Mikor végre odáig jutottam, hogy a telefon paramétereit mérő műszert már csak vissza kell vinnem a pincébe, akkor még nagyon úgy volt, hogy egy magnót fogok helyette felhozni, csak aztán végképp bedöglött az öregecske HP4L nyomtatóm.

   Ahhoz képest, hogy a szomszéd a nyomtatót tulajdonképpen kidobta (kitette a lépcsőházi asztalka tetejére), a szolgáltatás mondhatni teljes körű volt. Eredeti papírok, drájver lemez, és még egy cetlit is kaptam, amire a patron típusa van felírva.

   A nyomtatónak nemhogy a belseje, de még a külseje is olyan tiszta, hogy nálunk ennél a szintnél már attól durván koszosabb lenne (konkrétan poros), ha csak úgy egyszerűen ülne egy hetet a hallban.
   A képen amúgy a nyomtató által a cseréhez középre behúzott patronhelyek láthatók. Pontosabban szólva, a színes patron még most is benne van a gépben, mert csak a feketét vettem ki.

   A két patron együttes ára több mint 10.000 forint, ami a tartalmuk mennyiségét illetően szerintem nagyon sok! Mármint ahhoz képest, hogy a HP4L kétszeres áron (sajnos már nem) kapható tonerével valaha mennyit lehetett nyomtatni.

   A centit azért kaptam elő, hogy odapróbálgatás helyett inkább lemérjem, odafér-e az új nyomtató a régi helyére. Jelentem odafér, épp csak az USB kábel nem lehet annyira hosszú, hogy a szőnyeg alatt, vagy pláne a falon körbefutva átérje a hallt.

   Egy már nem igazán kapható tonerrel persze még fel lehetne támasztani, de a legutóbbi alaplapcsere alkalmával már alig találtam az alaplap és a hátlapi kivezetés közé belső párhuzamos kábelt, vagyis most aztán már tényleg nagyon itt van az ideje az USB csatolófelületre történő áttérésnek.

   Az új már csak azért is bekerült a régi helyére, hogy ne máshol foglalja a helyet. Mivel nyomtatni bármit is még csak havi rendszerességgel sem szoktam, mikor kell, nem lesz kunszt a nyomtatót innen elővenni. Már ha tényleg ez a nyomtató marad. Már ha tényleg itt lesz. Már ha működik egyáltalán...

   Amit még szintén kell, de most aztán már tényleg nagyon, az a szokásos pincemélyi rendcsinálásra történő durva rámozdulás, különben egyszerűen nem lesz hol összeállítanom az épp nagyban készülő (hát persze...) áttételes esztergát.

   Ahogy itt álltam az ajtóban, s épp nagyban a nyomtató felé bámultam, egyrészt az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a nyomtató fekete patronjába beletöltenék valamit, másrészt az, hogy mikor ezt egyszer régen megpróbáltam, akkor annak nagyon nem lett jó vége.

   Az éjjeliszekrényt egyrészt azért kellett a Hi-Fi torony elől elhúznom, de most tényleg feltétlenül, mert ugye a próbához elő kellett kapnom a nyomtatót, másrészt azért, mert útban volt a töltéshez szükséges injekciós tű felé vezető rögös utamon.

   A rögöst úgy kell érteni, hogy a fecskendőket és a tűket valamiért az egyik csavaros szortimentben tartom, mely tényről oly sikeresen szoktam megfeledkezni, hogy direkt az ilyen esetetekre tartok egy fecskendőt a virágállványra szerelt fiókban. Mármint az olyan esetetekre, mikor nem ugrik be, hogy a fecskendők alapvetően ebben a szortimentben vannak.

   Tudom, hogy a tiszta alkohol (jelen esetben denaturált szesz), az még véletlenül sem tinta, csak gondoltam biztosan maradt belőle a dobozban egy kevéske, amit feloldhat, aztán ha bármilyen halványan is, de ha látom a nyomatot, akkor lehet, hogy bár csak feketét, de veszek a nyomtatóba egy új patront.

   Amit a képen fehérleni látunk, az már a sokadik nyomat, melyen természetesen nem látszik semmi, mire fel a nyomtatót unottan félre, pontosabban szólva a Hi-Fi toronyba visszaraktam.

   Ezeket a táblázatokat a 2022-es év végén még ki tudta nyomtatni a HP4L, de aztán végképp befátyolosodott a képe. Úgy egy jó hónap elteltével úgy döntöttem, hogy mivel a tintásba túl drága a patron, azt valószínűleg egyszerűen elbontom, a HP4L lézer helyett pedig felhozom a pincéből a nálánál jóval fiatalabb Samsung ML2010P nevű társát. Amennyiben az sem jó, akkor azt is elbontom, s ezentúl majd jól nem nyomtatok ki semmit, cserébe felszabadul egy csomó hely.
   Ekkor persze a lakásban, valamint a pincei szekrényben is már rég nem volt ott a régi lézer, cserébe fent volt a HP DeskJet 2130-as, lent meg a Samsung ML2010, amiket ha szintén elbontok, annyi hely már csak meg fog valamennyire látszani.

   A döntésemet követően nemcsak azért jöttem le a pincébe tőlem szokatlanul gyorsan, tulajdonképpen egy órán belül, mert ha nem, akkor a nagyszerű tervből a végén még nem lesz semmi, hanem azért is (természetesen ez volt a fő ok), mert épp ki kellett volna nyomtatnom valamit.
   Jelen kép kapcsán azt kívánom megjegyezni, hogy milyen szörnyű már, hogy a lomos pince minden erőlködésem ellenére még mindig így néz ki. Mikor ezt a rakat vackot meglátom, olyankor persze mindig elkezdek álmodozni (természetesen a kacatok elbontása helyett), hogy majd mit és milyen sorrendben fogok kivégezni. Azt ugyan nem állítanám, hogy ezekből a terveimből még soha nem lett semmi, ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy a rendetlenség felszámolásától még mindig nagyon messze, jelen állás szerint még hosszú évekre vagyok.

   Íme a pincei asztal, melynek a kép alján épp csak a széléből látszik ki egy kevés, konkrétan mintegy 5 centi szélességű csík, a többit mind elborítják a kacatjaim. Amúgy a felvinni szándékozott nyomtató is itt hever, csak porosodás ellen letakartam egy méretes fehér felmosóronggyal.

   Amennyiben a lézernyomtató a pince mélyén meghibásodott, akkor, illetve most azonnal már viszem is vissza szétszedni, ezzel adva némi esélyt a ma bemutatott nyomtatónak, hogy mégiscsak kapjon egy új festékpatront.

   A Cetronics portot meglátva, először a frász tört ki, mert ugye az a kábel valahol a hall átellenes végén van, de aztán megláttam az USB aljzatot, ami úgy kiütötte az agyamból a párhuzamos port meglétét, hogy az már csak jelen sorok írásakor jutott eszembe, pedig amúgy nagyon is fontos lett volna! Majd mindjárt jól elmesélem, hogy miért.

   Esetleg veszek bele egy új tonert, de csak mert az előző csere már majdnem 10 éve volt! Míg tud nyomtani, addig persze marad a régi. Még jól is jártam, merthogy a lézerbe csak fele annyiba került a toner, mint a tintásba egy patron, pláne előbbivel sokkalta több oldalt lehet kinyomtatni!

   Ami természetesen a hall szokásos szétborításával járt. A rendrakás mondjuk már csak egy ilyen műfaj. Másnál persze lehet, hogy nem, de nálam valahogy mindig úgy van, hogy kezdetben nő a rumli, s mikor már-már tűrhetetlen szintre emelkedik, a csökkenése csak onnan indul el.

   Mivel a két nyomtató cseréje nemcsak annyi volt, hogy az egyik ki, a másik pedig a helyére be, merthogy egy polcot is meg kellett hozzá bolygatnom (amit amúgy az egyszerűség jegyében csak lentebb tettem, rá a másik tetejére), meg persze por is volt rendesen az elszedegetett dolgok mögött és körül, így idővel természetesen a porszívó is előkerült.
   Ami viszont nem került elő, az a kettő közül a kisebb kapacitású pendrájv, amin amúgy a filmeket szoktam az asztali gépről a laptopra áthozni. Ez annyira így volt (mármint az, hogy a pendrájv nem került elő), hogy idővel újra kiraktam mindent, hoztam elemlámpát, de még beesve sem volt sehová!

   Egy valaha ki tudja mit kitámasztó tanért mértani háromszög viszont előkerült, amihez természetesen - ha már rendcsinálás - menten előkaptam a direkt számára feliratozott dobozt.

   Mint ahogy az előbb mutatott pendrájvot, úgy az elbontásra ítélt nyomtatót is én tettem ide, mondván olyan egyszerűen nincs, hogy most aztán már tényleg ne ez legyen valamelyik következő boncalany.

   Az előbb említettem, hogy a Samsung lézernyomtatón még megtalálható párhuzamos port léte nekem valamiért teljesen kiesett. Ez annyira így volt, hogy még neki is álltam keresni az interneten valami olyan hardvert, amit a nyomtató USB portjába dugva, a printer ezentúl mint wifis nyomtató lenne használható.

   Mindezt úgy hoztam össze, hogy még csak néhány órája volt, hogy a Samsung lézernyomtatóhoz passzoló kábelvégeket a polcok mögé gyűrögettem. Most persze már visszahúztam őket, s nem ám csak a kép készítésének erejéig, de menten rájuk is dugdostam a nyomtatót. Ki mondjuk nem próbáltam, de miért ne menne? Illetve ha valami baj lenne a párhuzamos kapcsolattal, akkor az lesz, hogy mikor nyomtani szeretnék, olyankor mindig elő kell vennem a nyomtatót. Mármint át kell tennem a Hi-Fi torony aljából az asztalra. Mivel a havi egy oldalnyi nyomtatást sem szoktam elérni, valamint a nyomtató sem nehéz, így az összeállítással remélhetőleg nem lesz gond.

   Ezzel a kissé zavaros képpel a nyomtató elején benézve balra található szivacsot szerettem volna megmutatni (csak ez nem igazán sikerült), amivel az volt a tervem, hogy egy csipesszel kiemelem, a tartalmát feloldom spirituszban, majd beletöltöm a festékpatronba. Ez a semmi kis művelet mindjárt két okból sem jött össze. Míg az egyik az volt, hogy a szivacs a helyéről nem volt csipesszel kiemelhető, addig a másik az, hogy a nyomtatófej öntisztításkor nem ebbe takarítja bele magából a tintát. Mivel a szivacs így egyrészt üres volt (mármint nem volt benne tinta), másrészt kiszedni sem tudtam, már álltam is neki az amúgy valószínűleg még működőképes, épp csak festékje fogyott nyomtató elbontásának, mondván nekem az általa elfoglalt hely sokkalta jobban kell, mint maga a nyomtató.

   Amire aztán - mivel még nagyon is ragadt rajta a három szivacscsík - menten ráragasztottam egy A4-es papírt. A szkenner tetejét - mint újrahasznosítható műanyag lemezt - valószínűleg megtartom.

   Mikor a mozgatható részek leszerelésével megvoltam, először a kívülről, majd a már csak belülről látható csavarok kitekergetése következett, amit az élet, akarom mondani a nyomtató konstruktőre egy rakat apró pöcök kiugrasztásának igényével fűszerezett meg.

   Valamint olyanok részek is akadnak (igazándiból csak ez az egy), melyeknek jobb ha inkább nem megyek a közelébe! Amúgy a balra látható szivacsban van az a tinta, amit ha feloldottam volna alkoholban (már ha oldja), amit aztán visszatöltök a patronba, akkor lehet, hogy a nyomtató tudott volna legalább egy halvány nyomatot produkálni, ami lehet, hogy megmentette volna az elbontástól.

   Mivel a szétszedés és az alkatrészek szétválogatása két külön munkafolyamat volt, így utólag kellett eldöntenem, hogy mi az ami marad, és mi az ami megy. Mármint a szemetesbe, innen például a jobb oldali kupac.

   Nemhogy kivettem belőle a meghajtást, nemhogy a jeladót rajtahagytam, de még a csigatengely hajtotta fogaskereket is rászigszalagoztam, ezzel növelve meg az újrahasznosíthatóságát. No nem mintha látnék rá bármi esélyt, hogy egy ilyen apró motort bármibe is beépítsek...

   Épp mint ahogy ezen alkatrészek újrahasznosításának esélye is erősen konvergál a nullához. Ettől persze én még gyűjtöm őket rendületlenül. Ez a hobbi már csak ilyen...

   Amennyiben azt mondom, hogy a pincei villanymotoros dobozom már megtelt, akkor csak annyiban lódítottam, hogy egy másik fontos részletet nem árultam el. Mármint azt, hogy ez az állítás már a harmadik motoros dobozra is áll.

   Az ékszíjaknak (bár ezek bordásszíjak), a tengelyeknek és a csöveknek is van már saját dedikált helyük, mely tény számomra azt vetíti előre, hogy a nyomtató maradványaival ha ma azért még nem is, de a holnapi nap délelőttjén valami még tőlem is szokatlanul sokirányú szaladgálást fogok megejteni.
   Másnap délelőtt nyitásképp csak úgy egyszerűen a szemetet vittem le, s ha már amúgy is ott voltam, egy füst alatt megnéztem, hogy a nyomtató nagyobb elemei beférnek-e a sárga műanyagos / fémes kukába. Bár nem fértek be, de attól én még a következő leszaladásomkor levittem őket, majd betettem a szatyrot a tűzifás pincébe, ahol is a szemetes szatyrot menten becseréltem egy szatyornyi tűzifára. A megtartandó műanyagdarabokat tartalmazó szatyorral átsétáltam a fásból a lomos pincébe, beszórtam a lemezanyagokat az egyik még mindig erősen vegyes tartalmú dobozba, kitettem a zsebemből az asztalra a tápmodult (ahonnan aztán már tényleg csak az hiányzott), majd elhoztam az egyik lenti szerszámos fiókomból az eldugult lefolyócső tisztításához szükséges csőgörényt. A következő lemenetelemkor a lenti fényképezőgép memóriakártyáját vittem le, meg a szíjtárcsához készített táblázatot, meg a nyomtatóból kibontott csövet és tengelyt, meg a szkenner üveglapját, meg a szkenner LED csíkját, s felhoztam egy újabb szatyorra való tűzifát, egy darabka villanykábelt, valamint egy plitty-platty kapcsolót is. Mire mindezekkel végeztem, addigra úgy beindultam, hogy lendületből majdnem csináltam valamit. De persze végül már megint nem...

   Ez a 22 volt 455 milliamperes tápegység például vagy a trafós polcra kerül, vagy a dugasztápos dobozba. Mikor abba belegondoltam, hogy a pincében jelenleg egyik célhelyszín sem érhető el, akkor mindjárt megéreztem, hogy mint az utóbbi időben megannyi más, úgy ez a bigyó is a pincei asztalon fogja végezni.

   Ezek hárman pedig abba a dobozba kerülnek, melyből épp a minap bontottam el az összes nyáklapot. Ez amúgy nem igaz, de csak mert azóta már hoztam hozzájuk egyet, amit a tűzifás pince mélyén találtam, konkrétan egy ki tudja miért a farakás mellett elhelyezett jégkrémes dobozban, más elektronikai alkatrészek társaságában. Mit ne mondjak, nagy nálam a rend...

   Mikor azt hittem, hogy ennyi volt, már készen is vagyok (többek egybehangzó állítása szerint eddig még nemhogy sosem voltam komplett, de még csak erre utaló jeleket sem láttak rajtam), akkor természetesen menten kiderült, hogy nem.

   Már úgy értem, hogy ilyen szép nagy darab műanyag lemezeket csak nem dobok már ki! Ezek amúgy kiváló alanyai lesznek az "anyagok szétválogatása" című projektemnek. Már ha egyszer tényleg eljutok a dolgaimmal odáig...

   Hogy az előbb a "még nem vagyok kész" érzése mennyire komoly alapokon nyugvott, arra kiváló példa a mindössze néhány perc múlva az éjjeliszekrény oldalának támasztva megtalált hatalmas műanyag alkatrész.