Mikor a mai nap délutánján a kertbe lejöttem, annyira tudtam, hogy az ágak felaprításához semmiféle kedvvel sem rendelkezem, hogy gyakorlatilag egyből mentem is tovább a pincébe.

   Bár arról tudtam, hogy a mai napra kitűzött feladat az 5x2-es Siemens modul felkutatása, s persze arról is, hogy a keresett alkatrész sejtett rejtekhelye - mint ebben a pincében mára már szinte minden - el van barikádozva, azt azonban így ebéd után már nem gondoltam volna magamról, hogy hamarost micsoda lelkes pakolászásba kezdek. A kép közepén függőlegesen álló sötétbarna sávhoz történő odaférhetőség megteremtéséről elsőre persze ettől még simán lepattantam.

   Messzire mondjuk nem jutottam, épp csak odáig, hogy még az előző helyszínnél is jobban elbarikádozott, erősen vegyes tartalmú telefonos doboz felszabadításáról is le, pontosabban szólva az előző helyszínre visszapattanjak.

   És már rángattam is el a fiókos szekrény elől a ládákat, mely tevékenységem eredményeként a szokásos, vagyis minden fiókra kiterjedő kihúzás és belenézés következett. Az itt fellelni sejtett Siemens modulból természetesen egyik fiókban sem akadt.

   Ez egy az előző helyszínnel szemközti szekrény széle, amiről a két ADSL szűrőt annak ellenére felejtettem el a hatalmas dobozba betenni, hogy direkt ezért lettek idetéve. Már csak ebből is sejthető, hogy ebben a pincében sosem lesz rend.

   Nyitásképp a csatlakozódobozhoz szereztem néhány további, természetesen szintén bemutatásra érdemesnek tartott kiegészítőt, majd a szétszedések helyett valami olyan durva mozizásba kezdtem, hogy az még engem is meglepett!

   Miközben az 1x2-es PVC vezeték csatlakozódobozba történő bekötéséhez csak egy hétköznapi csavarhúzó kell, addig a Siemens modulba csak a hozzá való gyári szerszámával lehet, illetve szabad bekötni.

   Az addig rendben, hogy a keresett szerszám immáron megvan, no de mi lehet az a két darabból álló famintás háttér? Mivel ez a kérdés egy csomó minden más, már korábban bemutatott, azóta elcsomagolt tárgy kapcsán felmerült, bár rend nem lett tőle, attól még egy csomó minden elől hagyott bigyót sikerült újra megtekintenem. A rendcsinálás amúgy csak azért maradt el, mert valami marha pont a jelen projekt kapcsán rakott oda a már bemutatott kacatokat tartalmazó szekrény elé egy csomó nagydarab rádiót. Ebben persze csak annyi a lényeg, hogy már megint találtam rá valami okot, hogy valamit ne csináljak meg.

   Mikor az egyik nap késődélutánján már majdnem nekiálltam a modul bemutatásának, menten közbejött a vacsora, ami az adott napon mandarin és sajt volt. Miközben a tányérnyi finomságot rágcsáltam, csak úgy mellékesen már megint találtam egy filmet, melynek megtekintése a Siemens modul bemutatásánál valahogy sokkalta érdekesebbnek bizonyult.
   Az ilyen fura összeállítású vacsorákra - mint ahogy a mozizásra - mostanában valahogy megint rákaptam. Mármint annak ellenére, hogy valaha meg nem ettem volna egy olyan kombinációt, mint mondjuk az alma és a keksz.

   Hogy mióta nem csináltam semmit (természetesen a mozizáson felül), arra kiváló bizonyítékkal szolgál az asztal pultján újra kialakulni látszó csinos rumli monoton emelkedő szintje, mire fel azzal sikerült magamat megfenyegetnem, hogy ha az új beszerzésű tárgyakat a hét végéig nem tűntetem el, ami természetesen nem puszta elrakást, de egyben bemutatót is jelent, akkor kimenni ugyan kimehetek a piacra, venni azonban nem vehetek semmit, ami számomra annyira szörnyen hangzott, hogy a nem is annyira egyszerű feladatnak menten nekiálltam.

   Egy másik napon pedig azon kezdtem el filozofálni, hogy vajon mi tarthat vissza tőle, hogy az előszobai bútoron elhelyezett, már hosszú hetek óta ezen a ponton állomásoztatott papírdobozt a pincébe levigyem. Mivel hagytam rá magamnak egy egész napot (amúgy lehet, hogy többet is), végül sikerült rájönnöm, hogy bár ebben a dobozban eredetileg a TV miniscope-2 volt, idővel vagy a Szaga szkóp lesz, vagy az asztali multiméter, mely műszerek bemutatására jelen pillanatban nem merek vállalni semmiféle határidőt.

   Azt viszont fővesztés terhe mellett ígértettem meg magammal, hogy ha mást nem is, de a celluxot a pincébe még ma leviszem, amiből végül - ha már épp ott voltam alapon - a pince mélyén a szalagcsiszoló szétszedése lett. Hogy a cikkek nem ebben, vagyis a valódi sorrendben jelennek meg, arra most nem valamiféle rendezési elv, hanem egyszerűen csak a lustaságom adott okot.

   A körülöttem folyton eluralkodó rumli bámulásában már akkora rutinom van, hogy ahogy azt már csak mondani szoktam, ezt akár taníthatnám is! Az mondjuk nem igaz, hogy a néggyel ezelőtti képhez képest nem történt semmi. Az viszont már igaz, hogy mindössze annyi történt, hogy a két műszer kivételével az összes bigyót magam elé vettem, majd némi unott bámulás után menten vissza is tettem őket a pultra. A semmittevésért cserébe úgy fogytak a gépemről a megtekintésre váró filmek, hogy csak lestem, amint szabadulnak felfelé a meghajtóimon a gigabájtok!

   Miközben a pincében időközben már a hőlégfúvót is szétszedtem, idefent a helyzet olyan szinten volt változatlan, hogy mint az látható még arra sem voltam képes, hogy legalább azt megnézzem, melyik régi könyvemet szkenneltem már be. Mármint amelyik kész, az mehet gyújtósnak, mire fel eltűnik a polcról, ezzel emelve meg a szobámban a rend látszatának szintjét. Hogyha kész egy könyv, be lett szkennelve, akkor miért nem egyből a tűzifás szekrénybe került? Hát tudom én minden kérdésre a választ?

   Ha mást nem is, de időközben (mármint már megint napok teltek el) annyit azért sikerült magamnál elérnem, hogy végre bemenjek a Thököly úti tévés maszekhoz, mégpedig venni a pincei labortáphoz egy típusazonos kapcsolót, amit persze majd még be is kell szerelnem.

   Mikor a modult végre magam elé vettem, el sem akartam hinni, hogy ez tényleg megtörtént! Ez az alkatrész amúgy csak néhány évig volt használatban, aztán leváltották más hasonló felépítésű modulok. A hasonló felépítést úgy kell érteni, hogy míg régen a távközlési elosztókban főképp csavaros kötéseket alkalmaztak (kivéve a központos oldalon), idővel áttértünk a villás érbefogós rendszerű modulokra, ekkor már a központos oldalon is.

   Bevallom őszintén, hogy én ezt a rendszerű végelzárót nagyon nem szerettem! Mármint az előző csavaros érbekötési rendszerű végelzáróhoz képest, mert míg a régibe az anya alá szinte lehetetlen volt egy vezetékvéget hibásan bekötni, addig ebben az újban bosszantóan sűrűn fordult elő, hogy a vezeték nem érintkezett.

   Arról már nem is beszélve, hogy ez a modul az ember kezéhez képest kicsi, amitől persze több fér belőle egy elosztószekrénybe, amitől az természetesen csak kényelmetlenül szerelhető. Az eredeti elképzelések szerint ez nem jelentett volna gondot, csak ugye mifelénk a dolgok nem úgy valósultak meg, mint ahogy azt a gyártó kitalálta. Mármint míg nyugaton miután az összes vezetéket bekötötték, egy elosztóban nem igazán van mozgás, nálunk egy frissen felszerelt elosztó már egy év múlva is úgy nézett ki, mint a disznóól! Arról már nem is beszélve, hogy mivel a TMK megszűnt, valamint mondhatni sorozatban más létszámhelyek is, így az elosztók rendbetételére idővel már nem volt ember. Az alvállalkozókat pedig csak olyan helyszínekre lehetett ráküldeni, melyek már tényleg nagyon csúnyán néztek ki, illetve rengeteg hibát produkáltak.

   Miközben a két távolabbi idom a vezeték szorítók közé történő betolására szolgál, addig a felénk eső az elvágására. Vagyis a vezeték méretre történő vágásáról, konkrétan a fölös rész levágásáról a szerszám gondoskodik.

   Páran ugyan megpróbálták, de ezt a vastag szigetelésű vezetéket csupaszítás nélkül nemhogy nem lehet a modulba belekötni, de még egyenesen tönkre is teszi! A direkt hozzákészült, úgynevezett vékonyított szigetelésű 1x2-est persze bele lehet kötni (mármint blankolás nélkül), azt azonban nem lehet a falra normálisan felszögelni, mert a vékony szigetelés az "U" szeg nyomását vagy nem éli túl, vagy ha mégis, akkor nem lesz megfelelően kifeszítve, s még a szögek között is lógni fog. Erre fel természetesen megtörtént, hogy a 80-as években vagy úgy fél éven át nem volt a postán raktáron hagyományos 1x2-es, csak vékony. Szegény hibaelhárító műszerészek - más megoldás nem lévén - szerelés után visszajártak, s egy kissé kintebb húzták a túl mélyre beütött, vagyis rövidzárt okozó szegeket.

   Miközben az egyik vezeték végét a bekötőszerszám jól nyomta bele a modulba, addig a másikat, a balra állót nem sikerült neki. Mint az a vezetékvég gyűrődéséből látható, megpróbálni ugyan megpróbálta, s még el is vágta, a réz ér a villaszárak között azonban már nem maradt bent. Na ezért utáltam én ezt a kötési módot, meg a hozzávaló esetlen szerszámát. Mármint egy ilyen kötéshibát nem biztos, hogy egy sötét lépcsőházban a létra tetején kiszúr az ember, aztán mehet vissza keresgélni, hogy hol a hiba.

   Bár ez szigorúan tilos volt, attól én még a Siemens modulokba történő vezetékbekötéshez egy ilyen kékszínű lengyel csavarhúzót, meg a csípőfogót használtam. Bármelyik csavarhúzó persze nem jó, csak az olyan, aminek nagyon hegyesszögű a vége.

   A Siemens modul további undok tulajdonsága, hogy nemcsak bekötni nehéz bele a vezetéket, de kiszedni is. Persze az eredeti szerszámon (lásd a képen) van hozzá egy ilyen ügyes kis kampó, amit a kézzel is jól megfogható anya oldásával lehet így előreállítani. Ezzel csak az a baj, hogy az anya letekeredése után a kampócska azonnal és menthetetlenül elveszik. Ez annyira így van, hogy a kollégáim közül ez az alkatrész szinte már senkinek sem volt meg. Szerintem nekem is csak azért maradt meg, mert ugye én ezt a szerszámot nem igazán használtam.

   Mármint mikor a szerszám műanyag házából előre kiálló fém rész a nyomás hatására a rugó ellenében egy kissé bentebb csúszik, akkor az előző képen látható ferde résnek ez a tengely támaszt ellent, így mozgatva azt.

   Bár a modulon van középen egy lyuk, melyen keresztül mondjuk egy facsavarral könnyedén rögzíthető, ezt a megoldást azonban a cégnél csak végszükség esetén alkalmaztuk. Mármint olyankor, ha elfogyott a sín. Bár meg mernék rá esküdni, hogy sínből is akad valahol egy a bemutatásához bőven elégséges hosszúságú darab, annak felkutatására azonban már tényleg nem merek vállalkozni. A sín amúgy a puszta facsavarnál annyival jobb, hogy az nem hagyja elfordulni a modult, míg annyival rosszabb, hogy arról a modul csak egy spéci szerszámmal pattintható le. Ez olyankor érdekes, mikor az ilyen modulok méternyi hosszúságú sínekre vannak felfűzve, mondjuk egy utcai nagyelosztóban, s az egyik középsőt kell cserélni.

   Egy darabig ugyan jól elvoltam az érbefogó villák helyükről történő ki-be tologatásával, csak mikor rájöttem, hogy jobb ennek a modulnak - meg persze nekem is - ha inkább egyben marad, már raktam is össze.

   Bár tisztára úgy néz ki, mintha már mindent rendben összeszereltem volna, ez azonban nagyon nem volt így! Mármint az érbekötő szerszám közepén elfordítható kerek részt, amivel a vágóél mozgását lehet ki-be kapcsolgatni, eredetileg tartotta egy rugó, amit ugyan hallottam leesni, meg azonban már csak azért sem találtam, mert olyan gyorsan esett le, hogy nem volt időm megnézni, hogy néz ki. Úgy meg ugye nagyon nehéz megtalálni valamit, ha nem tudom mit keressek. A rugó amúgy egy acélpálcika, ami csak két hét múlva lett meg, s elsőre gombostűnek néztem...