Szóval az úgy volt, hogy hiába tudtam előre, hogy nem veszek el innen semmit (pedig a 230-as alkatrészek amúgy már rég megszáradtak), attól még kedvenc szokásomhoz híven keringtem egyet a lakásban, hátha mégis rámozdulok a hármas elosztókra. Ebben a témában az lenne az okosság (azért csak lenne, mert ugye nem mozdultam rájuk), hogy a három elosztóval együtt - csak úgy mellékesen - a többi apróság is eltűnne. Mikor a témához kissé közelebb menve megláttam, hogy már megint mekkorát tévedtem, az amúgy még így is semmi kis feladatról oly laza eleganciával pattantam le, hogy az még engem is meglepett! Már úgy értem, hogy ez nem egy, hanem minimum két tétel, ugyanis olyan nincs, hogy az általam eddig még nem látott típusú kismegszakítót szét ne verjem, az meg ugye már egy másik szétszedés lesz.

   Bár a kismegszakító elbontása is jó döntés lett volna, de mivel az láthatóan jól érezte magát a virágállványon, inkább a Crazy Frog feliratú zenélő dobozt szedtem szét, pedig nagyon is tudtam, hogy a mára betervezett feladat valami egészen más. Konkrétan arról lenne szó, az lett fővesztés terhe mellett megígértetve magammal magamnak, hogy ma mindenképp lemegyek a pincébe, ahol is az összes 2022-es lomtalanítás alkalmával beszerzett vackot kirakom a pince elé, majd akkurátusan szétválogatom.

   Íme az előbb felvázolt kipakolós nyitólépés eredménye. Bár ennyi kincs első ránézésre nagyon soknak tűnik, a helyzet nem annyira vészes, ugyanis a rengeteg bigyónak - megjegyzem szerencsémre - csak töredék része lesz szétszedtem alany. Most ez a fő csapásirány. Mármint a szétszedtem projektbe passzoló alanyok többi kincstől való feltétlen elválasztása. Erre amúgy azért van szükség, mert a pusztán magamnak tett ígéret szerint 2023-ban már csak akkor mehetek el itthonról lomizni (s amúgy már idén is csak akkor mehettem volna el), ha a 2022-es beszerzéseket még azon melegében, konkrétan augusztus végéig az utolsó szálig letudom.

   Miközben a balra látható fiókban olyan, főképp elektronikai apróságok vannak, amiket egyszerűen csak el kell bontanom, vagy még annál is egyszerűbb módon tényleg egyszerűen csak be kell tennem a helyére, addig a jobbra látható sötétkék dobozt pusztán azért hoztam el, mert miközben valami elektronika, első ránézésre nem jöttem rá, hogy mi az. Amúgy az előbb nézegetve sem jöttem rá.

   Épp mint ahogy arra sem, hogy mégis mi taszíthat benne annyira, hogy a zsanéros cikk végére szükséges videót már több mint egy hónapja nem vagyok képes elkészíteni. (lásd a ki tudja miért bujkáló zsanérokat a kék doboz mögött) Ha minden igaz, akkor ebből a kupiból holnap délelőtt minimum a kék doboz elbontása lesz, s ha lesz bennem hozzá elég erő, akkor hozzácsapom a hármas elosztókat is, valamint az azokkal logikailag összefüggő teljesítményszabályzó panelt is. Persze én, meg az én mindig nagyszerű terveim...

   Ami az előszobába került, konkrétan a pincei fényképezőgépbe való SD kártya mellé, hátha egyiket sem felejtem idefent. Mert ugye az is meg lett mára ígérve, hogy lemegyek a pincébe, s ha nem is nagyot, de valami apró tételt mindenképp lerendezek, különben azok sosem fogynak el.

   Miközben a teleptartó bal alsó rugója annyira sérült, hogy már nem az elem, hanem egyenesen (amúgy persze kissé ferdén) felénk néz, a jobb felső rugó még ennél is sérültebb, az ugyanis már puszta acéldróttá egyenesedett.

   A jobbra látható gombokkal lehet rajta hangerőt és hangszínt (vagy dallamot) szabályozni (vagy változtatni), miközben a kapcsoló az egyes üzemmódok között vált. Úgymint cseng, világít, cseng és világít. Mivel ennek a doboznak elektromos csatlakozása nincs, így sejtésem szerint ez egy rádió-távirányítású, vagyis vezeték nélküli csengő szabadon hordozható csengőrésze.

   Hogy a valószínűleg csengő (mert ugye felirat az nincs rajta) boncolásának nem azonnal álltam neki, annak oka még véletlenül sem az apró doboz érdektelen mivolta volt, hanem az, hogy beugrott egy még tegnap délután tett másik ígéretem. Te, hogy nekem ezekből mostanában mennyi van...

   Jelen esetben arról van szó, hogy a hátam mögötti dobozos szekrény előtt a parketten láttam egy a szokásos barna színtől erősen elütő szürke foltot, ami a papucsom orrával megtologatva a képen jobbra látható igencsak méretes szürke porcicává állt össze. Vagyis most akár tetszik, akár nem (amúgy teszik, mert azt szeretem csinálni), most egy alapos porszívózás következik.

   Ez itt egy Lidl-ben kapott számla, amit azért tettem a fényképezőgép vakuja elé, mert az előző kép készítése közben gyengíteni szerettem volna a vaku fényerejét. Erre fel az amúgy hőpapír a hatalmas energiájú fénytől egyből besötétedett.

   Hogy én mennyire voltam kimerült (hogy mitől, arra mondjuk nem jöttem rá, hiszen ma még nem csináltam semmi különösebben megterhelőt), azt nagyszerűen bizonyítja, hogy miközben a pincei polcon mindig ott a fényképezőgép, és még a bele való SD kártyát is zsebre tettem, egy füst alatt az utcai Kodak zsebgépemet is, hogy legyen mivel fényképeznem. Ez persze még mindig jobb, mint mikor egyetlen fényképezőgép sincs kéznél.

   A memóriakártyával együtt zsebre tett ceruzaelemre azért van szükség, hogy legyen mivel kipróbálnom a lomtalanításkor beszerzett órákat, hátha valamelyik a nem ketyegős fajta.

   Ezek az órák nem fognak szétszedős cikket kapni. A jobb oldali példányról azért el tudom képzelni, hogy mégis, viszont farigcsálóst, amennyiben megvalósítom azon tervemet, hogy a nagy kerek órát belefaragom a lépcsőházi elosztódoboz ajtajába. Hogy egyszerűen csak felakasszam, azt azért nem tartom jó ötletnek, merthogy akkor bárki leakaszthatja és elviheti. Ugyanezt egy majd méteres átlójú ajtóval együtt meg már csak nem teszi meg senki. Mondjuk ebben a mai világban már bármi elképzelhető...

   Akár még az is, hogy próbaképp ezt a kissé már beázott órát akasztom ki, aztán ha sokáig megmarad, akkor idővel kiakasztom helyette a nagyot. Mindeközben mindkét óra ketyegős mechanikájúnak bizonyult.

   A szerző pedig annyira szétszórtnak, hogy hosszú perceken át kereste a ki tudja miért a lomhalom előtt letett fényképezőgépet, amit természetesen a másik géppel örökített meg.

   Az ok a fényképezőgép nem a legjobb helyen történő elhelyezésére amúgy az lehetett, hogy mikor a két órát ide letettem, a fotómasina a kezemben igencsak útban volt. Hogy itt meg az órák vannak útban? Na ja, messzi még a rend. Persze ha a friss beszerzésekkel tényleg végzek augusztus végére, akkor azért nincs annyira messze. (bíztatja magát a szerző folyamatosan eredménytelenül)

   Miközben a két Sokol akkutöltőt már csak azért sem számoltam hozzá a majd felboncolandókhoz, mert azokat valószínűleg már mutattam (ebben amúgy ekkor még nem voltam egészen biztos), a nagy relét biztosan szétszedem, vagy legalábbis alaposan körbefényképezem. Az alul látható háznélküli nyomós kapcsolót viszont nem szedem szét, hanem azt egyszerűen csak berakom abba a dobozba, melyben azokat az alkatrészeket tartom, melyeket a monitor célú erősítő öreges kinézetű változatához gyűjtöttem össze, megjegyzem még valamikor évekkel ezelőtt.

   Ráadásul még a dobozban talált próbapanelről is csak jóval később, már napok múlva, konkrétan a jelen cikk lektorálásakor jutott eszembe, hogy az valószínűleg egy négyszögjellel modulált, zéner diódára alapozott zajgenerátor, mint univerzális jeladó. Mikor a múltkor a pincében több ehhez hasonló félbehagyott elektronikai projektet találtam, azok látványa annyira szíven ütött... Mármint azért, mert ugye ki tudja élek-e addig, hogy azokból akár egyet is befejezzek.

   Mikor rájöttem, hogy ma csütörtök van, vagyis holnap piacozós nap, szó szerint nem halogathattam tovább a cipőm cseréjét. Mármint a minap már láttam, hogy kezd elengedni a talpa, az előbb azonban már több centit is leválva láttam az orrából. Hogy le kellett mennem, az pedig már csak azért is aktuális volt, mert tegnap valami trehány ember elfelejtette levinni azt a levágott tetejű tejes dobozt, amibe nagy ügyesen az uzsonnára megevett dinnye héját tömködte bele.

   Ha meg már amúgy is lementem, mármint hozni a pincéből egy új cipőt, akkor ezt a két akármit is felhoztam. Miközben ezeket az apróságokat a meglehetős tömegből felhozásra kiválasztottam, s közben persze a nagyobb darab dolgokra is rákacsintottam, azok biztos eltűntetésére azt találtam ki, hogy azokból meg minden héten kell elvennem egyet, hogy még csak esélyük se legyen a hónap végére nem elfogyniuk.

   Ezekre meg azt találtam ki, hogy holnap délelőtt - megjegyzem a szokásos írás helyett - rájuk megyek, s nemhogy egy, de még az is előfordulhat, hogy az összes frissen felhozott bigyóba zsinórban belenézek. Ehhez képest így ebéd utánra még annyi kraft sem maradt bennem, hogy legalább a Sokol akkutöltőnek utánanézzek. Mármint a fekete fehér példánynak, hogy boncoltam-e már, vagy már megint csak megcsal az emlékezetem. Amúgy igen is, meg nem is. Mármint mutattam már ilyen töltőt, konkrétan a Sokol rádió bemutatásakor, csakhogy azok nem az én képeim voltak! Hogy leesett vérnyomással mennyire nem vagyok magamnál, arra kiváló példával szolgál, hogy míg két képpel ezelőtt azt mondtam, hogy holnap piacozni megyek, ide meg már azt írtam, hogy a sok kis vackot majd holnap délelőtt szedem szét. Ebből mi lesz már megint... Mondjuk ha szakadna az eső, akkor lehet, hogy piacozás helyett valóban szétszedés.

   Bár úgy gondoltam, hogy a hangjával biztosan nem fog meglepni, ha a hangminőségével azért nem is (mert az ugye csapnivaló), a variációk számával azonban komolyan meglepett.

   Amennyiben ezt az apró hangszórót lecserélném egy normális méretűre, vagy akár csak akkorára, mint amilyen kicsit a minap boncoltam, bár ezt nem próbáltam ki, de attól még úgy van, hogy a csengő hangja igencsak megerősödne, pláne megemberesedne. Mármint a nagyobb hangszóró a mélyebb hangokat is lesugározná.

   Itthonra ajtócsengőnek a távvezérlője nélkül valószínűleg azért nem tudnám bevetni, mert a vezérlőjel nemcsak egy tiszta nagyfrekvencia, hanem valószínűleg valamiféle modulált kódot is tartalmaz. (magyarázza ki magát a szerző, hogy miért nincs kedve az elektronikába belepiszkálni)

   Mikor a csengőt az előszobába kitettem, azt mondtam magamnak, hogy remélem hamarost nem lesz egyedül. Mármint remélhetőleg hamarost kerül mellé valami, szintén a pincébe visszavihető apróság.
   Ahogy itt álltam és bámultam a nagyszerű eredményt, egyszer csak kiszúrtam a háttérben az egygombos Videoton autórádiót, ami mellett egy gravírozógép is van. Ezek ketten szerencsére nem lomtalanításkor lettek begyűjtve, így nem emelik meg a már mindjárt augusztus végéig letudandó tételek számát.

   Miközben az előbb látott csengő marad, az egyre sokasodó tömeget elnézve úgy döntöttem, hogy elveszek innen még valamit. Mármint most azonnal, hiába múlt el már este tíz! Mivel az tűnt a legegyszerűbbnek, így a pultról a homlokra gumizható lámpának tűnő valamit vettem el, amiről végül nem jöttem rá, hogy mire való, pedig még segítséget is kértem! Épp mint ahogy a rengeteg apró bizbasz letudásához is, csak ahhoz nem az elektro listásokét, hanem az égiekét...