Hogy nem ilyet szerettem volna? Ez kérlek a piacon vásárolt lomok esetében mondhatni általános, hiszen ott azért ritkán van az amit szeretnék, és mondhatni már az is csoda, ha legalább valami hasonlót kapok. Na így került a szétszedtembe az Unitra MK 232-es (vagy MK 235-ös) kazettás magnó helyett ez a WILGA RM 301-es, ami annyival több az eredetileg bemutatni szándékozott készüléknél, hogy ebben már rádió is van.
   Na most az úgy volt, hogy akadt a piacon MK 232-es is, csak azt először drágán adták, majd néhány héttel később egy másik eladónál szintén nem volt olcsó, míg ezt a képen látható - amúgy hibátlannak tűnő - példányt alku nélkül vettem meg, mindössze 500 forintért.
   Hogy az épnek tűnősége ellenére nem működik, azt onnan tudom, hogy maga az eladó szabadkozott (megjegyzem a piacon szokásos mindenféle ócska áru egekbe történő magasztalásával ellentétben), hogy a magnó mechanikája az egyik irányba nem viszi a szalagot. Engem persze nemhogy ennyi hiba nem érdekel, de akár tízszer ennyi sem, hiszen én csak bele szeretnék nézni, illetve meg szeretném mutatni a készülék belsejét.
   Hogy mit akarok vele megmutatni? Nos jelen esetben nemcsak úgy egyszerűen valaminek a belsejét, hanem egyben azt is, hogy mennyire egyszerűen is lehet. Mármint ahhoz képest, ahogy sokan mások csinálták. (mármint a rádiós magnót) Ez mondjuk nem annyira a lengyel Unitra dicsérete, mint inkább a liszensz forrás Grundig cégé.
   Hogy aztán dicsérendő-e, ha valaki a saját szerencsétlenkedése helyett inkább megveszi a már kidolgozott technikát, azt mindenki döntse el maga. Adaléknak a témához ott van mondjuk a magyar fejlesztésű MK-21-es és az MK-25-ös magnó mechanikája. Akinek olyan volt, az tudja, hogy miről beszélek.

   A magnó a pincebéli már-már elpusztíthatatlannak tűnő zavaros környezetből (mert ugye mégis mit keresnek ventilátorok a fáspince belépőjében) a lomokkal szintén indokolhatatlanul megrakott előszobába került. A szatyrokban amúgy kukába való műanyag és üveg holmik vannak, mely kincseket jórészt a spájzból selejteztem ki. Hogy aztán fogok-e sírni az üres üveg készletem után, ha egyszer elkészül a már évtizedek óta tervezgetett csiszolómalom, az majd csak akkor fog kiderülni. Mármint akkor, ha egyszer - valami csoda folytán - elkészülök a mindig csak emlegetett csiszolómalommal.

   Ahogy az nálam (sajnos szinte majdnem mindig) lenni szokott, a magnó idővel elkezdett hozzátartozni az előszoba látványához. Mikor aztán már nagyon untam, hogy itt van, egyszer csak felkaptam!

   Hogy a szobai boncasztal helyett miért a konyhába került? Nos azért, mert az adott pillanatban ez volt az a hely, ahol a leginkább nem volt útban, ugyanis az előszobában az apró elmaradások a lakásban öt című projectem keretében épp a küszöb díszlécét cseréltem ki. Mikor meg már úgy voltam vele, hogy kimegyek érte a konyhába, egyszer csak csengettek. Gondoltam biztos a postás hozta meg anyám nyugdíját, mert rajta kívül hozzám más már nem igazán szokott csak úgy egyszerűen váratlanul becsöngetni.

   Erre fel a GLS futár volt, aki egy VDSL HGW-t tartalmazó dobozt nyomott a kezembe. Kezdetben még úgy volt, hogy ezt majd csak valamelyik másik napon üzemelem be (mert épp nem volt kedvem a port forwarding beállításaival szerencsétlenkedni), de aztán mégiscsak erőt vettem magamon.
   Mivel az új HGW üzemszerű használatbavétele még fél órát sem vett igénybe (amin amúgy azért nincs mit csodálkozni, hiszen míg dolgoztam, addig naponta több ilyet üzemeltem be), így - megjegyzem tőlem szokatlan módon - egyszerűen semmi okot sem találtam a magnó szétszerelésének elhalasztására.

   Ez a készülék annyira szép, hogy terveimben ekkor még az szerepelt, hogy nem a pincében a polcon fogja végezni, avagy apró morzsáira szedve valamely vegyes alkatrészes dobozom mélyén, hanem a szobában a polcon, mint egy igény esetén hadra fogható rádiós magnó.

   Aztán ahogy közelebbről is megnéztem, mindjárt két érdekességet, de mondom inkább úgy, hogy a terveimnek keresztbe tevő tényezőt is kiszúrtam rajta. Míg az egyik az, hogy az URH sávját át kellene hangolnom a keleti normáról a nyugatira (jaj, munka), addig a másik probléma csak így puszta ránézésre fel sem tűnik, pedig amúgy az is a skálával kapcsolatos. Nem adom fel rejtvénynek, hanem inkább elárulom, hogy ez a készülék (megjegyzem számomra meglepő módon, mert még sosem láttam ilyen kombinációt) az FM mellett nem közép, hanem hosszúhullámú.
   Ez konkrétan annyit tesz, hogy áram alá helyezve semmiféle adót sem lehetett vele befogni. Mivel érzésem szerint nem fogok nekiállni áthangolni, így ez a tény is abba az irányba mutat, hogy nem ez a masina lesz a szobában elhelyezendő, bármiféle ócska kazetta lejátszására alkalmas készülék, hanem a BRG MK-29-es, melyből már három példánnyal is rendelkezem.
   Amúgy azért ez a magnó következett a sorban, mert a három MK-29-esből csak kettőt találtam meg, miközben a pincei magnós szekrényem olyan szinten került elbarikádozásra, hogy a hozzáférés lehetőségének megteremtését (magyarul az útból történő elpakolást) még csak meg sem mertem kísérelni!

   Míg az "automatic" felirat azt jelenti, hogy a felvételi szintet nem lehet kézzel szabályozni, addig az "auto-stop" azt, hogy a magnó mechanikája a kazettában található szalag végére érve megállítja magát.
   Na most a felirat azért nem "full auto-stop", mert ennél a készüléknél - épp mint ahogy mondjuk a Terta 811-nél - a gyorspörgetés gomb a megnyomás hatására nem fixálódik. Vagyis mivel a gyorspörgetéshez folyamatosan nyomnunk kell a gombot, így abból a funkcióból nem tudja az automata a mechanikát kikapcsolni.

   A készülék műszaki részletei - a maguk egyszerű módján - szépek. Az eject gomb bordázott, a színek is összhangban vannak, a skálát alkotó plexi szélén jól mutat a 45 fokos letörés. Mindeközben az "M" betű alatti egérlyuk nem valami hiba, hanem ott lehet benyúlni egy vékony csavarhúzóval, mégpedig a magnófej résmerőlegességét beállítandó.

   Miután a helyéről leesett, majd valami okból (gondolom oda nem figyelés) 180 fokkal elfordítva visszatett díszlécet immár a helyes pozícióban raktam a helyére, mindjárt értelmezhetővé vált a kép. Az mondjuk igaz, hogy most meg fejjel lefelé nézzük, de ennyire kevés felirat esetében ez azért még nem zavaró.

   A csak magnó változat hangszínszabályzó gombja lecserélődött a hullámváltóra, miközben az eredetileg még a készülék előlapján található mikrofon átkerült ide felülre.

   A képet megfordítva láthatóvá válik a készülék már-már meglepő egyszerűsége, ami a csak magnós változaton még ennél is szembetűnőbb volt. A start gomb indítja a lejátszást, míg a stop gomb megállítja. Az ezen kettő között található gomb jobbra vagy balra történő tologatásával pedig előre vagy hátra tudjuk pörgetni a szalagot. A piros gombot a start gombbal együtt lenyomva a magnó felvétel üzemmódba vált. Az első nyomógomb a rádió és a magnó üzem között kapcsol át, míg a másik kettő a hosszú vagy az ultrarövid hullámsávot kapcsolja. A nyomógombok alatt látható potméterrel pedig a hangerőt lehet szabályozni.
   Ezeket nem annyira azért írtam le, mintha bárkiről is feltételezném, hogy nem jönne rá a készülék kezelésére, mint inkább azért, hogy jelezzem vele, hogy ennyi (pláne ilyen egyszerű funkciójú) gombbal még egy műszaki antitalentum típusú ember is simán elboldogul.

   Na most attól, hogy ez a készülék Grundig, vagyis átkos kapitalista liszensz, attól azért még csak sikerült a kazettaajtó működéséhez (már csak a miheztartás végett is) hozzáadni egy kis fanyar szocialista mellékízt.

   A készülék hátlapja - mint ahogy az összes többi oldala is - nagyon egyszerű. Mindössze egy bármi csatlakoztatására szolgáló tuchel aljzat, valamint a magnó törlésre szolgáló oszcillátorának frekvenciáját elállító kapcsoló kapott rajta helyet.
   Utóbbi kapcsoló a két oszcillátor esetleges összelebegésének megszűntetésére szolgál. Mármint a magnó törlő, valamint a rádió oszcillátorának hangfrekvenciás tartományba eső interferenciájáról van szó.

   Erre a készülékre valószínűleg már azért nincs ráírva, hogy Grundig liszensz, mert ugye ez az eredeti csak magnónak egy már erősen továbbfejlesztett (mármint rádióval megtoldott) változata. Itt aztán felmerült bennem a kérdés, miszerint az MK 232-re rá volt-e írva, hogy grundig liszensz. Na most annak nemhogy az aljára, de egyenesen az elejére volt írva!

   Az eredeti (értsd MK 232-es) készülékben még csak egyetlen nyáklap volt, csak aztán míg a magnó elektronikája összezsúfolásra került a kisebbik panelra, addig a másikra (a nagyobbikra) a rádió és hangfrekvenciás végfok került. Amúgy tessék, ezen a linken elérhető az RM 302-es, illetve az MK 232-es kapcsolási rajza.

   Ez a készülék az összeszerelését illetően viszonylag különleges felépítésű, ami abban mutatkozik meg, hogy a magnó mechanikájának egyik fele, konkrétan a váza, az maga a doboz. Ezen a képen amúgy a lendkerék hátsó megtámasztásának dobozhoz történő rögzítését látjuk.

   Na most - az egyszerűség jegyében - nemcsak a mechanika, de az elektronika is a lehető legegyszerűbb módon van rögzítve. Míg a panel ezen végét egy szem beakadó pöcök tartja, addig a másik vége ugyanúgy egyszerűen csak bele van dugva a magnó vázába, mint ahogy az előző képen látott mechanikai elem.

   Bár ez a példány még teljesen ép, s már csak ezért sem kellene elpusztítanom, de attól még felmerült bennem a szokásos kérdés, miszerint vajon boncoltam-e már teleszkópos antennát. Nos igen, csak még nem jelent meg a róla szóló cikk. Ez az időzavar természetesen annak köszönhető, hogy a magnós cikkeket (a lemaradás miatt) utólag szurkálom be a többiek közé.

   Amit ennyire egyszerű a helyéről kihajtani. Itt aztán egyből azon kezdtem el gondolkodni, hogy hova döfjek a csavarhúzómmal még, mert ugye nem sok értelme lenne innen tovább bontani a masinát. Mármint azért, mert az ötletes konstrukció okán már így is szinte minden apró műszaki részlete látszik.

   Ami amúgy innen hiányzik. Ez eredetileg a fejszánt húzta lefelé, csak sajnos már nincs hova visszaakasztanom, ugyanis a képen láthatóval ellentétben, a magnó dobozáról mára már rég leszakadt a másik pöcök.

   A hangszóró szerintem szép, az alóla kilógó sárga vezeték végén fityegő rugólemez a testpontot viszi a fedlapon található fémlemezhez, miközben az apró fekete pont valaha a skálamutatót kötötte össze a húrozással. Most már azért nem, mert időközben ez az alkatrész is elengedett.

   Az a fej ott középen, az nem ám csak úgy néz ki, mintha ferde lenne, mert az valóban ferde. Amúgy amint megláttam, egyből megpróbáltam kiegyenesíteni, csakhogy nem sikerült! Ez persze (mármint a sikertelenségem) valószínűleg annak volt köszönhető, hogy nem a megfelelő csavart tekertem ki. Amúgy amiket a képen barna foltokként látunk, azok a részek magából a készülékházból lettek kiképezve.

   A törlőfejet nem csavarok tartják (már csak azért sem, mert azok nincsenek), hanem az aljából kiálló tartóelem, aminél fogva egyszerűen csak rá lett dugva a fejszánra. Ugyan meg lehetne szólni, hogy ez így azért már túl egyszerű, no de mégis mivégre, mikor amúgy stabilan áll.

   Ez a kombináltfej egy annál már sokkal normálisabban kinéző példány, mint amit én az unokanővérem magnójában kicseréltem, az ugyanis egy ennél jóval filigránabb változat volt, melyben szabad szemmel látható méretűre nyílt ki a rés.

   Íme a magnó a hangszórós előlapja nélkül. Na most ha nagyon akarnék, akkor biztosan találnék benne vitatható megoldásokat, csakhogy ez egy olcsó és nagyon egyszerű készülék, így viszont már nem igazán van mibe belekötnöm. Pláne azért sem illenék, mert tulajdonképpen minden egyes része viszonylag kényelemesen hozzáférhető. A kényelmes jelzőt úgy kell érteni, hogy ehhez képest mondjuk egy Videoton rádiós magnó igencsak kényelmetlenül szerelhető.

   Ha csak azt veszem, hogy egyrészt már nem lehet a boltban forgókondenzátort kapni, másrészt pedig ha esetleg mégis, akkor biztosan többe kerül, mint 500 forint, akkor már csak ezért az egyetlen alkatrészért is megérte megvenni ezt a készüléket. Hogy aztán kelleni fog-e valaha is ez a forgókondi a rádióépítős oldalamhoz, azt majd a jövő dönti el.

   Bár nem készült róla felvétel, de amúgy szól a magnó. Az persze igaz, hogy a lejátszása közben a kazettát csak azért nem ette meg, mert egy beledöfött csipeszt pörgetve pótoltam a törött fogaskerék okozta hiányzó forgást.

   Kezdetben úgy gondoltam, hogy a hálózati kábel nem fog beférni a teleptartóba, de aztán addig-addig ügyeskedtem, hogy mégiscsak sikerült belegyömöszölnöm. Még a mechanikából kiesett rugót és a kis fekete műanyag pöcköt is beledobtam! Ezen utóbbi két alkatrész egészen biztosan nem fog a készülékből kiesni.

   Ebben az apró táblázatban, illetve az általa mutatott eredményben az a furcsa, hogy a fim nézések száma, vagyis a piros körök megelőzték a szétszedésekét, amit az ikszek jelentenek. Már csak ezért sem képezheti vita tárgyát, hogy melyik vonalba kell belehúznom, mire fel már indultam is lefelé a pincébe a magnóval.
   Terveimben ekkor még az szerepelt, hogy egyrészt leteszem az asztalra (ahonnan persze majd valamikor később elpakolom), majd túrok helyette a pincei meglehetős magnótömegből egy másikat.

   Na így került végül a mai cikk keretében boncolt magnó a pince másik végébe. Hogy aztán így volt-e jó, hogy egyben hagytam, vagy úgy lett volna jobb, ha egyből szétszedem, azt nem tudtam eldönteni.
   Épp mint ahogy azt sem sikerült megmagyaráznom, hogyha egyszer fogytán a hely, akkor miért olyan apróságokkal foglalkozok, amik szinte nem is foglalják (mármint a helyet), ahelyett, hogy szétszedném mondjuk a kép jobb sarkában látható Orion AG604-es rádiót, amit aztán (mármint a körbefényképezése után) elcserélnék valami más, lehetőleg kisebb, pláne hasznosabb boncolnivalóra.