Botkormány
(gyári)

Szó nincs róla, hogy ne látnám a haladást, hanem inkább csak arról van szó, hogy
vagy keveslem, vagy folyton az irányával van valami bajom. Az például nagyon
szép dolog volt tőlem, hogy elpakoltam a pultról az irattartókat. Ellenben az,
hogy a felszabadult helyet már hetek óta egy CB24-es telefon uralja, na az
már nem annyira szép. Mondjuk a telefon maga igen, csak a helyfoglalása
nem. Ami még szintén nem tetszik, az a felboncolt és bemutatott tárgyak
előkerülésének helye. Már úgy értem, hogy az utóbbi idők szétszedéseinek
témáját átnézve, azok alanyai a legritkább esetben innen kerültek elő. Márpedig
itt még az idén rendnek kell lennie! Jelentettem ki elszántan a kép készítésekor,
vagyis 2018 tavaszán. Na most ha onnan közelítjük meg a dolgot, hogy mi van
útban, mire morgok mikor meglátom, akkor vagy szegény telefon jön ki első
helyezettnek, vagy a savtúltengésre szedett gyógyszerem. Ezek levelei a
szignálgenerátor alatti polcon vannak. Ezzel az a bajom, hogy egyrészt
hajlamosak a leszóródásra (még akkor is, mikor még benne vannak a
gyári dobozukban), másrészt pótláskor messze vannak. Az épp aktuális
levél a bal alsó sarokban látható, a wobler képernyője előtt. Azért pont oda
lett téve, mert ez az a helyszín ahova reggelente biztosan odalátok, mikor
kimegyek a szobából, s így van rá némi esély, hogy be is szedem
a gyomorbogyóm. Ha már nincs, illetve épp bevettem
az utolsó szemet, akkor vissza kell jönnöm,
mert az asztalon keresztül nem érem
el a másik szélen tárolt pótlást.

Na azért döntöttem úgy, hogy a mai napon innen kell elvennem valamit, hogy oda
tudjam tenni a helyére a gyógyszeres dobozokat. Mondjuk csalhattam volna,
hiszen ha eltolom a dolgokat jobbra (a vérnyomásmérő odafér a belógó
polcszél alá), vagy elveszem innen a kamerát, vagy a monitor erősítőmbe
kinézett hangfalat, akkor bőven odafért volna az a néhány levélnyi gyógyszer.

Mondjuk így, hogy elvettem a polcról az egyik botkormányt, így volt az egyszerűbb.
Majd mikor az általam átépített másikat is elveszem, akkor lesz csak itt igazán hely!
Hej... Ha ez egyszer tényleg bekövetkezik... Azért vagyok ezzel a remélhetőleg egy
idő után valóban bekövetkező eseménnyel szemben mondhatni szkeptikus, mert
ahhoz, hogy a joystick működését bemutassam, na ahhoz kellene egy olyan
gép, amire rá tudnám dugni. Mondjuk van a polcon egy Atari utánzat,
meg a pincében egy csomó másik játékgép, és még egy Amiga
is akad, csakhogy ezek a tárgyak mind azok közé sorolhatók,
melyeket valami érthetetlen okból már hosszú évek óta egyre
csak kerülgetek. Az Amigát például azért, mert ugyan emlékeim
szerint rendben működik (úgy raktam el), azonban nincs hozzá analóg
monitorom. Digitális persze van, ráadásul kettő is! Az egyiket egy kollégám
adta, míg a másikat biciklizés közben találtam, csak úgy egyszerűen a fűben. Hogy
akkor mégis miért nem? Nos azért, mert az egyik monitorról biztosan tudom, hogy
nem működik, a másik meg bizonytalan. Ráadásul egyikhez sincs kábelem. Mivel
ez a kábel az Amiga videokimeneti csatlakozója miatt nem szabványos, még
egy a két masina közé illő kábelt is le kéne gyártanom. Mikorra aztán
ezekbe mind belegondolok, na addigra persze, hogy feladom.

A fenti gondolatmenetet követve nincs rajta mit csodálkozni, hogy a mai napra ez
a különös formájú botkormány került fel, akarom mondani a polcról le, ide elém
a boncasztalomra. Na most a formája azért nevezhető különlegesnek, mert bár
egyértelműen szép, látszik rajta, hogy formatervezett, azonban ergonómiai
szempontból már egy nagy nulla! Ezt úgy megfogni, vagy az asztalra
letenni, hogy kényelmes legyen nyomogatni a két hatalmas
tűzgombját, na az nem igazán jön össze...
 

Visszatérve ahhoz a kérdéshez (tudom, hogy fel sem merült, de akkor is elmondom),
hogy miért nincsenek a gyógyszereket tartalmazó levelek a dobozaikban, az a
válaszom, hogy ezért. Ez itt a minap a pincéből felhozott relés dobozom.
Mivel a turkáláshoz a doboz teljes tartalmát kiborítottam, pláne szét
is válogattam, ezek után már nem volt szívem újra összeborítani őket.
Más doboz meg nem lévén a közelemben, a gyógyszereseket használtam fel.

Mivel a botkormányhoz, bár már ott volt az asztalon, de még mindig nem jött meg
a kedvem, nekiálltam a szétszedés helyett inkább nézelődni. A következő nem
különösebben nagyszabású tervem az, hogy a képen látható két kupacot,
úgymint irodai és szétszedésre várók, egyszerűen csak megcserélem.
Kezdetben még úgy volt, hogy előbb mindent szétszedek, és majd
csak azután kerülhet át a két irattartó a jobbra elterülő polcra, csak mivel
ez már hónapok óta nem történt meg, így gondoltam csavarok egyet a terveimen.
Hogy erre miért van szükség? (mármint az irattartók elpakolására) Nos azért, mert
bár az innen nézvést balra elterülő hely ránézésre hatalmas, csakhogy nekem van
akkora szétszedésre váró cuccom, ami még ennél is nagyobb! Már úgy értem,
hogy a Tesla B90-es, illetve B93-as magnó valószínűleg nem férne oda.
No meg amúgy is olyan szép lenne, ha végre kiürülne ez a polc.

A másik nagyon szép dolog pedig az lenne, ha nekiállnék végre kiüríteni ezt a sarkot
is. A múltkor, mikor az összes polcot lerámoltam, már olyan szép rendben volt,
hogy csak néztem! Ez az állapot persze nem tartott sokáig, mert mondhatni
igen gyorsan újra belaktam ezt a zugot. Ez persze nem akkora baj. Az viszont
már igenis az, hogy hiába tettem ide a jelfogó meghúzási időmérőket, valamint a
BRG MK-27-es magnókat, hogy majd mindjárt ők következnek a szétszedésben,
ha egyszer hónapok óta csak porosodnak. Az átlátszó dobozban megbúvó, már
több mint egy évtizede szétszedett állapotban őrizgetett lapozós órás rádióról
már nem is beszélve! Az elé támasztott szerszámos bőröndöt meg persze,
hogy felrúgtam. Ettől mondjuk még nem dőlt fel, hiszen megtámasztotta
a papucsom. No de mikor elléptem? A frászt hozta rám a puffanásával!

Amúgy azért jöttem ide, már úgy értem, hogy ebbe a sarokba, mert épp szükségem
lenne a háttérnek használt nagy fehér papírosra. No de hol az a papír? Mert ugye
itt nem látszik, mert valami marha (ez szinte kivétel nélkül minden esetben én
vagyok) rátette azt a barna falapot. Nem hinném, hogy ez azért történt volna,
hogy ne porosodjanak a fiókban található dolgok, hanem inkább csak azért,
hogy ne dőljön ki folyton a falap a sarokból. Itt aztán újra volt okom megállni
és elmerengeni azon, hogy vajon elkészül-e valaha is az a doboz, melyet épp
akkorára álmodtam meg, mint amekkora a polcok közötti hely, és akkor
nem kellene rá a porosodás elleni, amúgy zsanérosra tervezett fedél.

Csak ültem, csak néztem, de semmiképp sem értettem, hogy
mégis hogyan gondolhatta bárki is komolyan ezt a formát.

Ez itt a két tűzgomb.

Ez pedig a bár szép, de attól még rosszul kezelhető, vagy mondjuk
inkább úgy, hogy kényelmetlen fogású botkormány.

Hiába tudja az összes számára előírt funkciót, egyszerűen
képtelen vagyok napirendre térni a formája felett.

A hangjáról annyit, hogy ha a vele kezelt játéknak nincs, vagy épp ki van kapcsolva,
akkor már csak pusztán ezzel is őrületbe lehet kergetni a környezetünkben lévőket.

Fogalmazzunk úgy, hogy a gumilábak formája, mondhatni nem lett túlgondolva.

Mert ugye hiába a négy ilyen karika, ezek aztán biztosan nem fogják oda a joystickot
az asztalhoz, amit a játék hevében azért rendesen szokott gyűrögetni az ember.

Az aljában nincs semmi érdekes. Még csak nem is kerek, mint
a múltkoriban mutatott, általam szenzorossá épített társa.

A tetejében viszont nagyon komoly dolgok vannak. Legalábbis az átlagos kattogós
joystick felépítéséhez képest, ezek a mikrokapcsolók, ezek nagyon ott vannak!
Ez akár még egy ipari gépnek is elmegy! Már úgy értem, van annyira
stabil működésű, hogy rá lehetne bízni egy kisebb darut.

Ez egy nagyon ötletes vezérlése a négy irány jelét szolgáltató mikrokapcsolóknak!
Már úgy értem, hogy a köztes irányok azon megoldása az, hogy olyankor
a középen látható négyzet egyszerre nyom meg két piros pöcköt.

Ennek a rugónak elsőre nem értettem a szerepét.

Majd miután rájöttem, hogy a joystick karja egy kissé kihúzható, és ezzel lett
biztosítva az elmozdíthatósága, illetve a középállásba történő visszahúzása,
na akkor már emeltem kalapom a konstrukció előtt. Csak ez
a forma, csak ettől tudnék szabadulni...

Bár nem volt egyszerű, mert valamiért nagyon eldugták, de attól még csak sikerült
kiszúrnom, hogy ennek bizony még neve is van, ami ráadásul a profi versenyre
utal. Mondjuk ha melléteszek egy bármilyen másik botkormányt, aminek
a tervezője látott emberi kezet, akkor ez szegénykém egyből vesztett.

Én kérem mindent megpróbáltam, recsegett ropogott, de a nagy piros tűzgomb nem
volt hajlandó a helyéről ennél kijjebb jönni. Így utólag belegondolva, valószínűleg
úgy értem volna célt, hogy ha egyszerre akasztom ki mind a két beakadó pöcköt.

Persze ha kiveszem, azzal csak annyival jutottam volna mélyebbre, hogy innen
nézve alulról is megmutathattam volna a mikrokapcsoló rögzítésére szolgáló
piros színű fészket. Ez meg mondjuk nem lett volna túl izgalmas látnivaló.

Mondjuk ez sem az, bár nagyon szépen állják
körbe a központi rést a mikrokapcsolók.

Itt aztán mindjárt bekövetkezett a szokásos elmevihar, melynek célja annak
felderítése volt, hogy vajon mi másra is tudná a szerző hasznosítani ezt
az izét. Mivel semmiféle értelmes eredményre sem jutottam (ez de
sűrűn van manapság), nekiálltam a joystick összeszerelésének.

No persze nem olyan trehány módra, mint gyárilag, hogy odaszoruljon
szerencsétlen vezeték, ahova nem kéne, hanem szépen elrendezve.

Bár rezgett a léc, hogy teljesen szétkapom és kimosom belőle ezt az izzadság,
por, valamint bőrhám képezte emberkoszt, de végül megelégedtem
annyival, hogy az aprócska doboz szélét körbekefélgettem.

Majd berajzoltam az egyes számot a ma reggel megnyitott újabb restanciás listámra.
Hogy mi ez már megint? Nos azt találtam ki, hogy mivel nem haladtam a közvetlen
környezetemben található tárgyaim bemutatásával, innentől kezdve a következő
tíz, esetleg húsz szétszedett tételnek mindenképp ezek közül kell kikerülniük.
Ezt azért éreztem szükségesnek, mert tapasztalatom szerint ha van előttem
valami cél, illetve lista, amin látom, hogy haladok, vagy stresszel, mert
látom, hogy nem, akkor kevésbé vagyok hajlamos a lustálkodásra.

Mivel a ma bemutatott tárgyat szerettem volna eltenni szem elől, ezért odafáradtam
az ilyen apróságok kulturált elrejtésére szolgáló papírdobozhoz. Már ha kulturáltnak
lehet nevezni ezt a fásszekrény tetején állomásozó kupacot. Az UHF tévéantenna
már megmutatta magát, csak még mindig nem végeztem el azt a mérést, melynek
kedvéért nem szedtem újra elemeire. A nagy fehér valami egy lámpabura, amit
a csillárom átalakításához felhasznált kisebb burákkal együtt találtam. Ezt azért
őrizgetem, pláne éppen itt, mert lenne egy olyan projectem is, melyben a konyhai
fénycsőarmatúrát cserélem le, vagy alakítom át, s míg az meg nincs, addig is legyen
valami, ami a plafonról lóg. Hogy miért nem felel meg erre a célra egy puszta izzó?
Na ebbe még nem gondoltam bele. Talán az lehet a magyarázat, hogy ahogy én
magamat ismerem, a konyhai világítótest átalakítása című project, mivel
építésről, vagy átépítésről van szó, akármeddig is elhúzódhat.

Épp mint ahogy az a project is halogatódik már egy ideje, hogy rendbe tegyem,
illetve átrendezzem az ehhez hasonló abszolút vegyes tartalmú pincei dobozaim
tartalmát. Ezzel kapcsolatban még arra is lusta voltam, hogy megnézzem, van-e
egyáltalán Excel a párom laptopján, hogy legyen mivel követnem a pincében
a nyilvántartást, vagy ha csak ideiglenesen is, de össze kell
állítanom valamelyik régebbi gépemet.

Bár az lenne a legcélszerűbb, ha a CB24-es telefonnal folytatnám a megkezdett sort,
de ahogy én magamat ismerem, a jövő heti cikk témája egészen biztosan valami
teljesen más lesz. Ahogy itt álltam, s épp azon törtem a fejem, hogy mégis
mi legyen az, egyszer csak iszonyat dudákolás hallatszott az utcáról,
minek hatására puszta kíváncsiságból megindultam az ablak felé.

Te látod a szőnyegen a metszőollót, ami épp
a kép közepén van? Mert én nem láttam...

Mint ahogy azt sem, hogy mi volt a dudálás oka, illetve mitől repültek szét
az általában az út szélén állomásozó bóják, mert a történések helyett
a sajgó talpammal voltam elfoglalva. Majd legközelebb kétszer
is meggondolom, hogy akár csak egy pillanatra is letegyem
azt a k*rva metszőollót a szőnyegre. Ha már szőnyeg!
Mutassak neked valami érdekeset? Na jó, legyen.

Ez itt a múltkor kicserélt, és a még ki nem cserélt kék szőnyegünk. Ami érdekes,
az a kettejük között látható széles rés, ami egy idő után rendre újratermelődik.

Mindezt úgy, hogy a másik oldalon rá van téve a másik
szőnyegre, illetve felakad az asztal lábában.

De ő csak gyűrődik felfelé elszántan.

Most megint visszahúztam ide, a lecsavarozott szélű másikhoz.

Nehezítésképp még az ágy lába (kereke) is fogja. Ha még így is megindul a szőnyeg
az asztal felé, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy odaszögelem a parkettához.

Visszatérve a következőnek szétszedendő valami kérdéséhez, mivel a rádiót már
mutattam, és még a Tanért építőkocka is lekerült innen, így erről a helyszínről
már csak a gerjesztett hangszórót, vagy a szovjet tévéfocit tudom választani.
Na most ahogy magamat ismerem, ebből egészen biztosan valami más lesz...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...