Mikor azt a virágállványnak támasztott apró barna fiókot megláttam, melyben amúgy a minap a pincéből a lomtalanításkor begyűjtött karácsonyfadíszeket hoztam fel, én bizony egyből megláttam benne a potenciált.

   A teteje annyira különös kialakítású, hogy a származási helyének ismerete nélkül (amúgy persze, mint ahogy annyi mást, úgy ezt is lomtalanításkor találtam) egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogy mégis mivégre van benne az a nút.
   Végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem is fiók, hanem csak egy osztóbetét. Mármint több is lehetett belőle egy keretben, mégpedig a nútokba csúsztatható közös fedéllel. Hogy ez a valami nem egy valahonnan kihúzható fiók volt, az már csak azért is biztos, merthogy nincs neki füle. Ez annyira igaz, hogy az esetleges néhai fiókfülnek még csak nyoma sem látható sehol.

   A hallban található könyvespolcokhoz azért nem passzol, merthogy azokból egy kissé kilóg. Mondjuk ha készítenék rá egy tetőt, valamint kapna egy gombot, akkor tárolhatnék benne egy épp nagyban félbehagyott projektet, amire amúgy nagyon is szükségem lenne. Helyesbítek! Nem a félbehagyott projekteknek lenne szükségük tárolási helyekre, hanem a szerzőnek valami egészen rengeteg munkakedvre, meg persze időre is, hogy végre minden sziriszar ötletét befejezze, kivitelezze.

   A konyhában a minap megszépített szélű polcokon mondjuk méretre jól áll, csakhogy mindössze egy darab van belőle, ide pedig nem egy fiókra lenne szükség, ami azt vetíti előre, hogy ha végre összeállnak a pincében a dolgok, a végén még készíteni fogok erre a polcra egy csinos kis fiókos szekrénykét. Ez már csak azért is üdvözlendő lenne, mert a konyhában egy egész csomó olyan apróság található (például gyufásdobozok, zacskók, zacskózárók, hústűk, meg ki tudja mi minden még), amikre bár szükség van, de csak ritkán kellenek, szem előtt pedig nem mutatnak valami jól.

   Az asztalom színéhez, valamint a ráhelyezett pulthoz is hiába passzol, ha egyszer sem ott nincs jó helyen, mint ahol épp most látható, mert az a billentyűzet helye (mármint olyankor, mikor boncolok valamit az asztalon), apukám tápegységétől balra pedig (szintén szétszedéskor) a telefon helye van.
   Bár voltam a fiókkal a spájzban, a sloziban, és még a fürdőszobában is, ott azonban már nem készítettem további képeket, de csak mert úgy éreztem, hogy a téma elkezdett annak keresésévé fajulni, hogy mely helyekre nem passzol a fiók.

   Mikor rájöttem, hogy bár a multiméter tárolási helyének feletti részre passzol, s ennek a ténynek már majdnem kezdtem volna örülni, akkor, vagyis szerencsére még bőven idejében egyben arra is rájöttem, hogy a képen látható polc alá hiába illik oda (mármint ott nem lenne útban semminek), ha egyszer az adott pozíció olyan magasan van, hogy a fiókba nulla esélyem lenne belelátni. Már persze ha csak fel nem mászok az asztalra.

   Mikor a barna dobozt az előszobába kitettem, s hogy az elhelyezése ne húzódjon el, már majdnem felkaptam a kabátomat, mondván lemegyek vele a pincébe, ahol is szintén mindenhol lefényképezem, akkor hirtelen eszembe jutott, hogy odalent épp nagyban sárgára festett ajtók hevernek. Vagyis az apró fiókot egy csomó lehetséges helyre már eleve oda sem tudnám próbálni, mire fel épp mint ahogy megannyi másikat, úgy ezt a projektet is félbehagytam. Hogy erre most nyomós okom volt, az annyira nem vígasztalt, hogy teljesen elszomorodtam. Mármint azért, mert ugye íme egy újabb félbehagyott projekt.
   Mindössze három hónapnak kellett hozzá eltelnie, hogy ezt a már megkezdett cikket (megjegyzem teljesen véletlenül) megtaláljam. Mivel idáig szépen meg volt írva, gondoltam ránézek a pincében. Mármint volt odalent némi dolgom, konkrétan a spájz ajtajának zárjával, s ha már egyszer lementem, gondoltam az apró fiókot odalent is lefényképezem, természetesen mindenféle helyeken, s teszem ezt egészen addig, míg csak nem találok számára egy elfogadható pozíciót.
   Erre fel nemhogy helyet nem találtam, de már eleve a fiók sem került elő! Ráadásul nemcsak úgy egyszerűen nem, hanem úgy nem, hogy időközben már háromszor is nekifutottam a felkutatásának! Ekkor döntöttem úgy, hogy mikor legközelebb lemegyek, akkor olyan nincs, hogy az a k*rva fiók elő ne kerüljön!

   Hogy ez a projekt csak nagyon lassan halad, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az előző kép készülte óta eltelt tizenegy hónap. Közben persze a fiók hol itt volt, hol meg ott. Hol tudtam hol van, hol meg nem. A végén azért került ide bentre, ha a tűzifás pince legmélyére is, de attól még szem elé, pláne egy másik dobozzal együtt, hogy mivel ezek apróságok, mármint nem sok munka van velük, a puszta látványukkal megemeljék az egésszé kerekedésük esélyét. Hogy ez, meg persze az előző elhelyezések mennyire voltak sikeresek, azt kitűnően mutatja az időközben eltelt rengeteg idő.

   A dobozt a munkapadra kitéve, percekig nézegettem, de csak mert nem tudtam eldönteni, hogy ez még az eredeti színe, vagy már lecsiszoltam. Valamint azt sem tudtam eldönteni, hogy nekiálljak-e (esetleg újra) felcsiszolni, vagy inkább arra a feladatra menjek rá, hogy a fiókot itt lent a pincében is mindenhová odapróbáljam.

   Hogy ez valaha egy ugyanolyan elcsúsztatható fedelű doboz volt, mint amilyet a múltkor csiszoltam fel, arra bár magamtól jöttem rá, erre azonban komolyan rásegített a másik doboz még friss emléke.

   Mármint amit az előző képen láttunk, az eredetileg ugyanígy nézett ki, csak ott letörött róla a balra látható rész, amit sajnos sem a formája, sem a doboz többi részéhez történő vékony kötése okán nem lenne egyszerű feladat pótolni.

   A kisebb dobozt a nagyobba beletéve, azon kezdtem el töprengeni, hogy mivel még a már kész kicsit sem laktam be, van-e akkora szükségem a nagyobbra, hogy annak épségét helyreállítsam.

   Mármint úgy legyen, hogy kapjon ez is fedelet, természetesen hozzá illő méretűt, vagy inkább fordítsam meg a dolgot? Mármint pótoljam a hiányzó részeket, vagy inkább vágjam le a feleslegeseket? Ez egy akkora dilemma, melynek azonnal és persze újra sikerült a fiókelhelyezős, vagy fedeles doboz kipofozós projektet megakasztania. Azért milyen egy lehetetlen farigcsálós projekt ez már, hogy a tizennyolcadik képnél még nem dőlt el a téma tulajdonképpeni miben állósága?

   Még egy hónap sem telt el, mire újra ide evett a fene. Kezdetben még úgy volt, hogy csak az olyan apróságokat intézem el, mint mondjuk az előtérben felejtett jégkrémes doboz ollóval történő felaprítása, majd az áttetsző műanyag darabok műanyagos fiókban történő elhelyezése (lásd az említett témát a képen már meg is történve), csak aztán odakint egyrészt nagyon meleg volt, miközben a pincében hűvös, másrészt a műanyag dobozon felül rengeteg széjjelhagyott apróságot találtam.

   Az egyik ilyen apróság a tepsi alatt látható köszörűköves fiók ki tudja miért elől tértént hagyottsága volt. Egy ekkorka fiókot mondjuk könnyű volt az előbbi képen látható üres helyre visszadugni.

   Arra viszont képtelen voltam magamat rávenni, hogy a telekről anyám által hazahozott amerikánerre is rámenjek, pedig már nagyon itt volt az ideje, hogy a jelen gép felújításáról készült néhány képet a furdancsos cikkhez hozzáfűzzem.

   Pakolással összekapcsolt keringéseim közepette, mikor a kerek tolltartós bödli és a sehová sem illő fiók egyszer csak egymásmellé került, gondoltam legyen akkor tolltartó. Pontosabban szólva ez úgy volt, hogy első nekifutásra ha fényképezni ugyan nem is fényképeztem mint fent, de a fiókot a pincében is mindenhova odapróbáltam.

   Mivel ma rengeteg mindenbe csaptam bele egyszerre, rezgett a léc, hogy mint ahogy annyi más napon, úgy ma sem fogok semmivel elkészülni, valamint a nap zárásaként a képek szétrendezésébe is belezavarodom, ez azonban most valami csoda folytán nem történt meg.

   Miután a piros fúrógép tokmányára a csapágyat felkínlódtam (ami amúgy lehet, hogy nem is kell rá) a tollakkal feltöltött doboz újra elém került. Bár rezgett a léc, hogy a dobozt egyszerűen csak meghagyom doboznak, s a jelen projekt keretében, valamint az egyszerűség jegyében csak egy nem belecsúsztatható, hanem zsanérral felnyíló tetőt kap, ezt a tervemet azonban már csak azért is kénytelen voltam feladni, merthogy nem találtam a feladathoz szükséges apró zsanért.

   Amennyiben mégiscsak fiók lesz belőle, nem pedig holmi egyszerű doboz, akkor ahhoz a felépítményhez mindenképp fióksín kell, amiből viszont meglehetősen szép készlettel rendelkezem.

   Mármint nemhogy van belőle néhány, de még méret, fazon és működésmód szerint is válogathatok. A fióksínek tömegét bámulva, meglepő módon nem az jutott róluk eszembe, hogy annyi fiókot mint amennyi ezekből kijön, annyit azért már nem akarok építeni, hanem az, hogy hol lehet az egy fiók helyére hármat című projektemhez vásárolt hat darab hosszú és egyforma fióksín.

   Abban a fiókban vannak, amit idővel szeretnék háromfelé szabni. Mármint nem vertikálisan, hanem horizontálisan, hogy egyrészt ne legyen ennyire mély, másrészt az egy fiókból három legyen.
   A fiókból a síneket kiszedegetve, menten elbizonytalanodtam. Mármint mivel nyolc darabot találtam, s az négy fiókot ad ki, meginogtam abban a kérdésben, mely szerint nem-e inkább két túl mély fiók helyett négy kevésbé mély fiók megépítéséről van-e szó. Ez persze az adott pillanatban egy teljesen lényegtelen kérdés volt. Mármint mindenképp úgy járok jobban, ha az amúgy is elkalandozni hajlamos figyelmemet a főfeladatról inkább semmivel sem terelem el.

   Erre fel a fióksínek helyének elrendezése közben megtaláltam ezt a ki tudja mióta keresett közepes méretű spaklit. Mostanra persze már rég nem tudom, hogy mit akartam segedelmével begipszelni...

   Mármint ez a célhelyszín, aminél a fióksín hosszabb semmiképp, de nagyon rövidebb sem lehet. Hogy a meglehetős tömegből kiválasztott példány rövidebb mint a rendelkezésre álló hely, az azért nem számít, mert ez egy úgynevezett háromtagú, az előző képen látható módon a kétszeresére kihúzható fióksín.
   Bár a fióksín vadonat új (az előbb vettem ki a gyári zacskójából), el nem tudom képzelni, hogy mégis mihez vehettem! Már csak azért sem jöttem rá, hogy hova szántam, mert a Réka szekrénysornak még a kevésbé mély elemeihez is rövid. Amúgy a költéseimet mutató táblázat szerint tavaly vettem őket a Dósafa bútorboltban, a négyet (két pár) potom 1693 forintért, ezért gondoltam, hogy valószínűleg valamelyik lakásbútorhoz vehettem. Mármint a lakás néhány részét, főképp a konyhát valamikor tavaly nyáron pofoztam ki.

   Bár a beépítendő fiók nem pontosan tölti ki a rendelkezésre álló helyet, attól még nagyon is passzolni fog az elektromos szerszámletevős polc alá. Részemről konkrétan a fiókos szekrényke oldalára tervezem felszerelni.

   Mivel a másik oldali sínt nincs mihez hozzáfogatni, ezért mindjárt többféle megoldás is eszembe jutott. Az első az volt, hogy készítek a fióknak egy külső dobozt, és azt csavarozom fel a fiókos szekrényke oldalára. Ez ugyan jó megoldás lett volna, és még csak fióksín sem szükséges hozzá, pláne a fiók a lyukból szabadon kivehető, mégis elvetettem, de csak mert hiába volt bennem némi lendület, azt nem volt kedvem egy akkora volumenű famunkához felhasználni, mint amekkorát egy masszív felépítésű szögletes facső előállítása jelent.

   Majd mikor ezzel megvoltam, nekiálltam előtúrni a fiókhoz egy fület. Kezdetben részemről (más nem gondolkodik a dolgaimon helyettem) gombban gondolkodtam, csakhogy az nem jó, mert ha az a forma akár csak egy kicsit is kiáll, akkor a pincébe belépve tuti, hogy nemhogy egyszer, de egyenesen rengetegszer beleakadnék! Ha meg nem áll ki a gomb, akkor ugye nehéz megfogni.

   Mikor a gombokat és a füleket egy szokásosan alapos átválogatás erejéig át akartam borítani a megszokott tepsibe, nos akkor menten kiderült, hogy azt valaki néhány perccel ezelőtt az írószerszámokkal foglalta el. Ha nem egyedül lettem volna a pincében, akkor egészen biztos, hogy ezért az akcióért valaki mást tolok le.

   Hosszas válogatást követően a bal alsó fogantyú lett a befutó. Egyrészt azért, mert abból csak egy volt, valamint az nézett ki leginkább úgy, amibe a felületre történő simulása okán már-már képtelenség beleakadni.

   Már úgy értem, hogy a pincébe történő belépés közben. Hogy ez korábban már többször is megtörtént, azt kiválóan jelzi a térdtájon szakadt nadrágom, valamint komoly ok rá a kép alsó szélén látható rózsaszín rész, ami ugye ebből a fajta melósnadrágból oldalra kiáll.

   Miközben ezt az amúgy csodaszép fiókfület még csak úgy egyszerűen odatéve szemléltem, azt találtam mondani, hogy ha még ebbe is beleakadok, akkor aztán tényleg menthetetlen vagyok.

   Annyira jó érzés, hogy mikor kell két egyforma, pláne adott méretű csavar, akkor azt olyan rövid idő alatt kerítem elő, hogy azt még említeni sem érdemes, hogy ezt épp most regéltem el.

   A fiók (valaha elhúzható fedelű doboz) hiányzó részei jól adták ki. Mármint azt, hogy ahol a fiókba a por könnyen jutna be, ott még megvan a teljes perem. Vagyis a hiányzó részek hátra és a fiókos szekrényke felé néznek, mely irányokból ugye nem igazán tud jönni a por.

   Amennyiben később valamiért zavarna, hogy a fiók a helyéről ennyire kihúzva már egy kicsit (de amúgy tényleg csak egy egészen kicsit) megbillen, akkor felcsavarozom a másik fióksínt is. Mármint nem a fiók másik oldalára, hanem ugyanide, természetesen egy megfelelő méretű falap közbeiktatásával, ezzel érve el, hogy a fiók még azt a kicsit se billenhesse. Ez az esemény szerintem ebben az életemben már nem fog bekövetkezni.
   Azt viszont már annál inkább valószínűnek tartom, hogy idővel, mikor a fiókot kinövöm, egy alkalmas pillanatban lecserélem egy pontosan akkora méretűre, mint amekkora az elektromos szerszámletevős polc alatti hely. Az milyen jópofa lesz már, hogy akkor újra lesz egy sehová sem illő csinos kis fiókom...

   A kép "fel kellett" címe nemcsak arra utal, hogy a munkaterületet "fel kellett" szabadítanom, hanem egyben arra is, hogy a szűkebb környezetet is "fel kellett" takarítanom. Mármint ennek már nagyon itt volt az ideje, mint ahogy egy kiváló alkalom is adódott rá.

   Ha nem árulom el, hogy a fiók ott van a porszívó felett, akkor épp csak a környezeténél kissé sötétebb színe miatt látszik. Ez a sötétebb szín amúgy csak azért van, mert a munka hevében a fiók elejét elfelejtettem felcsiszolni, amire hatalmas valószínűséggel az apró pincei elmaradások tizennyolcadik fejezetének keretében fogok sort keríteni.

   Hogy erre a helyre valóban a tollak passzolnak legjobban, az még számomra is erősen kétséges, az azonban biztos, hogy míg csak a fiókot ki nem növöm, vagy nem találok bele a jelenleginél valami alkalmasabb tartalmat, addig így marad...