Mikor reggel felkeltem, illetve közvetlenül előtte, még nagyban az ágy szélén billegve, a fürdőszoba ajtajára szerelt akasztóról lógó kábelekről eszembe jutott, hogy mit találtam ki mára. Konkrétan arról van szó, hogy lemegyek a pincébe, ott is a lomosba, majd lemérem az asztalról hiányzó hosszabbító, valamint elosztó szükséges hosszát. Mikor ezzel megvagyok, visszamegyek a tűzifás pincébe, ahol is vetek egy behatóbb pillantást a minap lomtalanításkor beszerzett hatos elosztóra, valamint a lengőaljzatra is. Amennyiben ezek ketten használhatók, felhozom őket a lakásba, a szokásos módon mindkettőt alaposan elmosogatom, majd beléjük kötök először az ergya felépítésük miatt, majd egy-egy hálózati zsinórt. Mikor ezzel is megvagyok, újra lemegyek a pincébe, ahol is a lomos pincei asztalra letéve őket, már azon fogok sajnálkozni, hogy a még mindig rettenetes kupi okán képtelenség a kábeleket a helyükre befűzni.
   Ahogy itt ültem az ágy szélén, s épp nagyban a kábeleket nézegettem, azt kérdvén tőlük, hogy akad-e közöttük a nemes célra megfelelő (ugyan miért ne akadna), egyszer csak kiszúrtam a balra látható apró hangfalat. Mivel azt már mutattam, nem a bemutatatlansága volt a baj, hanem az, hogy menten eszembe jutatta, hogy mit szerettem volna a minap elintézni, csak aztán az ebéd nemhogy engem, de magát a gondolatot is oly sikeresen ütötte ki a fejemből, hogy az csak most, és még most is csak valami arra célzó tárgyat bután bámulva jutott eszembe.
   Konkrétan arról lenne szó, hogy mivel a monitor célú erősítő fullos változata valószínűleg sosem fog elkészülni, a projekt legalább azon részeit sajtó alá kellene rendezzem, melyek már elkészültek. Mármint egy befejezetlen cikket terveztem a témából összehozni. Miután ennek a lehetőségnek kisvártatva utánanéztem, már nem voltam benne egészen biztos, hogy a feledésre az ebéd utáni vérnyomásesés adott okot. Mármint az említett cikket riasztóan kusza, csak úgy félvállról véve a témát, konkrétan nem igazán rendezhető állapotban találtam.

   Miközben kezemben a virágöntözős palackkal szaladgáltam, egyszer csak kiszúrtam, hogy a balra látható palántázóban egy paprika mégiscsak úgy döntött, hogy élni akar. Mivel akkorka földben, mint amekkorában most van, ez nagyon nehéz lenne, gondoltam adok neki egy esélyt. Mármint lemegyek a pincébe, ahonnan hozok egy méretesebb cserepet, túrok valahonnan virágföldet, majd az életképesnek tűnő palántát átültetem. Mikor rájöttem, hogy ha lemegyek a pincébe, akkor onnan nemcsak üres cserepet, valamint a virágföldet kell felhoznom, hanem még az előbb felvázolt mérést és konnektorszétszedést is meg kell ejtenem, mintha csak gumiból lett volna, úgy pattantam le az amúgy semmi kis feladatról!

   Épp mint ahogy már hosszú napok óta a Maja magnóról és a zsanérbemutatóról is lepattanok, a dobgép paneljáról már nem is beszélve! Miközben a csapágy a piros EVIG fúrógép tokmánya mögé kell, a szinte már fel sem tűnő zacskóban egy gyári mikrométerórát rejtegetek. Ami viszont nincs, az mint már említettem volt, sajnos a szerzőben a már majdnem megkezdett dolgok befejezéséhez szükséges mértékű lendület.

   Ez kérlek annyira igaz, hogy bár a piros fúrógépet már sikerült felhoznom, az azonban az asztal pultja helyett már napok óta az előszobában hever. (amúgy most sem hoztam be) Miközben a villanyrezsót meg sem akartam említeni, a két üres palacknak sikerült eszembe juttatnia, hogy mikor a pincéből a minap feljöttem, a nap záró mozzanataként elmaradt a már hetek óta tervezett lenti szemetesek ürítése, ami amúgy az adott pillanatban már olyan szinten volt esedékes, hogy az "á, ez még simán belefér a vödörbe" hozzáállásom az utóbbi két alkalommal már nem jött be.
   Ami még ezen felül nem jött be, az egy kiváló tervem, mely szerint felkapom a bordó köpenyt, meg persze a kukába való palackokat is, majd leszaladok velük, mondván ezzel a dolgok egy része már meg is van! Mármint visszafelé jövet természetesen beugrottam volna a lomos pincébe a kábel szükséges hosszáról levenni a méretet, majd a másik pincébe is az aljzatokért, meg persze a palánták átültetéséhez feltétlenül szükséges földért, és még a cserépért is.
   Bár szinte mindig úgy szokott lenni, most meglepő módon nem a gondolatsorban volt a hiba, hanem egy másik tényezőben. Mármint anyám kíváncsian kikérdezett a konyhából, hogy hatvan fokosat mosok-e, mert akkor odaadná a konyharuhákat is. Ebből persze én azonnal rájöttem, hogy mára beígértem egy mosást, amit délelőtt azért nem futtathattam le, mert anyám a konyhában épp nagyban sütött a grillben. Mármint nem szerettem volna, ha a túlterheléstől leolvad a falról a villanyóra.

   Mikor a mosást elindítottam, s már majdnem indultam volna a pince irányába, hirtelen mégiscsak inkább lefeküdtem szunyókálni. Mivel a gép két és fél órán keresztül mosott, én viszont csak egyet aludtam, nekiálltam megírni az aktuális, vagyis a már említett 2022-es lomtalanításról szóló cikket, melynek a képernyőn látható fázisképe eszembe juttatta az elosztót és a hosszabbítót.
   Itt aztán újra közbejött egy rakat mindenféle kanyar, melynek eredményeként úgy döntöttem, hogy mindenképp úgy járok jobban, ha a mai napon inkább nem csinálok semmit. Mármint azért nem, mert az adott napon nemcsak a logisztika terén nem bravúroztam, de még a lomtalanításról szóló cikk mondatai is annyira összevissza álltak, hogy az újraolvasásukkor nem győztem őket megigazítani!

   Például első nekifutásra úgy éreztem, hogy a képen látható gázpalackot, valamint a két üres műanyag flakont és a fúrógépet az előszobából azért nem fogom tudni a pincébe egyetlen lépcsőben lehozni, mert annyi minden nem fér el a kezemben. Hogy a piros EVIG fúrógépet nem le kell hoznom a pincébe, hanem most még csak be kell vinnem a hallba? Hát nem épp az előbb írtam le, hogy ma (még ha csak ma...) nem igazán állok a helyzet magaslatán?

   Mivel épp ott álltam a téma előtt, ezért épp csak el kellett egy kicsit fordulnom jobbra, s már csodálkozhattam is rá erre a kapcsolóra. Mármint azért, mert ugye a pincei cuccokat árammal ellátó konnektor nem itt van.

   A konnektor úgy nagyjából a kép közepén lehet. A rengeteg elépakolt doboz okán egészen biztos, hogy a falra szerelt konnektort most nem fogom megmutatni. No nem arról van szó, hogy néhány dobozt a sorból kihúzni fárasztó lenne, hanem arról, hogy az emelkedett szintű kupi miatt most épp nincs őket hova áttennem.
   Ahogy itt álltam a polcok előtt, egyszer csak hirtelen eszembe jutott egy újabb (amúgy persze nagyon is régi) félbehagyott cikk, ami konkrétan arról szólna (csak ugye nem szól, mert nem csinálom), hogy a kettő közül az egyik fém polcost (innen nézve konkrétan a balt) úgy helyezzem át, hogy annak minden polca szabadon hozzáférhetővé váljon. Mármint azért, mert ugye így, mint ahogy most van, a belül lévő dobozokhoz nem férek hozzá, hiszen eléjük pakoltam. Hogy a lomos pincében már sehol sincs akkora hely, ahová ezt a polcot átrakhatnám? Szerintem már tudod is, hogy miért áll már hosszú évek óta ez a polcáthelyezős projekt.

   Mármint innen, az asztal másik oldaláról, a felül látható lámpatartótól a fekete kábel úgy, hogy mindeközben az elosztóba két fehér kábel van bedugva. Az ördög (lásd jobbra lent) a részletekben rejlik.

   Jelen esetben abban a részletben, amit a rémes kuplerájban nem annyira felfedeznem sikerült, mint inkább csak emlékeztem rá, hogy a múltkor a laptopot és a printert végül ide sikerült bedugnom.
   A kép kapcsán egy másik megemlítendő apró érdekesség, hogy mégis hogyan voltam képes a mai napi semmi kis feladataimat annyira elhúzni, hogy a pincébe csak 17:14-re érjek le?

   Amennyiben úgy szeretném, hogy a mai cikk témájaként elkészítendő elosztó kábele keresztben átérje az asztalt, akkor annak 143 centis szélessége okán a rendelkezésemre álló leghosszabb kábelt kell választanom. Mármint nem a készletből, mert ott nagyon hosszúak is vannak, hanem csak a fürdőszoba ajtajára lógatottakból. Ez persze így nem teljesen igaz, hiszen egyrészt a kábel elejének és végének ki kell érnie az asztal mögül (vagyis hosszabb kábel kell), másrészt mivel középen is van egy lehetséges csatlakoztatási pont (mármint az előbb mutatott elosztó), így a kábelnek mégsem kell annyira hosszúnak lennie. Annyira tudom, hogy ebből már megint a szokásos, valahol a háttérben összetekert kábelgubanc lesz, hogy az már szinte fáj!

   Abból pedig, hogy holmi még egyáltalán nem kellő elosztóval és hosszabbítóval foglakozok, mégpedig ahelyett, hogy direkt az ajtóba odakészített nagyobb darab lomjaimat tudnám le, már megint egy komoly elmaradás lesz. Az persze igaz, hogy júliusra - nyár lévén - azt találtam ki, hogy nem igazán csinálok semmit (ezt persze úgysem tudom megállni), de attól még ha már mégis nekiállok valaminek, akkor legalább valami olyannal kellene foglalkozzak, aminek valamicske látszatja is van.

   Ez a kicsi cserép egy paprikának kevés lesz, de nagyobbat már nem találtam. Na jó, jégkrémes vödör az azért még akadt, csakhogy ha most nekiállok az egyik alját kilyuggatni, az nagyon félrevitte volna ezt az elosztókészítős projektet, ami ugye már így sem igazán halad.

   Épp mint ahogy az sem tartozik hozzá, hogy a lomtalanítás első két napján begyűjtött kacatokat elrendezzem. Miközben az esztergán egy csíptetős lámpa, valamint egy jelenleg még ismeretlen funkciójú gép hever, jobbra lent épp nagyban készülök felújítani egy áttételes csípőfogót, valamint egy amerikánert is. Ilyenkor szoktam magam elé letörten odamorogni, hogy ebből a kib*szott kupiból már megint biztosan nem az idén lesz rend.

   Mivel a csíptetős lámpa készítéséhez feltétlenül tudnom kell, hogy a hozzá beszerzett elemek működnek-e (mármint nem az áramellátás elemei, hanem konkrétan a LED-es lámpa), már tettem is át a tartóból a fényképezőgéphez rendszeresített tartalék akkukat.

   Már vagy a tizediket kattintottam, mire végre rájöttem, hogy a témáról értelmes kép csak úgy készíthető, hogy a világító LED-ek nélkül fókuszálok, majd mikor ez megvan, a gombot nem engedem el, behúzom a képmezőbe a már nagyban világító lámpát, s a képet ekkor készítem el. Mit ne mondjak, nem vagyok egy bravúros fényképész...

   Mikor rájöttem, hogy az előbb a lomos pincéből úgy jöttem át, hogy közben nem volt a kezemben az apróságok stabil összekoncentrálásához feltétlenül szükséges kosár, illetve mint az látható, jelen esetben doboz, akkor nem sok híja volt, hogy aznapra inkább minden tervem kivitelezését feladom. Mármint egyértelműen jobb lenne, ha a mai nap inkább nem foglalkoznék semmivel, pláne olyan valamivel, ami feszültség alatt van, vagy ha csak idővel is, de feszültség alá kerülhet.

   Mikor kisvártatva rájöttem, hogy a konnektorban hiába van feszültség, abban egyrészt ugye most még nincs, másrészt ma már nem is lesz, hiszen az alkatrészeket előbb még el is kell mosogatnom, ami után persze legalább egy napot száradniuk kell, már kaptam is elő egy a projekt biztonságos felviteléhez alkalmas tepsit. No nem mintha egy tepsivel a kezemben felbukáskor nem ugyanúgy szórnám szét a lépcsőházban az alkatrészeket, mint ha csak kézzel fogtam volna őket össze...

   Bár letúrtam egészen a doboz az aljáig, de mivel a keresett rugó nem tekercsrugó formájú, így még ha valaha volt is, valószínűleg drótdarabnak néztem és kidobtam. Mármint eleve esélye sem volt a rugós dobozomba bekerülni.

   Mikor tegnap a kád szélén ülve az elosztó alkatrészeit mosogattam, s közben természetesen az egyre koszosabb fürdőszobát is láttam, az a hatalmas tévedésem jutott eszembe, ami arról szólt, hogy azt képzeltem, hogy ha anyám a telekről végleg hazaköltözik (mármint eladjuk a telket), akkor már csak unalmában is szét fogja takarítani a lakást. Na ez kérlek nagyon nem így lett! Miközben míg anyám nyaranta a telken volt, szinte minden hétvégi beszélgetésünkkor elmesélte, hogy mennyi mindent rendbetett, valamint mekkorákat takarított, ez itthon már nagyon nincs így. Például a kád széle is hogy néz már ki? Konkrétan a szürkés foltokat por, a sárgásakat vízkő okozza. Persze ha nagy a baj, közel a segítség, s már kaptam is ki a csap alól a vízkőoldós flakont, majd kétszer is körbefújtam vele az egész kádat. Miután a rettenetes szag elmúlt, a vegyszer által feloldott mocskot letakarítottam. Végül csak azért nem mentem rá az egész fürdőszobára, mert a derekam jelezte, hogy a hajolgatást most azonnal hagyjam abba, különben úgy fogok maradni, nemcsak lélekben, de deréktájon is megtörve.

   A szennyestartó ládák tetejét még elmosogattam, de aztán végképp kidőltem. Ezek ketten amúgy valami egészen rémesen koszosak tudnak lenni! Fürdéskor rájuk csepeg a víz, vagy egyszerűen csak lecsapódik rájuk némi pára, majd a szellőztetés közben a nedvességre rákerül a huzat hozta por. Az elegy reggelre megszárad, majd este kezdődik elölről az egész, s tart hosszú heteken át egészen addig, míg csak újra el nem kap a takaríthatnék.

   Mint az sejthető volt, nem egy, hanem két nap múlva, és még akkor is csak valamikor késő délelőtt, konkrétan viráglocsolás közben kiszúrtam az állvány alatt száradó alkatrészeket. Amint ezek tepsijét a rejtekéből óvatlanul előhúztam, mivel az is épp ott volt, már jött is utána a virágföldes vödör. Mivel a felhozott cserép és még a palántázó is kézközelben volt, a néhány tő élni akaró paprika sorsát ültő helyemben rendeztem el, mondván legalább ezzel az aprósággal meglegyek.

   Miközben a paprikás cserép a virágállványra került, az elosztós tepsit kihoztam a hallba, mondván majd mindjárt körbefényképezem, kapnak az aljzatok egy-egy hálózati zsinórt, és már vihetem is le őket a pincébe, ahol majd a lomos pincei asztal előtt a betervezett módon sajnálkozva ácsoroghatok, merthogy az elosztó kábele jelenleg nemcsak, hogy befűzhetetlen, de a rumli egyenesen akkora, hogy még azt is képtelenség eldönteni, hogy a sok konnektor tulajdonképpen hova kell.
   Természetesen ez is hiába volt egy nagyszerű, pláne könnyen kivitelezhető terv, a dolgok - ahogy azt nálam már csak szokták - már megint nem a terveim szerint alakultak. Nyitásképp már abba az amúgy elsőre helyesnek tűnő elképzelésembe belebuktam, hogy a konnektorok a meleg huzatban reggelre megszáradnak. Nem száradtak meg, ráadásul tették ezt úgy, hogy nem is másnap reggelre maradtak vizesek, hiszen közben egy másik nap is eltelt. Az persze igaz, hogy nyár van, mire fel pihenést írtam magamnak elő, de attól azért még nem kéne a dolgaimat - pláne az ilyen aprókat - túlzottan halogatnom. Aztán ott volt még az is, hogy mikor már épp kezdett volna bennem összegyűlni annyi erő, amennyi a tepsi asztal pultjáról a lapjára történő letevéshez kell, anyám egyből jelezte, hogy kész az ebéd. Miután a fél vekniből készült bundáskenyeret a spenóttal betoltuk, anyámban még maradt annyi erő, hogy elmosogasson, bennem viszont már csak annyi, hogy a fregoliról a minap mosott ruhákat leszedjem. Mármint a következő adag szennyes mosógépbe történő berakosgatását kénytelen voltam egy óra szunyókálás utánra halasztani, pedig úgy lett volna értelmes, hogy miközben én alszom, a háttérben már nagyban mos a gép.

   Egy szokatlanul erős kávé után végre elém került az alkatrészeket tartalmazó tepsi. Mivel ez egy olyan nap volt, hogy mindig közbejött valami egészen más, de azért valahol a többi dolgommal összefüggő téma, így most is. Most például az jött közbe, hogy a hatos elosztó belsejét nézegetve rájöttem, hogy a korábban mutatott, a dobozból kieső hatalmas csavar valószínűleg az elosztó felakasztására szolgált. Mikor kimentem az előszobába, mondván a csavar biztosan a melóskabátom zsebében van, s azt ott nem találtam, visszajöttem a hallba (ez az út lehet vagy két méter), majd mikor rámentem a fürdőszoba ajtajáról lógó kábelek átvizsgálása című nemes feladatra, egyszer csak felzúgott a házban egy fúrógép. Konkrétan az egyik garázs ajtaját cserélték, ami persze most lényegtelen. Abból a szempontból persze nem, hogy a fúrógép okozta zaj és a kábelek bámulása eszembe jutatta azt az apró feladatot (Te, hogy ezekből nekem még mindig mennyi van...), melynek keretében a hálózati csavarbehajtó kábelét kell lecserélnem egy a gyárinál hajlékonyabb típusra. Gondoltam ha már a méretes csavarért lemegyek a pincébe, egy füst alatt a csavarbehajtót is felhozom, csakhogy odalent egyiket sem találtam! Míg a csavart azért nem, mert az már eleve idefent volt (lásd kilógni a felét az elosztó alól), addig a helyzet csavarbehajtóval is ugyanez volt.

   Mármint a csavarbehajtó is fent volt a lakásban, konkrétan a bal alsó szerszámos fiókban. Bár a pincébe történő lemenetelem kapcsán - csak úgy mellékesen - két üres tejes doboz bekerült a szelektív kukába, ezt azonban olyan alacsony értékű sikerességnek ítéltem meg, hogy aznap inkább már nem is csináltam semmit, de csak azért nem, nehogy még valamit nagyon elrontsak.
   Hogy aznap mennyire nem álltam a helyzet magaslatán, azt kiválóan mutatja a fürdés közben kiszúrt, még nem üres dobú mosógép esete. Én meg délután még furcsálltam is, hogy milyen ügyes vagyok, hogy minden felfért a fregolira...

   Bár már majdnem dél volt (természetesen másnap dél), de végül még a délelőtt folyamán sikerült a hálózati csavarbehajtó kábelét lecserélnem, ami úgy függ össze a hatos elosztóval, hogy az fogja megkapni a hosszú fekete kábelt. Ez már csak azért is nagyszerű döntés, mert így az elosztó biztosan oda fog érni akárhová, másrészt a hosszú fekete kábel nem fogja elcsúfítani a fürdőszoba ajtaját.

   Az ugyan igaz, hogy nyárra pihenést írtam magamnak elő, valamint az is, hogy a szétszedés és a barkácsolás nekem hobbi, de attól még rettentő szörnyű látni, hogy az ifjonti hév kiveszésével egy ilyen semmi kis feladatot napokon át vagyok képes halogatni, miközben semmi más értelmesnek minősíthető tevékenységet sem folytatok.

   Amit még a fáradtságra sem foghattok rá. Mármint egyrészt nem vagyok fáradt (nincs mitől), másrészt ennek a hatos aljzatnak a bekötését még félálomban is csak szándékosan lehetne elrontani.

   Ha akarom, felakaszthatom egy szegre (lásd jobbra középen), de ha úgy tartja kedvem, akkor a balra fent és a jobbra lent látható lyukakon keresztül akár fel is csavarozhatom.

   Mire fel az előző mester - amolyan igazi magyaros virtusként - az elosztót az akasztólyuknál fogva csavarozta fel, pedig ehhez még a földelést a konnektorban körbevivő rézlemezt is el kellett görbítenie. Mármint ahhoz, hogy a csavarhúzó a csavar sliccéhez rendesen odaférjen.

   Részemről azért nem szeretem az érvéghüvelyt, mert ebből az ócskábbik fajtából úgy szakadnak ki tőben a szálak, mintha kötelező lenne! Bár megtehettem volna, hogy a vezetékek végeit levágom, majd soványan leónozom, ez a lépés azonban elmaradt. Amúgy csak azért, mert a monitornéző szemüvegemben az elszakadt drótszálakat nem szúrtam ki, csak már utólag, ezt a képet a monitoron bámulva.

   Mármint jó lesz ez így visszaragasztás nélkül is, hiszen a maradék három csavar is bőven megtartja az elosztó tetejét. Pláne úgy, hogy mivel a lomos pincében szinte alig van mozgás (ez persze meg is látszik rajta), ebben a konnektorban nem igazán lesz úgymond forgalom.

   A konnektor a mosószeres vizes dörgöléstől olyan tiszta lett, mintha új lenne! Nekem mondjuk az. Amúgy magyar gyártmány a szentem. Még a korabeli árát is megtudhattuk volna, ha nem mosom le róla az árcímkét, mondhatni villámgyorsan.
   Szóval az valaha úgy volt, hogy az országban kapható termékek zömét mi magunk gyártottuk. Személyautót mondjuk nem, de teherautót, motorkerékpárt, vonatot, tévét, rádiót, magnót, telefont, bútort és szerszámot csak akkor hoztunk be külföldről, ha választékbővítésnek kellett. Ma meg ugye, a honi ipar felszámolása után, szinte minden külföldről jön. Így persze nem csoda, hogy az értékteremtésünk hiányában nő az adósságállomány, hiszen a rengeteg külföldről érkező holmit csak ki kell már fizetnünk valamiből. Részemről nem sírom vissza a régi világot, de hogy ez a mostani sem jó, azon nem igazán van mit vitatkozni.

   Annak eldöntését, hogy a maradék, pontosabban szólva a fürdőszoba ajtaján található fogasról lefűzött kábelek közül melyiket kössem a lengőaljzatba, azért halasztottam későbbre, mert már megint közbejött az ebéd. Lehet, hogy anyám meg fog sértődni, de valami módon le kellene szoknom a déli evésről, mert az teljesen szétcsapja a napjaimat. Valahogy úgy kéne, mint még gyermekkoromban volt. Mármint úgy, hogy csak valamikor később, úgy délután négy felé legyen kész az ebéd. Mármint az számomra szó szerint baromi bosszantó dolog, hogy mikor épp a teljesítményem csúcsát nyújtom (Te, hogy ez mennyire hiteltelenül hangzott...), anyám már szól is be a konyhából, hogy kisfiam gyere enni, elkészült az ebéd.

   Majd a maradék alkatrészeket az asztalon úgy helyeztem el, hogy azok az ébredés utáni feladatomat egyértelműen jelezzék. Amúgy már az ágy szélén ültem, s épp nagyban dőltem volna el, mikor megéreztem a még ott leledző kábeleket, melyekkel végül a tepsi látványát koronáztam meg. Mármint rezgett a léc, hogy félálomban egyszerűen csak begyűröm őket valahova a sarokba, vagy még egy annál is lustább megoldással együtt fogok aludni a kábelekkel.

   A néhány órai alvást követően meglepve vettem tudomásul, hogy mindkét rugó megvan. Gondolom az előző "mester" a lengőaljzat összeszerelésekor valahova félrelökte. Mivel az alul középen látható rugón látszik némi ugyanolyan feketedés, mint amilyen korábban az aljzat házán is, a rugó valószínűleg a képen látható jobb oldali csatlakozó és a földelés között volt, ami mondhatni igencsak szerencsétlen elhelyezkedés.

   Mindezt úgy, hogy a kábelt egy aljzatba bekötni, az egyik létező legegyszerűbb, mondhatni alap villanyszerelési feladat. Hogy mostanában mi van, azt ugyan nem tudom, de nekünk még nyolcadikban politechnika órán lámpát kellett szerelnünk. A lányok meg varrtak és főztek. Persze aki ott kettes volt, az máshol, mármint valószínűleg később sem brillírozott.

   Ezt a Müflex feliratú, vagyis szintén magyar gyártmányú, villásdugóval ellátott hálózati kábelt szerintem nem olyan régen szereltem le valamiről. Mármint nem olyan régen, hogy annyi idő eltelte oka lehessen a történet elfelejtésének.

   Most a projekt azon fejezete következik, melynek keretében az alkatrészek, ahogy néhány napja feljöttek, tepsivel együtt mennek vissza a pincébe. Bár ráment néhány napom, de attól még mondhatni csodálatos, hogy a minap találtam valamit, s lám már nemhogy a szétszedés és a bemutató megvolt, de még a hasznosítással is megvagyok! Amennyiben a többi lomtalanításkor beszerzett vacakkal is sikerül ebben a meglehetős (?) tempóban haladnom, akkor talán nem gyűlnek fel nagyon. Reménykedik a szerző, a szokásos módon nem igazán bízva magában...
   Kisvártatva mindössze néhány perc alatt sikerült az általános, a lakásban már szinte mindenütt megtalálható kupira annyira berágnom, hogy futottam egy kört. Konkrétan ami csak nem oda való dolog volt, s persze ki is szúrtam, azt mind megpróbáltam a helyéig elvinni. Természetesen a mini projekt kapcsán sikerességről még csak szó sem lehetett!

   Ez kérlek annyira így volt, hogy hiába futottam a lakásban egy újabb, majd azt követően egy még újabb kört, még egy olyan apróságot sem sikerült rendeznem, mint mondjuk az előszobai szekrénykén szétszórt pénz pénztárcába történő visszarakosgatása. Ez amúgy azért van itt (mert én ugye mindent meg tudok magyarázni), mert a boltban a kasszánál bénázókat annyira utálom, hogy a gyorsabb haladás érdekében én egyszerűen csak zsebre szoktam tenni a pénzt. (aztán meg itthon a zsebemből ki) Épp mint ahogy mire szükség van rá, addigra mindig ott lapul a zsebemben előkészítve a vásárlás értékének megfelelő címletű bankó. Sokan meg úgy viselkednek a kasszánál, mint aki életében most vásárol először, ami minimum k*rvára idegesítő jelenség tud lenni.

   Épp mint ahogy az az amúgy szokásos jelenség is az volt, hogy a következő fénykép elkészítéséhez szükséges állványt a pincébe történő lemenetelkor nem tettem zsebre. Szerencsére tudom magamról, hogy mennyire trehány vagyok, így már a pincei polcon is akad belőle egy, ráadásul direkt odakészítve, mint ahová a fényképezőgépet szoktam letenni.
   Miközben a következő mozzanat az volt, hogy az állvány lábainak szétnyitására ráment egy percem, az azt követő már az, hogy a kamerán az időzített felvétel lehetőségének megtalálására már több percem ment rá. Ez persze szintén nagyon bosszantó volt, ami egy amúgy alacsony vérnyomású embernek tulajdonképpen nem is jön annyira rosszul!

   Mire fel az elosztó és a toldó igencsak trehányul a felmosóronggyal letakart, kissé ugyan beteges, de azért még működő Samsung lézernyomtató tetejére került. Ezt követően pedig a szerző újra emelkedett idegállapotba, mikor elkezdte számba venni, hogy a kábelek befűzéséhez még mennyi minden témát kell letudnia...