Az kérlek úgy van, hogy amennyiben szép sorjában kinyitom az erkély, a hall
és a szoba közti, az előszoba és a hall közötti, valamint a konyha ajtaját is, akkor a képen látható konyhai ablakot úgy egy percen belül bevágja a huzat.

   Ezen baleset elkerülése végett lett idetéve ez a szódapatronos doboz. Na most nem arról van szó, hogy szegény doboz egyre rozzantabb (amúgy az), hanem arról, hogy már évek óta tervezek bevetni, vagy készíteni helyette valami mást. Hogy ez a valami pontosan milyen lesz, azt ugyan már többször is sikerült megálmodnom, azonban az álmaim mindezidáig megmaradtak az álmodozás szintjén. Az egyik ilyen álmom szerint megmintázok egy a patronos dobozra hajazó méretű fadarabot.

   A fehér szivacs idővel felkerült az előszobába. Hogy ez mikor történt, annak megsaccolására a környezet állapota alapján tettem egy kósza kísérletet. Mármint az alapján, hogy a cipőtartó már megvan, a BEAG fejhallgató viszont még nagyban lóg az esernyőtartóról. A Terta811-es magnó még ott ül a bútoron, azonban a tőle balra látható részen még nincs ott a papucstartó. Mindegy... Hogy már évek óta itt van, az biztos! Mármint nem itt lent, hiszen itt azért eléggé útban lenne.

   Hanem fent, ahol a készülő szatyortartó hiányában most épp a szatyrok vannak útban. A jobb szélen látható fadarabból (ami a barna hengeren ül), egy konyhai zacskózáró tartó készül. Helyesbítek. Készülne! Na jó, elmondom...
   Szóval az úgy volt, hogy a már korábban betervezett, azonban mindezidáig elmaradt kivitelezésű farigcsálós projecteket áttekintve, egyszer csak úgy döntöttem, hogy ha olyan igazán nagy lendülettel azért nem is, de nekik állok, majd szépen sorjában (valójában persze összevissza) egésszé kerekítem őket.
   Ha mindet nem is sorolom fel, de nagyon útban van a pincében néhány tekercs linóleum, amit a "pincei apróságok kettő" elnevezésű project keretében kívánok leteríteni, megjegyzem már több mint egy éve.
   Aztán ott van még (már úgy értem, hogy közvetlenül mellette a pincében) egy olyan project is, ami arról szól (na jó, akkor mondom inkább úgy, hogy csak szólna, ha csinálnám), hogy barkácsolok egy (esetleg két) újabb fiókos valamit a polcba. Az ehhez a projecthez szükséges faanyagok sajnos épp oda lettek halmozva, ahová az utolsó darabka linóleumot készülök leteríteni.
   A pincei folyosóból nyíló előtérből (ahol a bicajom is van) hiányzik egy szerszámtartó, valamint egy a képen látható polcról hiányzóhoz hasonló szatyortartó is.
   Bár bele ugyan egyik projectbe sem csaptam (mert annyira azért nem vagyok hebehurgya), de annyit azért megtettem, hogy alaposan felmértem a terepet. Mármint odalent a pincében.
   Miközben épp nagyban azzal szórakoztattam magam, hogy unott arccal tologattam a fadarabokat, egyre gyanúsabb lett, hogy miért találok szinte minden polcon és sarokban valamiféle csempét, illetve járólapot. Végül persze beugrott, hogy ezeket egy forrasztópad elnevezésű, természetesen szintén farigcsálós jellegű projecthez gyűjtöttem be.
   Mivel ahhoz, hogy az említettekből bármit is megcsináljak, ahhoz épp semmi kedvem sem volt, illetve a fűnyírás közben nagyon megizzadtam, ezért befeküdtem a kádba, s miközben kiáztattam magam, nekiálltam alaposan átgondolni a dolgokat.
   Na ekkor láttam meg, hogy a sárgára festős projectből kimaradt a fürdőszobai ablak zárja. Hogy a látvány, vagy az ázás hatására-e, azt nem tudom, de végül azt találtam ki, hogy azzal kellene kezdenem a sort, ami a leginkább égető probléma.
   Itt aztán (természetesen bármiféle értelmes fizikai tevékenység helyett) újabb napokat töltöttem el a tőlem megszokott módon sehová sem vezető, azonban kellemes időtöltésként bármikor bevethető elmélkedéssel.

   Idővel persze eljutottam odáig, hogy legalább próbaképp odategyem az ablakba a szivacsot, de még ezt is csak úgy, annyira nem bízva magamban, illetve a project beindulásában, hogy nem is fotóztam. Valamikor napok múlva, mikor épp csalfán úgy éreztem, hogy aznap talán sikerül felpörgetnem a project kerekét, nekiálltam és elkészítettem az addig megálmodott dolgokról szóló képeket. (vagyis azokat, amiket eddig láttál)

   Amennyiben méltóztatnék a fehér szivacsot megfordítani, hogy a vastagabb vége álljon az ablak felé, akkor megfaraghatnám a szivacsot akár úgy is, hogy illeszkedjen az ablak tokjához.
   Mivel a fehér alapon a fehér szivacs egyrészt nem látszik, másrészt pedig idővel biztosan elkopna, szétforgácsolódna, ezért azt találtam ki, hogy varratok rá a párommal egy huzatot.
   Ez eddig egy akkora marhaság, annyira nem áll össze a kép, hogy ezt az ötletemet azonnal el is vetettem, majd nekiálltam keresni helyette valami más, ennél lehetőleg kevésbé agyamentebb megoldást.

   A két ablak között pedig mintegy 10 centis távolság. Elmondjam, hogy mit sikerült kitalálnom? Na jó... Szóval azt találtam ki, hogy beszerelek a két ablak közötti lapos részre egy fadarabot. Megtenné akár egy puszta fadarab is, a nyitott ablaktól úgy egy arasznyira keresztben, mint ahogy lehetne úgy is, hogy egy keretet szerelek fel.
   Akár így, akár úgy, az ötlet lényege az, hogy ezentúl nem az ablak párkánya, hanem az újólag beszerelt fadarab támasztaná meg a szivacsot. No de hol van nekem itthon fadarabom? Az persze tiszta sor, hogy a pincében található belőlük rogyásig, de idefent a lakásban hol?

   A múltkor megígértem magamnak, illetve ennek a helyszínnek, hogy egyszer ez a fiókom is kapni fog egy teljes revíziót, csak aztán, mint ahogy annyi mást, úgy ezt az ötletemet sem viteleztem ki. Már csak azzal is áttekinthetőbb lenne a fiók tartalma, he leszedném végre a szerszámokról a ki tudja miért rajtuk állomásoztatott porrongykészletemet.

   Íme a terv. Természetesen nem szükséges a fadarabnak a szovjet mintájú faégető készülékkel odavarázsolt rajzolatokat is tartalmaznia, bár egyértelmű, hogy ezek mondhatni alaposan feldobják a látványt.
   Hogy a mintázott fadarab lesz-e, vagy az előbb látott szivacs, az tulajdonképpen mindegy, hiszen a lényeg mindössze az, hogy ugyan döntsem már el végre, hogy a képen látható fadarabtól jobbra egy puszta odaszegelt keresztléc szükségeltetik-e, vagy készítsek inkább egy az egész anyagot befogadó keretet?
   Az ilyen és ehhez hasonló dolgokat olyan nehéz eldönteni (legalábbis számomra az), hogy ha egy egész könyvet azért nem is, de egy közepes hosszúságú novellát, azt azért minden egyes építési projectem előzményéről írhatnék. Amúgy ha nem vetted volna észre, épp egy ilyen szösszenetet olvasol.

   Nos ez (illetve az, hogy a fadarab elfért az ablakszárny alatt) adta azt a nagyszerű ötletet, melynek lényege, hogy az ablak kitámasztására szolgáló fadarabot ne elvenni, vagy épp odatenni kelljen, hanem mikor nem kell, akkor egyszerűen csak lecsukni. Mikor kell, olyankor elég legyen pusztán felállítani.
   Hogy ennek mi értelme van? Nos az, hogy talán nem is az az idegesítő a szódapatron dobozos kitámasztásban, hogy trehányul néz ki, hanem az, hogy a patronos doboz legközelebbi alkalmas tárolási helye innen majdnem egy egész méterre van, ami ugye - pláne így hatvanhoz közelítve - már rettenetes távolság.

   Mindeközben a hűtőgép ugye épp az ablak mögött van. Vagyis ha kell a vaj, akkor nyitásképp elhúzom a patronos dobozt jobbra, elhajtom a hűtő elől az ablakokat, kiveszem a vajat, megkenem vele a kenyeret, visszateszem a hűtőbe a vajat, s ha elfelejtkezek az ablak újbóli kitámasztásáról, akkor persze - a konyha ajtajának nyitva történő hagyása után - becsapja a huzat, rá a patronos dobozra.
   Na innen jött az automata ablakkitámasztó ötlete. Amennyiben kivágom a helyét az ablak tokjából, akkor megoldható lenne úgy, hogy az ablakot kitámasztó fadarab mint egy ék áll ki belőle felfelé. Nyitáskor egyszerűen letolja az ablak, majd mikor áthaladt fölötte, akkor a kitámasztó innen nézve bal sarka felbillen. Az ablakot persze innentől kezdve csak úgy lehetne becsukni, hogy ha előtte lenyomnám az őt kitámasztó éket.
   Itt aztán egy újabb hatalmas adag ötletelés következett, aminek az lett a vége, hogy ezt a fajta kitámasztót akár még úgy is meg tudom csinálni, hogy ne kelljen belesüllyeszteni a tokba.
   Mivel magam is éreztem, hogy nem találom az utat a profi és az egyszerűen kivitelezhető megoldás között, egyszer csak nagy hirtelen úgy döntöttem, hogy a fadarab rögzítése zsanéros lesz. Ha felhajtom, akkor így áll, miközben kitámasztja az ablakot. Amennyiben pedig lecsukom? Akkor meg olyan, mintha ott sem lenne!

   Mint ahogy már nincs is ott, hanem most épp itt van. Gondoltam mikor majd legközelebb arra megyek, akkor leviszem magammal a pincébe, ahol is keresek helyette egy hasonló méretű, de persze még összefirkálatlan fadarabot.
   A következő lépés pedig az lesz, hogy megtekintem a rendelkezésemre álló zsanérokat. Csak ugye ezt a két dolgot, ezt már semmiképp sem ma, hiszen ha nem engednék teret a már évtizedek alatt megszokott lustaságomnak, akkor akár még bármi más rémség is megtörténhetne!

   Mivel napok teltek el, de sem rémség, sem semmi más nem történt, gondoltam nekiállok, s ha magát a projectet azért még nem is kezdem el kivitelezni, de legalább ráeresztek egy ellenőrzést. Bár elsőre úgy látszik, hogy nincs benne hiba, azonban ez sajnos nagyon nem így van.
   Mert ugye hol is van pontosan a videón látható fadarab? Hát persze, hogy az ablak forgáspontjától (zsanér) mintegy 5 centire. Milyen széles az ablak? Több mint fél méteres. Bárhogyan is nézem, ez bizony mindenképp egy tízszeres erőkarnak tűnik. Vagyis ha bármi okból elfelejtem lecsukni a kitámasztót, s oda nem figyelve nekifeszülők s megpróbálom becsukni az ablakot, akkor ha 20 kilónyi erővel húzom, a fadarabra ez úgy hat, mintha 200 kilóval próbálnám feltépni a helyéről. Ezt a semmi kis terhelést ugyan bármilyen ócska zsanér simán kibírná, azonban az ablak, benne az éppen görbített üveggel, na az már nem olyan biztos.
   Áthidaló megoldásképp rászegelhetnék a fadarab bal élére egy gumicsövet (öt centis darabka slag), ami adna némi rugalmasságot az éknek. Vagy ragaszthatnék rá szivacsot. Vagy elcsúszhatna az ék jobbra valami sínen, mondjuk rugózottan. Ezek annyira, de annyira elvetemült ötletek, hogy már-már büszke vagyok rájuk!

   Mire fel hirtelen felindulásból elszaladtam az OBI-ba. Na most ha az ember épp egy ablakkitámasztót akar építeni, akkor minden az! Márpedig az OBI-ban szinte minden van, ezért nincs rajta mit csodálkozni, hogy sikerült egy egész délutánt a polcok közötti bóklászással töltenem.

   Ez itt a zsanéros polc. Innen nemcsak jobbra, balra, de még felfelé is zsanérok találhatók. A választékról annyit, hogy nemcsak úgy van zsanér, hogy van belőle ilyen is, meg olyan is, hanem úgy is van választék, hogy van zsanérból krómozott, kadmiumozott, és ha épp olyanra vágynánk, még rézből is akad a polcokon.

   A legegyszerűbb megoldás persze az lenne, ha vennék egy ilyet, s ezentúl ezt rakosgatnám oda a nyitott ablak kitámasztására. Ez egyrészt szép, másrészt éppen erre találták ki, harmadsorban pedig ha nem veszem észre, hogy ott van, akkor az ablak egyszerűen csak odébb tolja.

   Ezek itt direkt ajtók és ablakok kitámasztására szolgáló szerkezetek. Sajnos az adott feladatra egyik sem látszott megfelelőnek. Ez persze csak addig volt így, míg alaposabban meg nem néztem őket.
   Na most a felső sorban balról a másodikat, ha fektetve szerelném be, és persze kapna rugókat keresztbe hosszába, akkor... Sajnos akkor sem férne el az éppen becsukódó ablak alatt.

   Egy másik, igencsak távoli, mondhatni még csak a képzeletemben élő project arról szól, amint épp lecserélem a jelenlegi karnist egy olyan változatra, melyre két függönyt is fel lehet lógatni, hogy legyen hely a sötétítőnek is. Gondoltam ha már itt vagyok, akkor megnézem, lehet-e kapni függönycsipeszt.
   Ez mind az! És még csak nem is mind, mert a többi már rá sem fért a képre. Karnisból is akkora a választék, hogy semmi másra nem tudom fogni a kivitelezés elmaradását, mint a lustaságomra.

   Miközben az OBI-ból hazafelé karikáztam, egyszer csak beugrott, hogy kell lennie a polcon egy másik zsanéros doboznak is. Ez nem az a doboz, mint amire céloztam, hanem ez már egy harmadik, az előzőben ugyanis ha voltak is zsanérok, azonban az adott feladatra egyik sem felelt meg. Bár eredetileg is az volt a terv, hogy kiborítom a dobozt, hogy lássam mi van az alján, ezt az akciót azonban nem így, a dobozt ijedtemben leejtve terveztem elkövetni.
   Hogy mégis mitől ijedtem meg? Egy ki tudja honnan a doboz tetejére keveredett fatiplitől, ami indításképp a ferdén tartott doboz tetejéről nekiment az ujjamnak, aztán meg elszaladt valahova. Én meg ugye ijedtemben azt hittem róla, hogy valami hatalmas bogár.
   Aztán ahogy itt ültem a szétszóródott zsanérok között, egyszer csak beugrott, hogy ezt néhány éve még nem tehettem volna meg, vagy legalábbis a laminált padlóborítás előtt, a puszta göröngyös betonról, na arról nem lett volna ennyire egyszerű összesöpörni az alkatrészeket. A kerekesített ládákat, és a már elkészült két fiókos szekrénykét már meg sem említem! Ja, de...

   Képtelenség lenne letagadnom, hogy az összes általam kivitelezett project azon a lehetetlen tulajdonságomon csúszik el (vagy ha maga a project azért talán nem is, de a kivitelezési ideje, na az bizony már igen), hogy folyton túlkombinálom a dolgokat. Mert ugye most is mit találtam ki?
   Amennyiben az eddig kitaláltakat mind elvetem, majd beépítem a helyükre ezt a bútorzsanért, akkor úgy nagyjából az összes felmerült problémát sikerült egy ügyes húzással megoldanom. Kivéve természetesen azokat, melyeket a kivetőpánt beépítése hozott elő. Az előnyeit gondolom nem szükséges felsorolnom. Na jó...

- egyetlen mozdulattal felnyitható
- egyetlen mozdulattal lecsukható
- ha elfelejtem lecsukni, lecsukja az ablak
- épp a megfelelő erővel tart ellen a huzatnak

   Mint ahogy mindennek, úgy egy ilyen zsanér beépítésének is vannak hátrányai. Hogy mik azok? Most így hirtelen nem is tudom, hiszen még csak most tettem oda. Gondolom holnapra azért majd szép sorjában kiderül, hogy:

- kell a felálló végére valami puha, hogy ne csessze szét az ablakot
- bele kell süllyeszteni az ablak tokjába (kézben tartva hozzá a fúrógépet)
- ahova a leginkább adja magát, ott van egy vaslemez
- télen meg fog állni a mélyedésben a víz, amitől idővel el fog rohadni a fém

   Persze van itt szükség bármiféle mentegetőzésre, mikor ez így annyira tökéletes, hogy már épp csak egy dugó hiányzik a slag végéből? Már ha hiányzik egyáltalán... Ezt úgy kell érteni, hogy ha videó épp nem is készült róla, de attól én még jól elszórakoztattam magam a zsanér próbálgatásával, minek következtében arra sikerült rájönnöm, hogy ha bedugnám a cső végét, akkor bizony igencsak kényelmetlen lenne megfogni. Mert ugye ez a rendszer úgy működne, hogy így ahogy a képen látjuk (csak persze befúrva, illetve besüllyesztve az ablak keretének anyagába), a zöld csőnél fogva felnyitható, illetve lecsukható.
   Na most a lecsukás mehet úgy is, hogy egyszerűen nem törődök vele, csak erőből ráhajtom az ablakot. Ellenben a felnyitásához mindenképp bele kell valahol kapaszkodnom, amire viszont épp megfelelőnek látszik a cső üresen hagyott vége.

   Bár még reggel volt, de én már úgy éreztem, hogy egyáltalán nem fog az agyam. Jelen esetben egyszerűen képtelen voltam átlátni a zsanérnak szükséges lyukak egymáshoz képesti helyzetét. Végül bejöttem ide, vagyis a Réka szekrénysorhoz, hogy ha centivel azért nem is, de legalább szemmel mintát vegyek.

   Mikor a porszívót bedugtam, mindjárt megláttam egy újabb apróságot (lásd a konnektor tetején a koszt), melynek feltétlenül be kell kerülnie az apró elmaradások a lakásban három című projectembe, mint elpusztítandó részlet.

   Mikor beléptem a hallba, meglepve vettem tudomásul, hogy berepült a gólya. (ezt a direkt csinált rendetlenségre volt szokás mondani a seregben) Az persze igaz, hogy én csak 100 napig voltam katona, mint ahogy az is, hogy ennyi idő nekem csak arra volt elég, hogy a hülyeségeket megjegyezzem.
   Amúgy azért vannak kiszedve a szortimentek a Hi-Fi torony aljából, mert azokban rejtegetem a facsavarokat. Ha csak egy is, de kellett közülük a zsanérhoz. A másik csavar nem innen van, mert a metrikus menetűek zömét nem itt tartom.