Mikor a lépcsőház lesöprésének végeztével a szokásos módon a pincébe holmi apróságokat rendbe tenni betértem, a kupleráj látványa a szokásos "hát ez meg ki volt" kérdést hozta belőlem elő.

   Nyitásképp a lomtalanításkor frissen begyűjtött kazettákat egyesítettem az ugyanonnan beszerzett tartójukkal, majd a kombinációt az előtérben, konkrétan a fűmagos vödör mellett helyeztem el. Akkor ennyit mára arról, hogy milyen az, mikor a szerző rendet csinál.

   Én is itt vagyok! Integetett a polcon a csirke, ezzel jelezve, hogy fel szeretne kerülni a pincéből. Bár rezgett a léc, hogy a maltert csíkosra húzó szerszám most azonnal átkerül a lomos pincébe, mégpedig a direkt ott elhelyezett építőjellegű szerszámokhoz, ezt azonban (megjegyzem nem először) valamiért nem léptem meg.

   Míg a lefolyó rácsa a másik pincébe való, épp csak nem tudok bemenni a sarokba a "vizes cuccok" feliratú fiókig, addig a körkiszakítót és a zsanért álltó helyemben oda tudtam tenni a hasonszőrű társaikhoz.

   Épp mint ahogy a szürke, amúgy emlékezetem szerint egy hűtőgépből származó ládával is ugyanez a helyzet, mire fel úgy döntöttem, hogy innen is feltétlen ki kell vennem valamit, ami lehetőleg nem valami olyan apróság, mint mondjuk a múltkor felvitt kötődoboz, a szovjet elektromos valami, meg a villanymotor. No nem mintha a szovjet autós lámpa még nem ott heverne boncolatlanul az asztalom pultján...

   Hogy a két apró hangfalat választottam, arra nemcsak az volt az ok, hogy majd a csirkével együtt jól megfürdenek, hanem az is, hogy szereztem belőlük egy másik párost is, s ha nem akarom, hogy a két hangfalas cikk közel kerüljön egymáshoz, akkor az egyik párost most, a másikat csak valamikor a 2022-es lomtalanításkor begyűjtött kincsadag végén kell szétszednem.

   A plüssöket nem gyűjtöm. Mármint ezek csak azért jöttek velem haza, mert a bicikli kormányára akasztott szatyorban csak ki kellett már valamivel támasztanom például az előbb látott hangfalakat, hogy tekerés közben szét ne rugdossam őket.

   Miután legalább a nagyja koszt lemostam róluk, feltettem őket száradni az ablak huzatába. Mindeközben a háttérben a szomszéd ház redőnyén az a rettenetesen kinéző feketedés, az bizony penész! Hogy örülhetnek neki, mikor a spórákat behordja a szél...

   Épp mint ahogy én is boldog vagyok (amúgy tényleg), mikor az asztal pultján a rengeteg odahalmozott kacatot meglátom. Ezeket ha augusztus végére nem takarítom innen el, ráadásul úgy, hogy az összes többi lomizott kincset is hozzáadom, akkor itt valaki nagyon tökön lesz rúgva!

   Mire fel már vettem is magam elé legalább a hangfalpáros egyszerűbb darabját, amit úgy kell érteni, hogy nem voltam benne biztos, hogy az erősítős dobozfelet is szétszedem. Mármint szétszedni biztosan szétszedem, csak abban nem voltam egészen biztos, hogy ez még az adott napon fog megtörténni.

   Miközben a Hi-Fi erős túlzás, a booster legalább stimmel, hiszen van a dobozban egy erősítő. Mármint a másikban, ami persze mindegy. Mindeközben a "magnetic shield" annyit tesz, hogy a hangszórók mágnese mágnesesen árnyékolt, ami a CRT monitorok melletti használathoz nagyon is kellett, a képernyőre író elektronsugár ugyanis ugyanúgy eltérül egy a monitor mellé rakott hangfal mágneses terétől, mint ahogy a monitor saját elektromágneses eltérítő rendszerétől.

   Mivel a doboz meglehetősen mély, így abba még az én nem igazán miniatürizált szerelési szintemen is annyi elektronika fér, amennyi bőven kiad egy alapszintű monitor célú erősítőt, mely eszköz angol neve amúgy signal tracer, vagyis jelkereső.

   A pusztán hangszórót tartalmazó doboz hátulján - meglepő módon - nem jack, vagy RCA aljzat van, esetleg csak egy a dobozból kilógó kábel, hanem rugós hangfalcsatlakozó. Ez már csak azért is jó, mert ez a doboz így bármihez felhasználható, aminek csupasz drótvége van, vagy ha nincs, akkor beleköthető.

   A csavarfejeket rejtő lyukakba, mint jól védett helyekbe petézett rovarok utódait a csavarhúzós belebökésemmel remélem mind kinyírtam. Ez a részlet mondjuk nem volt annyira meglepő, mint amit a következő kép mutat.

   A görbeségre amúgy igen nagy valószínűséggel az adott okot, hogy szegény hangfalat valaki durván odacsapta, mire fel a hangszóró mágnesének viszonylag nagy tömege a hangszóró kosarát alkotó vékony lemezt elgörbítette.

   A hangdoboz elejét belülről nézve, hiába tűnik úgy, hogy a hangszóró mellett simán elférne két gomb, egy csatlakozó, de akár még egy kisebb műszer is, mert ez az út a másik oldali díszrács miatt nem járható. No nem mintha gondot okozna egy ekkora előlap fából, vagy akár fémből történő újragyártása. Még az sem lenne gond, hogy az új előlapba nem beletekeredik a csavar, hanem átmegy rajta.

   Mivel még mindig nem éreztem úgy, hogy a hangfalpáros erősítős felével is megleszek, hogy legalább ezzel az apró részlettel haladjak, a már bemutatott oldalt kitettem az előszobába, mondván ezt akár már le is vihetem.

   Íme az erősítőt is tartalmazó doboz, amihez a mindenről minden kábelt levágó ember már megint előbb ért oda. Hogy az erősítő bemenete nem egy a dobozból kilógó kábel, végén egy 3,5 jack dugóval, az már csak azért is előnyös, mert így bármi Hi-Fi cuccra rádugható egy közönséges RCA - RCA átjátszó kábellel.

   Miközben ez a hangszóró még ép, a power kapcsoló valóban az. Mármint a trafónak nem a szekunder, hanem a primer áramkörét kapcsolja. Ez a megoldás jelest érdemel, ellentétben a hálózati feszültség potmétertől történő szigszalagos elszigetelésével.

   Ez a kép a keresztségben azért kapta a "nem gyáriak" nevet, mert a doboz két szélén látható lyukak "nem gyáriak", azok valami házilag barkácsolt felfüggesztés részei. A balra fent látható rögzítési pont széle viszont gyárilag lett lecsapva, mégpedig konkrétan azért, hogy elférjen mellette a potméter.
   Mindeközben a dobozban a hálózati trafó és az erősítő panelja mellett szerencsére bőven van annyi hely, ahová egy integrált áramkörös, vagy az egyszerűség jegyében akár tranzisztoros plusz előerősítő áramkört beépíthetek.

   Bár ez igencsak ellenjavalt, ilyen rövid vezetékcsonkok esetében pedig pláne az, én már csak megmaradok a jól megszokott életveszélyes műszerzsinóros 230-as bekötésnél.

   Mivel az előbb megevett (mert ugye az ebédnek mindig közbe kell jönnie) hatalmas adag rántott hús vérnyomáscsökkentő hatásának köszönhetően már megint majdnem lefordultam a székről, így az erősítő működését csak búgójelre teszteltem, és még úgy is csak az egyik csatornáját.

   Mikor a dobozt összecsavaroztam, meglepő módon nem dőltem be az ágyba, hanem a hangfalacska előtt ülve elkezdtem még ébren álmodozni. Mármint arról, hogy majd az új előlapon félretolom a hangszórót oldalra, beszerelek mellé egy kerek műszert, a power gomb marad, valamint a hangerőszabályzó is, épp csak átszerelem őket máshova. A plusz erősítőfokozat erősítés szabályzó kapcsolójának is kell valahol egy kis hely, aztán ennyi. Persze ha úgy vesszük, akkor egy minimál koncepciós jelkeresőbe már a mutatós műszer is erős túlzás, így akár el is hagyható. Na most ha mégsem hagyom el, akkor viszont a hangszóró és a műszer szinte az egész előlapot el fogja foglalni, mire fel menten kitaláltam, hogy a gain kapcsoló és a hangerőszabályzó gombja akár a doboz jobb és bal oldalára is kerülhetne. Mivel a forgatógombok helye mégiscsak inkább az előlapon van, mint oldalt, így akár azt is megtehetem, hogy a hangszórót átszerelem a doboz innen nézve felső lapjára. Ez már csak azért sem jelentene gondot, mert a doboz teteje (szintén innen nézve) hátrafelé lejt, így ha akarnék sem tudnék rátenni semmit. Mármint a jelkereső tetejére egy másik műszert. Amennyiben az eredmény valamiért nem tetszene (ez első nekifutásra biztosan így lesz), ott van amolyan melegtartaléknak a másik doboz, melynek felhasználásával a tapasztalt ergonómiai hibákat kijavíthatom. Amennyiben már eleve a műanyag dobozt sem tartom meg, hanem készítek helyette egy másikat fából, azt meg akkora előlap mögé méretezhetem, amire minden egyes betervezett kezelőszerv ráfér. Ezen gondolatmenetet követve lett a jelkereső tervezett fullos verziója akkora, hogy egy olyan nagy műszer már eleve oda sem fért volna az asztalomra!