Miközben épp nagyban a házunk első kertjében folyton kialakuló hatalmas lyukat tekintettem meg, mondván abban aztán biztosan nincs semmi olyan, ami bekerülhetne a szétszedések közé, még meg sem érkeztem (a lyuk ugyanis innen négy méterre van), máris találtam egy ilyen szép kis napelemes lámpást, amit szerintem valaki direkt nekem tett ide.

   Egy újabb aznapi, pláne a napelemes töltésű lámpához kapcsolódó meglepetés, hogy mikor a pincében a villanyt leoltottam, a frissen beszerzett apróság azonnal nekiállt világítani, ezzel jelezve, hogy márpedig élni akar, nem a pince sötétjében elrohadni, mire fel már nyúltam is oda a kisebbik keresztélű csavarhúzóért.

   Hogy az apró fekete dobozt volt értelme még itt a pincében kinyitni, arra ékes bizonyítékkal szolgál a sarkába telepedett rovar. Mármint részemről nagyon nem szeretném, ha a pókcsalád odafent a lakásban mászna szét.

   Az előbb tettem magamnak egy olyan hülye, de tényleg nagyon hülye ígéretet, mely szerint a következő pincei szétszedésem az ajtóra - természetesen a választás lehetőségét elősegítendő - kitűzött lista első tétele lesz. Mármint mivel ezt vakon tettem, így nem lehettem tudatában, hogy a benzinlámpát előtte még meg is kell keresnem.

   Mivel nemcsak itt lent, de fent, valamint odaát a lomos pincében is szeretnék mielőbb legalább valamiféle rendet látni, így olyan nincs, hogy amit elhatároztam, az ne úgy legyen!

   Majd zsebemben a lámpással és a motorvezérlővel felcaplattam a lakásba, ahol is ezt követően hosszú napokon át mozizással, valamint régi, főképp elektronikai témájú újságok lapozgatásával múlattam az időt.
   Végül, mikor néhány nap után már annyira ráuntam az újságokra és a filmekre, hogy valósággal kiabált belőlem a vágy, mely szerint most aztán már tényleg szét akarok szedni valamit, szoros egymásutánban rakosgattam magam elé a dolgokat. Mármint nemcsak a mécsest, a motorvezérlőt, meg ezt a napelemes lámpást szedtem szét, de még a benzinlámpát is! Arról már nem is beszélve, hogy még az egyik pinceablakból hiányzó üveget is pótoltam. Hogy miért nem mindig ilyen szép lendületes napjaim vannak...

   Mikor magam elé vettem, még egy perc sem kellett hozzá, hogy azt mondjam rá, hogy értem. Mármint a működési elvét, és természetesen tévedtem, hiszen úgy gondoltam, hogy a lámpa fényét a kapcsolóval kell bekapcsolni, miközben mozgásérzékelős.

   Mikor megtaláltam, akkor kissé sajnálkoztam, hogy a napeleme törött, de mivel boncalanynak így is megteszi, nem voltam igazán letört. Mikor rájöttem, hogy a törésnek nézett valami csak holmi ránc a védőfólián, az pláne boldogsággal töltött el, mondván micsoda szép darab napelemet sikerült beszereztem. No nem mintha nem lenne belőle valahol egy kisebb táblával...

   Nem fér, amiből szerintem az lesz, hogy idővel, egy a távoli jövőbe álmodott pincei rendrakás kapcsán nyitok egy elemlámpás dobozt. Meg ne kérdezd minek, mikor sejthetően sosem lesz belőle kikerülés!

   Hogy az összes LED világít, az szerintem az alacsony energiaszintű táplálásnak köszönhető. Mármint a LED-ek a lámpa akkujáról valószínűleg nincsenek úgy túlhajtva, mint a hálózati feszültségről járó társaikban.

   Mármint az benne a fura, hogy a dobozban ott a helye keresztben egy szokásos 18650-es méretű akkucellának, ellenben nem az került bele, hanem - gondolom a spórolás kedvéért - egy AA méretű lett begyűrve oldalra. Hogy ez nemcsak egy utólag jött kósza ötlet volt, hanem már eleve készült rá a gyártó, azt kiválóan bizonyítja a doboz alsó takarólemezéből kiálló ferde akkutámasztó lemezke.

   Mivel a napelemet nem akartam eltörni, no meg nincs is a hátulján semmi érdekes, azt a helyéről végül nem akasztottam ki. Mármint terveztem, csak mikor megpróbáltam kipattintani, akkor valami nagyon csikorgott, így inkább hagytam.

   Az akku csatlakozója az AA fazonhoz képest nem a megszokott felépítésű. Mármint miközben én nagyban azt képzeltem, hogy a lámpa olcsósítása közben az eredeti 4 volt körüli napelemből és akkuból 1,5 voltos lett, ez nem így van!

   A krokodilcsipeszeket a fogyasztóról a generátorra átcsíptetve, az derült ki, hogy a napelem az akku töltéséhez már az asztali lámpám fényének hatására is bőven elég feszültséget ad. Már úgy értem, hogy a működésében legalább elvi hiba nincs. Ezt meg úgy értem, hogy a lámpa gyakorlatilag használhatatlan.

   Itt egy pillanatra elakadtam, de csak mert éreztem, hogy már megint valami furcsaságot látok, épp csak nem jövök rá, hogy mi az. Idővel persze beugrott, hogy épp nagyban egy megfelezett méretű nyáklapot bámulok, amit az eredetileg odatervezett négy helyett így már csak két csavar tart.

   Íme a panel, amin mindjárt két érdekességet is felfedeztem. Míg az egyik a mozgásérzékelőn belül látható hatszögletű minta, addig a másik az IC-től jobbra fent látható alkatrész, ami tisztára úgy néz ki, mintha egy miniatűr kék színű LED volna, mégpedig egy kissé bekapcsolt állapotban.

   Egy a lámpával kapcsolatos apró érdekesség, hogy a hétvégi piacon láttam hozzá eredeti méretű akkucellát, és még a néhányszáz forintos árával is kibékültem volna, csak mikor a gyékényről felemeltem, az akkunak még annyi súlya sem volt, mint egy ceruzaelemnek, mire fel nem vettem meg.
   Egy másik érdekesség, hogy néhány nap múlva, mikor a cikket idáig megírtam, odamentem a lámpához az ablakba, mondván lehúzom a napelemről a védőfóliát, az azonban nem, vagy csak egészen apró darabokban hagyta magát lefejteni. Hogy ez azért van, mert az nem is védőfólia, hanem egy az idők folyamán a napsugárzás hatására elmállott felső réteg, vagy védőfólia, csak az UV sugárzástól nem szétmállott, hanem ránőtt a napelemre, azt nem tudtam eldönteni.
   Azt viszont nem volt nehéz megállapítani, hogy a napelemes töltésű lámpa nem, vagy csak nagyon rapszodikusan működik. Mármint míg az egyik nap anyám örömködve mondja, hogy mikor este sötétben ágyazott, a lámpácska igencsak serényen világított, másnap már nem, aztán valamikor később már megint igen. Ezek alapján nem csodálom, hogy az apró elektronika végül kidobásra került.

   A napelemes lámpa letudása után nagyon úgy nézett ki, hogy már nyúlok is oda asztali multiméterért, csak aztán ahogy szokta, már megint mást dobott a sors. Különös módon ma nem az ebéd utáni szunyókálás következett, hanem a már korábban említett benzinlámpa szétszedése, meg a pinceablak üvegének pótlása.