem, de Jutka huncut arckifejezésére, amit akkor
vágott amikor megkérdezte, hogy akkor is meg tudom-e reparálni a magnót,
ha az történetesen orosz, arra igen. Néha csak ennyi marad meg egy történetből.

Az ember elsőre azt mondaná rá, hogy ez egy műanyag vacak. A vacak, az lehet,
hogy stimmel, azonban a műanyag, mint negatív jelző, az nem! Ezek ugyanis
nem kommersz műanyag alkatrészek, hanem ezek üvegszállal erősítettek!
Szóval bátran bele lehet piszkálni a magnóba, nem törik el benne semmi.

Mivel semmi sincs a magnó mechanikájában, ami hátulról nézve takarná a szíjat,
ezért mindössze ennyit tesz egy szíjcsere. Bármelyik kislány simán megoldja,
aki képes kitekerni a hátlapot tartó egy szem csavart. Ez a megoldás egészen
egyszerűen zseniális! Ahhoz képest, hogy mondjuk a Terta 811-es magnón szíjat
cserélni első ránézésre képtelenségnek tűnik, vagy hogy mennyit kell bűvészkedni
egy BRG M8 Calypso sebváltójával, mire a helyére kerül benne a szíj, ez itt valami
ámulatba ejtően egyszerű. És nem ám csak az említett orsós ősökhöz képest az,
hanem a többi kazettás géphez képest is. Mert ugye szinte minden gépben
támasztja valami hátulról a lendkereket, ami útban van mikor szíjat
kell rajta cserélni. Itt meg sehol semmi! Ez kérem zseniális!

Elsőre azt gondolná az ember, hogy egy magyar magnóban nagyobbra fog
sikerülni az elektronika panelja, mint egy nyugati, vagy épp távol-keleti
társában, de ez a készülék, ez alaposan rácáfolt erre a sztereotípiára.

Az alkatrész beültetési rajzot alaposan megszemlélve kiderül, hogy úgy sikerült
elérni ezt az egészen aprónak nevezhető méretet, hogy az alkatrészek zömét
állítva szerelték be. Ha megtették volna ugyanezt a két trimmerpotméter
esetében is, újabb két négyzetcentimétert lehetett volna megspórolni.

Ugyan zseniális, hogy a lendkerék mögött konkrétan nincs útban
semmi, de akkor mégis mi a csudától nem esik ki a helyéről?
Illetve ha ki akarom onnan venni, akkor azt mégis hogy?

Csipesz bedug, 90 fokban elfordít, lendkerék kihúz, örül.

Az a sárga valami, az azért van odakenve, mert ezen az alumíniuménál kevésbé
csúszós rétegen fut, akarom mondani ez hajtja a felcsévélő orsó alatti kuplungot.
Illetve itt nem alatta van a kuplung, hanem egy kicsit mellette, amit természetesen
mindjárt szintén megmutatok. Amúgy ez szerintem nem jó megoldás. Mármint az,
hogy a lendkerékről bármit is meghajtsunk. A lendkerék a tömegével, ennél fogva
az egyenletes futásával fellel azért, hogy mennyire nyávog a magnó. Szerintem
kifejezetten rossz ötlet ennek a tömegnek nekitámasztani valamit,
ami még ha keveset is, de képes rajta fékezni.
Pláne egyenetlenül!

Az a fehér betét a lendkerékben, az tulajdonképpen egy bajonettzár.

A bajonettzár a mechanika alaplapjának ezen részéhez csatlakozik.

Erre a vászonból készült apró szalagocskára (leukoplaszt csík) 6604 van írva.
A mechanikára volt ragasztva. Gondolom valamiféle sorozatszám lehetett.
Ha lett volna a gyárban alkoholos filc, azzal is oda lehetett volna írni
a sorszámot. Mondjuk egyszerűnek így volt egyszerűbb, mint
rávenni a beszerzési osztályt, hogy megvegyenek
egy drága filcet.

Na ez az a részlet, ami miatt szerintem folyamatos
csuklásban volt, aki ezt így kitalálta!

A vékony perem gumiból van, ami a lendkerék korábban mutatott sárgára festett
részének támaszkodik, merthogy az hajtja. Sajnos a gyakorlat azt mutatta, hogy
ez az elgondolás téves, ugyanis ez az áttétel kezdetben olyan sokszor akadt el,
hogy később módosítottak is rajta. Ez van olyankor, mikor összevissza szedek
szét dolgokat. Mert ugye ha először az MK-21-est mutattam volna meg, akkor
lenne mire hivatkoznom. Szóval ez a részlet, mint az egész áttételi rendszer, az
MK-21-es magnóból öröklődött át. Ugyan az MK-21-ben még nem műanyagból,
hanem fémből volt a mechanika alaplemeze, de az egyes áttételek megoldásában
nem volt különbség. Emlékeim szerint a gumiperem az MK-21-ben ennél
vékonyabb, konkrétan megrogyásra hajlamos gumilapból volt.

A t*köm akarta szétszedni a kuplungot!
Csak rosszul fogtam meg.

Mely hibás mozdulat hatására a rugó természetesen azonnal elrepült,
mely szerencsétlenség következtében az előző fotó
elkészítéséhez előbb meg kellett találnom.

Mint ahogy a rugót, ezt is ha kihagyom, szintén nem fog működni a felcsévélés.

Ide való. Jobbra a fekete peremű kerék, az már
közvetlenül a jobb oldali csévélő alja.

Mikor fel akartam pattintani a helyére (a kicsiny mélyedésről van szó jobbra)
a ki tudja milyen okból (valószínűleg spórolás) egyszerűen csak műanyagalátétből
képzett zéger gyűrű helyettesítőt, se szó se beszéd (csak mert volna visszapofázni),
egyszerűen becsúszott a tengely az alaplemezbe. Mikor megpróbáltam egy kicsit
kijjebb húzni, akkor meg kijött. Szóval ez a tengely is egy olyan alkatrész,
amit eszem ágában sem volt ennyire kéz közelből megmutatni!

Így kell összeszerelni, illetve vissza a helyére, ha azt akarjuk, hogy működjön is.
Élére állítottam a magnó mechanikáját, majd óvatosan erőltetve, így ahogy
látod, visszatoltam a kihúzódott tengelyt a helyére. Úgy látszik, hogy
csak szórakoztat egy kicsit a magnó, de amúgy élni akar, merthogy
elsőre sikerült visszadugnom. Mondjuk az igaz, hogy az elvárt siker
érdekében rettentő komolyan megfenyegettem egy apróra bontással.

Konkrétan meg nem mondom, hogy képes ilyen rettenet hangon csikorogni
egy motor, mikor amúgy annyira be van szorulva a tengelye, hogy alig
bírtam kézzel tekergetni az ékszíjtárcsáját. Apró érdekesség, hogy
már a cikk elején történt próbalejátszás alakalmával is produkálta
ezt a rettenet csikorgást, csakhogy akkor még nem volt belassulva.

Az ékszíjtárcsa rögzítése - az általánosan megszokott csavaros helyett - jelen
esetben rászorulós. Izomból rá kell nyomni a szíjtárcsát a tengelyre, aztán
kap még egy pötty piros festéket biztosítékul, és ennyi. Az mondjuk
igaz, hogy beválni bevált, csak valahogy olyan szokatlan.

A motor fordulatszámát szabályzó elektronikában azért vannak látványosan
nem a szocialista ipar gyártotta alkatrészek, mert ez az apró panel
(megjegyzem a motorral együtt) a távol-keletről érkezett.

Mi az a kék izé a tápegységen?

A primerköri biztosíték takarója.

Ez a lehetetlen forma műanyagdarab, alkalomadtán életet menthet. Mert ugye ha
nem takarja el a primerköri biztosítékot, arra könnyen ráfázhatunk. Épp a múltkor
beszélgettem valakivel, aki éveken át úgy volt vele, hogy egy lakótelepi porszáraz
betonra fektetett laminált padlón, konkrétan képtelenség áramütést kapni. Aztán
egyszer szerelés közben - az adott hiba cifraságán elgondolkodva - rákönyökölt
a radiátorra. Kisvártatva magához térvén, ahogy ott feküdt a szoba közepén,
a mennyezeten keletkezett rajzolatot figyelve, már azon merengett, hogy
azt sem gondolta volna, hogy képes a plafonig felrúgni
a szerelésre használt kisasztalt.

Ezt már valaki piszkálta! No de mégis miféle módon, illetve csavarhúzóval
sikerült ilyen csúfosan belerondítani szerencsétlen csavar sliccébe?
Ez egy metrikus csavar, könnyedén jár, így nemhogy nincs
semmi értelme erőltetni, hanem nem is igazán lehet.

A múltkor boncolt SANYO M-1300 kismagnóval ellentétben, ennél a készüléknél
az elektronika panelja - tegyük fel alkatrészcseréhez - rendben kihajtható.

A panelban szinte alig van néhány alkatrész.

Ez a gyári kapcsolási rajz.

Ez a rajz pedig az 1973/8-as Rádiótechnika újságban jelent meg. Azért tettem ide
mind a kettőt, mert a nyomda ördöge időnkét viccesen át szokta rajzolni néhány
vezeték helyét, vagy pláne hülye vicc, mikor egy-egy alkatrész értékét. Ahogy
elnézem ezt a rajzot, még a végerősítő is bele lett vonva a korrekciós láncba.
Én a részemről úgy szeretem, hogy az egyes funkciók szépen elkülönülve
vannak megépítve, nem pedig összekombinálva minden mindennel,
azonban belátom, hogy költségtakarékosság szempontjából így
az egyszerűbb. Például az, hogy a törlőfejnek négy kivezetése
van, s így ö maga a törlő oszcillátor tekercse a visszacsatolással,
illetve pluszban az előmágnesezés rezonanciára hangolt kimenete is,
ez annyira zseniális, hogy tényleg le a kalappal az őt megszülő elme előtt.
Amúgy a T413C jelölésű Tungsram tranzisztorok a BC413C típust takarják.
Kiszajúak, miközben hatalmas az áramerősítési tényezőjük. Ez a három darab
BC413 produkálja a magnó teljes (megjegyzem nem kevés) feszültségerősítését,
hiszen a végfokban található AC187/188 teljesítmény tranzisztor páros
- emitterkövető lévén - tulajdonképpen már csak áramot erősít.

Íme az előbb említett AC187/188 végtranzisztorok. Az apró hűtőzászlójuk
hozzá van szegecselve a panelt merevítő, illetve a potmétert és
a tuchel csatlakozót is hordozó alumínium lemezhez.

Ezzel az a trimmer potméterrel lehet beállítani a fél tápfeszültséget
a végerősítő AC187/188 tranzisztorainak közös emitter pontján.

A tuchel egy speciális változat, mert a szokásos lábain kívül, még egy
kapcsoló is van rajta. Majd később elmondom, hogy ez mire szolgál.

Ez a kapcsoló valószínűleg BRG fejlesztés, mert még soha semmi
másban sem láttam, csakis itt, vagyis az MK-25-ös magnóban.

Na jó. Elismerem. Akad a kapcsolós dobozomban is, mint melegtartalék.
Éjjel álmomból felriasztanak? Csak odakapok, és már cserélem is!

A magnó egy szem kívülről is hozzáférhető szabályozószerve, vagyis ez
a hangerőt szabályozó potméter, fogalmazzunk úgy, hogy egy kicsit
vézna. Amúgy darabjaira szedtem, kitörölgettem belőle a koszt,
majd összeszereltem. Jó lett, csak elfelejtettem fényképezni.

Nekem úgy derengett, hogy ami példány nálam járt, abban olyan forma hangszóró
volt, amint a múltkoriban boncolt CB55-ös telefonhoz készült kihangosítóban.

Az egyszerűség jegyében, mindössze ez a különös formájúra
hajtogatott rugó tarja a helyén a hangszórót.

Múltkor megdicsértem a Blaupunkt kismagnót, miszerint micsoda kompakt
kis szerkezet, hogy teljesen egyben van a doboza nélkül is, ami
dicső címre ez a magnó, még csak nem is pályázhat!

Vagy leforrasztom az elemtartó érintkezőiről a piros és a kék színű vezetékeket,
melyek megjegyzem minden eddig látott készülékkel ellentétben merev
huzalok, vagy kihúzom valamivel a két lemezkét a helyéről.
Mivel a hézag nulla, a laposfogó nem fér be.

No de nekem ne lenne itthon odaillő, egészen lapos végű fogóm?
Köszönet érte Regina raktárosnak, aki szólt, hogy ezeket
azért selejtezéskor mégsem kéne csak úgy kidobálni.

Mechanika, elektronika, hangszóró, telepérintkezők, tápegység.
A szürke huzal nem része az eredeti konstrukciónak, mert
azt már utólag forrasztotta rá valaki a tuchel lábára.

Először én is azt hittem, hogy magnószalag, de nem! Ezek a csíkok ugyanis
meglepő módon fából vannak. Konkrétan furnérozásra valók, és
fogalmam sincs, hogy hol bujkáltak eddig a magnóban.

Miután a széria kifutott, a túltermelésből megmaradt paneleket szinte fillérekért
árusították az Ezermester bolthálózatban. Magnóerősítőnek - így ahogy van -
pont megteszi. Ha az ember nem rest leépíteni benne a korrekciós láncot,
akkor detektoros rádióhoz hangszórót meghajtó erősítőnek, vagy csak
úgy egyszerűen monitor célú erősítőnek, vagy kaputelefonnak, vagy
kisteljesítményű erősítőnek lapgitárhoz, szintén nagyszerűen megfelel.
Úgy dereng, hogy egyszer vettem is egy ilyen panelt, mert így ahogy látod
olcsóbb volt, mint a belőle más célra kiszedhető AC187/188 tranzisztorpáros.

Évtizedek elteltével is megmaradt a fejemben hogyan kell róla lepöckölni
a kazettaajtót, cserébe annak a kis barátnőmnek a neve, akinek
MK-25-ös magnója volt, már tíz éve nem jut eszembe!

Egyáltalán nem így szerettem volna leszedni, hanem csak a műanyagot akartam
lepattintani a fémről. No de ha így alakult, akkor legyen így!
 Illetve hol van nekem most már választásom?

Íme a mechanika felülnézetből, kazettaajtó nélkül.
A részletek következzenek mindjárt itt alább.

Mutassak egy érdekeset? Ezt figyuzd meg! A stop gombot tövig lenyomva,
bekapcsol a magnó. Próbáltam rájönni ezen különös funkció okára,
de valahogy semmi értelmes célját sem sikerült felfedeznem.

Ugyan az MK-21-es mechanikájához képest az alap már műanyag,
én valahogy mégis úgy érzem, hogy itt még mindig sok a vas.

A szalagpálya teljesen ép, bár meglehetősen koszos.

Ha már adódott ez a nagyszerű alkalom, beszúrtam ide
a készülékben található fejek műszaki adatait.

Egy csavarhúzóval, illetve hegyes csőrű fogóval, a nyilak által jelzett három pontnál
fogva beállítható volt azon tengely mindkét irányból nézett függőlegessége, amin
a szalagtovábbító görgő fut. Bár mindkét megoldás működik, én akkor is azt
szeretem jobban, amit egyrészt nem lehet, másrészt viszont nem is kell
beállítani. Ez a görgőt tartó híd számomra egyáltalán nem látszik
annyira bonyolult alkatrésznek, amit ne lehetne méretpontosra
gyártani. Mert ugye sokaknak sikerült. Mondjuk az igaz, hogy ők
nem a híd anyagának görbítésével rögzítették a gumigörgő tengelyét.

A hangszóró - mint ahogy a hangja is - lapos. Ezt a poént (bár aki ilyen kis
virnyadt hangszórót hallgat, az biztosan nem nevet rajta) már
annyiszor elsütöttem, hogy már magam is unom.

Ha lecserélem az Albert keksz méretű szerencsétlenséget, illetve elég csak
párhuzamosan rákötnöm a teljesen kommersz (amúgy autóba való)
próbahangszórót, már csak ettől is megtáltosodik a készülék!

Ez a fej, fogalmazzunk úgy, hogy nagyon rosszul néz ki.
És sajnos nem csak a látványával vannak problémák.

Bármit csinálok a magnóval, és a bármi az jelen esetben nem a javítási kísérletekre
vonatkozik, hanem akármi változásra, egyből elmászik a fej pozíciója, mert ebben
a magnóban egészen egyszerűen nem áll össze stabilan a szalag és a fej. Ha csak
ránézek a kazettára, mondjuk előrébb, vagy kissé visszább pörgetem a szalagot,
vagy lejátszás közben (amúgy kifejezetten értelmetlen módon) lejjebb nyomom
a gombot a szokásosnál, máris odavész a magnó hangjából a csilingelés. Minden
magnós tudja, hogy ez az egyik legidegesítőbb tulajdonsága a szalagtechnikának.
Persze össze lehet rakni ennél sokkal masszívabbra is a szalagpályát, mint ahogy a
normálisabb magnók (akár orsós, akár kazettás) esetében ez így is van, de még
a legjobb gépbe is elég egy odatévedt hajszál, máris vége a frekvencia átvitel
felső tartományának. Jelen magnó esetében a hiba nem igazán küszöbölhető
ki, mert több sebből is vérzik a rendszer. Egyrészt túl puha anyagból van a
magnófejet tartó alsó lemez. Az alátámasztása sem nevezhető stabilnak.
Épp csak hozzáérek, és máris elmozdult valamerre! Aztán ott van még
az a két apró pöcök, ami a fejből lóg ki előre. Ha nem mélyen bent fut
köztük a szalag, akkor - mivel ezek a pucukák kúposak - le s fel vándorol.
A harmadik ok a kazetta fészkének instabilitása. Ezt mondjuk lehet orvosolni
némi óvatos görbítgetéssel, de mivel olyan anyagból van, ami görbül, ezért
értelemszerűen nem lesz tartós az eredmény. Mindezek eredményeképp
az lesz, hogy készítettünk egy felvételt, valamilyen fejállással, ahogy
épp összeálltak az alkatrészek, aztán meg ugyanez jön lejátszáskor.
A magas hangokból - szerencsétlen esetben - nem marad semmi.

Érdekes állaga lett a hálózati trafót árnyékoló vasdoboznak.

Az a jobbra kilógó lemezdarabka, na az támasztja ki a tápegységet a teleptartó felé,
hogy ne lötyögjön a dobozban. Ugyan megszólhatnám ezt a megoldást, de
mivel bevált (nem lötyög a dobozban a tápegység), nincs rá okom.

Ha valakit érdekelnek a hálózati trafó adatai, rajtam ne múljon!

Balra egy izzó, jobbra pedig egy szeléncellákból kialakított Graetz híd.
Az izzó ekkoriban még olcsóbb volt mint egy LED, mint ahogy igen
nagy valószínűséggel az avíttnak tűnő szelén egyenirányító sem
került annyiba, mint az őt kiváltani képes négy darab dióda.

A motorral, mint legyártandó alkatrésszel, ekkoriban még nem tudtunk mit kezdeni.
Hiába a jó hírű Ikladi motorgyár, a MOM, az FMV, és az összes többi gyárunk,
ha egyszer sajnos képtelenek voltak megbirkózni azzal az egyszerűnek tűnő
feladattal, miszerint elfogadható áron és kiváló minőségben kéne termelni.

Újabb zseniális megoldás! A mechanika alaplapján kiképzett
résekbe lettek beragasztva műgyantával az érintkezők.

Gondoltam talán majd most elkapja a lényeget a fényképezőgép. De persze nem...
Bedobtam a csapba a magnó dobozának alkatrészeit, szórtam rá mosóport,
majd ráengedtem a melegvizet. Ugyan látszik körben egy perem, de
ez a jelenség a valóságban valahogy sokkalta látványosabb volt.

Gondoltam majd a már valóban koszos vízben úszó kék, zöld, és piros nyelű
eszközök szépen helyrebillentik a színek egyensúlyát, de nem! Ugyan a felsorolt
eszközök színei rendben vannak, azonban a csap eredetileg hófehér (már ha épp
nem koszos egy kicsit, mint például most), a víznek pedig erősen mocsokbarna
színe van. Valamint igen! Jól látod. Valóban kimostam a hálózati kábelt.

Meleg levegőt nem akartam rá nyomatni, mert még el talál itt nekem olvadni.
A hideg levegőtől viszont esze ágában sem volt megszáradnia!
Maradt a szokásos, vagyis a cserépkályha teteje.

Mielőtt elraknám az asztalomról a magnó belsejét (remélhetőleg csak holnapig)
gondoltam belefotózok még egy kicsit az érdekesebb részletekbe.

Ez a bakelit lemezből kiálló két érintkező, ez kérem a borotvazsinór aljzata.
Mivel az államosítás által tönkretett kisvállalkozói háttériparnak (engedélyek,
illetve a szükséges tőke hiányában) a szocialista érában esélye sem volt újra
felállni, ezért kénytelenek voltak mindent gyártani a gyárban, ami csak az
adott készülékhez kellett. Vagyis egészen egyszerűen nem lehetett kitől
borotva zsinórhoz való aljzatot rendelni, ugyanis nem gyártotta senki.
Még tiszta szerencse, hogy a Remix gyártott ellenállást és potmétert,
az MM elkókat, illetve a Tungsram (később a MEV) félvezetőket,
különben még ezeket is helyben kellett volna előállítani. Vagy
külföldről dollárért megvenni, mint a magnót hajtó motort.

Magnófejet gyártani azért nem olyan egyszerű dolog. Míg Európa szebbik felén ha
fej kellett, akkor rendelt a cég valami jobbnevű gyártótól, addig nálunk a magnófej
is a BRG-ben készült. Ránézésre ugyanolyan gyenge felépítmény, mint a nyugati
vagy távol-keleti társai, csak ez valahogy nem masszív. Míg egy normális fejet
véletlenül megpiszkálva nem történik semmi, ez folyton elmászik valamerre.
Amúgy minőségre nem voltak rosszak a BRG fejek. Éveken át használtam
az M531S magnóban BRG CK441-est az eredeti (megjegyzem valóban
ócska) lengyel fej helyett. De ez olyan rég volt, hogy tán igaz se volt.

A gyorspörgetés gombjai nem maradnak lent. Vagyis míg pörgetjük
a kazettában a szalagot, folyamatosan nyomni kell a gombot.
Ennek nem látom okát, mert ez egyszerűen csak állatság.

No de épp a szerszámhasználat különbözteti meg az embert az állattól.
Ugye milyen ügyesen odatámasztottam azt a laposfogót a gomb alá?

Miközben az ágyvégi zugba rejtettem (ja, alig látszik) a magnó maradványait,
fennhangon megígértem neki, hogy holnap összerakom. A magnómaradványok
alatti dobozba rejtett lapozós órásrádióval is pont ugyan így cselekedtem, csak
még valamikor tíz évvel ezelőtt. Mondjuk az igaz, hogy eddig jól elvolt dugva
a szekrénybe, de az is igaz, hogy vagy fél éve újra elől van. Néha odaszólok
neki: Majd mindjárt összeraklak! Szinte hallom, ahogy ilyenkor kinevet...

Általában ki szoktam dobálni a lehullott felesleges részeket, de most kivételt tettem.
Mondjuk a furnért azt azért nem tettem vissza. (mert nem jöttem rá, hogy hol volt)

Felragasztottam a mechanikára a sorszámát.

Bementem a szobába, hogy áthozom a dobozt, erre fel az átlátszó tartóban
a Sokol rádió bőrtokjai porosodtak. Szeretnék már végre eljutni oda, hogy
ne legyen nyitva egyszerre több project. Persze látom én, hogy mennyire
esélytelen vagyok, szóval erről a dologról sajnos még csak álmodozom.

Mivel a műanyagba tekert apró csavar nem tart rendesen, kikopik, kitörik, de még
az is megesik néha, hogy javítás utáni összeszereléskor áttekerik az előlapon,
ezért a BRG konstruktőre kieszelte a képen látható zseniális megoldást.

Ez a csavarhely így annyira masszív, hogy ezt csak szándékosan lehet tönkretenni.
Mondjuk kigyilkoljuk belőle valamivel a menetet, vagy letörjük harapófogóval.

A hangszórót tartó rugót mindössze ennyi volt bepattintani a helyére.
Bevallom őszintén, hogy nem tudok róla, miszerint létezett
volna apró kazettás magnók esetében, a hangszórót
tartó csavarok kirázódásának problémája, de
ha igen, akkor az ezennel meg lett oldva.

A készülék füle nem tömör, hanem a látható módon bele
lett ragasztva alulról egy lap. Ettől könnyű lett és erős.

A mechanikára először a fémlemezt kell visszailleszteni,
csak aztán jöhet rá a kazettaajtó műanyag fedele.

Ez a magnó egyrészt zseniális, másrészt borzasztó részleteket is tartalmaz. Az egyik
bosszantó konstrukciós hiba, hogy a képen látható csavarfogós csavarhúzó nélkül
szinte képtelenség bejátszani a helyükre a tápegységet rögzítő apró csavarokat.

A csavarhúzó belül lyukas. A a középső rész egy rugó ellenében visszafordítható
egyenesre. Kiegyenesítjük a csavarhúzó elejét az apró karral, majd rátesszük
a csavart, s elengedjük a kart. Ez nagyon masszívan megfogja a csavart.
No de kell is, másképp ugyanis nem tudjuk betenni a csavart egy olyan
helyre, ami öt centi mélyen van, és már eleve a csavarhúzó is alig fér
oda. Persze lehet az a csavarhúzó mondjuk akár mágneses végű is...

Ez a csavarhúzóval állítható excenter egy nagyszerű ötlet!
Amúgy a BRG M8 orsós magnóból öröklődött át.

Ezért a zéger gyűrűt helyettesítő műanyag alátétért viszont nem tudok lelkesedni.
Ugyan belátom, hogy olcsónak olcsó, meg felnyomni is egyszerűbb a helyére
(már ha épp el nem repül) mint egy zégert, de nekem akkor is furcsa, hogy
egy kazettás magnóban, ami azért valahol mégiscsak egy finommechanikai
műremek, javításkor csavarhúzóval kelljen lefeszegetnem a tengelyek végéről
holmi műanyagkarikákat. Szóval olcsóság ide vagy oda, ez szerintem nem volt szép.

Viszont ez a dugó, ez legalább szép tiszta lett.
Amúgy amit a háttérben csillogni látunk, az a maradék krómozás a hangszórórácson.

Ez a próbafelvétel a készülék saját belső mikrofonjával készült. Attól olyan zajos
a felvétel, hogy a mikrofon a dobozban sokkal jobban hallja a motor zaját, mint
a kívülről érkező hangomat. Hogy eddig még meg sem mutattam a mikrofont?
Dehogynem! Eddig még sehol másutt sem látott módon, felvétel üzemmódban,
egy drága mikrofonbetét helyett, a készülék hangszórójából lesz mikrofon. Mondjuk
olyan is a hangja! Mivel a hangszórókosár az egyéb (általában gumírozott) mikrofon
felfüggesztésekkel ellentétben mereven hozzá van rögzítve a dobozhoz, illetve a
hangszóró membránja nem csak kívülről veszi a hangokat, mint a többi csak
kifelé lyukacsos mikrofon, hanem belülről is, hiszen a hangszóró hátrafelé
nyitott, szóval így már érthető a hangomat elnyomó motorhang. Szegény
magnó a belső hangszóró mikrofonjával konkrétan még diktafon felvételhez
is éppen csak megfelel. Mondjuk attól, hogy a BRG MK-25 ifjúsági magnó címszó
alatt futott, attól még nem kellett volna elrettenteni szegény gyerekeket a kazettás
technikától. Amúgy a felvétel végén hallható hangosabb rész, valószínűleg még a
múltkoriban szétcincált Hitachi kismagnóval készült. Ide jön még egy történet,
csak elfelejtettem hozzá elkészíteni a kettős próbafelvételt. Mindjárt pótlom.

Ide koncentrálom a már kipofozott apróságokat, hogy mikor kell
valami, akkor ne kelljen értük feltúrni a lakást vagy a pincét.

Mondjuk ez a mikrofon kivételesen lepukkant állapotban van,
de majd alkalomadtán ezt is szétszedem és megfürdetem.

Egy normális mikrofonnal mindjárt jobb minőségben vesz fel a magnó.
A korábban mutatott tuchel aljzat oldalán azért van kapcsoló, hogy
mikor bármit beledugunk, leválassza a bemenetről a hangszórót.

Ahhoz képest, hogy milyen kis koszos volt, kifejezetten szép lett. Amúgy
természetesen nem csak ebben a színben volt kapható, hanem furcsa
mód mindenféle egészen lehetetlen színkombinációkban is. Érdemes
beütni a google keresőbe, hogy BRG MK 25, majd a képekre kattintani.

Mint azt már említettem, a magnó működése finoman szólva instabil. Mindenféle
külső behatás nélkül, időnként csak úgy egyszerűen maguktól eltűnnek a magasabb
hangok, amik aztán egy stop/start akciótól vagy visszajönnek, vagy mondjuk nem.
Ugyan ezen a felvételen nincs rajta, de attól én még jól elszórakoztattam magam
a magnó további kínzásával. Például hasra fektettem, megráztam, meglóbáztam,
és más egyéb hasonló atrocitásokat követtem el ellene. Jelen készülék esetében
stabilitásról szó sincs! Persze mit lehet azt tudni, hogy milyen volt ez a készülék
újkorában, mikor még semmi sem volt benne elkopva. Mikor nekem végre tellett
új magnóra, akkor az már egy AIWA F220-as volt, amit érthető okokból
(Hi-Fi toronyba való deck) eszem ágában sem volt rázogatni!

Három okom is volt rá, hogy áthozzak a másik szobából egy nem görgős lábú széket.
Egyrészt nem szeretek repülni, mert a repülés esetemben a légi bravúrok közül
- igen sajnálatos módon - csakis a zuhanás részre korlátozódik. Mondjuk
azt meg kell hagyni, hogy szabadesésben kifejezetten jó vagyok,
de ezt a gyakorlatot - talán éppen ezért - nem mutatnám be.

A másik ok, hogy szeretném levenni a polcról a következőnek
felboncolni szándékozott magnót, vagyis a BRG MK-21-est.

Harmadrészt a polc legtetején található az apró kacsolókat
tartalmazó doboz, amiben a már korábban mutatott
felvétel / lejátszás átkapcsolót rejtegettem.

Ezt a magnót kellett volna először bemutatnom, hiszen ez volt az előd.
Volt egy olyan tervem, hogy keverek egy újabbat az időrenden,
de aztán hagytam a csudába... Jó lesz ez így fordítva is!

Olyan egészen egyszerűen nincs, hogy elől ne maradjon valami a szétszedésből!
Aztán meg vághattam fel, hogy legyen mivel bedugni a magnót a konnektorba,
az elmaradt próbafelvételhez, mert a nyugati dugó, az persze nem ment bele!

Mi az, hogy mit csinálok már megint? Szkennelek egy érdekes cikket az MK-25-ös
magnóhoz, ami természetesen nem a szétszedés előtt, hanem a cikk megírásának
másnapján került elő, egy épp nosztalgiából lapozgatott Ezermester újságból.
A cikk az 1977/6-os számban volt. Itt elérhető az Ezermester archívum.

Ha már úgyis elől volt a szkenner, illetve értelemszerűen leszedtem a tetejéről
az általam undok módon odahalmozott papírtorlaszt, megvalósítottam azon
régi álmomat, miszerint a szkenner tetején nem lakik semmi, legfeljebb
csak egy üres A3-as papírlap, porvédőnek. Ezentúl mikor kihúzom
a polcból a szkennert, nem zuhan rám semmi. Ez kész csoda!

A rakat papírt a szkenner tetejéről áthelyeztem az innen kihúzott MK-21-es magnó
helyére. Hogy mik vannak a papíron? HF jelgenerátor tervek. Ugyan már van egy
sokat tudó, egy rettenetes, meg egy nagyon hangos változat is, az első művemről
nem is beszélve, de attól én még nagyban tervezgetek. Csak nem készül el soha!

Ez egy olyan szégyenfolt a múltamban, amivel talán nem is kéne dicsekednem.
Valószínűleg olyan nagyon mégsem zavarhat a dolog, ha mégis megteszem.
Szegény ferde előlapos SANYO magnó olyan régóta hever itt, ráadásul
megjegyzem félkészen, hogy már sokkal rosszabbul néz ki, mint
mikor megvettem, pedig azóta egyszer már fürdött is.

Na ez az a cikk, amiért érdemesnek tartottam kicibálni a helyéről a szkennert.
Ez kérem egy MK-25-ös magnó cafatokra tépéséről, majd autómagnóként
történő összeszereléséről szól. Ifjabb Üveges László úgy gondolta, hogy
a már lecserélt MK-25-ös megérdemel egy újabb életet. Illetve mivel
egy autómagnó olyan drága, vagy egyszerűen nem is lehetett kapni
a boltban, ezért autómagnóvá alakítja az MK-25-öst. Még a doboz
is át lett formálva, az eredeti elektronika helyének lefűrészelésével.
Ha nem is autómagnót, de másodmagnót (csak lejátszásra) én is építettem.
Egy roncs Tesla B5 mechanikáját újradobozoltam, majd újraépítettem
az elektronikáját, kihagyva belőle a felvétel funkció alkatrészeit.

Jelen esetben is pontosan ez történt. Az eredeti alkatrészekből, illetve a teljesítmény
tranzisztorok AD161/162 párosra történő cseréjével állt össze az új elektronika.

A panelterv ugyan helypazarlónak nevezhető, de mivel egy autóban bőven van annyi
hely, ahova odafér a három centi vastagra szerelt panel, így nincs okom belekötni.
Láttátok volna azt a szörnyűséget, amit én követtem el a B5 elektronikájával!
Nem maratott volt az új panel, hanem karcolt, valamint egyáltalán nem volt
kilyuggatva, hanem csak úgy egyszerűen rá voltak forrasztgatva felülről
az alkatrészek. Sajnos (?) ez már nincs meg, mert időközben elbontottam,
és az eredetinél egyszerűbb elektronikát kapott a magnó, de már az sincs meg.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.