GPS
(kétszázért)

Lejöttem a pincébe, mondván innen is mutatok valamit. Ezt azért érzem feltétlenül
szükségesnek, mert nyárra teljesen le kellene ürítenem az asztalt, hogy legyen hol
nekiállnom az anyagok szétpakolása című projectnek. Az anyagok szétpakolására
azért lenne szükség, hogy átlássam végre a készletet. Na erre meg azért, hogy ki
tudjam választani a tömegből mondjuk a monitor erősítőm dobozához szükséges
anyagokat. Aztán ahogy itt álltam, egyszer csak azon kezdtem el törni a fejem,
hogy mi lenne, ha csalnék egy kicsit? Mondjuk eltenném az Orivohm és az
Oripons műszereket, meg a piros dobozos villanyborotvát, amit még
a nagyfatertól örököltem. Betologatnám a polcba a rózsaszín
dobozokat, a rózsaszínekbe meg az osztódobozokat, a hangszórós
szekrénybe meg a Lacitól örökölt autóhangszórókat. A színes hasábokat
meg elmosogatnám. Miután megláttam, hogy mi van a rózsaszín dobozok mögött,
például ISDN alközpont, meg más hasonló telefonos témájú lomok,
igen rutinosan azonnal másfelé kezdtem el kutakodni.

 

 

A zöld valami egy kisrádió, amit azért vettem meg a piacon, mert a szokásos szuper
helyett reflex elvűnek néztem. Mint az később kiderült, szuper az, csak valaki
belebarmolt. Ami alul van, az egy digitális képkeret, ami meg rajta, az egy
kisméretű LCD tévé. Mindeközben a jobb sarokban a ma bemutatásra
kerülő GPS bujkál. Na most a már korábban bemutatott Camping rádió
kivételével ezek itt mind olyan dolgok, melyeket azzal a kikötéssel vettem
meg a piacon, hogy csak akkor jöhetnek velem haza, ha néhány napon belül szét
is szedem őket. Az mondjuk igaz, hogy még egy éve sincs a beszerzésüknek,
mint ahogy az is igaz, hogy ezt azért nem is kéne kivárnom. Szóval hajrá!

 

 

Ha minden felsoroltat - amit csak láttam - talán nem is, de néhányukat
azért sikerült felhoznom. No nem mintha a szobám már kiürült volna,
hanem csak azért, hogy fogyjon lentről is. Ez egy amolyan átkaroló
támadás akart lenni, ami a rendelkezésre álló erőforrásaim (ez
a munkakedvet jelenti) teljes szétaprózódásához vezetett.

 

 

Hogy minek vettem meg ezt az igencsak bizonytalan állagú GPS-t? Nos egyrészt
azért, mert már tettem rá említést korábbi cikkekben. Vagyis ez egy olyan tétel
a szétszedések sorában, ami úgy lett beírva a táblázatba, hogy majd ha egyszer
kerül belőle, na majd csak akkor fogom szétszedni. Van még néhány ilyen tárgy.
Ezeket azért nem merem felsorolni, mert ugye mi van akkor, ha véletlenül kapok
belőlük valakitől? Na akkor aztán tényleg a kardomba dőlök! Aztán ugye ott van
még az is, hogy mindössze kétszáz forintomba került. Ez még annak a marcipános
csokinak az áránál is kevesebb, amit a piacon szoktam elmajszolni. Visszatérve
a képre, ha mást így első ránézésre talán nem is, de annyit azért biztosan meg
lehet róla állapítani, hogy koszos. Ráadásul nem kicsit, hanem rémesen az!

 

 

Most meg már nem.

 

 

Már annyiszor mondtam magamnak, hogy most már aztán tényleg veszek egy új
bödlit az asztalomra szemetesnek (ami amúgy egy lisztes doboz), hogy teljesen
érthetetlen, hogy ez még mindig nem történt meg. Szegénykének a múltkor
annyi darabra esett szét a fedele, hogy alig bírtam összeragasztgatni!
Maga a doboz pedig elvetemedett, ami esemény valószínűleg
attól következett be, hogy egyszer beledobtam
egy oldószerrel átitatott rongyot.

 

 

Balra a bekapcsoló, míg jobbra a lapozó gomb látható.

 

 

Van rajta USB aljzat, rejtett reset gomb, fejhallgató
csatlakozó, valamint SD/MMC kártyafoglalat.

 

 

Tápcsatlakozó, bekapcsoló gomb, valamint egy ide-oda mozgatható apró karocska.

 

 

Ebből a feliratozásból minden kiderül, kivéve az eszköz neve.

 

 

Ha volt is rajta valahol valami felirat, ami elárulta az
identitását, az mára már teljesen megsemmisült.

 

 

Ha így szemből nézve más nem is, de én legalább látszom a kamerámmal.

 

 

Na most az úgy volt, hogy ennek a szétszedésnek az ebéd utáni alvás helyett
álltam neki. Ha lehet ezt egyáltalán fokozni, ilyenkor még annyira sem fog
az agyam mint máskor. Szóval csak ültem a dobozka előtt, s nagyban
azon törtem a fejem, hogy: Mióta van a GPS-nek antennája?

 

 

Ami amúgy egy toll, amivel a képernyőt lehet böködni.

 

 

Ezt a dugót a tápcsatlakozós dobozkámban találtam.

 

 

Bár a belőle kilógó kábel mindössze három centis, de ettől
az apró hibától eltekintve tökéletes. Már úgy értem, hogy
meglepő módon passzolt a szokásosnál apróbb lyukba.

 

 

A műszerek mutatta értékek alapján vagy zárlatos a kicsike, vagy csak nagyon éhes.

 

 

Mivel az apró doboz élén kigyulladtak az eddig még csak nem
is látott LED-ek, így valószínűbb, hogy inkább csak éhes.

 

 

A bekapcsolás után az apró képernyőn megjelenő ikonok valósággal sokkoltak!
Egyrészt ugye eleve ott volt az a tény, hogy a 200 forintos ára ellenére működik.
Másrészt meg az, hogy GPS létére lejátszza a zenéket és a videókat,
valamint megmutatja a képeket és az e-könyveket is.

 

 

Ráadásul magyarul beszél.

 

 

Teljesen oda vagyok tőle, meg vissza...

 

 

Mivel nem volt benne, ezért túrtam hozzá egy memóriakártyát. No persze
nem az előtérben látható 16-ost, hanem a háttérben meghúzódó 128-ast.

 

 

Másoltam rá képeket, videókat, meg persze zenéket is.

 

 

A képekkel és a zenékkel könnyedén elboldogult, de a videókkal
- a számára hatalmas felbontásuk okán - nem tudott mit kezdeni.

 

 

Na most az eddig látott tudása mondhatni szép, csakhogy ez azért alapvetően
mégiscsak egy GPS, mely funkció természetesen még csak el sem indul!

 


 

A képen látható apró műanyag dugó alatt egy csavar rejtőzik.
Ezekből amúgy minden sarokba jutott egy-egy darab.

 

 

Na ezért nem szeretek trendi dolgokat boncolni! Egy ilyen modern valamiben
egyszerűen nincs semmi érdekes. Mégis mit szedjék szét ezen tovább?

 

 

Amennyiben úgy nézzük, hogy ez a valami egy magas hangú
sugárzó, akkor akár még igaz is lehet a ráírt teljesítmény.

 

 

Balra a fülhallgató csatlakozó aljzata, középen a power kapcsoló, míg jobbra az
USB csatlakozó terpeszkedik. Ebben a vacakban minden olyan miniatűr,
hogy rájuk sem merek nézni, nehogy még tönkretegyek valamit
a súlyos (már úgy értem, hogy lesújtó) pillantásommal.

 

 

Erre a valamire azt mondtam magamban, hogy valószínűleg az lesz az antenna.
Hogy miről asszociáltam erre, arról mondjuk nem tudok számot adni.

 

 

A franciakockás papír jól mutatja, hogy mennyire aprók a dobozból kihullott
kapcsolók. Ennek persze most semmi jelentősége sincs, azonban mikor
majd a tömpe ujjaimmal próbálom őket visszatuszkolni a helyükre...

 

 

Az alkatrészek méretének megítéléséhez belógattam a képbe a doboz csavarjainak
kitekerésére használt apró órás csavarhúzót. Mivel az alkatrészek jelen esetben
már valóban annyira aprók, hogy ezeket aztán már tényleg alig látom, így
gondolom érthető, hogy miért nem mertem nekiállni kifeszegetni
a panelt a dobozból. Mert ugye ha lelökök a panelről
néhány ilyen apróka bogyócot, akkor aztán
mindjárt annyi is lesz a működésnek.

 

 

Szerintem már az is szép volt tőlem, hogy kifeszegettem a dobozból a keretet.

 

 

Majd kisvártatva megkínlódtam a visszatételével, mert azoknak a függőlegesen
álló részeknek körben mind egyszerre be kell csusszanniuk a helyükre.

 

 

Ezeknek a csálé gumidugóknak sem mindegy, hogy hogyan teszem őket vissza,
mert csak egy bizonyos szögbe fordítva simul bele a tetejük a hátlap síkjába.

 

 

Ez itt a bekapcsoláskor mutatott nyitóképernyő.

 

 

 

Kiválóan használható, mint apró hangszórós, vagyis magában is szóló zenelejátszó.
Épp csak a GPS része nem funkcionál. Na itt aztán az következett, hogy alaposan
utánaolvastam a dolgoknak. Letöltöttem az IGO 8.3-at, meg persze egy rakat
hozzávaló térképet. Mivel továbbra sem működött, újra nekiálltam magam
kiokosítani a GPS rejtelmei témában. Mivel nulla eredményt sikerült
elérnem, ezért idővel nekiálltam kérdezősködni, majd a kapott
segítséggel és egy más verziójú szoftverrel újra és újra
nekifutottam a feladatnak. Mindig volt valami olyan,
ami eddig még valahogy kimaradt. Hol a térkép nem volt
kicsomagolva, hol az elérési útban volt valami gebasz, máskor
meg a régi konfigurációs fájlokat kellett törölni. Mivel a ténykedésem
még a sokadik nekifutásra sem hozott semmiféle érdemi eredményt, ha csak
azt nem vesszük annak, hogy többször is megígértem az apró doboznak,
hogy ha még egyszer megmondja, hogy mi baja van, akkor mint egy
ropit töröm ketté, így idővel inkább felhagytam a kísérletezéssel.

 

Az USB csatlakozó funkciójára mondjuk nem jöttem rá. Illetve csinálhattam vele
bármit, nem látja a GPS-t a számítógép. Ez persze lehet, hogy azért van, mert hibás.
Épp mint ahogy én is. Mert ugye először egy 128 Megás kártyával kísérleteztem,
amire természetesen nem férnek fel a szükséges szoftverek. Másodjára
meg egy 2 Gigással, amit nem látott ez az öregecske GPS.

 

 

A fényképezőgépből átrakott 1 Gigás SD kártya mondjuk bevált, azonban ennél
a hibaüzenetnél aztán már tényleg feladtam. Öreg vagyok én már az ilyen
modern dolgokhoz, mint mondjuk ez a GPS. Már úgy értem, hogy
én még magamtól is igen jó hatásfokkal találok oda
bárhova, épp mint ahogy tévedek is el.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.