Ahhoz képest, hogy épp nagyban nyár volt, az ég egész nap azzal szórakoztatott (megjegyzem már megint), hogy le akart szakadni, amit időnként meg is tett, így az aznapra betervezett biciklizésből sem lett semmi. Mármint a tegnapiból, meg az azt megelőző napra tervezettből sem. Végül még egy olyan esőtlen időszeletet is alig sikerült kifognom, hogy a bicajjal legalább kenyérért ki tudjak gurulni.

   Mint az kisvártatva, úgy két méterrel odébb kiderült, mielőtt anyám ebédelni hívott volna, én már nagyban ott tartottam, hogy a detektoros rádió tekercsét a satuba fogott amerikáner segítségével fogom megtekercselni, arra azonban még nem volt megoldásom, hogy az 59 milliméter belső átmérőjű csövet mégis hogyan fogom a tokmányhoz csatlakoztatni. Ez így ebben a formában persze nem igaz, hiszen a megoldást már tudtam, épp csak nem volt készen az a két alkatrész, amit még valamikor ebéd előtt, vagyis még ébren sikerült megálmodnom. A szürke cső pedig a konyha irányába ebédelni tartván azért lett kitéve az előszobába, nehogy a feladatról a tőlem oly jól megszokott módon az evést követően beállt kajakómában megfeledkezzek.

   Azért mekkora szerencse már, illetve milyen rendes ember is vagyok én, hogy egy korábbi alkalommal, mikor már ki tudja mit csináltam, készítettem néhány hengeres formájú előgyártmányt, így azokat nem most kellett kifaragnom.

   Kimennem a pincéből, át a szomszéd folyosóra, majd onnan elhoznom az utolsó üresként megmaradt jégkrémes dobozt, azt viszont nagyon is most kellett! No de mit nekem a gépet a munkapadon az út felszabadításának érdekében keresztbe elfordítani...

   A dobozra amúgy azért volt szükség, hogy a gombokat szerelek rózsaszín dobozokra kettő című projektemhez összegyűjtött, majd elmosogatott gombok a terveim szerint hamarost elvégzett porolós famunka közben - ha már tiszták - ne porosodjanak be. Hogy a gombok között kevés az egyforma? Most mond már...
   Akarom mondani, a dobozokra jól megfogható gombokat szerelős korábbi projektem eredményeként kiderült, meg persze azóta is látom, hogy a dobozra szerelt gombok különbözősége nem okoz semmiféle problémát, és a pince mélyén az eltérő gombfazonok okán még csak esztétikai kifogást sem igazán emelhetek.

   Azt viszont nagyon is szoktam nehezményezni, mikor a permanens helyhiány okán ami vízszintes felület a pincében egyáltalán csak akad, azt mind nemhogy elfoglalom, de idővel több rétegben borítom be a mindenféle kacatjaimmal. Most persze még nagyban nyár van, vagyis a fűtési szezon megkezdéséig még bőven van időm a tűzifás pince felszabadítására, ezzel azonban nem kellene ennyire durván visszaélnem. Te, hogy én ezt már mióta mondogatom magamnak...

   Miután az állványba szerelt fúrógépet a sarokból kiszabadítottam, bejelöltem a kiválasztott anyag közepét, fúrtam bele egy 6,5 milliméter átmérőjű lyukat, amin áthajtottam egy hármas készletből az egyvonalas M8-as menetfúrót.

   Majd a menet készre vágásának érdekében megtettem ugyanezt egy szép hosszú gépi menetfúróval is, aminek a végére - a jó fogás érdekében - egy kézközelben heverő tokmányt szorítottam.

   Gondoltam a már úgy nagyjából hengeres testről a nagyon kilógó részeket lecsiszolom, ez a mókolásom azonban mindössze annyit eredményezett, hogy miközben a henger nem lett hengeresebb, minden tiszta merő egy por lett.

   A zajért és a porért cserébe, a fadarab idővel megkapta hengeres formáját, meg persze a szükséges átmérőt is, valamint a közepébe egy jelölést, ahol majd ketté kell fűrészelnem. Az egyszerűség jegyében azt is a géppel intéztem el, egy a résbe szép lassan belenyomott fűrészlappal.

   Mégpedig konkrétan az, hogy a tekercs szabad tengelyvége valóban szabad. Mármint a stabilitás érdekében azt valamivel mindenképp meg kellene támasztani. Kicsi tekercseknél persze szükségtelen, jelen esetben azonban olyan hosszú lett az erőkar, hogy a bal oldali csavarvéget ujjal tolva, el tudom mozdítani az asztalon a satut.

   Persze mit nekem az egyre szebben alakuló tekercset újra félretenni, majd lemenni a pincébe barkácsolni egy az asztalhoz hozzászorítható méretpontos tengelymegtámasztást, mikor a nemes feladatról már amúgy is tudtam. Mármint most az eredményt nem megtekinteni, vagy kipróbálni jöttem fel, hanem csak az ebédkor bekanalazott húsleves akart belőlem feltétlenül kicsorogni. A pincébe visszamenni, a megkezdett munkát folytatni már csak azért is feltétlenül szükséges volt, mert odalent a folyosón - a kényszerítőn sürgős feljövetelem okán - mindent széthagytam! Ez amúgy direkt volt, nehogy a végén a feladatot elhalasszam. Mit ne mondjak, ismerem magamat, mint a rossz pénzt...