Szóval az úgy volt, hogy a minap, mikor a bébiőrt próbáltam beüzemelni, akkor segítségért nem a mikrofonokat tartalmazó dobozhoz fordultam, hanem a hall polcaihoz, ahol is a kép közepétől kissé lentebb, a szürke joystick mellett menten találtam is egy a célra alkalmasnak tűnő AKAI mikrofont.

   Konkrétan ezt. Bár a próba nem járt eredménnyel (a bébiőr ugyanis érzéketlenül csipogott tovább), annyi eredménye azért lett, hogy óvatlanul már megint sikerült egy olyan tárgyba botlanom, ami valami csoda folytán (hát persze...) még mindig nem esett át a szétszedésen.

   Ez a kép nemcsak azért készült, hogy a születőfélben lévő cikket legyen mi alapján elneveznem, hanem azért is, hogy utánanézhessek a mikrofon esetleges korábbi szétszedésének. Ez ha meg is történt (mert ugye nálam aztán tényleg bármi megeshet), az AKAI ACM-90 mikrofon nem kapott saját cikket, pedig amúgy egy érdekes téma. Mármint az átlagos mikrofonok között mondhatni szokatlan, hogy ebbe a típusba a működéshez kell egy ceruzaelem.

   Mivel kezdett a múltból derengeni, hogy egyszer már biztosan felkerült a polcra egy olyan mikrofon, ami kapott saját szétszedős cikket, ezért gyorsan körbenéztem. Miközben az itt található két mikrofon közül az egyiket a 1090-es cikk keretében már tényleg szétszedtem, addig a másikat nem áll szándékomban, így típus szerint már eleve meg sem említem!

   Az UHER 4000 magnó mellett őrizgetett szintén UHER márkájú gyönyörű mikrofont pedig már csak a szépsége, illetve a még teljes épsége miatt sem fogom szétszedni.
   Hogy a faládika rádiót, a PLL szintézeres Tronic társát, magát az UHER magnót, a BRG MK-29-est, valamint a kicsi daxli rádiót miért nem szedem szét, azt viszont így hirtelen nem tudtam megokolni. Na jó, a kicsi dakszlit legalább már kikaptam a dobozából, a megszólaltatásáig azonban annak ellenére nem jutottam el, hogy már hónapok óta foglalja a helyet a polcon. A többi említett tárgy pedig már hosszú évek óta, mégsem történt velük semmi. Remélem a mikrofon nem jut erre a sorsra. Mármint nem lesz belőle egy újabb megkezdett, be azonban ki tudja miért nem fejezett szétszedős témájú cikk.

   Mikor a mikrofon nyelén ezt a kapcsolót megláttam, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Mármint elképzelhetőnek tartottam, hogy a minapi próbakor elfelejtettem on állásba kapcsolni. Mivel a kapcsoló apró tolókája az on irányban áll, a kapcsoló léte pedig csak most tudatosult, így valószínűleg a próba közben is ebben a pozícióban volt. Annyit persze már nem ér meg a kérdés, hogy a bébiőr a pincéből újra felkerüljön.

   A mikrofon viszont felkerült a pultra, pedig olyan szép lett volna, ha legalább ezt a semmi kis témát egyetlen lendületből letudom. Az átlátszó dobozban amúgy egy Elektronika 6 nevű szovjet digitális óra lapul. Én meg itt a székemben húzom meg magam, s közben próbálok úgy tenni, mintha nem lenne semmi dolgom. Ez amúgy (megjegyzem bármiféle értelmes tevékenységgel ellentétben) már nemhogy nagyon jól megy, de egyenesen annyira jól, hogy bármikor képes vagyok túlzásba vinni.

   Miközben eredeti terveimben az szerepelt, hogy előbb az órát tudom le, mivel annak meg kellett ragasztanom a házát, a száradáshoz pedig kell némi idő, a még meglévő csekélyke lendületemet kihasználva, gyorsan rámozdultam a mikrofonra.

   Ez egy nagyon szép mikrofon, ami azért került át a mikrofongyűjteményemből a polcra, hogy legyen kézközelben egy bevethető. No nem mintha szoktam volna vele hangfelvételeket készíteni...

   A szétszedés ötletét nemcsak az adta, hogy a minap óvatlanul megemlítettem, hanem az is, hogy mikor a bébiőr próbájához az elemet a mikrofonba betettem, majd később kivettem, akkor az egyszer csak fordítva, konkrétan így tekeredett szét. Akkor meg ugye, ha már egyszer önként jelentkezik rá, na nehogy már ne szedjem szét!

   Majd a mért ellenállás kisvártatva, amint a belül igen nagy valószínűséggel elhelyezett soros kondenzátor kisült, komoly emelkedésnek indult, így a mikrofon szétszedése nélkül a generátor impedancia nem bizonyult lemérhetőnek.
   A mikrofont valami hanggal jól és stabilan meghajtva, majd a kimeneten nem ellenállást, hanem feszültséget mérve, azt a kapott érték felére egy ellenállással leterhelve, az impedancia persze meghatározható lett volna, de akkor már inkább szétszedem.

   Miközben az apró piros bogyó nem LED, hanem az előbbi mérés közben tapasztalt, a kimenettel soros feszültségleválasztó kondenzátor, addig a panel tényleg csak akkor lenne a helyéről kipiszkálható, ha elővenném a pákát.

   A pákázás már csak azért is felesleges, mert a mikrofon impedanciája a panelra a krokodilcsipeszekkel a soros kondenzátor előtt ráakaszkodva is lemérhető. Mint az a multiméter kijelzőjén látható, a mért érték 676 ohm, ami úgy nagyjából megfelel a szabványos 600 ohmos mikrofonimpedanciának.

   Ez pedig a mérés eredménye. Mint az már előre sejthető volt, az electret mikrofon - már csak a többivel való kompatibilitás miatt is - mindössze néhány millivoltos jelet ad. Ha nagyon beleordítok, akkor maximum 10 millivoltot.
   Amint ezzel a semmi kis méréssel megvoltam, egy darabig ugyan eljátszottam azzal a gondolattal, hogy a mikrofon nem oda kerül vissza, mint ahonnan a minap elvettem, hanem a már használhatóvá varázsolt apróságaimat tartalmazó másik polcrészre, csak az - a szerzőt némi büszkeséggel töltve el - már annyira telített, hogy egy újabb jövevény már szó szerint nem fér oda.

   Mivel volt egy olyan halvány emlékem, hogy a már használhatóvá varázsolt apróságokat tartalmazó polcra még valamikor régebben felkerült egy 3,5-ös jack dugóban végződő mikrofon is, újra átnéztem a helyet, de amit kerestem, az persze nem lett meg. Ebből szerintem az lesz, hogy mikor legközelebb látok a piacon egy csinos mikrofont, már megint megveszem, ezzel spórolva meg azt a munkát, amit a mikrofongyűjteményem sarokból történő elővarázslása jelentene.
   A polc előtt hosszasan ácsorogva, gondoltam ha le azért nem is szedem őket, de legalább emlegetés szintjén végigmegyek az idehalmozott kincseimen. Balra fent egy sárga doboz látható, amivel a mágneses tér változásait lehet hallhatóvá tenni. Aztán jön egy ellenállásdekád, egy ékszermérleg, tetejükön egy stopperrel. A tévé tartalék távirányítója alatt a fehér doboz egy jeladó, mögötte pedig a woblerhez készült előerősítő van. Az 1:1000-res előosztót a tekercsmérő követi, tetején a magam barkácsolta kapacitásmérővel. A próbahangszóró mellett a narancssárga valami egy kábelcsupaszító. Az alsó sorban a piros gombos izé egy kábelnyomozó, mellette egymáson két rugóerőmérő hever, majd egy késkészlet következik, tetején egy Fluke multiméterrel. A mikrofont már említettem, a zöld jeladót és a telefonhoz való kihangosítót azonban még nem. A frekvenciamérő után következő nagyobbik fekete doboz egy órás szemüveg, míg a kisebbik egy kurblis mobiltöltő.
   Mikor már épp kezdtem volna magamat egy kicsit büszkének érezni, akkor mindjárt két igencsak elszomorító tény is napvilágra került. Az egyik az volt, hogy bár ez itt a már kipofozott apróságok tárolására szolgáló polc, az a barna dobozos frekvenciamérő - normális bemenő fokozat hiányában - sajnos még mindig használhatatlan.

   Íme a hőmérő típusazonos fekete párja, ami szintén kapott a popsijára egy külső elemtartót, s amúgy nálunk a szekrénysorban teljesít szolgálatot. Hogy van egy ilyenem fehérben is, az nem azért szörnyű, mintha nem férne el a polcon, hanem azért, mert egyáltalán nem emlékszem rá.

   Hiába mondogatom folyamatosan, hogy az elemet (jelen esetben akkumulátort) semmiféle használaton kívüli készülékben sem szabad benne hagyni, ha még én magam sem hallgatok magamra.

   Egyszer régen, valamikor a 80-as évek közepe után, kaptunk egy még a szokásosnál is hülyébb eresztés ipari tanulót. (no nem mintha az én korosztályom annyira rendben lett volna...) Mármint a munka végeztével az öltözőben szinte nem akadt olyan délután, hogy ne tudtunk volna róluk valami szörnyűséget mesélni.
   Bikki bácsi ipari tanulója beszállt a páternoszterbe a 8 fokos spalét létrával, Gyurkának egy olyan vaksi gyerek jutott, aki felakadt az üvegajtókon, útközben meg úgy lemaradt, hogy néha el is veszett. Nekem meg egy olyan gyerek jutott, akinek hiába mondtam bármit, nem hallgatott rám. Mikor megmutattam neki, hogyan lehet, pontosabban szólva kell egy telefonkészüléket a saját zsinórjával úgy összekötni, hogy az akkor se essen szét, ha fél napot lengedezik az ember vállára vetve, akkor láttam rajta a mérhetetlen érdektelenséget. Néhány nap múlva nem annyira szemétségből, mint inkább tanulságként ráhagytam a dolgot. Mikor az aznapi ötödik készülékcsere után (épp olyan munkánk volt) már tíz lépést sem tudott tenni anélkül, hogy valami le ne esett volna róla (visszafelé jövet a srác hozta a leszerelt készülékeket), egyszerűen ott hagytam útközben. Amúgy már előző nap is megpróbáltam elveszíteni, mert akkor meg (szerintem kifejezetten bosszantásomul) azt játszotta, hogy ami szöveget útközben látott, azt mind elénekelte, a kirakatok neveitől a rendszámtáblákon át az utcanév táblákig.
   Lényeg a lényeg, ha valamiről nem szeretnénk leforogva látni a rátekert kábelt, akkor a képen látható módon kell rátekerni. Ugyanígy van megoldás a fúrógép kábelére is, hogy ne forogjon le, illetve ne legyen kunkori, az azonban már egy nagyon másik téma...