Van az úgy, hogy valami nem sikerül elsőre. Akkor pedig pláne megesik az emberrel az ilyesmi, mikor valamit nem méretez meg rendesen! Hogy mit toltam el? Mint ahogy az már csak a címből is kiderül, az induktivitásokat tartalmazó doboznak egyrészt a méretét, másrészt azon felül még a formáját is! Mármint hiába tűnik úgy, hogy belefért a polcba, ez sajnos csak azon az áron volt lehetséges, hogy a kép közepén átvonuló polclapot megemeltem négy darab piros Tanért hasábbal. Ez szerintem már van akkora hiba (mármint a műszer erről a polcról történő áthelyezhetetlensége), ami igencsak túllép a szépséghiba keretein.

   Már úgy értem a "nem szép" meghatározást, hogy a műszerdoboznak annyira így, nem pedig úgy kellene állnia, mint ahogy az az előző képen látható, hogy nem is tudok rá mit mondani, hogy ezt miért nem így követtem el. Na jó, tudom én azt, hogy a tervezésnél kimaradt néhány igencsak fontos munkafázis.

   Az ötletadó természetesen az volt, hogy a variométer befogadására készített doboz egyrészt ott volt előttem, másrészt ez már olyan állású, mint ahogy az a kettővel ezelőtti képen látható. Arról már nem is beszélve, hogy a jobbra látható doboz már eleve a hall polcainak laptávolságához lett méretezve.
   A balra látható dobozt sokáig bámulva, kissé hihetetlenkedve rajta, hogy azt valóban újra fogom gyártani, idővel az jutott eszembe, hogy tisztára olyan vagyok mint a kormány! Mármint oldaltól teljesen függetlenül Magyarországon elsőre mintha semmi sem akarna jóra sikeredni.

   Szerencsétlenre sikeredett művem láttán annyira elszégyelltem magam, hogy bár ez még csak véletlenül sem volt már mindjárt aznapra betervezve, nekiültem a feladatnak és újraterveztem a dobozt.
   Ahhoz képest, hogy ekkor még nagyban délelőtt volt, s már a második kávém felét is megittam, ha csak egyetlen adatot is, de egyet azért sikerült tévesen meghatároznom. (lásd az áthúzott százast)
   Ha minden igaz (sajnos sosem szokott az lenni), akkor már mindjárt ma ebéd után irány a pince, ahol is remélhetőleg azzal a lendülettel leszabom a dobozt hamarosan alkotó elemeket. Az előlapot azért nem kell, mert ha minden igaz, akkor azt és az előtte lévő plexit is elég lesz csak kevéssel megrövidíteni. Amennyiben mégsem, akkor persze majd készítek belőlük is újakat.

   Tervem szerint épp mint a múltkor, úgy most is úgy válogatok anyagot, hogy minél kisebbek legyenek a leeső darabok. No nem mintha nem lenne akár húsz dobozra is elég rétegelt lemezem, csak ugye minek pazaroljak, pláne fűrészeljek feleslegesen.

   Ezeket az anyagokat részben a 2025-ös lomtalanításkor szereztem be. Mármint úgy dereng, hogy a középső két köteget, melyek szépen összefogatva várták, hogy az egyik méretes szemétkupacban rájuk raboljak. Aztán van itt még polclap, B100-as magnódobozból maradvány, valamint nagyobb méretű leeső anyagdarabok is.

   Az immáron összefirkált anyagdarabok azért kerültek ide, nehogy összekeverjem őket a dobozkészítés csak úgy, a variométer bedobozolása, valamint a kapacitásdobozok alkatrészeivel. Mármint ezeket a projekteket most épp nagyban egyszerre futtatom. Ennek oka egyrészt az, hogy alábbhagyott a derékfájásom, másrészt megcsapott a szele annak a lehetőségnek, hogy hiába szeretném, az év végéig nem leszek kész a teljes következő évi cikkadaggal.

   Kicsit még szálkás az összes él, a sarkok pedig szúrnak (ez biztos, mert kaptam tőlük néhány, a bőröm alól másnap délelőtt csak bonctűvel kipiszkálható ajándékot), de amúgy már szinte kész az új doboz.
   Az valahogy annyira csodálatos, hogy régebben az ilyesmi feladatokkal mennyit tudtam tökölni, most meg, hogy már fel vagyok hozzájuk szerszámozva, csak úgy sorjáznak a kezem alól a szebbnél szebb munkadarabok!

   Kezdetben úgy volt, hogy aznap csak az oldallapokat ragasztom az alaplemezre, csak aztán nem figyeltem oda, minek eredményeként rákerült a dobozra a teteje, majd kisvártatva a hátlapja is. Miután megszárad, körbecsiszolom, kenek rá két réteg lakkot, aztán már állhatok is neki a tartalmat úgy átrendezni, hogy beleférjen a most így hirtelen nem is tudom, hogy mennyivel alacsonyabb dobozba.
   Hogy a hellyel ne legyen akkora gond, a korábbi dobozzal ellentétben ennek az újnak nem centis, hanem csak öt milliméteres rétegelt lemezből készült az alja és a teteje. Mármint ezzel sikerült visszanyernem egy teljes centi belmagasságot.

   Kezdetben úgy volt, hogy aznap csak a variométer dobozával fogok foglalkozni, csak aztán - megjegyzem szerencsére - nem bírtam megállni, hogy minden egyes épp nagyban futó projektembe bele ne folyjak legalább egy egészen kicsit.

   Miután az összes oldalt összecsiszoltam, az éleket és a sarkokat pedig kissé letörtem, azzal a lendülettel nekiugrottam és lelakkoztam az összes dobozt. Most két napig a következő réteg lakkot felkenni egyrészt az első réteg száradási ideje miatt, másrészt a kissé megfájdult derekam miatt biztosan nem jövök erre.
   A hátam amúgy attól fájdult meg, hogy miközben a fadobozokat lakkoztam, túl mereven álltam. Mármint azért, nehogy még le találjak esni a sámliról. A sámlira amúgy azért volt szükség, mert a felcsukható asztal a helyszűke okán magasan van.

   Gondoltam hátha megvan az új doboz rajza valamelyik lakásban található füzetemben, és akkor a most még nagyban lakkozás alatt álló új doboz nélkül is tovább tudok lépni. Mármint abban a témakörben, hogy hogyan lesz az előlap mögé szerelt tartalom annyival kisebb, hogy az eredeti tizenegy centis helyett csökkentett méretű, már csak tíz centis dobozba is beférjen.
   Mint az kisvártatva kiderült, szerencsém volt, meg persze nem is. Mármint miközben a rajzot megtaláltam, a dolgok pusztán fejben történő elforgatásával sajnos már nem boldogultam. Történt mindez annak ellenére, hogy a mínusz egy centi tulajdonképpen nem is létezik. Mármint az csak a doboz külsejét érinti, a vékonyabb, mindössze öt milliméter vastag rétegelt lemez használata miatt a belmagasságot szerencsére már nem.

   Vagyis a korábban feltett, "mégis hogy lesz ez kisebb" kérdésemre nem az a válasz, hogy át kell helyezzem az alkatrészeket, hanem az, hogy a jelenleg tizenkét centi magas előlapból úgy kell levegyek két centit, hogy a tartalom passzoljon az új dobozba. Ebből igen nagy valószínűséggel az lesz, hogy míg az egyik oldalt másfél, addig a másikat csak fél centivel kell megrövidítenem. Ez hiába hangzik nagyon is jól, attól még az új doboz nélkül annyira nem láttam át a "honnan mennyit kell ledolgozzak" tartalmú kérdést, hogy annak megválaszolását kínomban a lakkozás száradása utánra halasztottam.

   Sajnos hiába úsztam meg a tartalom zömítését, merthogy attól még az előlapból történő leszabáshoz le kellett róla szereljem az összes alkatrészt. Akarom mondani, mikor összeraktam, akkor én úgy gondoltam rá, hogy ezt sosem fogom szétszedni. Aztán tessék, hogy szét lett már csapva a szerencsétlenje...

   Hiába tudom, hogy az új doboz befér, attól még kivettem a magasítókat, majd betettem a helyére a dobozt. Miután kigyönyörködtem benne magamat, s már épp nagyban be akartam ülni a budiba, mielőtt lemegyek a pincébe megdolgozni az előlapot, megszólalt a kaputelefon, ami havonta jó ha csak egyszer szokott. Mivel épp ott álltam mellette, a rémesen hangos zajtól majd kitört a frász! Amúgy csak a szomszéd lépcsőház takarítója keresett. Az avarnak kapott zsákokat szerette volna megkapni. Mondtam neki, tíz perc és lent vagyok. Bár ez nem volt szándékos, de addig legalább a szomszéd az én részem járdát is feltakarította.

   Amennyiben így fordítom, mármint arra az oldalára fektetem a dobozt, ami eredetileg a háta volt, akkor a keskeny helyre is befér. Véleményem szerint ez nagyban megemeli egy későbbi újrahasznosítás esélyét.

   Hiába nem voltam jól, mivel a pincébe a lent maradt harmada bevásárlásért amúgy is le kellett jönnöm (a szatyorban amúgy főképp kenyerek vannak, meg csokik), bírom amíg fel nem kell mennem alapon, beöltöztem és lejöttem a pincébe tevékenykedni.

   Az új dobozhoz a régi előlapot már csak azért is minél előbb hozzá kell igazítsam, mert ennek időigényén felül majd még a frissen vágott (no nem én voltam friss) anyagszélre felkent lakk száradását is meg kell várjam. Ha meg folyton várnom kell valamire (akár magamra), akkor sosem leszek kész!

   Mivel az is egy fontos feladat (itt már minden fontos), ezért nekiálltam és összepárosítottam a kondenzátordobozokat az előlapjaikkal. Amennyiben lesz bennem hozzá elég kraft (szerencsére volt), akkor ehhez a két dobozhoz el fogom készíteni a plexi előlapokat, és akkor abban a témában is lépek egy kicsit előre.

   Az előlap hátára az egy szem vágási vonal végig történő meghúzása közben annyit szerencsétlenkedtem, hogy már-már el sem akartam hinni, hogy ennyire kevés szerszámot annyira sokszor le lehet ejteni.

   Az előlap most két napig szárad a pince mélyén, aztán már szerelhetem is rá vissza az alkatrészeket. Mikor azzal megvagyok, akkor már csak a feliratos papírt kell újragyártanom.

   Ha csak össze nem omlik valamelyik részem, nagyon úgy nézem, hogy még az idén el fog készülni az összes 2026-os évre szükséges rádióépítős cikk. Mármint a korábban betervezett havi egy darab.

   Annyira okos vagyok, hogy a két alkoholos filctoll pozícióján merengve, idővel sikerült feltalálnom a zsebemet. Mármint ha a két tollat zsebre vágom, akkor azok akár itt lent fognak kelleni a pincében, akár odafent a lakásban, mindkét helyről elérhetőek lesznek. Te, még ezt a logisztikai bravúrt...

   Az összeszerelésnek egyrészt azért álltam neki, mert épp nem volt kedvem a forgatógomb készítős terveimmel foglalkozni (a gombokkal idén szerintem el sem készülök, annyira kerülgetem a feladatot), másrészt pedig azért, hogy ne legyenek már szét a dolgok az asztal pultján annyira.

   Hogy az induktivitásdoboz összeszerelős feladatot is halogattam-e? Egy csomó apró feladat letudását követően még a fürdőszobai fültisztító pálcikás dobozt is feltöltöttem, csak ne kelljen csavarokat látnom!

   Mivel a feliratos papír egyes részei átragadtak a lakkozott fa előlapra, valamint mert felül kikerült az előlapok szintjéből a felirat és a vonal, így nem elég a papírt egyszerűen csak körbevágnom. Mármint miután újranyomtattam. Ebből szerintem az lesz, hogy a feliratot átteszem lentre (ott van számára hely), a keretet pedig az egyszerűség jegyében eltűntetem.

   Jelen kép címe nemcsak azért lett "persze, hogy bele", mert a tartalom "persze, hogy bele" kellett férjen a dobozba, hanem azért is, mert a bal oldali két lyukba "persze, hogy bele" kellett egy kicsit reszeljek. Mármint azért, mert ott egy kissé felállt az előlap széle.
   Hogy ne csak ennyi hiba legyen (mert hibának ugye mindig kell lennie, akár többnek is), a doboz tetejéről a fekete vonalat nem sikerült letörölnöm. Mármint megmaradt belőle egy furcsán lilás árnyalatú vékony sáv, ami szerencsére csak szépséghiba. Mivel a doboz felső éle bentebb van mint az alsó, a lilás sáv a polcon nem fog látszani. Mikor az induktivitásdobozt előveszem, akkor pedig valószínűleg nem azzal leszek elfoglalva, hogy a korábban végzett munkámat kritizáljam.

   Tulajdonképpen mindegy melyik projektem készül el, csak fogyjanak már el végre az asztal pultjára halmozott összetevők. Bár ez a mai téma az esélyesebb, valamiért mégis úgy érzem, hogy mégiscsak a két kondenzátordoboz fog előbb elkészülni.

   Korábbi előrejelzésemhez képest, mivel az új dobozhoz nem kellett teljesen új előlapot terveznem, épp csak egy kicsit módosítanom kellett a szerencsére megőrzött előző tervet, ezért mégis inkább ennek a feladatnak álltam neki.
   Balra már az új előlap papírja látható, amiről sajnos még hiányzik egy csomó olyan, az osztásokat és a feliratokat összekötő vonal, amit már eleve meg sem próbáltam a számítógéppel megrajzolni.

   A még teli, azonban szétmállott hegyű filctollba hiába próbáltam áttenni egy másik, nem vastag, hanem kifejezetten vékonyan fogó tollhegyet, merthogy ez a műtét sajnos nem volt sikeres.
   Egy másik aznapi sikertelenségem, hogy bár korábban szó volt róla, és még le is fényképeztem, az a két filctoll ami jelenleg a pincében volt megtalálható, nos azok bizony a zsebre történő tétel helyett odalent maradtak. Az ilyen esetekre szoktam azt mondani: Sebaj, amúgy is épp mozgáshiányom volt...

   Ha minden igaz (sajnos sosem szokott az lenni), amint elkészítettem a másik két előlap papírját, valamint megszárad az egyik forgatógomb nyilán a fehér festék, a másikba pedig elkészítem a lyukméret csökkentésére szolgáló betétet, már tehetem is ide a polcra a két darab kapacitásdobozt. Ez nagyon remélem, hogy még az idén fog megtörténni...