A múltkori számítógép szerelés emlékeinek hatására, mikor is több mint egy hétig szanaszéjjel volt a szobában és a hallban is minden, szó sem volt róla, hogy kitörő örömmel üdvözöltem volna az újabb kupit. A két széket és az oroszlánt persze semmiből sem fog tartani visszatenni a sarokba, csak ugye amíg én odáig eljutok...

   Mert ugye az a barna valami, az bizony sajnos penész, amit mégis mikor máskor fújnék le a Szavo nevű rém büdös, de amúgy nagyszerű gombagyilkoló szerrel, ha nem most?

   Bár a magnók dobozát még elpakoltam, de aztán a gombaölő szaga miatt kénytelen voltam elmenekülni a helyszínről. Ez persze semmiféle problémát sem okozott, mert egyrészt hatalmas rutinom van a dolgok félbehagyásában, másrészt pedig (épp az előző mondatrészhez csatlakozva) amúgy is volt némi munkát illető elmaradásom a kertben és a pincében.

   A rettenetes szag elment, a szintén rettenetes (csak nekem nem a szagom, hanem a lustaságom az) szerző visszatért. A képen mindössze annyi változott, hogy most épp az "apró elmaradások a lakásban kettő" projecthez tartozó kilincsek száradnak a virágállványon, melyeket a pincékben történő kerengéseim közepette sikerült magammal ragadnom. Már csak ebből a mondatból is sejthető, hogy micsoda magával ragadó személyiségem van.

   Mivel a fiókokat már alig tartja össze valami, no meg amúgy is hajlamosak a kiszóródásra, kiraktam belőlük a küvettákat (melyek momentán műanyagból vannak) a virágállvány alsó polcára. A bekerítés miatt itt legalább valamennyire védettek a kiszóródás, illetve az óvatlan felrúgás ellen.

   Ha már kiszóródás, akkor itt kívánom megemlíteni azt a velem amúgy sajnos már többször is megtörtént (bal) esetet, hogy miközben a porszívót a csövénél fogva húztam oda magamhoz, a porzsák fedelét rögzítő egyik pánt beakadt a szék lábába (vagy ami épp ott volt), majd kinyílt. Erre azért nehéz mit mondani... Ha csak azt nem, hogy legalább épp kéznél volt a porszívó.

   Bár tulajdonképpen még nem csináltam semmit, de már elegem van ebből a projectből! És akkor a többit még fel sem soroltam! Már úgy értem, hogy azokat, melyekből szintúgy elegem van.
   Amúgy természetesen nem a dolgaimmal van baj, hanem velem. Pontosabban szólva a dolgaim félbehagyásával. Márpedig itt záros határidőn belül rendnek kell lennie! Ennek a mondatnak persze nem sok értelme volt, hiszen a kijelentésem az általam birtokolt összes helyre vonatkozik, pláne érvényes is.
   Bevallom őszintén, hogy nem tudom mi van velem az idén. Ha úgy haladtam volna (már úgy értem, hogy abban a tempóban, mint mondjuk tavaly), akkor mára (most épp nyár vége felé van) elfogytak volna a lakásból a feladataim, és már nagyban a pincei rumli eltakarításával lennék elfoglalva. Mondjuk időm az van, de ez valahogy nem kellene azt jelentse, hogy akár napokon át nem csinálok semmit.

A kép címe: reménytelen

   Ez természetesen nemcsak a sarokban kialakult helyzetre, hanem a szerzőre is vonatkozik. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert az előző kép elkészülte óta négy nap telt el. Pardon! Pontosítok! Négy semmittevéssel töltött nap telt el.
   Az addig ugye rendben, hogy épp nyár van, de attól még ha lassan is, azért csak haladhatnék! Ráadásul sajnos nemcsak ebben a sarokban áll egy (valójában persze három) megkezdett projektem, hanem úgy nagyjából mindenütt máshol is.

   Itt például egy nagy üres helyet kellene látnunk. Hát ja... Bevallom őszintén, hogy néha bizony már magamnak is unalmas az azon irányú morgásom, hogy ha legalább a leginkább útban lévő 5, vagy 10, esetleg ha megszalad a kezem akkor 20 bigyót eltakarítanám, akarom mondani befejezném a szétszedésüket, akkor majdnem azt lehetne mondani, hogy már rend van.

   Erre fel mit csinálok? Szétszedek egy darab 21x2-es kábelt (lásd a drótgubancot a jobb alsó sarokban), majd otthagyom másnapra a lakás közepén, mert épp nincs kedvem összetekergetni a kiszabadított elemi szálakat.
   Amit meg balra látunk? Na az talán még a 21x2-es kábel (legalábbis jelen pillanatbeli) szétszedésénél is értelmetlenebb volt. Mert ugye azon tény tükrében kimosni az összes küvettát, hogy gyakorlatilag sosem nyúlok beléjük, na az azért még tőlem is erős volt!

   Úgy csináltam, hogy kiborítottam egy küvetta tartalmát a papírra, majd alaposan átnéztem, hogy nincs-e benne oda nem illő izé. Ha volt, akkor azt félretettem a jobbra látható nagyobbacska plexi fiókba.
   Miután egy doboz tartalmának átvizsgálásával megvoltam, beszórtam a bigyókat egy már elmosogatott küvettába. Mikor elfogytak az elmosogatottak, akkor pedig megindultam a piszkosakkal a fürdőszoba irányába. Ezzel a megoldással, ha nem is egyszerre, de néhány kör alatt megvoltam a nagymosással.
   Most épp ott tartok, hogy már az összes doboz tiszta, és a plexi fiókból kiborított vegyes felvágottat válogatom szét aszerint, hogy van-e helye az adott bigyónak valamelyik küvettában, vagy nincs. Utóbbi esetben a pincei vegyes csavaros doboz lesz megcélozva a sehová sem illő akármikkel.

   Útközben elkészült a 21x2-es kábel szétszedéséről szóló cikk, s mivel én egy annyira rendes ember vagyok (szerintem ezen kijelentésem előtt minimum alá kellett volna dúcolnom a plafont), menten le, illetve visszahoztam a pincébe a kábel felvágásához használt kést. Mikor ezt a szerszámtartót meglátom, részemről mindig elcsodálkozok rajta. Egyrészt azért, mert egyszerűen nem értem, hogyan és honnan volt bennem tavaly ennyi energia. (mármint annyi, hogy elkészítsem) Másrészt azon szoktam csodálkozni, hogy az ennél sokkalta kevesebb munkát igénylő másik szerszámtartó még mindig nem készült el.

   A csavaros dobozok polcai viszont igen. Itt aztán újra megálltam (gyakorlatilag az van, hogy az utóbbi időben (megjegyzem munka helyett) egyre darabosabban mozgok), majd azon kezdtem el gondolkodni, hogy mégis mikorra fogom felszabadítani ezt a polcot. Ez ugyanis még véletlenül sem a kacatok tárolására lett kitalálva, hanem konkrétan arra, hogy ide tehessem le amivel épp foglalkozom. Természetesen nem hetekre, hónapokra, hanem csak arra az egy két napra, míg megszárad rajta a festék, vagy előkerítem hozzá a másik pincéből a fittyerfuttyot. Ehhez képest a két csavaros doboz a szekrénybe való, a virágföldes vödör az útszóró sós pincébe, a bútorgörgők egy vödörbe (amit jelen pillanatban épp nem találok), a szalagot pedig meg kellene hallgatnom, majd betennem a többiek közé. A hangszórók a számukra készített szekrénybe valók, a csavaros doboz tartalmát bele kellene szórnom a vegyesbe (már ha tudnám, hogy épp hol van), az indexrelé pedig az általam épített elektronikus társával együtt szétszedésre vár.
   Már csak ennyiből is látható, hogy mekkorát tévedett a szerző a korábban emlegetett útban lévő szétszedések mennyiségét illetően. Mert ugye bárhová is nézzek, mindenütt látok 5, 10, de akár még 20 elmaradt szétszedést is. Jelen helyszínen is elég csak egyet hátralépnem, máris előkerül egy CB rádió, egy Pacsirta, egy mélyláda, a polcról egy flex, a bicaj mögül egy háromszögletű hangfal, s mikor mindezek hatására kimenekülök a pincéből, akkor is szembetalálkozok egy a szomszédasszonytól kapott órás rádióval.

   Mikor felértem a lakásba, már közvetlenül az előszobában is félbehagyott projectek fogadtak. A HDD a pince közepére borított Compaq PC-be való. Hogy leviszem és visszaszerelem, vagy felhozom a PC-t és ki tudja miért ránézek, azt valahogy még nem sikerült eldöntenem.
   A papírdoboz az apró elmaradások a pincében harmadik ütemének része, miközben a biciklire való lámpát vagy újra kipofozom, vagy ha ez nem sikerül, illetve a másik a jobb, akkor a talált fehér lesz helyette felszerelve.
   A szögletes vasdarab az apró elmaradások a lakásban kettő elnevezésű, amúgy valahol a háttérben szintúgy lassú mederben csordogáló projekt, illetve az előszobaajtó kilincsének része.
   Na most ha itt hátrébb lépek, akkor mindjárt látok egy BEAG mikrofonos fülest, meg egy félbehagyott (na jó, akkor még bele sem kezdtem) állapotú konyhai zacskózáró tartót.

   És akkor még ezekre fel kimentem a piacra, ahol is összevásároltam egy csomó kínai vackot. A partvis mondjuk már nagyon kellett, mert amivel a lépcsőházat szoktam söprögetni, annak majdnem tövig kopott a szőre. Az elmúlt télen a pincében fogott mintegy 10 egérke tükrében, az egérfogóknak is bőven lesz dolguk. Épp mint ahogy nekem is a fiókkal. Éppen ezért hoztam fel a pincéből a képen a többi kacattól már-már nem is látszó hatalmas asztalos szorítót.

   Hogy még véletlenül se a megkezdett szálat folytassam, elmentem az OBI-ba, ahol is megvettem a pincei villanyszereléshez szükséges apró összetevőket. Ezt a projectet úgy kellett volna kezdeni, hogy ezzel, mármint a villanyszereléssel, hogy lássam amit csinálok. De én persze nem... Először kifestettem az útszóró sós pincét, aztán kapott egy polcost, majd a csupasz aljzatbetonra került linóleum borítás, s csak miután már mondhatni minden egyébbel megvoltam, csak akkor szereltem be a villanyt.

   Mit ahogy annyi más helyszínen, úgy itt sincs rend, pedig már annyiszor megígértem ennek a fióknak, hogy legalább annyit ráeresztek, hogy kipakolom, majd némi porszívózást követően vissza, hogy az összeszámolhatatlan!

   A nagyobbik szorítót arra akartam bevetni, hogy összefogassam vele az oldallapokat, míg a csavarokat behajtom. A kisebbeket meg ugye arra, hogy rászorítsák a fiókra az előlapját, míg a ragasztó szárad. Gondolom nem árulok el vele titkot, hogy végül egyikre sem volt szükség. A fúrógép viszont kellett, mert ezek a fiókok olyan vékony anyagból, konkrétan centis deszkából vannak, hogy előfúrás nélkül - a várható széthasadásuk okán - nem mertem beléjük hajtani a csavarokat.

   Gondoltam ahogy szoktam, csak előredőlök és előkapok a sarokból valami tégelyt, amibe beleszórhatom a csavarokat, azonban meglepő módon ott egyetlen darabot sem találtam.

   Amin annak tükrében nincs mit csodálkozni, hogy a fiókokban található küvettákkal együtt a sarokban lévőket is elmosogattam. Az mondjuk már nem volt szép tőlem, hogy bár ezeket innen akár már napokkal ezelőtt visszatehettem volna a helyükre, ezt azonban mégsem tettem meg.
   Az ilyesmik - mármint az ilyen félbemaradt apróságok - időnként annyira el szoktak szaporodni, hogy van úgy, hogy mérgemben rájuk vetem magam, és még az is megesik, hogy akár egy órán át is képes vagyok szaladgálni velük, illetve miattuk a lakásban. A pincékben meg pláne! Hogy milyen eredménnyel, azt a kérdést inkább ne feszegessük...

   Mivel a fiókokat eddig összetartó, illetve mára már annyira azért össze nem tartó szegeket le kívánom cserélni csavarra, ezért a tényleges munka megnyitásaképp nekiálltam, majd szép sorjában mindet kihúztam a helyéről.

   Amit azt az előző képen láttunk, könnyű dolgom volt, mert az a szeg már eleve nem tartott. No de ezt a hármat... Miután több sikertelen kísérlet után mégiscsak sikerült őket a helyükről kicibálnom, azt kellett megállapítsam, hogy a szegek a fába rozsdásodott végük miatt nem akarták megadni magukat.

   Honnan máshonnan keríthettem volna hosszú, talán még átmérő hármas sincs facsavarokat, mint az épp javítás alatt álló fiókokból. Már úgy értem, hogy a jelenleg a virágállványon állomásozó küvettákból.

   Mivel egy fióknak 4 sarka van, és két fiók van, minden sarkában három-három csavarral, így összesen 24 darab facsavarnak kellett előfúrnom, majd persze be is kellett őket tekernem. Mint az már mondhatni megszokott, a time lapse videó elkészítéséről ismét megfeledkeztem.

   Az anyákat nem azért ezzel a rettenetesen hosszú kulccsal húztam meg, mert egy rövidebb, vagy nem csillag nem felelt volna meg a feladatra, hanem csak az volt, hogy egyszerűen nem találtam az asztal középső fiókjában rövidebbet.

   Miután megigazítottam az előlapokat, és persze alaposan meg is húztam az előlapokat a fülekkel együtt tartó M4-es csavarokat, megpróbáltam rávenni magamat arra, hogy az előlapokat a sarkaikban is rögzítsem.

   Ami végül azért nem sikerült, mert az előlapból kilógó facsavarok fejének látványa, valamint már eleve a velük való munka gondolata is annyira taszított, hogy szinte alig bírtam magamat a sarokba odaerőszakolni.
   A látható csavarfejeket elkerülő megoldásként játszott még a ragasztás is, azonban ez is csak egy az agyamon átvillanó röpke pillanat erejéig. Miután többször is megnéztem, hogy a fiókokat a helyükre tolva látszik-e az előlapok sarkainak rögzítetlensége, s azt kellett megállapítsam, hogy nem, hagytam a csudába az egészet. Amennyiben valamikor később mégis szépséghibaként élném meg, akkor most már, hogy nem lötyögnek a fiókokon az előlapok, semmiből sem fog tartani őket felragasztani.

   Ha túl nagy rendszert az egyértelmű értelmetlensége okán nem is vittem bele, de attól még megpróbáltam egymás mellé tenni a szegeket, szegecseket, anyákat, csavarokat, facsavarokat és alátéteket. Az értelmetlenséget úgy értettem, hogy épp mint ahogy eddig, úgy ezentúl sem leszek sűrű vendég ezekben a fiókokban.

   Betoltam a fiókokat a helyükre, eléjük raktam a székeket, falra akasztottam az oroszlánt, majd befejezettnek nyilvánítottam a projectet. Hogy nem látszik belőle semmi? Most mond már... Nekem épp elég a tudat, hogy annyi évnyi hányattatás után, immáron nem lógnak a fiókok előlapjai...