A polc legtetejére történő odanézés most nem a kezdőlépés volt, hanem már a folytatás. Mármint a kapcsolós dobozaim tartalmának újrarendezése című projekt, ha csak gondolatban is, de már tegnap délután elindult, mikor is a pincemélyi dobozok kissé zavaros tartalmának összerendezését még éppen idejében feladtam. Erre természetesen azért volt szükség, merthogy a lakásban is van néhány olyan doboz, melyek kapcsolókat tartalmaznak. Az meg ugye mégis mekkora trehányság lenne már, ha nem egyszerre csinálnám vissza az összes keveredést? Rendben, elismerem, nem vagyok egy logisztikai zseni, de egy ennyire egyszerű feladatot azért még le tudok vezényelni. Hogy ebbéli hitemben valami egyből megingasson, a polc tetején található dobozok közül csak az egyikben találhatók kapcsolók, és még azok sem a keresettek. Mármint a yaxley kapcsolós doboz tartalmát már mutattam. No nem mintha a nagy, a kicsi, valamint az egészen kicsi kapcsolókat tartalmazó dobozok alanyait még nem mutattam volna meg.

   Ez a cetli azért került képbe, mert ma reggel végre eszembe jutott, hogy melyik apróságot sikerült már tegnap is elfelejtenem. Mármint nem húztam át a megnézett filmeket a már látottakat tartalmazó mappába, mint ahogy ebben a táblázatban sem satíroztam be egy újabb háromszöget. Amúgy nem egyet kellett, ugyanis tegnap is, meg tegnap előtt is két filmet néztem meg.
   Nem tudom észrevetted-e, hogy a háromszögek satírozásával rajzoltam egy kutyát. (ez amúgy kezdetben egyáltalán nem volt szándékos) Hogy a még fehér részek inkább egy dongalábú, rövid farkú, rövid nyakú dinoszauruszt adnak ki? Amennyire rajzolni tudok, szerintem még ez is szép volt tőlem!
   Itt aztán egy olyan, a kapcsolókat csak egészen távolról érintő részfeladat letudása következett, amit már szintén napok óta hanyagoltam, csak ezt nem elfelejtettem, mint inkább kifejezetten szándékosan kerülgettem. Egyrészt voltam oly ügyes, hogy elkevertem egy komplett cikket (amúgy szerencsére egyszerűen csak nem jól számoztam be, azért nem találtam), másrészt mely témákba az utóbbi időkben belefogtam, azok még sehová sem voltak beírva, így természetesen beszámozva sem. Mire minden elmaradást rendbe raktam, addigra 10 óra lett, pedig ma szokatlanul korán, már nyolc óra tájban talpon voltam.

   Miközben első idenézésre csak a műszerzsinór építős projekt elemeit szúrtam ki (azokat mondjuk nehéz lett volna nem észrevenni), addig második idepillantásra már a banándugó bemutatós cikk elemeit is. Vagyis az adott pillanatban ha valami nem hiányzott az asztal pultjáról, akkor az a szerző összes olyan doboza, melyek valamiféle kapcsolókat tartalmaznak.
   Ami viszont nagyon is hiányzott innen, az egy kevéske lendület, ami megindított volna a rengeteg félbehagyott projekt letudásának nemes útján. Hogy mitől volt, arra ugyan nem jöttem rá (talán a magamnak szabott határidő utolsó napjának eljövetele lehetett az ok), de úgy egy hete feltámadt bennem az a mérhetetlen lendület, ami - ha csak az emlékezetem szerint is - fiatal koromban jellemzett.

   Attól még, hogy a rumli adott pillanatbéli szintjét tekintve ezt aztán tényleg nem kellett volna, a főképp adminisztratív feladataim letudása után - már csak a projekt megindításának érdekében is - azonnal felraktam a pultra mindhárom, a lakásban található kapcsolós dobozt.
   Itt aztán mindjárt több kérdés is felmerült. A kapcsolórendezős projekt várható záró dátumát most inkább hagyjuk, mert azt már eleve meg sem mertem magamtól kérdezni! Egy másik kérdésre viszont kénytelen voltam rámenni. Konkrétan arra voltam kíváncsi, hogy a lakásban valóban csak ez a három kapcsolós doboz van-e (meg persze a yaxley kapcsolókat tartalmazó), vagy már megint kifelejtettem valamit. Nyitás és ellenőrzésképp a hátam mögött található összes doboz és fiók feliratát végigolvastam.

   Majd az asztal melletti falra szerelt fiókrendszer minden egyes rekeszét érintő átfogó ellenőrzés következett, melynek keretében olyan anomáliákra derült fény, mint mondjuk a permanens helyhiány ellenére ki tudja miért őrizgetett, már rég kimerült, főképp gombelemek esete. Másnap délelőttre persze (mikorra az elemek már rég a kukában voltak) beugrott, hogy a méretük miatt tartottam őket készleten. Mármint ha valamibe pótolni kellett egy gombelemet, ami már eleve nem volt ott, miközben odaírva sem volt, hogy a boltban milyen típust kellene vennem, akkor ezeket a különféle méretű elemeket, illetve a felirataikat hívtam segítségül. Mikor abba belegondoltam, hogy a legutóbbi ilyen eset már biztosan több mint tíz éve történt, menten nem sajnáltam az évtizedek óta őrizgetett elemektől történt megszabadulást.

   Mármint azért, mert ugye mégis mikor máskor tehettem volna, illetve tettem is oda menten a már elkopott érintkezőjű SD kártyát a többihez, ha - a nagyszerű alkalmat kihasználva - nem most?
   Ez a két doboz amúgy csak azért került egyszerre elő, mert még egy perce sem volt, hogy a balra látható barna jobb oldali rekeszéből az elemeket kiszórtam, majd egyből találtam egy másik olyan fiókot, melynek középső rekeszében szintén csapágygolyók találhatók. Ezeket persze menten összeborítottam.

   Miközben a csapágygolyókat tartalmazó rekesz felirata "mágnesek", addig a motorokat már rég átraktam innen a hátam mögé, mégpedig a mágnesekkel együtt, valamiért egy közös dobozba. A nagyítók pedig már mind egy pincemélyi dobozba kerültek. A felszabadított fiókocskák pedig végül takarítás végett a csapba.

   A szerző pedig idegállapotba, mert hiába tudja, hogy a rendcsinálás kezdetben még a kiinduló állapotnál is nagyobb rendetlenséggel jár, attól még nagyon nem szereti így látni a hallt.
   A padlószőnyeggel borított hangfalat amúgy csak azért kellett a sarokból kihúznom, mert mögötte is vannak fiókok, melyek természetesen a hatalmas doboztól - míg csak ott van előttük - hozzáférhetetlenek.

   Hoppá! Csodálkoztam rá a tényre, mikor kiderült, hogy két - amúgy bármiféle felirat nélküli - fiókocska is IC foglalatokat tartalmazott, majd azzal a lendülettel áthelyeztem őket egy a hátam mögül előcitált dobozba, a dobozfeliratot azonban nem aktualizáltam, de csak azért nem, hogy majd a következő találkozásunkkor is legyen min meglepődnöm. A két IC-hez való próbapanelt viszont sikerült a direkt számukra feliratozott dobozban elhelyeznem. Mármint azok ketten a próbapaneles dobozba kerültek.
   Itt aztán (még ha csak itt történt volna...) egy pillanatra (még ha csak addig tartott volna...) újra elakadtam, merthogy hiába pakoltam egész évben a pincében, még ha agyoncsapnának (ami amúgy nagyon nehéz lenne, merthogy nekem az az egyik legapróbb szervem), akkor sem tudnám megmondani, hogy a pince mélyén hol tartom az IC-hez való foglalatokat. Már ha van egyáltalán odalent ilyen tematikájú dobozom.
   Mivel épp az előbb olvastam végig betűről betűre egy csomó doboz és fiók feliratát, meg persze pakolok is a pincében már hónapok óta folyamatosan (na jó, akkor megszakításokkal), a dobozfeliratok között érzett párhuzamosságokra idővel biztosan rá fogok menni.

   Most viszont már annyival is megelégedtem, hogy a fogaskerekeket tartalmazó bonbonos dobozt, valamint a pincei fényképezőgép memóriakártyát is kiraktam az előszobába. Kisvártatva megérkezett hozzájuk a ki tudja miért az asztalon felejtett, már nem elég dioptriás szemüveg, s végül még a pénzt is betettem a tárcámba.
   Gondoltam kezet mosok, aztán vagy leülök és gépelek egy kicsit, vagy lemegyek a pincébe a lenti kapcsolós dobozokért. Utóbbi tervemet mindjárt két történés is megtorpedózta. Míg az egyik az volt, hogy anyám már nagyban sütötte a túrós csuszához a tepertőt, addig a másik az, hogy a pincei kapcsolós dobozok felhozása előtt - épp mint ahogy az előbb idefent is történt - előbb még át kéne néznem az összes odalenti dobozt, nehogy a körből a végén még kimaradjon valami.

   Ha már épp szóba került a kimaradás, a kiürített fiókocskákat valaki (ez ki lehetett...) elfelejtette elmosogatni. Ezt végül összekombináltam a madáretető elmosogatásával, ami csak azért sikerülhetett, mert mielőtt az amúgy már eleve a csapban elhelyezett fiókokra egy mosószeres ecsettel rámozdultam volna, kedvenc szokásomhoz híven körbetébláboltam az egész lakást, hátha valami komoly (vagy akár teljesen komolytalan) gátló okból inkább mégsem csinálok semmit.

   Miután hónom alatt a fogaskerekes dobozzal, zsebemben a teleptartó fedelével, meg persze a szememhez már nem passzoló szemüveggel a pincébe leértem, a lenti asztalra már eleve oda volt készítve a három doboz kapcsoló. Bár ezt biztosan én követtem el, mikor legutóbb itt jártam, nagy ügyesen előkészületként, attól még meglepett. Épp mint ahogy az is, hogy már mindjárt a lakásban található kapcsolós dobozok előszedésének napján a pincei dobozok előtúrásának nemes feladatára is rámentem.

   Elindulni azért nem indultam el egyből, mert ugye egyrészt egy csomó dobozba be szerettem volna nézni, mégpedig azt tudakolva tőlük, hogy a tartalmuk vajon összefésülhető-e az odafent látottakkal, másrészt az összes doboz feliratát el kellett olvasnom, s néhányukat még ki is kellett nyitnom, nehogy a végén még egy adag kapcsoló idelent felejtődjön, aztán kezdhessem a válogatást elölről.
   A kialakulni látszó pincei rendről annyit, hogy bár találtam néhány nagyobb méretű villanykapcsolót, amiknek helyet kell keresnem, mert a villanykapcsolós dobozt nem találtam meg (már ha van már olyanom egyáltalán), de más kapcsolós doboz nemcsak a pincei polcokról, de még az emlékezetemből sem került elő, pedig ennek érdekében még ücsörögtem is egy hosszút a lenti széken.

   Annál a számomra meglepő kérdésnél hosszasan elidőztem (amúgy szinte mindegyiknél), hogy: Mégis hova lett innen egy rózsaszín doboz? Mármint a minap a 2023-as pincei rendrakás ötödik etapjában ennek a polcnak az összes lehetőségét feltöltöttem, amihez képest most van benne egy lyuk, miközben feliratozott doboz sehol! Na jó, amit az előbb innen kiszedtem, az kint van egy szatyorban a folyosón, csak ugye ki emlékszik már arra, hogy mi történt fél órával ezelőtt? Mert én ugyan nem!

   Ez persze nem teljesen igaz, arra ugyanis még élénken emlékeztem, hogy az előbb a dobozokat hordozó polc tetejéről pusztán kíváncsiságból levett "műanyag" feliratú asztalfiókban láttam néhány olyan ventilátort (mármint csupasz lapátot), melyeket illett volna a "ventilátorok" feliratú dobozba egyből áttennem, csak ezt valamiért mégsem tettem meg. Majd legközelebb ezzel, meg persze a polc szélére rámolt apróságok elrakosgatásával nyitok. Már ha csak nem találok helyettük egy egészen más feladatot.

   Ha már szóba került a "más feladat", akkor itt említeném meg, hogy ezt a már hetek óta a bordó kabátom zsebében hordott, valaha apukám által felcsapágyazott tengelyt csak most volt bennem elég erő a helyére kitenni.

   A hat doboz kapcsoló újraválogatásával kapcsolatban mindjárt két komoly gátló tényezőt is találtam. Míg az egyik az volt, hogy mind a hat doboz szinte színültig tele, addig a másik az, hogy a ki tudja miért a pince folyosóján tartott jégkrémes dobozokat - természetesen pusztán a kapcsolók újraszelektálásához - valamiért (feledékenység) nem hoztam fel.

   Ahhoz képest, hogy még délelőtt volt, vagyis az ebéd utáni szokásos kajakóma beállásáról szó sem lehetett, mint akit agyoncsaptak, akkora lelkesedéssel álltam hozzá a dobozfelhozós feladathoz. Miután csodával határos módon sikerült magamat rávennem, hogy a pincébe a kapcsolók szétválogatásához bár nem elengedhetetlenül, de azért valahol mégiscsak szükséges (jobb ha nem gurulnak szét) jégkrémes dobozokért lejöjjek, a folyosói ajtó keretében ácsorogva mindjárt több kérdésnek is sikerült megakasztania. No nem mintha eddig olyan sebesen haladtam volna...
   Az adott pillanatban a legfontosabb eldöntendő kérdés természetesen az volt, hogy a dobozokkal együtt felvigyem-e a lakásba a doboztetőket is, vagy inkább ne. Ezt a dilemmát végül az döntötte el, hogy a dobozfedők súlya (amúgy magukkal a dobozokkal együtt) erősen konvergált a nullához.
   Egy másik kérdés pedig az volt, hogy mégis mikorra fogok elkészülni a kerti járdában keletkezett hatalmas lyuk beaszfaltozásával, mely feladathoz a folyosói stelázsira már nemcsak egy lábos, de még egy serpenyő is oda lett késztve!
   Miután rájöttem, hogy az aszfaltozás már kész, vagyis az ahhoz összegyűjtött, immáron feleslegessé vált segédeszközöket bátran kidobhatnám, ehhez azonban nem volt kedvem, mintha puskából lőttek volna ki, úgy tűntem innen el! Ez persze egy külső szemlélő számára biztosan csak egy öregember vánszorgásának tűnt.

   Arra is volt erőm, hogy megkapják a feliratozásukhoz szükséges szigszalagból készült csíkokat. A rongy és a denszesz azért kerültek elő, mert az amúgy barna fiókokon sárga foltokat (nikotin) láttam, amiket sikerült is róluk letörölnöm. (lásd bizonyítékul a porrongyon azt a csúf sárgaságot) Mikor az immáron tiszta fiókokat a helyükre a már rég visszarakott hangfaltól nem tudtam visszadugni, az annyira elvette a munkakedvemet (el ne hidd, hogy akár csak egy egészen kevéske is volt), hogy aznap már nem is csináltam semmit.

   Mármint azon felül, hogy a már nélkülük is nagyon szépen alakuló doboztornyot megtoldottam a jégkrémes dobozokkal. Másnap délután, mikor már nagyon úgy volt, hogy most aztán tényleg nekiállok a kapcsolók újraválogatásának, hirtelen eszembe jutott, hogy már rég ettem hurkát, mire fel a már majdnem megkezdett kapcsolórendezés heveny piacozássá fajult.

   Mivel az asztal pultját már nemhogy teljes felületében, de egyenesen több rétegben is elfoglaltam, így kétség sem férhet hozzá (én meg a hátul elhelyezett műszerzsinóros projekt alkatrészeihez nem férek), hogy most aztán már tényleg csinálnom kellene valamit. Mármint a feladatok agyament összekoncentrálása helyett inkább valami olyat, ami ezt a rémes helyzetet ha nem is gyorsan, de legalább egyáltalán visszacsinálja.

   Ahhoz képest, hogy az irányt az asztalom előtt ácsorogva, a rumlit hosszasan s értőn bámulva (a több éves gyakorlat ugye) milyen szépen megszabtam, bármiféle érdemi tevékenység helyett rámentem inkább a már nagyon felgyűlt levelezésem rendezésére, mely feladat természetesen már szintén nagyon aktuális volt.

   Miközben megválaszoltam tucatnyi bonyolult kérdést feszegető levelet, a párom festett egy kék rókát. Mikor - természetesen pusztán játszásiból - megszámoltam, hogy a különféle listákon és levélcímeimen hány megválaszolatlan levelem maradt, s az eredményül kapott 59-es számot megláttam, menten sikerült megállapítanom, hogy mint megannyi másik, úgy ez a levélmegválaszolási felbuzdulásom is eredménytelen volt.

   A hatvanadik születésnapom elmúlását jelző mackó a polc legtetejére került, miközben az előbb még azon a ponton ücsörgő forgatógombos doboz a Conrad rádió mögé. Én meg konkrétan emelkedett idegállapotba, mert ez azért ugye még nagyon semmi! Mármint a rend felé tett első lépésként, mindössze egy szem mackó fentebb történő helyezését, valahogy nem mint lendületes haladást ítéltem meg.

   Mire fel mérgemben elvettem innen az előbb még a kupac tetején található, a pince irányába tartó, épp csak valamiért még le nem vitt banándugós dobozt, mely tettem mindjárt két nem várt következménnyel is járt.

   A másik pedig az, hogy valami csoda folytán képes voltam számukra nekiállni helyet keresni. Illetve nemhogy keresni, de egyenesen teremteni! Ez úgy történt, hogy egy korábban megálmodott terv alapján nekiálltam a lakás és pince között néhány apróságot áthelyezni.

   Kezdetben még csak arról volt szó, hogy a jobbra látható dobozba átcsipegetett biztosítékokat és foglalataikat viszem le a pincében is létező társaikhoz (mármint ezeknek az alkatrészeknek már van odalent felcímkézett dobozuk), csak mint az velem gyakran megtörténik, már megint megremegett a kezem. Ez most különös módon nem valami dolog vagy téma elejtését eredményezte (ez nekem ugye nagyon megy), hanem a végkifejlet kifejezetten pozitív hozadékú volt.

   Mármint a lakásban a Hi-Fi torony aljában (amúgy a lemezek helyén) őrizgetett szortimentekből kikerültek a különféle méretű műanyag tiplik, hatalmas anyák, alátétek, sűrű menetű nyolcas réz csavarok, hatalmas méretű lemezcsavarok, kampósszögek, betekerhető akasztók. Ezeket persze a pincébe történő levitelüket követően majd mind be kell rakosgatnom az odalent már rég kialakított helyeikre.

   Bár a csak kényelmetlenül kiboríthatóság okán egy ilyen szortiment nem a legjobb hely az apró kapcsolóknak, csak ugye én amennyi kapcsolót évente elhasználok, nem hinném, hogy ebbe az apró problémába beleakadnék.

   Ha már meg lett említve a probléma, akkor elmesélem, hogy a lakásból végre lehozott biztosítékok és foglalataik a jobbra látható dobozba csak azon az áron fértek be, hogy annak aljából kiemeltem apukám régi, természetesen szintén biztosítékokat tartalmazó lapos dobozát.

   Mivel az idő már nagyon benne járt a délutánban, valamint a fényképezőgép akkui is kimerültek, visszatértem a levelezéshez, kilábalnom a rengeteg üzenetből azonban ezen alkalommal sem sikerült.

   Beraktam egy adag szennyest, s gondoltam míg a gép mossa, addig magam is valami értelmes dologgal múlatom az időt. Mivel az adott pillanatban ez a feladat volt a kezemhez legközelebb, valamint egyben leginkább útban is, így választásom a kapcsolók rendezgetésére esett. Ez amúgy már csak azért is nagyon aktuális volt, mert mióta legutóbb erre jártam, már megint eltelt egy teljes hét. Arról már nem is beszélve, hogy bár már május 21. napja volt, a már megemlített, de szét még nem szedett tételeket tartalmazó listáról nemhogy az erre a hónapra is betervezett négy tételt, de még mindig nem tudtam le semmit!

   Hogy a gép időközben kimosott, az természetesen nem annak volt köszönhető, hogy a kapcsolókat hosszan s nagyon lassan válogattam (amúgy persze de), hanem annak, hogy míg a mosás még korán reggel elindult, addig a kapcsolóválogatásra csak jóval később sikerült magamat rávennem.

   Mint azt már előre sejtettem, mivel a kapcsolók szétválogatásának megkezdése előtt a rendezőelvet illetően nem alakult ki bennem semmiféle koncepció, így az egyes dobozokat többször is ki kellett borítanom, majd a tartalmukat valami más elv szerint kellett szétválogatnom. Arról már nem is beszélve, hogy miután ezt megettem, újra és újra előkerült valami olyan rendezési elv, ami néhány perccel ezelőtt még nem volt szempont.

   Ma van az a nap, mikor ebéd után vagy nem fekszem le aludni, vagy ha mégis, akkor előtte elpakolok az ágyról, mert ha nem, akkor ugye rengeteg apró, ráadásul fájón szúrós lábú alvótársam lesz.

   Hiába tudtam előre, hogy a kapcsolók a dobozok kevésbé telítettsége okán mindenképp több helyet fognak igényelni, mint tették még a szétválogatásuk előtt, attól még élt bennem a remény, hogy mégsem. Ez persze végül nem jött össze, a kialakult helyzet azonban nem lett annyira rossz. Miközben az "kapcsolók kicsi" feliratú dobozban már valóban csak kicsi kapcsolók vannak, addig a "kapcsolók nagy" feliratúban olyan nagyobb kapcsolók, melyeket elnézve még láttam némi esélyét az újrahasznosulásuknak. Ez a két doboz megy vissza a hallban a polcra.

   Mivel a válogatás eredményeként egy "idegen anyagok" meghatározású doboz is keletkezett, s abban nemcsak a pincébe való dolgok voltak, így kiborítottam, s aminek idefent a helye, azokat fogtam és egyből szétrakosgattam. Kiváló példa erre a többi dobozban talált (lásd balra), azonban a yaxley kapcsolók közé való néhány kósza alkatrész.

   Idővel a szortiment majd minden rekeszébe került valami. Bár ez így nagyon jól néz ki, s mondjuk az Isostat rendszerű hálózati kapcsolók esetében még csak gondot sem okoz, hogy egy nem kiborítható helyre kerültek, addig a sok kicsi apró kapcsoló esetében az általam megszokott módon, vagyis mindet az asztalra borítva - mivel ez nem járható út - már nehéz lesz turkálni. Amennyiben ez később erősen zavaró állapotnak minősülne, legfeljebb majd változtatok rajta.

   A balra látható dobozba azok a kapcsolók kerültek, melyeket ebben az életemben valószínűleg már nem veszek elő, a rózsaszínbe pedig az Isostat rendszerűek kerültek. A kicsi papírdobozban a mini nyomógombok vannak, a tömött jégkrémesben pedig a nagyobb nyomógombok, mely alkatrészeknek a pince mélyén - remélhetőleg még ma - nyitni fogok egy saját dobozt. Az utolsó dobozban pedig a pince mélyén szétrakandó, s amúgy már szét is rakható apróságok vannak.

   Bár már majdnem elindultam, de aztán inkább mégis megvártam, míg keresztül ér rajtam az ebédre bekanalazott több tányér húsleves, amire anyám azt mondta, hogy nem csípős, hiszen csak egy kicsike darab erős paprikát rakott bele, de attól persze még nagyon is az volt.

   Annak viszont nagyon is örültem, hogy a pincében az Orion 449-es rádió és a Tesla B93-as magnó közötti résen még sikerült átszuszakolnom a tartalék gázpalackot. Mármint az a terv, hogy a gázpalack holnap felmegy a lakásba, ugyanis a konyhai társa már gyanúsan könnyen megemelhető.

   Miután a második dobozt is kihúztam (amúgy abban is voltak osztódobozok), s a Dzsenga valami csoda folytán még mindig nem omlott össze, akkor teljesen egyértelmű volt, hogy a harmadik doboz kihúzását már nem fogom megúszni. Ez persze - ha már a falra festettem az ördögöt - éppen így is lett. No de mit nekem egy rakat rám borult papírdobozból újra hatalmas tornyot építeni...

   Ezek itt már a kapcsolók közül előkerült apróságok, amiket majd mindjárt a helyükre rakosgatok, csak előbb még kiviszem a helyükre (folyosói stelázsi teteje) a végre kiürült jégkrémes dobozokat.

   Visszafelé jöttömben megláttam a minap a kosár szélére száradni kiteregetett holmikat, majd azonnal nekiálltam őket az asztalról történő teljes elpakolással összekombinálni.

   Mivel a többi apróságot eltettem, s már csak a nyomógombok maradtak elől, bemásztam a sarokba a dobozukért. Mikor az előtte lévő dobozt a polcból kiemeltem, s megláttam, hogy abban valamiféle kapcsolók vannak, akkor egy pillanatra összeomlottam, de aztán szerencsére kiderült, hogy azt a dobozt épp az előbb tettem oda. Mármint már át lett válogatva a tartalma.

   Mire fel fene nagy örömömben azonnal nekiálltam takarítani, bár nem voltam benne biztos, hogy a Szavo le fogja hozni az asztalról az alkatrészek mocskával keveredett gombát. Mármint egyszer már lefújtam vele az asztalt, akkor azonban csak annyi eredményt értem el, hogy megjelent a felületen valami apró csillogó pikkelyes anyag.

   Most viszont, hogy nemcsak kifújtam, de közben egyből töröltem is, az asztalt borító viaszos vászon (mára már természetesen műanyag terítő) annyira tiszta lett, hogy ez talán akkor sem volt ennyire szép, mikor ki tudja hány évvel ezelőtt az asztal védelméül ideterítettem.