Ez egy a ma bemutatásra kerülő oszcilloszkóp megkapásakor, konkrétan 2013 tizedik hó másodikán, még a munkahelyemen készült kép. A műszert Andris kollégám hozta, mégpedig apukája hagyatékából. Hogy neki a zenéléshez mire kellett, az mára persze már rég kideríthetetlen. Épp mint ahogy az is, hogy az én ugyanilyen, illetve ennél eggyel modernebb szkópom hova lett. Mármint arról nekem már csak annyi dereng, hogy mint megannyi másik, úgy az a műszer is egy céges selejtezésből származott, majd sokáig volt otthon jobbra lent, az asztalom pákatrafós fiókja előtt. Az asztalon a szkóp mellett a sokat javítgatott telefonom, konkrétan egy mozgatható állványon, ami szintén nem egyszer szorult rá, hogy megreparáljam. Az asztalon hibajegyek, valamint a sokat látott kék mappám látható, amit ahelyett, hogy lecseréltem volna, valamiért inkább mindig megragasztottam. Mikor eljöttem, a cetli tartós órámat is elhoztam.

   Időközben eltelt kilenc év, s egyszer csak hopp, már fel is hoztam a pincei polc tetejéről az előszobába a műszert azóta is rejtő dobozt. Mit ne mondjak, van egy sebességem...

   A dobozra nagybetűvel ráírni, hogy felvevős STB van benne, azért volt fontos lépés, mert így az autó hátuljába benézve, nem az apró betűket és számokat kellett bogarásznom. Ez de rég volt már... Mármint az, hogy IPTV szereléssel múlattam az időt.

   Ha üres lett volna a doboz, azon nemcsak a púpossága, de a súlya miatt is komolyan meglepődtem volna. Mármint a pincében történő megtalálásakor voltam oly bátor, hogy bele sem néztem, mondván olyan nincs, hogy ne az legyen benne, mint ami rá van írva. Amennyiben mégis úgy lett volna, akkor valami mást szedtem volna szét. Mármint azt, amit a dobozban meglepetésül találok.

   Íme a doboz alja. A műszerházon azért vannak mindenfelé a levegő áramlását biztosító hűtőlyukak, mert ez a műszer hiába tranzisztorizált, attól a szkópcső még elektroncső, vagyis a fűtése miatt melegszik.

   Bár a műszer kívülről egyáltalán nem tűnik lestrapáltnak, egy lába azért már hiányzik. A láb amúgy nem gumiból, hanem műanyagból van, illetve jelen példány esetében természetesen már csak volt.

   Miután a műszert a vizes szivaccsal körbetörölgettem, hoztam rongyot, majd eltávolítottam vele a vizet. Mikor a felszerelést a fürdőszobába visszavittem, már mentem is érte vissza, merthogy a műszer hálózati kábelére is ráfért némi dörgölés.

   Ez az életveszélyes kötés már csak azért is megbocsátható, mert egy próba erejéig én magam követtem el. Mármint még a melóhelyen, a kipróbálás nemes feladatára beáldozva egy borotvacsatlakozós hálózati kábelt.

   Másik két gomb. Ezek ketten azért becsapósak, mert a középső kisebb gombot nemcsak tekerni lehet, hanem kihúzni is, mikor is a kép felső vonalában piros betűkkel írva látható szokásos oszcilloszkóp funkciókat váltják.

   Mivel meg mertem volna rá esküdni, hogy a már említett másik műszer nem banándugós, hanem BNC aljzatos volt, pláne volt a csatlakózói előtt egy krómozott védőfül, ennek utánanézve menten kiderült, hogy tényleg. Mármint a Miniscope-3 már BNC aljzatos, valamint tényleg van rajta alul egy krómozott műszerfül.

   Azért milyen szép dolog már, hogy egy olyan műszernek, amit igen nagy valószínűséggel még valamikor a szétszedtem projekt indulása, vagyis 2005 előtt tökítettem el, még mindig ott lóg a gyári zsinórja a többi között? Mit ne mondjak, nem lehet vita tárgya, hogy én aztán tényleg nagyon tudom őrizgetni a dolgaimat.

   Ide csak azért néztem be, hogy lássam, a két banándugó közül melyik a melegpont, majd a kábelt az eredeti céljától eltérően épp fordítva használva kötöttem be a jelgenerátorom és az oszcilloszkóp közé.

   Itt egy picit elakadtam, de csak mert ezeket a hullámokat a szkóp a kapcsolóval beállítható legkisebb, vagyis az öt mikroszekundumos állásában rajzolta fel. (ezt amúgy nem mindig tette, mert a fényvonal időnként összeugrott)

   Miközben a jelgenerátorba épített frekvenciamérő 200 kilohertzet mutatott. Mármint azon lepődtem meg, hogy a szkóp csak ilyen relatív alacsony frekvenciájú jeleket tud kirajzolni, miközben amúgy direkt tévéhez készült, ahol azért vannak megahertzek is. Mondjuk csak a KF sávban, meg persze előtte a tunerben. Az ok amúgy mindössze az volt, hogy megfeledkeztem róla, hogy a sweep gomb feletti másik kapcsolóval akár plusz ötszörös nyújtást is be lehet állítani.

   Mivel mára csak ennyi volt betervezve (meg persze az is, hogy az eddig látott képeket a holnapi íráshoz előkészítem), már tettem is fel a műszert a pultra. Mikor ezzel megvoltam, menten elgondolkodtam rajta, hogy a pince mélyén, miközben a szkópot tartalmazó dobozt a polc tetejéről levettem, vajon miért nem láttam ott egy másik dobozt, ami a szovjet Szaga szkópot rejti, mire fel újra lementem a pincébe, gondolván ha már lúd, legyen kövér alapon, a másik műszert is megkeresem. Bár nem volt egyszerű (a történetet majd a másik cikkben írom le), de a Szaga szkópot végül még öt percembe sem került megtalálni.

   Íme az oszcilloszkóp kapcsolási rajza, amire kattintva a rajz természetesen nagyban is bejön. A műszer kapcsolása amúgy nemhogy egyszerű, de még jól átlátható is. Mármint szinte lerí róla, hogy melyik alkatrész mire való. A kapcsolás viszonylagos egyszerűsége persze jórészt a függőleges erősítőben és a tápegységben alkalmazott integrált áramköröknek köszönhető. Amennyiben valakit érdekel, akkor ide kattintva elérhetővé tettem a műszer gépkönyvét, amiben van beültetési rajz, alkatrészjegyzék, és még a hálózati trafó menetszámait is megadták.
   Miközben a mindig szokásosan nagyszerű (hát persze...) tervem az volt, hogy mivel olyan nagyon más dolog nincs előttem (na ezt is el ne hidd), majd egyszer csak hopp, valamelyik nap jól rávetem magam a szkópra, ahogy az már csak nálam történni szokott, az események sora már megint másképpen alakult. Konkrétan még a saját szintemhez képest is belustultam, ami a kellemes őszi hűvösben már-már érthetetlen volt. Ez mondjuk még nem lett volna baj, ha legalább valami más területen haladtam volna. Végül csak a régi elektronikai újságok átlapozásában sikerült komoly eredményt elérnem. Már ha annak számít, hogy már csak néhány hétre való átnéznivalóm maradt.

   Míg balra a ház előtti kert néhány fája, jobbra az épület utcafronti homlokzata látszik. Ami viszont nem látszik, az a kettő közötti rés, pedig annak létrehozását annyira beterveztem, hogy még meg is emeltem a pincében a létrát, azt tudakolva magamtól, hogy vajon (de tőlem akár disznózsíron is) bírja-e a súlyát a hátam. Bár úgy tűnt, hogy igen, a létra a pincei sarokból természetesen csak a megemelésekor mozdult el, és még akkor is csak néhány centiméternyire, pedig ez a munka már annyira aktuális, hogy szó szerint túljutott az aktualitásán. Mármint a ház előtti fák idővel nekinőttek a háznak, súrolják annak falát, amit az öreg vakolat nem sokáig fog bírni.

   Én viszont nagyon is sokáig bírtam a semmittevést. Ez az adott időszakra  annyira igaz volt, hogy hosszú napokon át még arra sem voltam képes, hogy legalább az Aciko táskarádiót levigyem a pincébe, majd felhozzam helyette az asztali multimétert. Ez utóbbi a két szkóp bemutatása előtt persze marhaság lett volna, azonban a doboz nélküli műszer pont elférne abban a papírdobozban (konkrétan ebben), amiben a TV mini szkópot hoztam fel. Már csak ebből is látszik, hogy gondolati síkon még egészen jól működöm, épp csak a mindig nagyszerű (hát persze...) elképzeléseimet kivitelező kezem nem mozog.
   Néhány nap múlva, mikor a rádiót végre levittem, az asztali multimétert viszont nem hoztam fel, az elért nagyszerű eredményt egy kissé félreszámolva azt találtam mondani, hogy egy-egy. Erre fel már mindjárt másnap kiderült, hogy nem, ugyanis a papírdoboz és az ernyő között látható krómozott cső valahogy idefent maradt.
   A fényes cső (igazándiból nyél) a seprőgép maradványa, ami helyett túrtam, majd hozzáillesztettem a pincében egy a lakásporszívónkhoz passzoló kiegészítőt. Ez amúgy egy annyira semmi kis munka volt, hogy még csak átmozgatnia sem sikerült, mire fel úgy gondoltam, hogy legalább az legyen meg. Mármint arra gondoltam, hogy a mozgás majd jól feléleszt, megjön a munkakedvem, s akkor majd... De persze nem...

   Mármint hiába tekertem ki az amúgy közeli kínai piacra, s vettem ott meg végre a már ki tudja mióta áhított bőrlyukasztót, valamint a mágnes végű teleszkópos botot is, a tépőzáras polírozó korongról már nem is beszélve, még csak elfáradnom sem sikerült, pedig vásárlás közben (amúgy feleslegesen) még sétáltam is a piacon egy nagyot. Hogy a hatalmas zsákvarrótű a múltkor mihez kellett, arról mára már rég fogalmam sincs, ami azt vetíti előre, hogy ez a felszerelés is kibontatlanul fog elporladni a varrós dobozban. Mármint a múltkor vettem valami projekthez néhány ruhához való patentet, s azok azóta is ott vannak a dobozban a gombok között, szépen bezacskózva, ahogy a boltban megkaptam.

   Miközben én azt reméltem, hogy a magamnak tett ígéretem okán beijedek, ez már megint nem így lett! Mármint valamiért azt képzeltem, hogy ha csak akkor mehetek piacozni, ha az adott héten már szétszedtem valami olyat, ami a régi adósságaim közül került ki, akkor megijedek, s a tőlem szokásos lendülettel (na ezt is képzelheted...) vetem rá magam a feladatra, úgy kb. két hét alatt letudva a teljes idei évi adagot. Ehhez képest a jelenlegi eredményem az idő múlását tekintve -1 (ikszek), miközben a filmnézési tervem (piros körök) már nagyon előre, konkrétan valahol az új évben jár. Az oszcilloszkóp belsejének megtekintésére végül az vett rá, hogy miközben én heverni szerettem volna, a párom az ágyon épp nagyban festett egy sünit. Mivel Andi a festés közben időnként beszélt (a nők már csak ilyenek), még csak esélyem sem volt mondjuk az írásra.

   Mivel az aznapi ebéd egy kissé eltúlzott volt (én magam sütöttem), a rengeteg étel felzabálását követően viszont nem tudtam lefeküdni aludni, írni meg azért nem tudtam a korábban készült képekhez, mert Andi ha kisebb megszakításokkal is, de tulajdonképpen folyamatosan csacsogott, végül ha kissé unottan is, de magam elé vettem a szkópot, melynek kidobozolási technikájáról nemhogy fogalmam sem volt, de még csak rájönnöm sem igazán sikerült, mire fel teljesen feleslegesen tekertem ki, illetve lazítottam meg egy csomó csavart. Végül persze (a rutin ugye) sikerült a szkópot a dobozából kihúznom. Íme a doboz hátfala, immáron belülről nézve, a hálózati feszültséget hozó csatlakozóval.

   A két körkapcsoló az időalap beállításának funkciójához tartozik. Míg az alsóval 10 milliszekundumtól 5 mikroszekundumig változtathatjuk az osztásonkénti időt, a felsővel a külső és a belső szinkron között tudunk váltani, valamint egy ötszörös nyújtást is be tudunk állítani az idővonalon.

   A fényerőt és a fókuszt beállító kettős és kapcsolós potméter már kapott kontakt sprayt, ráadásul nem pusztán mosósat, ami folt nélkül szárad, hanem a másik fajtát, aminek kenőanyagtartalmán idővel megáll a por.

   Ez a felirat azt jelzi, hogy az ipszilon, vagyis a függőleges bemenet osztójának kibontásához le kell szerelnünk a frontpanelt, vagyis az előlapot, ugyanis alatta találhatók a csavarok. Egy darabig ugyan szemeztem a feladattal, de végül lemondtam róla, mondván egy yaxley ellenállásokkal, kondenzátorokkal és trimmer kondenzátorokkal nincs annyira érdekes, hogy szétverjem értük az amúgy működő műszert. Kisebb hibái persze vannak (például az ötszörös nyújtásnál összeugrik a fényvonal), ezek azonban nem tűnnek javíthatatlannak. Mármint az oszcilloszkóp felépítése példás, annak (majdnem) minden alkatrésze könnyedén hozzáférhető.

   A tengelyét ki-be mozgatva kapcsolóként is funkcionáló potméterből talán még akad valamelyik dobozomban egy kósza példány, mert ha jól dereng, akkor valaha kettőt vettem. A másik amúgy a hangfrekvenciás feszültségmérő műszerembe került beépítésre.

   Íme a vízszintes eltérítést, vagyis a fűrészjelet előállító fokozat. A relékre azért van szükség, hogy az erre kényes jeleket ne kelljen a kapcsoló és a panel között rengeteg dróton oda-vissza vezetgetni. Ennek persze nem feltétlenül szükséges így lennie, a konstruktőrök azonban jelen esetben valamiért így oldották meg.

   Bár volt egy olyan tervem, hogy kitalálom hová kell csíptetni a 230 voltot a hátsó csatlakozón, ezt azonban nem valósítottam meg. Mármint úgy éreztem, hogy mindketten jobban járunk, ha a szkópot a doboza nélkül inkább nem kapcsolom be, pedig legalább az összeugró fényvonalra rá kellett volna nézzek.

   Ez egy BNC anyáról RCA apára átalakító, melynek léte (mármint az, hogy van a dobozomban) annak köszönhető, hogy mikor a piacon valami érdekes kombinációt látok, azt szinte mindig megveszem.

   A 0,5 megahertzes négyszögjelről nem tudtam (és nem is akartam) eldönteni, hogy a szkóp tudása (sávszélesség) miatt ilyen lekerekített, vagy már eleve ilyen jelet ad a wobler.
   Mivel a párom a süni megfestését követően épp nagyban az előszobában tevékenykedett, bár az asztalomnál ültömben tulajdonképpen magam is odalátok, attól még megkérdeztem Andit, lát-e ott valahol egy üres papírdobozt.

   Mivel nemleges válasz érkezett, betekertem a műszert folpackba. Ez így már csak azért is jó, mert ugye egyrészt ha valamiért keresném (szerintem nem fogom, mert van egy kicsi és egy nagy szovjet szkópom), akkor egyből látom, hogy merre van, miközben a pincei pókok sem eszik meg.