A két ajtó közötti zugban elhelyezett szatyorban a lakásból végre száműzetésre ítélt pezsgőfürdő kádba való része van. Hogy ez miért maradt fent, mikor a másik felét már rég levittem a pincébe? Erre a kérdésre már csak annak fényében sem tudok értelmes magyarázattal szolgálni, hogy a mélyszekrényben - mivel ott nagyobb dolgokat tartunk - folyton kevés a hely. Amúgy ezért is került onnan ki. Mármint nem tudtam tőle betenni a szekrénybe a ventilátort, amit régebben télre mindig levittem a pincébe. Szóval ez a sosem kellő pezsgőfürdővel a lakásban, a néha kellő ventilátorral a pincében, egy igencsak durva logisztikai zavar volt.

   Ugyan volt rá némi esély, hogy a szatyor oldala a lépcsőn a pincébe lejövet végképp szétszakad, ezt azonban mindkettőnk szerencséjére nem tette meg. Ugyanis ha mégis úgy alakult volna, hogy az összetevőket a lépcsőházban szétszórom, akkor lett volna róluk néhány kép, esetleg egy videó is, amint épp elrugdosom őket a kukákig. Hoppá! Ez nem is egy rossz ötlet!

   Az viszont nagyon is rossz ötlet volt, hogy az NDK fúrógépet bemutató projektre rányitottam a bükkfa lámpásat, valamint természetesen a mai téma pezsgőfürdőset is. Mármint ezt azért nem kellett volna, mert ugye az adott pillanatban még sem a bükkfa lámpa, sem a pezsgőfürdő kompresszora nem volt meg.

   Ráadásul egy csomó olyan dolog volt félkész, vagy legalább már megkezdett állapotban, mely projekteket sokkalta értelmesebb döntés lett volna befejeznem, mint olyan dolgokba belevágnom, melyek az adott pillanatban nemhogy útban nem voltak, de még csak meg sem találtam őket!

   A pezsgőfürdő kompresszorát ráadásul itt kellene megkeresnem. Mármint azt a kissé már természetesen homályos emlékeim szerint a múltkor valahova ide, vagyis az ajtó közelébe tettem. Mivel ez - természetesen szintén emlékeim szerint - már nagyon régen volt, a kompresszor valószínűleg a lomhalom aljáról fog előkerülni.

   Mármint azért csak fog, mert pakolni kedvem nem lévén, inkább a bükkfa lámpa megkeresésére mentem rá, aminek meg valahol itt kellett volna lennie. Amúgy a lámpát végül itt találtam meg balra, ami adott némi okot a bizakodásra. Mármint annak tekintetében, hogy a kompresszor is ott lesz valahol, mint ahol azt sejtem.

   Mivel ezen a napon sem a pezsgőfürdő kompresszora, sem a bükkfa lámpa nem került elő, egy darabig ugyan még nézegettem a pincei folyosón hagyott foszló szatyrot, de aztán elmentem inkább kertészkedni.

   Néhány nap kihagyás után, konkrétan mikor meg szerettem volna nyitni a bükkfa lámpa című projekt mappáját, arról nemcsak az derült ki, hogy ez már korábban megtörtént, de még találtam is benne képeket, megírt szöveggel, melyek közül az egyik a lámpa - illetve mivel ketten vannak, ezért lámpák - tartózkodási helyét mutatta. Gondoltam ha már a lámpák ilyen szépen előkerültek (pontosabban szólva azért, mert ez hiába történt meg, nem volt kedvem őket szétszedni), hiába kell hozzá rámolni, én bizony akkor is rámegyek a kompresszor előkerítésének nemes feladatára. Hogy miért nem azokra a tárgyaimra mozdulok rá, melyek ott vannak szem előtt, pláne útban? Ha én ezt tudnám, már rég előrébb tartanék...

   A szörnyűséges (amúgy nem is annyira az) lomkupac előtt ácsorogva, a pakolás feladatára úgymond lelkileg felkészülve, a toporgás oly hosszúra sikeredett, hogy az végül a keresett tárgy meglátását eredményezte. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy addig-addig bambultam, míg csak meg nem láttam a jelen kép felső széle közepén azt a zöld csíkot.

   Mivel az útból a dobozokat elpakolni kedvem olyan nagyon azért nem volt, megtekintettem például a pince padlójának ezen részletét, ahol is örömmel konstatáltam, hogy már nincs ott a Compaq PC. Ha még a Dédi rádióját is eltűntetném, lenne némi esélyem a háttérben megbúvó szekrény ajtajainak kinyitására. Ez persze ennek a pincének minden egyes apró részletére igaz. Mármint az, hogy ha elvennék onnan valamit, akkor egy kicsit több lenne a hely.

   Az AKAI magnóhoz való mechanika maradványa előtt állomásoztatott nápolyis vödörben rejtegetett Tanért műszerre hiába kerestem nagyon, egyszerűen nem találtam mentséget. Hogy ne legyen rossz kedvem, ettől a polctól azzal távoztam, hogy a légtisztítót legalább már bemutattam. No nem mintha a többi említettre ez nem lenne igaz, vagyis mondhatni: Hurrá!

   Balról jobbra egy BRG M20, majd egy Unitra ZK246, azt követően pedig egy négysebességes Philips orsós magnó látható. Mivel ezen három tétel közül ekkor még egyiket sem mutattam meg, erre a polcra már nem igazán lehettem büszke.

   Épp mint ahogy arra sem, hogy a tűzifás pincébe átmenve, a bükkfa lámpák szétszedésének feladatáról (jó, akkor legyen hobbi...) úgy pattantam le, mintha legalábbis gumiból lenne. Ezek a képek amúgy nem sorjában készültek. Mármint de, csak időben napokra széthúzva.

   Bár az a zöld csíkkal jelölt csomag nincs is olyan nagyon mélyen, kellett hozzá néhány nap, mire felgyűlt bennem annyi erő, pontosabban szólva a téma iránti lelkesedés, hogy végre nekiálljak kiásni. Erre azt szoktam magamnak mondani, hogy: Lustaság, Géza a neved!

   Az erősítős szobaantennát már mutattam, és ez még csak nem is az, hanem már egy harmadik példány, aminek hasznosítására egy annyira nagyszerű ötletem támadt, hogy annak elfeledése komolyan elszomorított.
   A szokásos kábel helyett infravörös jelátvitelű joystick azért van hanyagolva (Te, hogy én mindenre tudok valami magyarázatot...), mert annak bemutatásához elő kéne túrnom az AMIGA 600-as számítógépet. Arról mondjuk tudom, hogy hol van, épp csak rátoltam a rejtekhelyére egy széket, amin a három középmechanikás videó tetején egy elfűrészelt lemezjátszót helyeztem el, majd a kombinációt a lapaj Videoton rádióval ékeltem ki.
   A joystick alatt egy laminálógépet sejtek, amiről annyira nem volt semmi emlékem, hogy csak a költéseimet (ami természetesen nem tojásokra vonatkozik) nyilvántartó táblázatból derült ki, hogy egy éve vettem a piacon 300 forintért.
   A nyáklapos láda tartalmára ha rámennék, azt szerintem egyetlen délután alatt képes lennék kivégezni. Már ha csak nem akad közöttük valami, amire van valami tőlem szokásos csodás újrahasznosítási ötletem. Persze akkor meg áttehetném az adott modult vagy a fenti, vagy a lenti paneles fiókba. Már ha ettől a rengeteg lomtól a lenti fiókhoz hozzáférnék...

   Íme az előbb felvázolt torony, annyi eltéréssel, hogy a Videoton rádió már nem a szék előtt, hanem mögötte van. Erre valószínűleg a többszöri kiborulása volt az ok. Mielőtt magam is kiborultam volna, gyorsan felkaptam a kompresszort, majd huss, már tűntem is el vele innen. Mivel aznapra már megint kifogyott belőlem a szusz, ennek mindjárt két következménye is lett.

   Míg az egyik következmény az lett, hogy a kompresszorral csak idáig jutottam, addig a másik az, hogy szegény anyámra a folyamatos, mármint mindennapi ebédelések kapcsán ráripakodtam, mondván hagyjon már békén az evéssel, legalább az adott hétre. Hogy aztán ennek, mármint az ebédelés elmaradásának a szétszedéseket illetően lesz-e valami hozadéka, vagy délutánonként ebéd nélkül is felborulok, az majd vasárnapra kiderül. Az mindenesetre biztos, hogy három nap múlva, mikor délben nem ütött be a kajakóma, ha csak idáig is, de végre sikerült megírnom ezt a cikket. Már persze nemcsak ezt, hanem néhány szokásos módon félbehagyott másikat is.

   Egy teljes hétre volt hozzá szükségem, hogy újra ide egyen a fene, ami a többi, természetesen szintén ki tudja mióta álló projektemet elnézve, tulajdonképpen nem is volt olyan hosszú idő.

   A levegőt szállító cső azért ilyen hosszú (úgy négy méteres lehet), hogy a kompresszort a kádtól minél távolabb lehessen elhelyezni. Ez azért fontos, mert miközben a kád földelve van, a kompresszorban belül ott a hálózati feszültség, ami ugye nagyon nem lenne jó, ha a vízben ázó emberre kerülne.

   Rátérve végre a kompresszorra, annak valami csoda folytán még mindig megvan a részben átlátszó gyári táskája. Ezt a gépet amúgy - emlékeim szerint legalábbis - apám vette, mégpedig valami rendelős újságból, épp mint ahogy az egyből leégő vital centert is, csak ez azzal ellentétben stabil működésűnek bizonyult. Kezdetben használták a szüleim, s a pezsgőfürdőt még magam is kipróbáltam, de mivel semmi okosságot nem találtam benne, meg persze a család többi tagja sem, mint ahogy annyi másik készülék, úgy idővel ez is a szekrény mélyére került.

   Mivel fújja a levegőt, vagyis épp megtenné bármelyik gépemhez porelfújónak (amire amúgy azért van szükség, hogy legyen esélyem látni a vágási vonalat), komolyan elgondolkodtam a bevetésén. Ettől végül az riasztott el, hogy ez a kompresszor az adott feladatra túl nagy. Mármint nem a teljesítményét, hanem a méretét illetően. Még a múltkor bemutatott, fele ekkora sincs szállodai hajszárítót is nagynak találtam. Ellenben a csöve mindkettőnek jól jöhet ahhoz a verzióhoz, amit egy szétbarmolt hajszárítóból tervezek elkövetni. Már ha megvalósul az a projektem egyáltalán...

   A zöld power gombon azért van egy plusz műanyag burkolat, hogy még csak esélyünk se legyen a kádból kiszállva, a gombot még vizes ujjal megnyomva, áramütést kapnunk.

   A 400 watt a mai energiaínséges időkben ahhoz azért egy kissé sok, hogy az ember egy órát ázzon a kádban, miközben a kompresszor serényen fújja alá a buborékokat.
   Mint érdekesség elmesélem, hogy természetesen kipróbáltam, mi történik olyankor, ha a kádba a pezsgőfürdőn és magamon felül jó sok habfürdőt is teszek. Miközben azt vártam, hogy majd jól elönti a fürdőszobát a hab, nem történt semmi ilyesmi.

   A készülék fedelében a a kompreszort megtámasztó hungarocellen és a kapcsolón kívül nincs semmi. Amúgy persze már korábban megpróbáltam a kapcsoló körüli, a fehér háztól elütő színű szürke részt lefeszegetni, de mint az látható, nincs alatta semmi. A három üres lyukból ítélve, a luxusváltozatnál oda lehetett felfogatva a kompresszor teljesítményét szabályzó potméter.

   Ez a három alkatrész összetolva egy szelepet alkot, s amúgy arra szolgál, hogy a kádban a forró víztől nedves levegőnek még csak esélye se legyen a kompresszor irányába haladni.

   Mivel egy korábbi porszívó szétszedése kapcsán már mutattam ilyen rendszerű ventilátort, most nem az jön, hogy azt a részt is szétszedem, hanem az, hogy szép sorjában mindent visszateszek a helyére.

   Arra a kérdésre, hogy vajon ki dobta rá a sárga törölgető rongyot a dobozból hiányzó idomra (az előbb amúgy még jobban alatta volt), nem kell válaszolnod. Mondjuk én leb*sztam miatta magam, de csak mert kellett vagy két perc, mire megtaláltam. Ez amúgy annak volt köszönhető, hogy a flexibilis csövet az előbb odébb rúgtam, s azt gondoltam, hogy esetleg ment vele a hiányzó szürke idom is, ezért nyitásképp az előtérben keringtem egy nagyot.

   Bár ez titok, attól még elárulom, hogy a flexibilis csövet csak harmadik nekifutásra sikerült ilyen szépen összetekernem. Hiába nem dobtam ki, olyan nagyon azért nem kell, hogy az elhelyezésére egyből rámentem volna. Mármint kellett hozzá egy hét, mire a kompresszor eltűnt innen, és még akkor is csak az ajtó elé került, a szomszéd folyosóra...