Egy kicsit berágtam, mikor az egyik kedvenc elpusztíthatatlannak gondolt tárgyam már megint csak csúf csíkokat nyomtatott. Az ugyan igaz, hogy a HP4L nyomtató a cégnél valami egészen eszementül sokat futott, csakhogy az is, hogy ennél a típusnál a főbb kopó alkatrészek még a toner belsejében vannak, így annak cseréje után úgy kellene működnie, mint egy újnak. Az idő vasfoga persze semmit sem kímél.

   Mármint miközben én úgy gondoltam, hogy mivel még bőven van benne por, így a tonert elég lesz csak egy kicsit megrázogatnom, abban több helyen is elérett az anyag. Tette ezt ráadásul olyan szinten, hogy nekiállt belőle szóródni a por. Azért mégis mekkora szerencse már, hogy erre a lehetőségre előre ráéreztem, így a toner rázogatásának műveletét nem a szoba közepén ejtettem meg. A kádra pedig már amúgy is ráfért egy alapos átsikálás. (ideologizálta meg a szerző a helyzetet)

   Néhány nap szünetet követően úgy döntöttem, hogy ha ezt a műszert amúgy is le kell vinnem a pincébe, márpedig le kell vinnem, akkor felhozom helyette a minap a szomszédtól kapott nyomtatót.

   Ha meg már amúgy is lemegyek, akkor a műveletet összekombináltam a lakás apró szemeteseinek ürítésével, majd a vécépapíros zacskónyi szemét levitelével, mondván az utóbbi napokban még tőlem is szokatlanul keveset mozogtam, így bőven rám fér némi szaladgálás.

   Már úgy értem azért volt hülyeség a nyomtató boncolására rámenni, mert ekkor még egy csomó boncolatlan tárgy hevert a polcon. Az "ekkor még" meghatározás úgy értendő, hogy reményeim szerint mire idáig érek, addigra eltűnnek a polcokról a boncolatlan magnók és rádiók. Hogy ezt már rengetegszer írtam, de még nem történt meg soha? Hát ja, nem szokásom a dolgokat elkapkodni...
   Most például ahelyett, hogy nekiállnék és csinálnám, már hosszú napok óta az áttételes eszterga megépítésének lehetőségein rágódok. Persze azt is kell (mármint a mindenféle lehetőségeken töprengeni), csak ugye nem valami helyett kéne, hanem csak úgy mellékesen, mondjuk az ebéd utáni lusta heverészés közben.

   Íme a lomos pince adott pillanatbéli állapota. Na ezért szoktam bárki bármi kérésére azt mondani, hogy amit tőlem szeretne, azt még magamnak sem lennék hajlandó előásni! Most amúgy a HP4L nyomtatóhoz való tonereket keresem, hátha megúszom a dolgot egy cserével.

   Miközben az egyik toner doboza csak úgy egyszerűen első odanézésre, illetve odanyúlásra előkerült, addig a másikért már be kellett ásnom ide, ennek a polcnak a legmélyére.

   Ez itt már a hangszórós szekrény alatti másik szekrény, amiről tudom, hogy ami benne van, az megrozsdásodott, épp csak arra nem jöttem rá, hogy ezt mégis miért tette. Ráadásul nemcsak a jobbra lent látható mélyláda csavarjairól pereg a rozsda, hanem a szekrény ajtajait tartó zsanérokról is, az egyéb kiegészítőkről már nem is beszélve! Például az alul középen látható apró fémalkatrész, amibe amúgy a zár nyelve akadna be, az szinte már teljesen elrohadt. Ehhez képest itt tartom a Hi-Fi tornyom kazettás magnójához pótalkatrészként kapott decket, a pincei festésekhez használt festőgépet, a tartalék HP4L nyomtatót, no meg a már említett mélyládát is, amivel amúgy komoly terveim voltak.

   Ahhoz képest, hogy a mélyláda még csak néhány éve van a szekrényben, az egyik gumilába már annyira elengedett, hogy azt már a szekrény aljából kellett kipiszkálnom. (lásd balra)
   Hogy az előbb mutatott szekrényben miért rohad el minden, arra egyetlen magyarázatként azt találtam ki, hogy valaha, mikor ezt a pincét rendbe hoztam, majd belaktam, a pókok ellen a polcok szélein apró üvegekben ecetet helyeztem el. Hogy sehol semmi más nem rozsdásodik, csak az egyik szekrény mélyén heverő mélyláda csavarjai, arra lehet ok mondjuk az, hogy valaha betettem a szekrénybe egy üveg ecetet. Erről a műveletről egyrészt nincsenek emlékeim, másrészt okot sem igazán látok rá, hogy miért követtem volna el.

   Konkrétan miközben a pince többi részen semminek semmi baja, addig ezen a ponton még a linóleum is befoltosodott. A sötétedést valószínűleg gomba okozza, mint ahogy az amúgy emlékeim szerint tisztán eltett nyomtatón látható foltosodás is gomba.

   Bár a tartalék nyomtatót ott hagytam a szekrény előtt, a tonert azért kiloptam belőle. Mármint ha a tonerek közül bármelyik rossz, azt már nem őrizgetem tovább, egyből repül a kukába! Épp mint ahogy a nyomtatók is ott fogják végezni, ha nem boldogulok velük. Ez egyrészt nagyon rosszul esik, hiszen épp nagyban készülök kivágni a francba egy engem évtizedeken át lelkesen kiszolgáló hardvert, másrészt megkönnyebbülést is okoz. Már úgy értem, hogy a nyomtatók apróra történő szétszedése, valamint a tonerek kidobása által felszabadult hely nagyon is jól fog jönni, épp csak azt nem tudom, hogy ha a másik nyomtató is rossz, akkor mégis mivel fogok nyomtatni?
   Ahogy itt álltam, s épp nagyban a fenti kérdésen agyaltam, nem annyira megláttam, mint inkább egyszerűen csak eszembe jutott (de csak mert épp nagyon rá van pakolva), hogy innen nézve egy kicsit balra, épp ott hever az asztalon egy működőképesnek tűnő Samsung lézernyomtató, melybe ráadásul még olcsóbb is a toner, mint a korábban mutatott tintapatronos nyomtatóba.
   Ha ezek a mindenféle áthelyezős, szétszedős, kidobós, újrakombinálós dolgaim egyszer beérnek, az egyrészt maga lesz a csoda, másrészt a mindenféle műveletek remélhetőleg rengeteg visszanyert helyet fognak eredményezni.

   Hogy ennek a szétszedtem projektnek sosem lesz vége, arra kiváló okot ad a szintén a szomszédtól befogadott LCD monitor. Hogy van némi haladás, arra pedig az világít rá, hogy a pezsgőfürdőt már sikerült letudnom, épp csak a csöve maradt kint a folyosón. Erre a trehányságra amúgy van magyarázatom (én ne tudnék bármit kimagyarázni...), mégpedig az, hogy a cső lehet, hogy kelleni fog a porelfújó készítése című farigcsálós projektemhez. Na most ha nem ez, akkor lehet hogy az a másik, ami egy szállodai hajszárítóról lóg, emlékeim szerint most valahol a fáspince mélyén. Amennyiben a porelfújó mégsem ezekből lesz, akkor viszont abból a hajszárítóból, amit a hozzá előtúrt tápegységgel együtt úgy eltettem, hogy annak már csak az emléke dereng, a fellelési helye sajnos már nem.

   Mivel ez egy olyan nap volt, mikor mindent mindennel összekombináltam, a tartalék nyomtató s a három toner előtúrása után menten megraktam a katicás szatyrot fával, mondván azt is felviszem.

   Ha meg már idelent voltam, meg persze a felhajtható asztal is épp nagyban útban volt, gondoltam összerakom a rajta épp nagyban széthagyott amerikánert, hogy végre ezt a tételt, valamint a sárgára festős 8-ast is le tudjam zárni. Szóval van haladás, épp csak alig látni, most ugyanis épp nagyban a rég megkezdett, csak valami okból félbehagyott projektjeimet futtatom ki.

   Hogy a nyomtatót szó szerint megette az idő, azt kiválóan mutatja a fedél imént eltörött zsanérja, amit persze meg lehetne ragasztani, illetve van belőle a másik nyomtatón egy tartalék, csakhogy nagyobb itt ennél a baj.

   Miközben a két dobozos toner nyomata felismerhető volt, a harmadiké, amit a tartalék nyomtatóból vettem ki, az már nem, és még csak rá sem sült rendesen a por, mire fel úgy döntöttem, hogy kész, ez ennyi volt, sajnálom, de beszüntetjük a további együttműködést.

   És már álltam is neki a nyomtatót a Hi-Fi torony aljából előcibálni. Mivel az adott területre nemcsak a nyomtató cseréje, de már a takarítás is nagyon ráfért (ez amúgy nálunk a lakás minden pontjára, s bármely pillanatban igaz), eleve úgy indítottam, hogy odahúztam a porszívót.

   Miközben az "a" verzió szerint veszek hozzá egy fekete patront, s ez a nyomtató marad, addig a "b" verzió szerint nemcsak az elöregedett HP4L, de ez is elbontásra kerül, s helyettük a pincében punnyadó Samsung lézernyomtatót vetem be. Azzal amúgy pont az a baj, mint ami ezzel. Mármint az, hogy mivel az USB kábel idáig nem ér, s persze nem is érhet el, így a nyomtatáshoz ezentúl majd mindig elő kell vennem a printert. A pincemélyi Samsung lézer felhozása mellett amúgy nemcsak az szól, hogy abban még nem fogyott ki a toner, de egyben az is, hogy abba csak fele annyiba kerül egy töltet, mint ebbe a tintasugaras párjába. Cserébe ez meg ugye színesben is tud nyomtatni. Már persze csak akkor, ha olyan festékdobozt is veszek bele, amire megmondom őszintén, hogy jelen pillanatban, valamint eddig még sosem támadt igényem.

   A két nyomtató pedig kisvártatva a tűzifás pincébe, egymás mellé, mondván olyan nincs, hogy mikor legközelebb erre járok, akkor apróra szét ne szedjem őket. Mivel a ház előtt ott a műanyagos plusz fémes szelektív kuka, a nyomtatókban pedig csak kevés újrahasznosítható alkatrész van, így az általuk elfoglalt helyet valószínűleg tényleg sikerülni fog visszaszereznem.
   Most azért egy kicsit bánom, hogy a tartalék nyomtató helyett nem valami érdekes műszert hoztam el. Mármint míg az egészen eddig a lakásban tartott nyomtatót egy céges számítógépes selejtezés alkalmával vettem, addig a tartalék társa is egy selejtezés kapcsán került hozzám, csak azt már nem vettem, hanem egyszerűen csak elhoztam egy folyosóra rámolt szó szerint hatalmas lomkupacból. Amúgy a távkábelmérő műszerpáros is utóbbi eresztésből származik, csak odáig a boncolásaim közepette még nem jutottam el.

   Mielőtt a pincébe nyomtatót pusztítani elindultam volna, mivel egyrészt nem igazán volt hozzá kedvem (mert ugye ki szeret lerombolni valami olyat, ami évtizedeken át rendben tette a dolgát), másrészt valamivel pótolnom kellene a kiöregedett nyomtatót, elkezdtem az újnak helyet keresni, lett légyen az bárhol is.
   Például ez a sarok azért lenne jó, mert szinte mindig hozzáférhető, meg persze közel is van az asztal széléhez, ahol ott van elbújva a szkennerhez használt USB kábel. Szóval innen csak felkapnám a nyomtatót, lerántanám róla a takaróját (ami ugye a por miatt nálunk mindenképp kell), feltenném a printert az asztal szélére, és már nyomtathatnék is. Amilyen sűrűn nyomtatni szoktam, ez a nyomtatórakosgatós mizéria tulajdonképpen nem is lenne olyan zavaró. Csak ugye ez a hely még mindig foglalt, s ahogy magamat ismerem, még csak nem is mostanában lesz felszabadítva!

   Az előbb látott helyszínt továbbra is kíváncsian nézegetve (gyakorlatilag csak álltam és bámultam), idővel arra a következtetésre jutottam, hogy ha kivennék a polcrendszerből egy lapot (ha kell, akkor akár kettőt is), akkor a nyomtató akár a polcon is elférne. Ide ráadásul talán még át is ér az USB kábel, ha annak másik végét a PC elejébe dugom be. Na most ha nem, akkor átvezetem a szőnyeg alatt. Mikor már épp kezdtem volna hajlani ez egészen jónak tűnő megoldásra, akkor menten eszembe jutott, hogy sem a HP DeskJet 2130-as tintás, sem a Samsung ML-2010 lézernyomtató papíradagolója nem tálcás. Vagyis annyira beépítve, mint amennyire a polc mint hely igényelné, sajnos egyik sem használható. Ahol esetleg nyitva elférnének (mármint nyitott papíradagolóval), az a monitorom mögötti hely, ami viszont csak azon az áron hozzáférhető, hogy nyomtatáskor mindig le kellene tennem az asztal pultjáról a monitort az asztalra, ami még finoman szólva is k*rvára kényelmetlen megoldás lenne.

   Egy újabb nagyszerű hely a nyomtató elhelyezésére, a ki tudja miért (az adott pillanatban már csak ott volt hely) a Hi-Fi torony aljában elhelyezett, főképp csavaros szortimentek és a nagy Bosch fúrógép által elfoglalt hely. Ez csak annyi kényelmetlenséggel járna, hogy mikor nyomtatni szeretnék, olyankor mindig el kellene előle húznom az éjjeliszekrényt, meg persze a nyomtatót is ki kellene piszkálnom, fel kellene emelnem, majd át kellene tennem az asztalra.
   Mivel továbbra sem volt kedvem a pince irányába megindulni, itt egy olyan vad szaladgálás következett, amit a hallban tiszta csoda, hogy egyáltalán el tudtam követni. Egyrészt megnyitottam a Samsung lézernyomtatós cikket, annak is a nyomtató méreteit tartalmazó képét, majd a szűkös helyen (mármint itt a hallban) úgy lobogtattam a centit, hogy a serénységemen még magam is meglepődtem!
   Hogy milyen megoldások születtek? Azt kell mondjam, hogy bár nem kivitelezhetetlenek (na jó, akadt közöttük olyan is), de attól azért még főképp kényelmetlenek. Az igazi az lenne, ha a Samsung lézert feltenném az asztal felső pultjára, csak akkor ugye el kellene onnan tennem vagy az eltehető munkalapot (ami persze nem azért eltehető, hogy ne legyen ott), vagy a woblert.

   Miután a hallban történő ténfergésre ráuntam, áttértem ha nem is más elfoglaltságra, de legalább egy másik helyszínre, ami más használható helyiség nálunk nem lévén, a szobát jelentette. A babák mögötti könyvszekrényt anyám uralja, így abban nem garázdálkodhatok, ellenben az alatta lévő kétajtós szekrény az enyém, konkrétan PC-hez való tartalék cuccok vannak benne. Amennyiben akár a tartalék, akár a DELL PC-t elbontanám, vagy ha azt azért nem is, de legalább levinném az egyiket, vagy akár mindkettőt a pincébe, akkor odaférne a helyére valamelyik nyomtató. Hogy a szekrényből előszedni kényelmetlen lenne? Ez ugyan igaz, csakhogy az is, hogy a nyomtató nekem évente csak néhányszor kell, és még olyankor is megkerülhető a nyomtatási feladat mondjuk némi vonalkázással, vagy kézírással.

   Ami még szintén jó hely lenne egy nyomtatónak, az a tűzifás szekrény teteje. Mikor már épp kezdtem volna hajlani rá, hogy a lakás ezen pontját nekiállok végre felszabadítani, akkor menten beugrott, hogy valószínűleg sem a lézernyomtató pora, sem a tintasugaras tintatartálya nem szereti a meleget.

   A pincébe nyomtatót rombolni végül az indított el, hogy a kekszes doboz kinyitása közben mondhatni hangulatba kerültem. Először anyám próbálkozott vele, a doboz fedelét körben lezáró cellux azonban pusztán körömmel nem volt nyitható. Én nyitásképp a csipesszel mozdultam rá, a cellux bekezdését azonban nem sikerült megtalálnom. Miután a celluxot a sniccerrel körbevágtam, a doboz teteje azonban továbbra sem jött le, úgy megmérgesedtem, illetve felduzzadt bennem a rombolási vágy, hogy már indultam is lefelé!

   Már az ajtóból visszanézve, az asztal sarkán felejtett centit bámulva jutott eszembe, hogy a Hi-Fi toronyban rejlő lehetőségeket az eddigieknél egy kissé alaposabban is lemérjem.

   Bár ez a jelen képen pont nem látható, attól még úgy van, hogy ha kiszedem a laptop számára betett polcot (amin amúgy csak a laptop tápja, egy dobozban egy pár füldugó, valamint a filmeket tartalmazó pendrájv szokott lenni), akkor ide akár egy 25 centi magas valami is befér.

   Miközben a negyediken kiégett világításhoz az új izzót már egy hete felejtgetem rendszeresen az előszobában, de most végre zsebre tettem, a pincei fényképezőgép memóriakártyája nemhogy majdnem, de tényleg itt maradt! Még tiszta szerencse, hogy a tetőtérből lefelé jöttömben beugrottam érte. Ez is csak azért történt, mert végigtapogattam a zsebeimet, hogy ott van-e valamelyikben a pormaszk, amit azért állt szándékomban felvenni, mert ugye a lézernyomtatóban por van, amit nem jó ötlet belélegezni.

   Íme a pincei asztal, amin a Samsung lézernyomtató azért nem látszik, mert valami marha rátett a tetejére három középmechanikás videót, majd a csodás kupacot oly sikeresen vette körbe egyéb lomokkal, hogy azok alól az asztal lapja már csak néhány foltban látszik ki.

   Mivel a fehér valami a nyomtatót takaró felmosórongy, a fekete tömeg pedig a három közül az alsó videó, a kettő közötti határvonal pedig valahol 20 centinél van (konkrétan 21,5-nél), így a Samsung lézernyomtató mind a Hi-Fi toronyba, mind a polcra két polclap közé, mind a wobler helyére odafér. Ebből szerintem végül az lesz, hogy megpróbálom a woblert a hallban úgy áthelyezni, hogy hozzá is férjek, meg persze útban se legyen, ami szerintem konkrétan kivitelezhetetlen.

   Miután a két nyomtatót, valamint a maradványaik szállításához szükséges kedvenc zöld vödröt a pince előtti folyosón ízlésesen elhelyeztem, menten rájöttem, hogy mi dolgom van még. Mármint olyan, ami még a nyomtatók elpusztításánál is fontosabb, s már mentem is a pince belső végébe tűzifát hasogatni, amire azért volt szükség, mert legutóbb akkora rönköket is hoztak, melyek szó szerint be sem férnének a cserépkályha ajtaján.

   A HP4L egy olyan nyomtató volt, amibe tényleg csak a papírt s a tonert kellett tenni, s csak működött, működött, míg teljesen ki nem öregedett. Ahhoz képest, hogy a cégnél rengeteget futott, meg persze itthon is használtam, egész életében nem gyűrt be 20 oldalnyi papírt! Ezek az esetek is az én hibáim voltak. Mármint a gyűrött papírt, mint ahogy semelyik másik, úgy ez a nyomtató sem szerette.
   Ez a kép amúgy nemcsak ezért kapta a "csak a papírt" címet, hanem azért is, mert a két tálcából csak az egyikben felejtett papírt, meg valami nagy rugót tartottam meg.

   Hogy a műanyag nemcsak úgy véletlenül eltörött (mármint a nyomtató tetejét tartó zsanér karja még odafent a lakásban), azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy más műanyag darabokat megropogtatva, azok is könnyedén eltörtek.

   Mivel a boncolás pillanatában 2023 januárja volt, a nyomtatónak már csak egy hónap hiányzott hozzá, hogy betöltse 28. életévét. Na ezt csinálja utána bármelyik manapság kapható nyomtató! Amúgy szerintem ha vennék hozzá egy új tonert, meg persze a zsanérját is megragasztanám, vagy egyszerűen csak áttenném a másik nyomtatóról, akkor mint újkorában, ugyanúgy nyomtatna tovább. Sajnos manapság ehhez a tényleg öreg printerhez már nem kapható toner. Arról már nem is beszélve, hogy már a drájvere sem olyan, mint még az NT-hez, vagy a Windows 95-höz volt.
Mármint az említett oprendszerek alól nyomtatva, ennek a nyomtatónak csodaszép nyomta volt, míg az XP-től kezdve már nem. Szerintem direkt nem írták meg hozzá a rendes drájvert.

   Mivel ez a nyomtató úgy épül fel, hogy a lényegi részeinek zöme a tonerben van, ami mellett csak elfut a papír, így ahhoz képest, hogy mennyit futott, ez a része volt nemhogy a legkoszosabb, de úgy általában véve egyáltalán kicsit is koszos.
   Ez amúgy a kettő közül a lakásban használt nyomtató. Mivel a másikban ezen a helyen nem volt por, ez a koszosság valószínűleg a legutóbb használt, már szétesett tömítésű tonernek köszönhető.

   Ezt a részt annyira összeszerelték, hogy szó szerint nem hagyta magát felboncolni. Már a fekete hengerbe is csak úgy tudtam belenézni, hogy egy tapétakéssel hosszában felvágtam. Mivel máshol erre utaló nyomot nem láttam, valószínűleg ez a fűtőhenger.

   Ez itt a lézernyomtató legérdekesebb része, amiről természetesen az összes fotó ilyen csúnyán életlenre sikeredett. A kép úgy nagyjából közepén látható alumínium színű alkatrész belül egy lézer LED, melynek fényvonalát a hengerre szerelt fém tükör az alul látható fura ívelt lencsén keresztül vetítette rá a tonerben található zöld szelénhengerre.

   A másik, a pincében őrizgetett, s valaha a Ferenc telefonközpont egyik Távíró utcai géptermében szolgálatot teljesítő printer műanyag alkatrészei még annyira tartottak, hogy a toner cseréjéhez felnyitandó fedelet készakarva sem tudtam a helyéről letörni. Végül úgy jött le, hogy egy fogóval mindkét zsanért elvágtam.

   Mégis miféle klíma uralkodott a szekrényben, hogy így kizöldült tőle a csavarfej, megrozsdásodott a lemez? Ha a mélyláda, a CD, meg a magnó is így néz ki belül, vághatom ki őket a francba, ami minimum elszomorító, mert ugye azokkal a dolgokkal még komoly (hát persze...) terveim voltak.

   Bár úgy is lehetett volna, hogy az eddig elért nagyszerű eredmény hatására a továbbiakat elhalasztom, ezt azonban most megtiltottam magamnak. Mármint azért, mert az adott pillanatban annyi minden volt a pincében széthagyva, hogy rájuk sem mertem nézni!

   Mivel az idő még nagyon fiatal volt (én persze annyira azért már nem), belecsaptam a rendcsinálásba, ami a két nyomtatóból kitermelt alig valamicske alkatrészt elnézve, egyáltalán nem tűnt bonyolult feladatnak. Nyitásképp a vaslemezeket vittem be a pince mélyére a többihez, majd a ventilátorokkal s más egyéb elektromos részekkel szaladtam át a lomos pincébe.

   Ahonnan a "fogaskerekek" feliratú dobozzal tértem vissza. Ennek kapcsán nemcsak azon lepődtem meg, hogy a kiadós ebéd ellenére még mindig micsoda lendület volt bennem, hanem azon is, hogy egyrészt megtaláltam, másrészt már van fogaskerekek feliratú dobozom. Amúgy "elemtartók" feliratút is találtam, melynek létében egészen idáig szintén nem voltam biztos. A fogaskerekek feliratú doboz létezéséről amúgy már tudtam, arra viszont nem emlékeztem, hogy apukám dobozairól már áttértem velük egy ilyen nagy rózsaszínbe.

   Mikor mind a szatyornyi tűzifát, mind a nyomtató elektronikai paneljait tartalmazó szatyrot a lépcsőre kitettem, annyira büszke voltam magamra, hogy semmit sem felejtettem el, hogy a fotókat tartalmazó memóriakártya természetesen menthetetlenül a pincemélyi kamerában maradt. No de mit nekem egy újabb adag fáért, meg persze a memóriakártyáért a pincébe újra lejönni...

   Mikor az elmosogatott panelek felügyeletét a már amúgy is a virágállványt őrző sárga kutyára bíztam, akkor úgy voltam vele, hogy mire ezekre a pákával rámozdulok, addigra biztosan be fognak porosodni.
   Amúgy a panelek a fürdővizük színe alapján nem voltak különösebben koszosak, épp csak nagyon nem szerettem volna, hogy ha van rajtuk tonerpor, az a hallban szálldogáljon.

   A két apró alkatrész idővel az előszobába került, majd a pultról a melóskabátom zsebébe, ahonnan már csak két hét kellett hozzá, hogy a pincebéli dobozba a többiekhez odaérjenek.

   Az elrohadt vasalkatrészek esete annyira nem hagyott nyugodni, hogy újra lejöttem a pincébe, ahol is azt sikerült megállapítanom, hogy a páratartalom kicsivel 60 százalék alatt van. (lásd a kerek műszert)

   A műszert beraktam a szekrénybe, majd rácsuktam az ajtót, mondván néhány nap múlva megnézem, hogy itt valóban nagyobb-e a páratartalom, mint a három méterrel odébb található polcon.
   Ahogy itt álltam (már megint az a k*rva bambulás), annyira nem hagyott nyugodni a dolog (mármint a páratartalom megemelkedésének rejtélye), hogy elkezdtem nézelődni, valamint egy kicsit pakolászni is. Meglepő módon még egy perc sem kellett hozzá, hogy a titokra fény derüljön.

   A szemközti Salgó torony alsó polcán van egy zsák pétisó, amit még Ilonka néni bíztatására vettem a Tescoban, valamikor 6 éve, mondván majd jól kiszórom a kertbe, vagy a virágládákba. Ehhez képest egyszer adtam belőle egy tejfölös vödörrel Ilonka néninek, majd a fiának, arra viszont nem emlékszem, hogy én is szórtam volna belőle valahova.
   Mivel a pétisó nedvszívó anyag, ahogy a pincei meleg s viszonylag száraz levegő az amúgy vaskeretű ablak felső résein bentről távozik, az ablak előtti kertből pedig a hideg s nedves levegő - mint légcsere - helyette bejön, az a polc mögött lebukik, majd összetalálkozik a zsákból kiszóródott nedvszívó anyaggal. Mivel ettől ezen a ponton nem magasabb páratartalom lesz, hanem belőle összekoncentrálódva víz, a Salgó egyik csavarja már szó szerint elrohadt. Hogy innen a szemközti szekrénybe hogyan kerül át a nedvesség, az egy ugyan még rejtély, de az, hogy innen érkezik, az már szinte teljesen biztos. Mivel a polc alatt a linóleum szerintem nem ér a falig, valószínűleg alákúszik a nedvesség, a másik oldalon meg feljön a szekrény alatt, be a szekrénybe, amitől persze nem csoda, hogy idővel minden elrohadt. Hogy innen nem most fogom ezt a mocskot eltakarítani, az már csak azért is biztos, mert még mindig nincs hozzá elég hely.
   Amúgy a vastag bútorlapok átrendezése című cikkembe belenézve, azt sikerült megállapítanom, hogy a legalsó polcot rögzítő csavar már három évvel ezelőtt is a rohadás jeleit mutatta, csak akkor a helyzet még nem volt ennyire komoly.

   Ha már itt voltam, mivel féltettem tőlük a Samsung nyomtatót, átraktam róla a három középmechanikás videót a székre, majd a kupac tetejére vissza a Karcsi barátom által elfűrészelt lemezjátszót. Egy kicsit ugyan szomorú, hogy a két HP nyomtató meg a tonereik dobozostul a kukában végezték, de legalább lett egy kis hely. No nem mintha ebből ezen a ponton bármennyi is látszana...

   Mikor a telekről hazaért, pláne kipofozott amerikánert az asztal bal alsó fiókjába nem tudtam betenni, akkor menten úgy döntöttem, hogy ha aznap azért még nem is, de néhány napon belül rá fogok ereszteni a helyre egy újabb alapos revíziót. Már úgy értem az újabbat, hogy egy korábbi rendrakás is dereng, csak már nem tudom eldönteni, hogy az tényleg megtörtént, vagy csak álmodoztam róla. Míg a fiókban újra lesz egy kis hely, addig az amerikáner - még száradnia kell rajta a festéknek alapon - itt, vagyis a virágállványon fog díszelegni.
   Ez a kép amúgy csak azért került ide, mert mikor az amerikánert a pincéből végre felhoztam, mivel máshol már tényleg nem volt hely, vagyis pusztán kényszerűségből menten helyet cserélt a panelekkel.