Tegnap este még odatettem a felboncolt hangfal mellé a folpackot, de annyi kraft már nem volt bennem, hogy rá is tekerjem. Na ez az a szokásos "Gézás" hozzáállás, amitől néha hülyét kapok. Mármint magamtól, mikor képes vagyok valamit az utolsó pillanatban félbehagyni, mondván ráér az holnap is.
   Mikor a dolgokhoz való szégyenteljes hozzáállásom eredményét másnap reggel megláttam, azt mondtam magamnak, hogy olyan nincs, hogy ez a délelőtt ne a rendcsinálásról szóljon!

   No nem arról van szó, hogy el kell tennem az asztalról a zoknikat (ez amúgy anyám feladata), hanem arról, hogy mikor a zoknikat az asztalon tegnap este megláttam (mit ne mondjak, anyám sem kapkodja el a dolgokat), akkor sajnos (vagy ki tudja) nemcsak ezt láttam meg.

   Hanem azt is, hogy a zoknikkal összefüggésben (a piros kosárban szoktam őket a fürdőszobából anyámnak összepárosításra kihozni) még mindig nem tűntettem el az átlátszó dobozból a két ócska párnabelsőt, illetve magát a dobozt sem, pedig ez amúgy egy már hónapokkal ezelőtt kitűzött cél volt. Erre az apró műveletre amúgy azért van szükség, mert a piros kosarakért annyira magasra nekem már nagyon kényelmetlen felnyúlni, s nyújtózkodás közben szoktam is magamra csúnyákat mondani.

   Miután a tulajdonképpen céltalan, pontosabban szólva teljesen eredménytelen kószálásra ráuntam (ezt amúgy nagyon sokáig tudom ám csinálni, mégpedig anélkül, hogy akár csak egy kicsit is belefáradnék), először a két párnát tettem ki az előszobába, majd a kupacot a frissen elcsomagolt hangfallal koronáztam meg, mondván majd mindjárt leszaladok velük.

   Csak persze előbb még egyrészt elmosogattam a durván beporosodott dobozt, amit a cserépkályha melege hamarost megszárít, majd gyönyörködtem egy kicsit az immáron kényelmesen elérhető magasságba került piros kosarak látványában. Sej, ha én egyszer azzal a nagy fehér papírdobozzal is leérnék a pincébe, az maga lenne a Kánaán!

   Mikor megnéztem, hogy az ágyam végi rejtekhelyre oda fog-e férni még egy átlátszó doboz, akkor egyrészt szomorúan vettem tudomásul, hogy nem, másrészt a kisebbik átlátszó dobozt azonnal megcseréltem a 220 / 110 voltos trafós dobozzal.
   Hogy utóbbi mégis mit keresett az ágyam végében? Egy kiváló barátom kérte, csak miután a pincéből felhoztam, akkorra menten kiderült, hogy mégsem kell neki. Hogy ez nem ma, és még csak nem is tegnap történt, arra a helyzetre nagyszerűen világít rá a trafós dobozon összegyűlt porréteg vastagsága, mire fel egy nem különösebben alapos porszívózásba is kénytelen voltam belefolyni.

   Ide lesz felhozva a monitor, csak előbb még helyet kell találnom a nyomtatóhoz való papírnak, ami azóta van itt, mióta a múltkor a HP-4L megcserélésre került a szintén lézer Samsung nyomtatóval.

   Egy nagy teljesítményű hanggenerátor, mellette egy PC tápegység, alattuk zacskóban egy külső DVB-T tuner, valamint egy szalagragasztó. Ezek annyira jó helyen vannak itt, mint mondjuk az épp most idetett kötegnyi A4-es papír, amit mikor legközelebb kell, valószínűleg hosszú perceken át nem fogok megtalálni.

   A szemetesvödröt viszont megtaláltam, majd mivel már púpozva volt, úgy tettem ki az előszobába, hogy még csak esélyem se legyen a bejárati ajtó kinyitásakor nem észrevenni. Épp mint ahogy a már szintén elcsomagolt trafós dobozt is odatettem a hangfal mellé, nehogy még újra idefent maradjon. Mivel ezek így együtt egyszerre nem fértek el a kezeimben, már előre láttam, hogy ebből a helyzetből csak két egymást követő le-fel szaladgálással fogok tudni kikeveredni, mire fel hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy nemcsak a monitor jön fel, hanem egy lenti kupac tetejéről a Toshiba lapozós órás rádió is.

   Nyitásképp a vödröt és a trafós dobozt vittem le. Miközben a vödör tartalma egyből a helyére, vagyis a kukába került, addig a trafós dobozzal csak félútig, konkrétan eddig a pincei folyosón található stelázsiig jutottam.

   Miután a kukáktól visszatértem, egy újabb nagyszerű lépéssel a trafós dobozt megcseréltem a Toshiba órás rádióval, ami mellé odakészítettem egy a monitor kipróbálásához szükséges VGA kábelt.
   Hogy a jégkrémes dobozok, az Extrafon vonalpótlók dobozai, meg a Matávőr modem doboza mégis mit keres a folyosón? Sajnos itt még mindig akkora a kupi, hogy ezek számára már csak itt volt hely.

   Épp mint ahogy a monitort és a pezsgőfürdő csövét sem tudtam a folyosóról egyik pincébe sem bevinni. A sárga vödörben található ócska útszóró anyagot pedig kiszórnom nem volt hova, mert a 2022 / 2023-as idényben már megint nem volt az utcánkban hó. Egyszer mondjuk nagyon esett, de mire rámozdultam volna a feladatra, addigra a hó már rég elolvadt. Ez amúgy nem az én lassúságomnak, mint inkább a melegnek volt köszönhető, ami egy valóságos csoda volt! Mármint nem a meleg, hanem az, hogy valamint nem az én hanyag lassúságom okozott.

   Szegény pincei asztal hiába alig látszik ki a rárámolt kacatoktól, attól én még nagyon is látom, hogy a helyzet milyen szépen alakul. Ezt kérlek nekem feltétlenül látnom kell, különben még elmegy a kedvem a rendrakástól! Ez annyira igaz, hogy ehhez most sem volt kedvem, így mind a hangfal, mind a trafós doboz az asztal szélén maradt.

   Hogy mennyi elmaradásom van még, arra kiváló példával szolgál a csavaros polcon elhelyezett, a Hajdu mosógépből kibontott villanymotor, amire épp nagyban készül a plusz csapágy (ami már rajta is van), majd a hosszú tengelyre egy lépcsős ékszíjtárcsa. Az "épp nagyban készül" jelző persze úgy értendő, hogy ezekhez a részegységekhez már több mint egy hete nem nyúltam hozzá, pedig milyen szépen ide lettek készítve...

   Nagyon merem remélni, hogy ez a két tétel viszont semmiféle késlekedést sem fog szenvedni. Ha ezekkel megvagyok, és még az eddig meg sem említett (amúgy de, épp azért került szóba) levélmérleget is alaposan körbefényképeztem, akkor már mozdulhatok is rá arra az iszonyatos mennyiségű elmaradásomra, amit most természetesen nem állok neki felsorolni. Mármint azért nem, mert mikor ezt korábban mint 2018-as, majd 2019-es terv megtettem, akkor annak ha volt is valamicske hatása, de annyi sajnos még mindig nem, hogy a két felsorolásban megemlített tárgyakat mind letudtam volna. Ezt amúgy még az idei, konkrétan a 2023-as évre sem mertem bevállalni.

   Bár tegnap este még nagyon úgy volt, hogy a mai nap délelőttjén a monitorra mozdulok rá, csakhogy időközben felmerült a karácsonyfa elbontásának igénye. Míg a nagy fehér dobozba maga a fa való, addig a mellette szinte nem is látszó barna bőröndbe a díszek. Utóbbiban amúgy eredetileg egy varrógép volt. A szürke műanyag lavór a rekamié peremén pedig csak útban volt előbbiek kiszedésekor a háttérben látható szekrényben. A szögletes lavórban amúgy anyám szokta néhanap kiáztatni a fájós lábait, miközben a tálat valaha a pincében nemhogy betonozáskor használtam, de már eleve ott is találtam. Itt kérem minden hasznosítva van!

   Az égősor idén többször egymás után azt játszotta, hogy kiégett benne egy izzó, de nem, csak valamelyik érintkezési hibás, mely hibát most, hogy mind itt volt előttem, könnyedén elérhetően, természetesen hiába piszkáltam meg mindet, richtig nem sikerült produkálnia.
   Amúgy azért nem szoktak az izzók kiégni, mert az eredeti ki tudja hánnyal ellentétben, apukám 20 izzóból épített égősort. Mármint ezt apukám készítette, s a 14x20 az ugye 280 voltra jön ki, mire fel az izzók bár nem ragyognak annyira, mint teszik azt egy gyári izzósorban, cserébe alulfűtöttek, így nem égnek ki olyan sűrűn. Mióta a párom izzósorát is átalakítottam (mármint egy másikból fűztem bele plusz izzókat), azóta abban sem égnek ki a körték. Én viszont mire minden a helyére került, addigra annyira kiégtem, hogy a monitor szétcincálására már nem maradt semmi erőm.

   Mikor már kezdtem volna magamat büszkének érezni, hogy még az időközben megszáradt átlátszó IKEA dobozt is sikerült a cserépkályha tetejéről ide, vagyis a szekrény mélyére eltűntetnem, akkor menten beugrott, hogy a monitorral egy napon felkerült lapozós órás rádiót korábban még pont ebben szerettem volna elhelyezni.

   Eddig jó, jelentettem ki hangomban a szokásos elbizakodottsággal, majd úgy, de tényleg úgy nem találtam meg a pincéből direkt a próba kedvéért felhozott VGA kábelt, hogy az komolyan felbosszantott.

   Vajon miért írta rá az admin, hogy ne használd? Amennyiben azért, mert valami baja van, szegény monitort már bontom is el apróra. Úgy nagyjából az összes alkatrésze felesleges, kivéve az LCD kijelző mögötti vastag plexit (mára már valószínűleg polikarbonátot), mert abból legalább csinos átlátszó dobozt lehet készíteni, mondjuk valamelyik még mindig bedobozolatlan műszeremnek.
   Itt egy pillanatra megálltam, felvázoltam a lehetőségeket, majd úgy döntöttem, hogy ha nincs baja, még csak pixel hibája se, és még csak a tápegység elkói sem púposak (mindig nagyszerű terveim szerint azokig minimum bejutok), akkor ezt a monitort meghagyom tartaléknak, ami már csak a pince telítettsége okán is sem most, sem később nem igazán tűnt helyes döntésnek.

   Amennyiben a nagyon sötét kép nem valami beállítás miatt van, hanem mondjuk kifeküdt az egyik fénycső, szegény monitort már bontom is szét! Mivel a csekély fényerőt néhány gombnyomással sikerült normális értékűre állítanom, s közben megláttam néhány pacát, gondoltam legalább az előlapot megtakarítom.

   Talán ha egy órát heverhettem, mire legalább úgy nagyjából magamhoz tértem, majd egyből azon kezdtem töprengeni, hogy ha egészen estig fekszem, mely terv nagyon is kedves volt szívemnek, akkor a monitor szétszedéséből lesz-e valami. Mivel az jött ki eredményül, hogy nem, én viszont a monitort már aznap újra a pincében szerettem volna tudni, már pattintottam is le róla a talpát, amit amúgy a képen látható négy pöcök úgy nagyjából egyszerre történő megnyomásával lehet kioldani.

   De persze azt is le lehet szedni, épp csak ki kell tekerni, majd ki is kell húzni a lyukakból a képen látható négy csavart. Mindeközben a fura formájú alkatrész a kép közepén a hálózati és a VGA kábel megvezetésére szolgál.

   Tessék! Na ugye, hogy Pista szomszédnál is van por! Én amúgy az előbb az ágyam végi sarokban ennél sokkal nagyobb porcicákkal találkoztam, pedig ott egészen biztos, hogy nem is oly rég, konkrétan egy hónapon belül porszívóztam.

   A monitor kibontásának mindjárt két trükkje is van. Míg az egyik az, hogy a garanciamatrica alatt is van egy csavar, addig a másik az, hogy bár a beakadó pöckök kiakasztgatása után tisztára úgy érezni, hogy a monitorról az előlapja fog lejönni, mégis a hátlapot kell a többi résztől elhúzni. Mármint azt az erőt kell legyőzni, amivel a monitorban a ragasztócsíkok a tartalomhoz a hátlapot odafogják. Amennyiben valaki mégis az előlapot próbálja a tartalomtól elfeszíteni, akkor idővel valószínűleg (ha elég erősen húzza) el fogja szakítani a képen alul látható zöld panelhez tartó kábelköteget.

   Hogy az elektronikát tartalmazó tepsit a tulajdonképpeni monitorról le tudjuk venni, ahhoz előbb még ki kell húzni a képen látható négy apró csatlakozót, melyek amúgy a háttérvilágítás fénycsöveihez viszik a delejt, majd a lemezeknek legalább az egyik feléről az árnyékoló fóliacsíkokat is le kell fejteni.

   Mármint nemhogy nem poros, de még az elkói sem púposak. Amennyiben összerakás után is üzemel, akkor megúszta, mehet a pince mélyére tartaléknak. Hogy remélhetőleg sosem fogom elővenni? Ebben egyrészt bízok, mert a legutóbbi javítás óta az amúgy szintén ASUS 24 colos társa még nem produkált semmiféle hibajelenséget, másrészt még az elsőnek vásárolt BENQ monitor is itt bujkál a szekrény mélyén tartaléknak. Mármint fent a lakásban.

   Az elektronika visszaszerelése után, de még a hátlap felpattintása előtt, ha csak egy elektromos csatlakoztatás erejéig is (mármint a VGA kábelt nem dugtam be), ellenőriztem a monitor működőképességét. Mivel működik, már álltam is neki a hátlap visszaszerelésének.

   Bár csak mintegy 30 perc erejéig, de azért teszteltem, nehogy az legyen, hogy a monitor akkor adja fel, mikor már bemelegedett. Miután a pixelhibák keresésére ráuntam, újra ágynak estem, ami komolyan veszélyeztette azt a tervemet, mely szerint a monitor még a szétszedésének napján visszakerül a pincébe.

   A monitor mellett látható két kartondarab pedig a minap elbontott HP-4L nyomtató toneréhez tartozott. Mármint a toner dobozából vágtam ki őket. Bár ezeket valami egészen más célra tettem félre, a monitor védelmére is kiválóan megfelelnek.

   Épp csak méretre kellett vágnom az egyiket, s a darabokat már ragaszthattam is rá a monitorra. Ekkor jött az a fejezet, mikor is azon kezdtem el merengeni, hogy a monitort a talpával együtt, vagy anélkül tegyem el.

   Mivel a pincében a polcokon a hely egyre szűkösebb, s mostanában még csak remény sincs rá, hogy ez a helyzet érdemleges mértékben megváltozzon, inkább lepattintottam a talpat, majd leszereltem a képen látható részt is, amiről végül még a kábeltartó fület is leugrasztottam. Utóbbi művelethez előbb persze még ketté kellett vennem a balra látható elemet. No de mit nekem ki-be tekerni három csavart...

   Miután megéreztem, hogy ha a monitort és a talpát külön csomagolom el, akkor ezek ketten talán már sosem fognak találkozni, addig-addig rendezgettem őket, míg csak ilyen szépen össze nem simultak!

   Az mondjuk igaz, hogy a kombinációt csak a folpack tartja össze, csakhogy tapasztalatom szerint a folpack nagyon is jól tart! Már csak nekem kell tartanom magam ahhoz az ígéretemhez, hogy a monitort a pincébe még ma visszaviszem.
   Egy kicsit ugyan rápihentem a feladatra, ezzel adván egy esélyt a monitornak, hogy a mélybe zuhanva összetörje magát, és akkor ugye mégiscsak lenne valami okom az elbontására, de nagyon úgy néz ki, hogy még ha csak a pince mélyén is, de ez a hardver élni akar.

   Mire fel már szaladtam is le vele a pincébe, ahol is a monitort a távkábel mérő műszerpáros mellett helyeztem el. A műszertől balra található, immáron feltöltött rés amúgy akkor keletkezett, mikor a tavalyi évben valami tőlem szokatlanul hatalmas lendülettel vetettem rá magam a direkt bemutatásra összeharácsolt magnóimra. Hogy meddig tartott a lelkesedésem? Számszerűsítve így hirtelen csak annyit tudok mondani, hogy még mindig 13 darab bemutatásra váró magnóm van.

   Még bemutatatlan rádióból viszont a felírt tizenöttel ellentétben már nemhogy tizenhattal, de egyenesen tizenhéttel rendelkezem, ugyanis a pincében ezen felül is találtam egy másikat, ami a már félig tranzisztoros rádió mögé lett bedugva, s ha emlékeim nem csalnak, akkor egy Videoton Aida. Mivel a rádiók vannak többen, már meg is ígértem magamnak (ó, de még hányszor), hogy a piacon ezentúl rádiót már nem, csak magnót vehetek. Épp mint ahogy azt is megígértem, hogy a képen látható rádióra már mindjárt holnap rámozdulok. Persze én, meg az én ígéreteim...