Polcot farigcsálok a csavaros dobozoknak
(kicsit több mint egy polc lett, de ez nem baj)

Ezek itt annyira nem ide valók, hogy csak na! Persze engem nem érdekel, hogy mi
hova való, mert mikor meglátok egy vízszintes felületet, azonnal ráteszek valamit.
Most például a csavaros dobozt, meg a két másik rózsaszínűt. Mivel a csavarjaim
jelenleg ömlesztve vannak, ezért szinte kizárt dolog, hogy bármit is megtaláljak.
A terv az, hogy fogok egy rakat pink dobozt, és osztólapokat szerelek beléjük.
Természetesen az egyszerűség jegyében papírból, majd ezekbe szortírozom
szét a csavarjaimat. Hogy mennyivel egyszerűbb lesz így dolgozni! Örül
a szerző előre, pedig tudja, hogy odáig mily hosszú még az út. Például
itt van mindjárt az ezen cikkben orvosolni kívánt probléma, miszerint
kéne egy polc a csavaroknak. Azt találtam ki, hogy a balra látható lyukas
bútorlapot felszerelem valahova a mennyezet alá. Azért oda, merthogy ott úgy
nagyjából képtelenség eltorlaszolni. Vagyis mindig hozzá fogok férni a csavarokhoz.
Aztán lehet, hogy a végére egyáltalán nem így lesz, de a mostaninál
mindenképp valami jobb megoldásra van szükségem.

Majdnem mindent elraktam innen, mégpedig abba a pincébe, ahol a motorom van,
pedig arról volt szó, hogy oda nem pakolok, hanem azt teljesen kiürítem.
Jelenleg ehhez képest rettenetesen néz ki! Pláne ha azt veszem,
hogy mikor kifestettem, egyszer már teljesen üres volt.

De most volt mentség a tettemre, mégpedig ez. Hozattam harminc mázsa fát.
Kénytelen voltam elrakni az útból mindent, ami egyrészt útban lett volna
nekem, mikor rakom be a kuglikat. Másrészt pedig útban lett volna a
fásembernek, mikor szórja le a pince folyosójára a kosarából a fát.
A hokedliket, meg a gázpalackot, meg a többi mindent
amiket nem látunk, már vissza is hoztam.

Ha kihúzogatnám azt a néhány fiókomat, melyekben a nagyobb dolgokat tartom,
szinte egészen biztos vagyok benne, hogy találnék két egyforma gyári polctartó
idomot. Csak felcsavaroznám őket a gerendára, rátenném a polcot, plusz még
néhány csavar, hogy le ne csússzon a polc, és kész! Persze én már tudom,
- hisz óriási rutinom van benne - hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek.

Merthogy most is miért is jöttem le tulajdonképpen? Ki kell cserélni a földszinti
lámpában a kiégett izzót. Hát ezért. Hogy nem csak ezt csinálom meg? Ez szinte
mindig így van! Aztán később, mikor a képeket válogatom szét témákra, morgok
magamra erősen a keveredés miatt. De ez most nem így lesz! Megyek végig
mindenen, taposok át a feladatokon sorban. Aztán egyszer csak elkészül
az a k*rva polc, és akkor egyszer csak vége lesz ennek a cikknek!

Beázott a félemeleti nyomógomb. Úgy néz ki, hogy teljesen magától felkapcsolgat
éjjelente a világítás. Már úgy értem, hogy teszi ezt annak ellenére, hogy itt járt
a villanyszerelő és kicserélte a régi időzítőt erre az újra. De most nem azt
a nyomógombot javítom, és nem is az időzítő érdekel. Mikor a múltkor
a pincében szereltem a villanyt, már azt hittem, hogy megoldottam a lámpa
villogásának, illetve időnkénti hunyorgásának kérdését. Aztán ugyanúgy pislákol
azóta is, mikor épp rájön a dili hopp. Amiről most szó lesz, az a jobb oldali
kismegszakító cseréje. Már kétszer megszívatott a kis rohadék azzal,
hogy felkapcsolom, de mégsem jut át rajta az áram. Benyomom
a porszívó gombját, erre fel lekapcsol az automata. Kijövök,
visszakapcsolom, lemegyek, erre fel még mindig sötét van.
Olyan, mintha kosz ment volna bele, és nem mindig érintkezne.
Mivel nem is oly rég volt felújítva a lépcsőház, simán
szóródhatott a kapcsolóba némi vakolat.

Nem foglalkozok én holmi villanyszerelővel. Telefonálni kell, meg elmondani neki,
hogy mi a baj, meg mit akarok, meg ilyenek. Az ilyesmi ügyintézést részemről
annyira rühellem, hogy amit meg tudok oldani magam, arra biztosan nem
hívok egy másik embert. Inkább bemegyek a boltba és veszek
a 6-os helyett egy 16 amperes kismegszakítót.

Már hetek óta ide van készítve a csereizzó mellé. Már csak én kellek hozzá, hogy
meg is történjenek a dolgok. Te! Hogy ez nekem mennyi dolgommal van így...

Mi a jó édes anyjáért nem lehet az úgy, hogy egyszerűen csak stimmelnek a dolgok?
Akarok egy teljesen gömbölyű világot! Kérem! Most azonnal! Jelenleg ugyanis
az a probléma, hogy a régi ruha nem megy rá az új megszakítóra. Mondjuk
az igaz, hogy a hivatalos villanyász magasról tett az érintésvédelemre,
de én attól még szeretném úgy felszerelni ezt az izét, hogy
aki hozzányúl, azt ne csapja agyon az áram.

Nem tudom, hogy mégis mit képzelt ez a kötény, hogy kivel van dolga?
Úgy lefűrészelek belőle fél centit, mintha soha ott sem lett volna!

Már persze csak akkor, ha méltóztatok megtalálni azt a k*rva fűrészlapot!
Igaz, én vagyok a tettes, hiszen én pakoltam el innen majdnem
mindent, hogy ne legyen a fásemberek szeme előtt.

Az aprófának ezentúl egyáltalán nem itt lesz a helye. Hogy hol? Mit tudom én!
A lényeg, hogy ide szerszámok és anyagok valók, melyek munka közben sokszor
kellenek, nem holmi fadarabkák, melyekkel a begyújtást szoktam megkönnyíteni.
A csupasz betonfalat meg le kéne glettelni, aztán festeni. Minden megvan hozzá,
és még glettelni is tudok! Legalábbis annyira biztosan, amennyire egy pincei
betonfal simításához kell. Szóval értitek a problémát. Bárhová is nézek,
bárhová is nyúlok, mindenütt félbe van hagyva valami. Szerintem
igazándiból engem ez éltet. Már úgy értem, hogy a feladataim.
Ha egyszer végre mindennel elkészülök, akkor lesz végem.
Ez mondjuk hülyeség, hiszen akkor úgy kb. örökké élnék.

Tudom, hogy nem egy nagy dolog, hogy immáron rámegy a régi szoknya
az új kapcsolóra, de én az ilyen apróságoknak is tudok örülni.

Az aprófákat berámoltam egy katicás szatyorba, majd beraktam a sarokba.
Újabb feladat letudva! Persze mindig akad másik. Ott van mindjárt a régi
faliújságunk, amit csak azért nem csaptam szét a körfűrésszel tüzelőnek
apró cafatokra, merthogy olyan vékony lécekből áll, melyekből amúgy
hiányom van. A faliújság szétszerelése is félórás munka ha megvan.
Neki most szerencséje van, mert megúszta a szétszedést.

Isten nyugosztalja Ilonka nénit, kié ez a pince volt. Ebből kifolyólag ezt a pincét
oly mértékben ki kellene pucolnom, hogy lehetőség szerint csak a motor, a tartalék
bicaj, meg legfeljebb néhány nagyobb, egyben könnyen mozdítható doboz maradjon
benne. Illetve ami még itt maradhat (legalábbis szerintem), azok az értéktelennek
ítélt dolgok. No de mit nevezünk értéktelennek? Ott van például szemben az
az óriási PC ház. Akkora torony, hogy abba aztán tényleg bármi belefér!
Kell az nekem? Nem kell. Értékes? Értéktelen. És a négy vadonat új
kereke az smafu? És a bármire felhasználható vaslemez,
amiből az oldala van? Ah...

Ezeket mindjárt két okból is áthoztam ide. Hogy itt lesznek-e? Illetve, hogy így
lesznek-e itt? Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Másrészt mindjárt két
bigyóval kevesebb van a másik pincében. Mivel odaát csak mintegy
húszféle dolog van, ezért csak ennek a kettőnek az áthozásával,
azonnal öt százalékkal csökkentettem a későbbi teendőimet.

No de mi az, hogy későbbi teendő? Ez a létra is hogy néz már ki? Bakker!
Hát itt tényleg minden szét van esve? Ühüm. Ez a lajtorja a melós
kocsiban volt, mint munkaeszköz. Mivel nem céges volt,
így nem kellett leadnom mikor eljöttem. Te! Hogy
nekem mennyi ilyen státuszú lomom volt...

Tényszerűen annyi, hogy betolattam a kapuba a kocsival, és dobozszámra pakoltam
ki belőle a mindenféle kincseimet. A nyilvántartás szerint összesen nem volt tíz
szerszámom, miközben a valóságban már az ötödik dugig tömött szerszámos
táskát rángattam ki a kocsiból. Valamiért nem szerettem a raktárból
felvenni szerszámot, hanem inkább vettem a boltban.
Sose voltam normális...

Elkezdtem előszedegetni azokat a dobozokat, melyekbe a szerszámokat rejtettem.
No nem a melóhelyi telefonos dolgokat, hanem azokat, melyek a minap még itt
ültek a polcokon. Jó. Bevallom. Az volt a terv, hogy letakarítom a polcokat,
ha már egyszer úgyis majdnem üresek lettek egy pillanatra. Mivel egy
pillanatra nem néztem oda, ez a tervem ezennel kútba is esett.
Persze nem számít, hisz van még mit tennem bőven.

Teszteltem az új kismegszakítót. Ahányszor csak felkapcsoltam, mindig világos lett
a pincében. Mondhatnám, hogy akkor ezennel kész, csakhogy nem mondhatom.
Ugyanis az van, hogy a balra látható konnektorban nincs áram. A földszinti
taxis Laci nem tud innen fűnyírózni. Meglehet, hogy a villanyszerelő
kötött el valamit a múltkor, de most nincs kedvem bonyolultabb
erősáramos kérdéseket kibogozni. Legalább legközelebb is
lesz mit csinálnom. Hogy ez a sok szar sose fogy el...

Ezentúl nyugodtszívvel nyomkodhatom a porszívón a gombot, nem lesz tőle sötét
a pincében. Persze tudom én, hogy ezek nem olyan nagy dolgok, de ilyen
szépen apránként haladva, előbb utóbb csak eljutok valahova.
Például most már érdemes porzsákot készíteni ebbe
a porszívóba. De ezt nagyon nem most kéne...

Igazándiból nem a polc, és még csak nem is a kiégett izzó, meg a kicserélendő
kismegszakító volt rá a valós ok, hogy lejöttem a pincébe, hanem ez. Ilonka
néni kapálni akart, de nem volt kapája. Erre fel vett egyet. Külön a kapát,
és külön a nyelét. Persze, hogy összerakom! Az Ilonka nénikkel történő
jóban levésben már egészen nagy rutinom van. Például a motornak
is azért van helye a másik Ilonka néni pincéjében, merthogy
náluk is mindig én cseréltem izzót. Meg ilyenek...

Mivel a kapának élesnek kell lennie, valamint kifejezett kívánság
is volt, ezért nekiugrasztottam a flexet, hogy megélezzem.

Ugyan épp arról kellene szólnia ennek a cikknek, hogy polcot készítek azoknak
a dobozoknak, melyekbe még nincsenek is szétválogatva a mindenféle csavarok
és vasanyagok, már kénytelen vagyok turkálni! Kell az a polc na! Mint ahogy
most kell ide, pontosabban szólva a kapába egy ék. Természetesen a fellelt
anyag egy centivel szélesebb, mint ami belefér a kapába. Persze lehet,
hogy van egy centivel kisebb is, csak azt ugye nem találtam meg,
merthogy nincs szétrakva a mindenféle rengetegsok cucc.
Mert ugye nincs hova. Kell az a k*rva polc!

A satut szerencsére nem tökítettem el.

A fűrész úgyszintén egyből előkerült. A satu azért nem bújt el, mert nehézsége
okán nem volt kedvem eldugni. A fűrész azonban már egy igazi jó példa!
Stabil helye van a pincében, mégpedig a szekrény oldalára akasztva.
Csak odanyúlok, és mindig ott van! Illetve most épp itt, de dolga
végeztével - mivel van stabil helye - mindig visszarakom oda.

Mondjuk az igaz, hogy ezek a polcok nincsenek olyan nagyon belakva, azonban
az is igaz, hogy ideiglenes jelleggel be vannak szórva az amúgy itt leledző
szerszámok, a hátam mögött található barna szekrénybe. Egyszer
túllövök a célon ezzel a rengeteg szekrénnyel meg polccal,
és majd csak nézek, hogy mi az a rengeteg üres hely.
Hogy ez se ma lesz, na az már egészen biztos!

Bele akartam verni az éket a kapába, de csak ezt az egy szem árva gumikalapácsot
találtam a polcon. Ha méltóztatnék átmenni a másik pincébe, ott biztosan
van több vadonat új kalapács is, és akkor nem kéne turkálnom,
hogy hová is lett innen a megszokott kézhez álló kicsi.

Egyáltalán nem ezt a kalapácsot kerestem! Ez olyan szerencsétlenül
néz ki, hogy menten neki is állok felújítani, mint a múltkoriban
a Ferenc telefonközpont kábelrendezőben fellelt példányt.

Ezt szerintem k*rva sokáig fogom flexelni, mire hajlandó lesz kiegyenesedni.

A kalapács nyele el van törve. Ráadásul hosszában! Jó. Tudtam én, hogy lesz
itt ma minden, csak épp polcszerelés nem. De ez azért mindennek a teteje!

Mivel éreztem (merthogy erőst megégette az ujjaim), hogy a kalapács feje nagyon
felmelegedett, ezért fogtam és belenyomtam a bicaj mellett heverő felmosó
vödörbe. Aztán - mikor láttam, hogy milyen szépen gőzöl - elszaladtam
hátra a kameráért, és belenyomtam a kalapácsot a mosó vízbe újra.
Mint azt a videón láthatjuk, még mindig melegebb mint 100 fok.

Miután a kalapács feje úgy-ahogy jó lett, levágtam róla a törődött nyelet.
Gondoltam a maradékot kiütöm valamivel a fejből, ami értelemszerűen
egy másik kalapács lett volna. Persze csak akkor, ha azóta kiderült
volna, hogy hová is rejtettem el a múltkor. Mivel épp kilógott
a balta nyele, gondoltam püfölni jó lesz az is. Hát ja...

Végül persze előkerült a kiskalapácsom, de addigra már rég megvoltam a fellelt
romos felújításával. Ahogy így elnézem, a kiskalapácsomra is ráférne
egy alapos igazítás. Na de ezt már aztán tényleg nem most...

Ahogy idetettem alulra ezeket a bútordarabokat, szinte oda sem figyelve egyből be
is laktam őket. Szóval ennyi polc ide mindenképp kevés. Mivel több hely már
egészen egyszerűen nincs, nincs hová építeni új polcot, csak amit az előbb
mutattam, így ez lesz az utolsó helycsinálós polcépítős fellángolás. Vagy
ezt már mondtam korábban is? Mindenesetre azt már biztosan mondtam,
ráadásul épp az előbb, hogyha még egy k*rva kefe akad a kezembe, kivágom!
Persze nem tettem meg, hanem csak bedobáltam őket a polcba alulra. De ugyanezt
mondtam a kesztyűkre is, és persze azokat sem dobtam ki, pedig azokból aztán
már nagyon elegem kezdett lenni, úgy valahol a tizedik pár fellelése után.

Ez meg úgy került ide, hogy végre megtaláltam a csavarhúzóimat, merthogy ők
sem voltak meg. Ott volt köztük az ebből a készletből származó, bithez való
csavarhúzó nyél is. Gondoltam legyen, és betettem a helyére. Szerintem
örültek az egyesítésnek, mert már vagy tíz éve nem látták egymást.

Egy kiváló barátom akkorát takarított, hogy eltörte a porszívó lapított csővégét.
Mit nekem egy ekkorka probléma? Mikor akár egy polcot is képes vagyok...
Ő... Izé... Akarom mondani... Hagyjuk most inkább ezt a vonalat...

Ez egyrészt azért kellett, hogy mikor melegítem, akkor ne lapuljon össze a cső.
Másrészt meg azért, hogy szedhessem elő a fűrészgépemet is.

Meglágyítottam a csövet a melegfújó pisztolyommal, aztán ráfogtam a satupaddal,
meg két bútorlap maradvánnyal. Tökéletes lett! Az, hogy ez a csőátmérő
nem stimmel ez adott porszívóhoz, na az már csak részletkérdés.

Pattogok a mindenféle kisebb nagyobb feladatok között, melyekből időnként ezt azt el
is végzek. Az el nem végzettek közé tartozik a faliújság és az ágyamból kibontott
keret szétszedése. Utóbbit elnézegetve, merthogy azt is sűrűn csinálom ám
munka közben, az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha beépíteném?

Már úgy értem, hogy valahova ide. Persze itt nincs nagy hely. A jobbra látható
polchoz nem mehetek túl közel, hiszen akkor abból nem lehet majd kihúzni
a lomokat. Azonban ha kicsit elmegyek a (jelen pillanatban természetesen
még csak képzeletbeli) polccal balra, és nem mély polcot csinálok, hanem
csak annyira mélyet, hogy épp elférjenek rajtuk a rózsaszín papírdobozok,
akkor akár... De ez még egy nagyon friss ötlet, ezen még rágódnom
kell néhány napot. Halasztja el a feladatot a szerző rutinosan.

Az biztos, hogy az előbb a kezemben volt a kapa, mikor is felkaptam egy egyáltalán
nem ide való rádiómagnót a polc széléről, és mint újabb helyére tett tételt, nagy
büszkén átszaladtam vele a másik pincébe. Lehet, hogy átvittem magammal
a kapát is? Persze nem, hanem letettem ide a bicaj mellé. Persze mikor
átmentem keresni a másik pincébe, akkor ezt még nem tudtam.

Ha már úgyis itt voltam, hogy ne legyen az, hogy nincs itt a kapa, potyára jöttem át,
ezért fogtam, és elrámoltam innen ezeket a kacatokat. Ezek nem azért voltak
keresztben a földön, mert elborultak, hanem azért, mert én borultam el.
A múltkor annyira berágtam, hogy nem férek el a rózsaszín dobozoktól,
hogy visszahajtogattam őket lapra. Ott vannak ám alul, csak nem látszanak
a rájuk pakolt nehezékektől. Valahol itt lett elegem erre a napra a polcépítésből.
Izé... Mindegy... Majd legközelebb talán előrébb jutok.
Álmodozok rutinosan...

Második fejezet
(melyből kiderül, hogy a szerzőnek semmi kedve sincs polcot építeni)

Lementem a pincébe, de már előre tudtam, hogy semmi kedvem sem lesz nekifogni
a polcépítésnek. Teljesen céltalanul, illetve a célt (polcépítés) szem elől tévesztve
kerengtem a széjjelhagyott feladatok között, mikor is észrevettem, hogy nagyon
piszkos az a szőnyeg, amit a múltkor a pince elé terítettem. Gondoltam legyen.
Kitakarítom, hadd legyen tiszta, ha már úgyis mindenfelé kifestettem. Mivel az
teljesen valószínűtlennek látszott, hogy a szőnyeg a rázogatástól visszanyerné az
eredeti színét, ezért inkább felhoztam és bevágtam a mosógépbe. Legalább addig
sem látom, hogy mennyire nem készül a polc. A kád lefolyójától jobbra, azok
ott homokdűnék. Éreztem én, hogy nehéz a szőnyeg, de nem gondoltam
volna, hogy ennyire teli van földdel. Remélem a mosógép is túléli
a tortúrát, illetve az sem hiányzik, hogy elduguljon a lefolyó.

A mosástól egyrészt visszajött a színe, másrészt elmúlt belőle az egérszag.
Ellenben nem jött ki belőle az összes por. Illetve elkezdte a maradékot
kiereszteni magából ide a kályha elé, azért úgy döntöttem, hogy most
rögtön visszaviszem a pincébe. Persze ezt sem kapkodtam el, hanem
előtte még elolvastam a leveleimet. Az derült ki, hogy nem jó a másik
porszívóra az a cső, ami az enyémre igen. Érdekesség, hogy nekem két
fajta van, de mind a kettőnek 32-es átmérőjű a csöve. Ellenben amire kell,
annak a gépnek 33,5 milliméter. Ha már úgyis lemegyek a pincébe
a szőnyeggel, egy füst alatt (illetve remélem füst az nem lesz)
elintézhetném a csőtágítást is. Aztán hátha lent maradok?

Forgok körbe a szobában, kezemben a tolómérővel, hátha akad valami, ami épp
méretes, hogy rámelegítsek tágítás ügyből kifolyólag egy porszívócsövet.
Persze semmi. Mindenütt csak a por. Tényleg! Hogy itt mekkora por
van? És már álltam is neki takarítani. Csak a polcot ne kelljen...

Reggelente időnként olyan érzésem van, mintha tele ment volna az orrom porral.
Ez mondjuk lehet, hogy így is van, hiszen ez egy alapvetően poros lakás.
Régi a parketta, összeszáradt, és ahogy járunk rajta, a réseiből
dől fel a por. Meg ez a rengeteg plüss porfogó is...

Összeszedtem mindet, ami csak az ágy fejrésze körül ücsörgött, és bevágtam
őket a mosógépbe keringőzni. Szerintem az van, hogy ki akarnak törni.

Azt kell mondjam, hogy ezzel a polctakarítási ötletemmel elég nagy port vertem fel.
Ráadásul az van, hogy ugyan a mosógép megtelt medvével, de még mindig vannak
elbújva mindenfelé. Magnó felett és előtt, a tetején meg egy süni. A fejem feletti
polcon kistehén, nyuszik, jobb sarokban is egy mackó. Szedem le mindet,
s megindulok velük a következő kör mosógépes ringlispilre.

Mikor már azt hiszem, hogy nincs több elbújt poros plüss, akkor mindig előkerül
valahonnan még egy. Mondjuk ez a mackó nem lehet annyira poros, hogy
tőle tüsszögjek, de attól még őt is kimosom. Mindezt persze csakis
azért csinálom, hátha elmegy a kedvem a takarítástól, és
lemegyek végre a pincébe polcot szerelni.

Ezek itt az előszoba ajtó felett nagyon rossz helyen vannak, merthogy
sehonnan sem érem el őket normálisan. A létra nem fér ide, illetve
nincs kedvem emiatt még a sarkot is kipakolni. Már csak
azért se, mert akkor még takaríthatnám ki azt is.

Gondoltam leverem valamivel a szőrmókokat a könyvek tetejéről.
A valami a mágnes végű teleszkópos csavarbegyűjtőm volt.

Kutya úr lóg rajta amúgy. Neki az a dolga (a többi lump állattal ellentétben), hogy
megmutassa, hogy merre van pontosan a villanykapcsoló. Ez a kutya onnan van,
hogy egyszer régen megígértem Andinak, hogy aznap - az eddig beszerzettekkel
ellentétben - a legrondább jószágot hozom el a piacról. Ez a kutya volt az.
Mondjuk most már jobban néz ki, mert eredetileg annyira csúfos
volt, hogy kapott egy pulóvert, meg egy piros sapkát.

Ez a figura arra való, hogy elriassza a zombikat. Valami ősrégi horrorfilmből vettem
az ötletet. Akár hiszed, akár nem, tökéletesen működik! Mióta itt ül a polcon,
fél zombi nem sok, annyi se járt erre! Amúgy agyagból, pontosabban
szólva egyszerűen földből van. Még csak ki sincs égetve, de
nem esik szét. Varázslat van benne, ha mondom!

Futkostam körbe, forgattam a fejem, s ahol plüsst láttam, már csaptam is le!
Már vagy a negyedik tömést pörgeti a mosógép, és még mindig van!

Persze közben mindenféle mást is pakolok, nem csak a szőrmókokat.
Például találtam két mikrofont, s gondoltam miért ne legyenek már
ők is a helyükön? Ahogy felmásztam a mikrofonos dobozhoz,
megláttam ezeket a szekrény tetején. Egyik aranyosabb
mint a másik, no de ez azért már akkor is túlzás!

Úgy leradíroztam a polcokat, hogy fel tudtam hozzájuk mászni a porszívóval.
Már úgy értem, hogy érdemes volt, merthogy így azért csak kevésbé
porolok, mint azzal a szivárványos, statikus feltöltődésen alapuló
portörlővel. Azt már meséltem, hogy egyszer azt is le akartam
porszívózni? Engedtem a porszívónak, hogy beszívja, aztán mikor
úgy gondoltam, hogy már lejött róla a por, kirántottam a csőből a portörlőt.
Régen láttam ekkora szikrát az biztos! Tényszerűen mellbevágó volt
a dolog, merthogy épp rajtam keresztül záródott az áramkör.

Az van, hogy már körbe sem merek nézni a szobámban, annyi benne a szétszedésre,
illetve bemutatásra váró lom. Azt gondoltam ki, legyen úgy, hogy egy helyen,
illetve irányban vannak a szétszedendők. Ez azért jó, mert így tudom,
hogy merrefelé nem szabad néznem. Ezek most pont az asztalom
feletti polcon ülnek, vagyis ezentúl jobb ha nem nézek felfelé.
Már majdnem megveregettem a vállamat, hogy mennyire ügyes is
vagyok én, mikor is elkezdtem sorba szedni azokat a lomokat, melyek
már nem fértek ide. Ugyan a szkennert és az ultrahangos mosót már mutattam,
azokat akár el is tehetném innen, de sajnos nem fér oda a helyükre a Philips 4504,
és a SONY TC-U5 sem. Ráadásul mindig kiesik valahonnan valami újabb anyag.
Próbálom őket kiráncigálni a résekből, de ők sokan vannak, én meg egyedül.

Ezek is mennyien vannak már? Ők azok a tárgyak, melyekre hirtelen nem tudtam
mit mondani. Illetve most, napokkal az előkerülésük után sem. A rózsaszín orosz
órát, meg az alatta elterülő orosz rádiót már rég elajándékoztam, már csak arra
várnak, hogy elpostázzam őket. A fehér kocka az Ohm képlettel, meg a fura
narancssárga virággal, szerintem lemegy a pincébe dísznek. Azt hiszem,
sikerült eltalálnom, hogy mi az, ami még hiányzik onnan. Illetve tudom
én. Én! Csak nem vagyok ott, hogy csináljam a polcot. Pedig a port
törölgetni sem valami kellemes szórakozás, de mégse megyek le!

Nem azért nem látjuk a kijelzőt, mert rávakuztam, és nem is azért nem, mintha
beteg lenne az óra. Illetve de. Igen, beteg az óra. Már évek óta kétszeres
sebességgel múlik rajta az idő. Most sem javítom meg, csak végre
kihúztam a dugóját, hogy ne egye feleslegesen az áramot.

Már a könyveim nagy részét is bedobozoltam, szóval nem tudok rá értelmes
magyarázattal szolgálni, hogy minek vannak csőkatalógusok tömködve
a sarokba. Az a valami a kép közepén, az egy rettenetesen hangos
Hitachi füles. Illetve sajnos már csak a fele. Majd alkalomadtán
őkelmét is bemutatom. Na! Már megint egy újabb elmaradás!

Ez korántsem az összes, hanem csak az apraja. A nagyobbak
a fregolin száradnak, miközben az utolsó eresztés
még mindig a mosógépben pörög.

K*rvanagy Csirke Albert (ez a neve) pedig a cserépkályha szélén szárogatja a seggét.
Ugyanis az van, hogyha nagyon megtömöm a mosógépet, akkor centrifugáláskor
nem tud minden kipörögni a dob szélére, hiszen nem tud a többi valamitől.
Az ilyen dolgok pedig (jelen esetben K. Cs. Albert) vizesek maradnak.

Nagy hiba volt azt hinnem, hogy mikor majd ráunok a takarításra, akkor lemegyek
a pincébe polcot építeni. A valóságban az történt, hogy már sem polcot építeni,
sem pedig takarítani nincs kedvem. Márpedig ez a részlet tegnapról itt maradt.
Azt játszom, hogy felkapok valamit, és megpróbálom eltenni a helyére. Sajnos
tudom, hogy ezzel teljesen esélytelen vagyok. Például a jobb sarokban van egy
panel, ami egy hangkártya. Tartozik hozzá egy laptop is, amiből kiszedtem,
de az annyira a pince mélyén lehet, hogy évek óta még csak nem
is láttam! Akkor ennek a lapnak most hol van a helye?

Még tiszta szerencse, hogy apróbb sikerek is akadnak. Például felkaptam Andi képét,
majd addig forogtam vele a szobában, míg egyrészt teljesen bele nem szédültem,
másrészt míg rá nem akadtam egy neki éppen megfelelő helyre. Mondjuk
a falból kiálló 6x70-es facsavar egy ekkorka képhez talán kissé túlzás,
bár meg kell hagyni, hogy az asszony is egy kifejezetten nehéz eset.

Ami balra van, az a névjegytartóm. No nem azért vettem, mintha kellett volna,
hanem csak azért, mert csábított az ötven forintos ár. Meg persze az is, hogy
olyan szép fényes. Azóta már raktam is bele névjegyet, például a tüzelő
szállító iparosét. Persze ez is csak most lett meg, nem mikor tűzifát
akartam rendelni. A jobbra látható fekete, az pedig egy mágnes
csatos mobiltartó. Tudtam én, hogy van itthon, mégis meg kellett
varrnom a régit, merthogy mikor az elszakadt, ezt nem találtam meg.

Ezekre a lomokra annyira berágtam, hogy bevágtam őket egy katicás szatyorba,
majd irány a pince! Hogy még se a PC cuccos szekrény, se a hangszórós polc
nincs kész? Miért? A polc a csavaros dobozaimnak, az tán készen van?

A furcsa forma órásrádiót már szétszedtem innen (ez egy polc az előszobában),
s hogy azt elvettem, támasz híján eldőltek a szatyrok. Kéne ide valami
függőleges osztás. Ez majd csak akkor lesz meg, miután
elkészült a pincében a polc. Hajaj!

Ez kérem csalás! A Kenwood autórádiót nem is szedtem szét, hanem csak leraktam
a felső polcról ide a cipőállványra. Ennek is megvan már vagy két
hónapja. Ha nem bírja a szagot, akkor majd szól!

Lehoztam a pincébe a korábban mutatott szatyrot, illetve kipakoltam belőle a pincei
asztalra a lomokat. Ha az a pult (ott a háttérben) elkészült, akkor csak el fog
készülni egyszer a polc is! Addig-addig nézelődtem, míg már majdnem
megtelt a katicás szatyor a másik pincébe átszállítandó anyagokkal.

Például ezt a fehér lámpát is áthoztam, mert ezt fel kéne szerelni valahova ide.
Illetve innen nézve valahova bal szélre, az ajtófélfára. Onnan elmozgatva
akár ki, akár befelé is tudok vele világítani. No nem mintha nem épp
ezért pofoztam volna ki a múltkor a talpas lámpát, de az már megint
egy másik történet. Felnéztem, bár az égből a pincében semmi sem látszik.

Abban a hosszú dobozban fénycsövek vannak. Ahogy a pincébe belépek, egyből
balra fent. Nem inkább ide kéne felszerelni a polcot a csavaros dobozoknak?
Ez egyszerűen elképesztő! Még a végén az jön ki, hogy jobb is volt, hogy
halogattam a polcépítést. A plafon meg nincs kifestve. Bezzeg ott, ahol
a télire való tüzelő lakik, vagyis ennek a pincének a belső részén, ott már
minden hófehér. Ha még azt is beleszövöm ebbe a cikkbe, hogy kifestem a
plafont, akkor sosem érek a végére! Itt ismét feladtam, ugyanis éppen nem voltam
festéshez öltözve. Kerestem inkább egy hatalmas papírdobozt a lomoknak.
A 301-es STB doboza már elfogyott, ezért ezentúl a Dlink modem
dobozába pakolok. Egyrészt abból még van, másrészt
pedig az sokkal nagyobb.

Szerinted hol látszik a képen az előbb említett papírdoboz? Igazad van. Sehol.
Elsőre én sem vettem észre, hogy neki van támasztva az asztalnak oldalról.
Ellenben miután kevés híján átfejeltem az üveges ajtón, egyből beugrott!
A végén még lefejezem magam, mielőtt elkészülnék a polccal. Mondjuk
amekkora fejetlenség van, szerintem az én hiányom már fel sem tűnne!

Harmadik fejezet
(melyben a szerző nekiveselkedik és elkészíti végre a polcot)

Lementem a pincébe. Kóvályogtam bávatagon a szanaszéjjel pakolt lomok között.
Gondoltam bekapcsolom a rádiót, de azt a minap leszereltem, és össze
is csomagoltam, hogy majd felhozom szétszedni, bemutatni.
Már rég nem csöves, de attól még belenézhetünk.

Sok minden feladat van itt egyszerre. Az addig rendben, hogy kifestettem, meg
a porszívó is kapott egy hagyományos vászonzsákot, és lehet már rendesen
használni, de egy csomó mindent a helyére kéne tenni, hogy ne kelljen
folyton folyvást kerülgetni. Meg eleve a tudat, meg a látvány, hogy
semmi sem ott van, mint ahol lennie kéne. A fénycsöves doboz most
például abban a pincében van, amit épp készülök elhagyni. Ezt a helyet
néztem ki a doboznak. Hosszába biztosan odafér, de az kérdéses, hogy van-e
elég hely a plafonig. Lemérni persze semmiből nem tart, csak ha odafér, akkor
erről a polcról le kell pakolnom mindent. Ilyenkor fura hangokat hallatok,
melyeket valahogy így lehetne leírni. Eee... Aaa... Öhh... Uhh... Hmm...
Aztán inkább odébb megyek, és keresek valami egészen más feladatot.

Ez egy nagyon jó kép! Ezt látja egy hangya a fénycsőarmatúrából, ha épp alatta
van, amikor felnéz. Mivel mind a csöveket, mind pedig a felettük található
fényvisszaverőt lemostam, az eddigi fényerőhöz képest nagyon világít.

Ez a rövid csöves armatúra a fürdőszoba felújítás alkalmával került ide a polcra,
mondhatni parkoló pályára. Mi lenne, ha felszerelném pluszban az ajtófélfára?
Pont a fejem felé, ahol amúgy fűrészelni szoktam. Tudom, tudom. A polcot
kéne végre felszerelnem, hiszen arról kéne szólnia ennek a cikknek.

Ide terveztem lepakolni a felső polcon található lomokat. Jó.
Akkor ez nem jött be. Akkor keressünk valami mást.

Például ez is itt van feladatnak. Menten behoztam a porszívót, és letakarítottam
a felső polcot. Aztán még vizes ronggyal is letöröltem. Felülre fogom tenni
a rövidebb faanyagokat, és a kiürülő második polcot megkapják végre
a villamos szerszámok. Persze erre a rendezkedős feladatra is
igencsak gyorsan ráuntam. Ez kérem egy ilyen nap.

Kijöttem az előtérbe, és mégiscsak felszabadítottam a hosszú polcot. Egyrészt rossz
dolog ez a rengeteg csinálni való minden, mert nyomasztja az embert a tudat.
A látvány meg pláne! Annyi minden nincs kész, hogy azt sem tudom,
hogy hová kapjak! Másrészt olyankor, mikor valamihez nagyon
nincsen kedvem, olyankor jól jön a sok dolog, merthogy hátha
valami máshoz meg van. Csak tudjam követni amit csinálok...

Kíváncsiságból kinyitottam a fénycsöves dobozt, hogy mi van benne. Természetesen
fénycsövek, de ahogy az nálunk már megszokott, nem csak fénycsövek. Ez az izé
például arra való, hogy ne 230-ról működjön a fénycső, hanem kilenc voltról.
Apukám készítette a telekre, még valamikor a 70-es években. Érdekes, de
nem dereng, hogy valaha is láttam volna a telken felszerelve. Szépen
visszacsuktam rá a doboz fedelét, illetve előbb még mellétettem
a korábbam mutatott rövidcsöves zöld armatúrát.
Végre valami a helyére került!

Már úgy értem, hogy a fénycsöves doboz márpedig ezentúl itt lakik! Illetve végre
sikerült egy stabil helyet találnom a zacskógyűjteményemnek is. Ők ugyanis
eddig azt játszották, hogy mindig mindenhonnak kiesett belőlük néhány.
Ellenben mikor kellett egy zacskó? Szem előtt nem volt egy sem!
A zacsik a fénycsöves doboz és a fa kábeldob közé
kerültek. Hogy beindultam már?

Annyira fellelkesültem, hogy fogtam a kiszemelt polclapot és bedugtam, illetve csak
be akartam dugni a helyére. De nem fér oda! Csavargattam egy darabig, mert úgy
nézett ki, hogy valahogy be lehet játszani, hogy úgy álljon, mint ahogy eddig a
fénycsöves doboz. Vagyis a belső vége (innen nézve a távolabbi) a másik
polc tetején legyen, a közelebbi meg az ajtótok felső keresztfáján.

Mivel nem sikerült beforgatnom a polcot, ráuntam a kísérletezésre. Fűrészelés
helyett hoztam inkább egy rövidebb bútorlapot. Nem nagyon akarok
erőlködni, mert már nagyon unom ezt a projectet. Egyszerűen
haladok a könnyebb ellenállás irányába. Szerintem itt lesz
a polc, és ez a polc lesz itt, és kész! Mondjuk jobbról még
billeg, merthogy ferde alatta a másik polc széle. Balról meg
- ha csak ideiglenes jelleggel is - csak egy asztalos szorító rögzíti.

A három rózsaszín dobozt nem kellett volna egymás tetejére tennem.
Majd a végén megmutatom, hogy miért nem.

Ezek a régi deszkák kiestek a játékból.

Bekerültek a helyükre ezek az újak. Ez ugyan helyfoglalás szempontjából
- mint faanyag - egy egy, ellenben ha már lúd, legyen kövér!
Akarom mondani ne csak a fal, hanem a
polc is legyen fehér.

Nem mondom, hogy szépen festettem ki, de mindenképp jobb lett, mint az eddigi
puszta beton. A vonalzót meg azért tettem oda, hogy megnézzem, hogy
vízszintben van-e a polc. Jelentem igen vízszintben van!
De hogy ez mennyire lényegtelen...

Balról alulról tartja két csavar, míg jobbról egyszerűen csak rá van téve a másik
polc tetejére. Ugyan függ az új polc a régitől, de jó ez így, mert a hátralévő
életemben remélem egyiket sem áll szándékomban elmozdítani innen.

Már azt hittem, hogy ilyen egyszerűen megúsztam, de persze nem. Jó. Nem lehet
minden elsőre tökéletes. Például ki gondolta volna, hogy pont ott van az ajtón
a keresztfa, ahol az új polc széle. Persze semmiből sem tartott levésni egy
keveset az ajtóból. Pláne miután megtaláltam az egyetlen vésőmet.

Az elütő színű fadarabot azért csavaroztam oda, merthogy biztos ami biztos!
Bár szerintem a lemezcsavar úgy áll a puhafában, hogy kitéphetetlen.
Ellenben arra nem jöttem rá, hogy a keresztfát mi tartja a helyén.

Na ezért nem kellett volna az előbb egymásra tennem a három rózsaszín dobozt!
Mivel láttam, hogy milyen szépen elférnek a plafonig, kicsit megremegett
a kezem, be szellemképesedett a szemüvegem. Mire észbe kaptam?
Már készen is voltam a három polccal! A két felső polc, mint
ahogy az alsó is, jobbról csak úgy oda van téve, míg balról
fadarabokat csavaroztam a pincefal rácsára. Illetve ezen
felül még megfogattam őket kívülről egy-egy csavarral.

A szerző körbenéz, és nagyon meg van elégedve magával.
Valakinek ezt is kell, ha már senki más nem!

Ez a doboz a fénycsöves mögött volt elbújva. Apukám kincsei ezek, még valamikor
nagyon régről. Néhány szerszámot kitúrtam az egyvelegből, majd a többi lomot
kettéválasztottam szelénre, és minden egyébre, majd új dobozokat kaptak,
és bedugtam őket oda, ahol eddig voltak. Vajon az én kincseimet (?)
is őrizgeti fogja valaki, miután már nem leszek?
Hagyjuk ezt...

Ezt a frottírtörölközőt használtam a pincében törölgetésre.
Ez nem koszos! Ez kérlek már mosás után is így néz ki.

Már azt hittem, hogy kész, jöhet a pihi, mindennel megvagyok, mikor kiszúrtam,
hogy sem a mackós dobozt nem vittem le a pincébe, se a széket, és még
a festőgép alkatrészei is a virágállványon száradnak. De ezek
már csak amolyan utózöngék, úgyhogy itt a vége.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.