Miután a Satellit fantázianevű magnós autórádiót letudtam, gondoltam ha már ilyen szépen belejöttem, gyorsan letudok a sorból még egy magnót. Már csak azért is, mert ugye a mindent tudó táblázatomban a legtöbb helyet (a más témájú cikkek között üres sorokat) a bemutatásra váró magnóim számára hagytam ki.
   Az egyes számú jelentkezőt (lásd a képen) az ütötte ki, hogy a darabokban történő elhelyezéséhez szükséges hely még mindig (vagy már megint) foglalt. Márpedig a ZK246-os bemutatását biztosan nem úszom meg a félretétele nélkül. Erre amúgy csak annyi okom van, hogy az egyik szíja elérett, amiből valószínűleg venni kell egy újat, vagyis el kell menni a boltba. Ezt amúgy (mármint a szíjhibát) egy korábbi, még hosszú évekkel ezelőtt történt belenézés alkalmával sikerült megállapítanom. Márpedig ha a magnó ha csak a szíjvásárlás erejéig is, de kettőben van, akkor kétszeres helyet foglal el. Az egyik fele természetesen lehetne újra itt.

   Miközben a másikat ide, az asztal pultjára tenném fel, amit még mindig a Philips rádiós magnó foglal el. Ezt mondjuk nem lenne kunszt így dobozostul félretenni, vagy akár egyből lemondva róla, a szétszedését egyetlen délután alatt letudni. De én persze nem...

   A Philips magnó feletti részen mindjárt négy további, természetesen még mindig szétszedetlen magnó lapul. Na jó, a "lapul" az azért egy nagyon erős túlzás volt. Miközben a Philips N4504 kényelmetlenül a legfelső polcon van, s amúgy funkciója pusztán szobadísz, addig az UHER 4000 annyira új, hogy nincs szívem csavarhúzóval böködni. A legnagyobb nyereséggel a BRG MK-29-esek letudása járna, azokból ugyanis mindjárt három is van! Hogy mi tart vissza az elbontásuktól, arra még nem jöttem rá. Azt mondjuk tudom, hogy a SONY TC-U5 deckhez miért nincs kedvem. Egyrészt a megnyúlt s persze már beszerezhetetlen lapos szíja okán át kéne alakítani a mechanikáját, másrészt az elektronikájának valami egészen fura baja van, ami abban nyilvánul meg, hogy nemcsak a felvétele halk (alig vezérli ki a szalagot), hanem a lejátszása is az. Ezt vagy a ferrit fej, vagy az integrált áramkörös erősítő hibája okozza.

   A még boncolatlan magnóktól elfordulva, a hall másik két falán viszont már csak bemutatott magnók vannak. Miközben az AKAI GX630-assal semmi dolgom, épp mint ahogy az UHER variocord 263 is rendben, addig az AKAI 4000 lehet, hogy még ebben az életemben kapni fog egy bal oldali szalagfeszítőt. Utóbbit abból gondolom, hogy az ehhez szükséges alkatrész valahol itt porosodik a polcon.

   Mivel a lakásban található magnók közül egyikhez sem volt kedvem, végül azt találtam ki, hogy visszaviszem a pincébe a már elcsomagolt minap boncoltat, s a lenti magnótömegből választok egyet. Mielőtt elindultam volna, beültem a budira, kezemben a magnó mellett látható rádiótechnika évfolyammal, ami - de csak mert nem vártam tőle - teljesen félrevitte a délutánt.

   Konkrétan arról van szó, hogy mivel a rádióépítős oldalt ha csinálni nem is csinálom, de már nagyon tervezgetem, ami idővel odáig fajult, hogy a számomra érdekes rajzokat egyszer csak elkezdtem az újságokból és a könyvekből kimásolni. Sajnos a rajzok jó ha valami rájuk legalább egy kicsit is jellemző nevű mappába kerültek. Ráadásul három különböző helyre is rakosgattam belőlük, ami idővel oda vezetett, hogy bár már háromszor is nekifutottam, a rajzok között eddig még mindig képtelen voltam rendet vágni, mire fel úgy döntöttem, hogy elkezdem az egészet elölről, mégpedig úgy, hogy a forrást és a dátumot is jelölöm. Ez már csak azért is jó, mert így egyrészt lesz mire hivatkoznom (ami ugye - mint forrásmegjelölés - illik), másrészt egy esetleges igény esetén vissza fogok tudni lapozni az adott rajz mellé ki tudja miért oda nem másolt leíráshoz.
   Hogy ezzel a projekttel aznap meddig jutottam? Mint az sejthető, szinte semeddig sem! Illetve már megint belebuktam. Szerintem ebből az lesz, hogy inkább feladom. Na jó, akkor már fel is adtam, csak ezt valahogy nem valami jó érzés leírni.

   Az Eicon Diva ISDN terminál adapter úgy került képbe, hogy valaki - gyári tápegység hiányában - kíváncsi volt a tápfeszültség igényére, s mivel azt én sem tudtam (sehol sem szerepel rajta, s a leírásokban sem), felhoztam egyet próbálni. Mint az a mérések eredményeként kiderült, váltakozó feszültségből elég neki hat volt, míg ha egyenfeszültségről járatom, akkor minimum kilenc voltot igényel.
   Az adaptert és a már letudott magnót mindjárt átviszem a lomos pincébe, a merevlemezekről leszerelt vaslapokról azonban még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy azok melyik helyszínre valók.

   Az útszóró sós pincébe csak azért tértem be, hogy felmérjem annak lehetőségét, van-e bármi értelme a 2023-as pincei rendrakás negyedik nekifutásának keretében az itteni rumlira is rámozdulnom. Már úgy értem, hogy a rendetlenség aktuális szintjét képes lennék-e mondjuk akár egy egész délután beáldozásával csökkenteni. Bár a feladatot lehetetlennek azért nem nevezném, de, hogy nem lenne egyszerű, az annyira egyértelmű volt, hogy kedvenc szokásomhoz híven (megjegyzem már sokadszorra) legyintettem rá egy nagyot. Mikor az útszóró sós pincébe - amúgy csak száradni - betett Pluto rádiót megláttam, még az előzőnél is nagyobbat legyintettem!
   Ahogy itt álltam, s épp nagyban azon merengtem, hogy itt talán már sosem lesz rend, bamba bámulásom közepette egyszer csak kiszúrtam az átlátszó dobozban sejlő alkatrészeket. A látvány egy pillanatra ugyan megakasztott, mert ugye mégis mit keres az útszóró sós pincében egy átlátszó IKEA dobozban egy hangszóró (no nem mintha a jobbra látható, szürke színű centrifuga alkatrész jelen helyszínen történő állomásoztatása olyan könnyen indokolható lenne), de aztán rájöttem, hogy a dobozban egy kísérleti rádióváz elemei hevernek. Hogy ahhoz meg mégis minek kell egy téglaszínű műanyag cserép? Hát nem épp az imént vázoltam fel, hogy már itt is k*rvára ideje lenne végre rendet csinálnom? A kísérleti rádióváz amúgy ha körmönfontan is, de azért kapcsolódik a kettővel ezelőtti képen látható témához.
   Szóval az úgy volt, hogy míg a rádió építésére alkalmas váz eredetileg kiváló barátom számára készült volna, a témát azonban csak én lihegtem túl, mivel végül nem kellett, gondoltam ha már az elemeket összeválogattam, akkor megépítem magamnak.
   Miközben kiváló barátom szupreg elvű URH sávú vevőben utazik, mert Ő úgy gondolja, hogy a 70-es években a mi elektronikai felkészültségi szintünkön azon az elven lettünk volna képesek egy a középhullámú magnóadapternél jobb minőségű felvételt eredményező rádiót összeraknunk, addig én mindig is az RT újság lapjain látott alacsony KF frekvenciájú vevőben gondolkodtam, épp csak még sosem építettem meg. Talán majd most. Illetve nem most, mert most ugye még mindig nem végeztem az anyagok szétválogatása című projektemmel, ami nálam már hosszú évek óta a korrekt barkácsolás előfeltétele. Mert ugye ha találok valamit az adott projekthez, az azonban az általam elérhető lehetőségek közül nem a legjobb, az ugye mégis milyen dolog már? Mostanában? Mostanában sajnos megszokott.
   Mint ahogy azt le sem tagadhatnám (s amúgy nem is szoktam), ha arról van szó, hogy meg kell magyaráznom, hogy valamit miért nem csinálok meg, nos abban a témakörben már meglehetősen profi vagyok.

   Miközben a vasdarabokat egyszerűen csak be kellene tennem a nagyobb méretű sarokvasakat tartalmazó dobozba, a zöld csavarhúzó élét meg kellene igazítanom. A piros mackó pedig - mivel piaci beszerzés, illetve koszos - mosásra vár.
   Ezen a ponton azért akadtam el, mert nemcsak a mackót kellene kimosnom, hanem a minap a másik pincében talált, már évtizedek óta egy hatalmas szürke zsák mélyén rejtőző, kék színű kertésznadrágot is, amihez természetesen ha már mosok, akkor össze kellene rántanom egy helyre az összes koszos kesztyűmet is, azokból ugyanis kedvenc szokásomhoz híven van rakva mindenhova, és még a szürke munkásruhámat is hozzájuk kellene csapnom. Mivel holnap takarítós nap van, ahhoz meg ugye kell a munkásruha, már meg is lett indokolva a nagymosás újabb néhány nappal történő elhalasztása.

   Miközben a nápolyis vödörben egy a piacon vásárolt roncs felsőmarót rejtegetek (természetesen nem különösebben eredményesen), amit alatta látunk, az már az áttételes eszterga kezdeménye. Ezt a helyszínt amúgy csak azért tekintettem meg, hátha kedvem támad valamelyik építési projektem hirtelen felindulásból történő befejezéséhez. Mármint a felsőmarót is szándékomban áll át, illetve beépíteni. Aztán hever itt még kézközelben - természetesen szintén félbehagyva - csíptetős géplámpa, porelfújó fűrészgépre, asztali körfűrész, vonalzóelhelyezős projekt, meg mondjuk a csiszolómalom 1.0 is, ami már majdnem kész, épp csak egy nyáklap elkészítése, meg persze a már korábban legyártott alkatrészek összeállítása van hátra.

   Amennyiben az áttételes esztergát nem ez a kerek Hajdu mosógépből kiszerelt villanymotor fogja hajtani, akkor az ipari villanymotor. Már ha képes leszek magamat rávenni a ki tudja miért félbehagyott munka folytatására. Ezt úgy kell érteni, hogy a 2022-ről 2023-ra áthúzódó télen valami hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magamat a pincei barkácsolásokba, aminek az lett a nem várt eredménye, hogy mikor már alig volt hátra valami, vagyis már épp nagyban kezdtek összeállni a dolgok, akkor egyszer csak hirtelen kifulladtam.
   Ahogy itt álltam, s épp nagyban bámultam a motort, egyszer csak kiszúrtam a jobbra látható partvist. Bár a lépcsőházat nem azzal szoktam feltakarítani, attól még holnap takarítós nap van, mire fel a másikat gyorsan kitettem a lépcsőházba. Mármint ha most azonnal felviszem, akkor holnap majd jól nem kell érte lejönnöm.

   Mikor az ember a kollégáival (vagy a barátaival, szomszédjaival) egy történetet már ki tudja hányadszorra megoszt, valamint közben persze meg is öregszik, idővel már nem fogja tudni, hogy melyik történet az övé, s melyiket mesélte valaki más. Én az alábbi történettel vagyok így, ami persze azért is lehet, mert nemcsak velem esett meg, hanem mással is. Egy ügyfélhez betérve, a lakásban szétdobált tárgyak látványa visszatarthatatlanul hozta fel a kérdést:
- Ó te szent ég! Betörtek? (mire az ügyfél)
- Nem. Miből gondolja?
   Íme a lomos pince jelenlegi állapota, amit úgy kell nézni, hogy a cikkek megjelenési sorrendjét tekintve ez majd csak úgy két év múlva lesz. Mármint jelenleg a korábban a magnók számára kihagyott rések feltöltése folyik. A valós időben pedig egy minden helyszínt érintő rendcsinálás, melynek eredménye (ne szóljál be, ez már igenis az) egyre jobban látszik.
   Na jó, elismerem, az eredményt magam is csak a lelki szemeimmel látom, és még azokkal is csak azért, mert ha nem képzelnék magam elé valami pozitívumot, akkor a rendcsinálást végképp nem lenne lelkierőm folyatni.

   Ez pedig a kettővel lentebbi polc tartalma. Mint az teljesen egyértelmű, abszolút téves volt az a korábbi feltételezésem, hogy mára már alig maradt egy tucatnyi boncolatlan magnóm.
   Itt aztán menten felvetődött bennem egy újabb nagyszerű terv, melynek keretében ahogy van, mindkét polc tartalmát átraknám az asztalra, majd napról napra, készülékről készülékre haladva, zsinórban letudnám az egész készletet.

   A felvázolt amúgy nagyszerű tervet végül az torpedózta meg (természetesen az általános lustaságomon felül), hogy ha a rengeteg magnós autórádiót mind átettem volna az asztalra, azzal megakasztottam volna a háttérben folyó pincei rendrakási hullámot. Ez pedig a jelen pillanatban - ha már feltámadt bennem valamitől némi lelkesedés - erősen ellenjavalt. Ettől persze még lehet, hogy idővel ezt a tervemet is megvalósítom. Mint az a kék tepsi melletti doboz látványából sejthető, a lehozott példány helyett egy másik készülék kiválasztása időközben már meg is történt.

   Ez  kép már megint csak azért készült, hogy legyen mi alapján elneveznem a cikket. Mint az a gombok látványából kiderül, ez a készülék a minap bemutatottnál annyival egyszerűbb, hogy csak egy darab hangszínszabályzó gombja van, cserébe a magnó mechanikája nemcsak előre, de visszafelé is tudja pörgetni a kazettában megbújó szalagot. A hangolás jelen esetben is forgatógombos, a kijelzés pedig frekvenciamérős, csak a számok nem zöldek, hanem pirosak, valamint jóval nagyobbak. Igazándiból csak a számkijelzőt valaha eltakaró, átlátszó műanyag lapocska hiányzik. Ami még szintén hiányzik, az a készülék típusszáma. Mármint egyáltalán nincs neki olyanja, ami az álmoskönyvek szerint nem jelent semmi jót.

   Hogy valaha legalább kipróbáltam, azt kiválóan jelzik a hátlapi csatlakozóba ellenpár hiányában dugdosott forrasztóón darabkák. Ez persze így egy nagyon veszélyes állapot, de ha letekerem a labortáp áramkorlátját, akkor a végfok IC túlterhelés hiányában nem fog tudni kiégni.

   A koszos dobozon keresztben átvonul egy fehér csík szigszalag, amire a doboz összetartásához van szükség. Mármint a dobozt eredetileg összetartó csavarok mindegyike hiányzik. Ezt sem nevezném jó előjelnek. Mármint mégis milyen állagú lehet a készülék belseje, ha szegénykémet valaha még arra sem méltattam, hogy legalább két kósza csavart beletekerjek.

   Természetesen már megint hiába reménykedtem benne, hogy a magnót még aznap szétszedem. Amúgy csak azért nem mozdultam rá azonnal, mert aznapra valami egészen más, konkrétan biciklivel történő messzire elmenős vásárlás volt beütemezve. Egyrészt már nagyon kellett a fényképezőgéphez egy új SD kártya, mert a régi érintkezői a rengeteg ki-be rakosgatástól elkoptak, másrészt a csarnokba is szerettem volna elugrani jóféle lángolt kolbászért.

   Miközben a balkon ajtaján kinézve meglepően szép idő volt, addig ebédkor a konyha ablakából kibámulva nagyon úgy nézett ki, hogy mindjárt leszakad az ég. Az ebéd utáni kajakómában persze már lazán "belezavarodtam", hogy akkor most el akarok-e indulni, vagy sem. Ezt az útközben készült képet nézve egyértelmű, hogy végül elindultam.
   A kép amúgy nemcsak azért kapta a "belezavarodtam" nevet (én mondjuk a fekete felhőket látva nem nevettem), mert miközben a várható felhőszakadás miatt nem akartam elindulni, ezt mégiscsak megtettem, hanem azért is, mert az útvonalba is "belezavarodtam", de rendesen. Mármint miközben korábban már többször is sikerült az M3-as bevezetője alatt átfutó vasúti síneken az állatkert bővítése miatti lezárás ellenére mégiscsak átkelnem, ez a mostani alkalommal annyira nem akart összejönni, hogy a honnan hova megyek át kérdéskörbe zsinórban háromszor is "belezavarodtam", pedig amúgy csak nagyon ritkán, szinte sosem tévedek el.
   Miközben az SD kártyát az Alzában vettem, kolbászért végül nem karikáztam át keresztben a városon. Mármint nem a Tolbuhin körúti nagycsarnokba mentem, hanem a sokkal közelebb lévő Lehel téribe, ahol is mindjárt kétféle, a Bosnyák téri piacon árultaknál sokkalta finomabb lángolt kolbászt kaptam.

   Ez a kép már az ellenkező irányból történő hazajövetelem közben készült (mert ugye a boltba bevásárolni is el kellett mennem), mikor is lélekben annyira erősnek bizonyultam, hogy az útszéli zöldbe hajított ventilátort nem hoztam el.

   Épp mint ahogy ezeket a laminált padlócsíkokat sem. Ezeket amúgy nem azért nem hordtam be az útszóró sós pince mélyére, mert messze voltak (még száz métert sem kellett volna velük sétálnom), hanem mert ugye épp az imént tekintettem meg, hogy a fadarabjaim tekintetében (megjegyzem is) micsoda eszement rendetlenség uralkodik.

   Másnap korán reggel, mielőtt a PC-t bekapcsoltam volna, vagyis még éppen idejében rájöttem, hogy mit tervezgetek már hosszú napok óta. Konkrétan azt, hogy mielőtt a gépet bekapcsolnám, vagy este, miután már kikapcsoltam, egy alkalmas méretű porecsettel durván rámenjek a billentyűzetre ülepedett porra. Mármint ezt a takarítást a PC bekapcsolt állapotában nem jó megtenni. Ez már csak azért is biztos, mert egyszer ahogy van, ezzel a művelettel az egész gépet merevre fagyasztottam.

   Ha meg már amúgy is elől volt a porecset, meg persze a fényképezőgépről is lent volt a porvédő kupak, csak rákérdeztem már, hogy nem poros-e. Ahhoz képest, hogy a kupak csak a fényképezések idejére kerül le a gépről, valami szörnyű mennyiségű por volt benne! Miután a fényképezőgéppel kapcsolatban is ugyanezt sikerült megállapítanom, azt is alaposan megporecseteltem. (na tessék, már megint egy olyan szó, amit még nem írt le senki)

   Mivel a fürdőszobában épp nagyban járt a gép (de még nem a munkásruhákat mosta), gondoltam az öblítővízzel - ha már egyszer az a neve - majd jól leöblítem a Flóraszept által a fürdőkádról és a csapról feloldott vízkövet és szappanmaradékot. Ehhez képest csak annyit sikerült elérnem, hogy a fürdőben nagyon büdös lett. Mondjuk a múltkor vásárolt nevesincs vízkőoldó sem volt valami jó szagú, cserébe az legalább rendesen dolgozott. Amúgy végül a Flóraszept is, csak utána kellett mennem szivaccsal, mert a puszta folyóvíz a feloldott dolgokat nem hozta le.
   Egy a témával kapcsolatos apró érdekesség, hogy mivel a Flóraszeptes palackot használat után a kád széléről nem tettem el, anyám másnap reggel rákérdezett, hogy tusfürdő-e (szemüveg nélkül is látta rajta a "fürdő" feliratot), mert akkor kipróbálja, mire fel a palackot menten eltettem, mielőtt még édesanyám fel találna benne oldódni.

   Mikor megláttam, hogy anyám a téli nyári holmik megcserélése okán elszedte a PC cuccokat rejtő szekrény elől az asztalt, menten rámozdultam a minap elől felejtett apróságok elrakása című feladatomra.

   Miután az apró tápkábelt és a processzort eltettem, s már épp kezdtem volna némi elégedettséget érezni, hogy lám, már ezzel a szörnyen hatalmas feladattal is megvagyok, a kép szerkesztése közben menten megláttam az elől felejtett RAM modult. Mikor a mögötte megbúvó zöld dobozt is kiszúrtam, ami természetesen szintén valami PC cucc, de anyám ekkor az asztalt a helyére már rég visszatette, akkor menten megéreztem, hogy ez már megint nem az én napom...

   Mivel a porecset a minap elől maradt, gondoltam ha már kézközelben van (no nem mintha a fiókban annyira messze lenne), letakarítom vele a magnó előlapját. Ha meg már nekiálltam, lehúztam róla az alsó és felső fedőlemezt tartó szigszalagot is. (lásd azokat jobbra összegyűrve) Amit az ecset és a csavarhúzó között látunk, annak előkerülési helyéről viszont nem tudok számot adni.

   Mármint egy ekkora porcica így hirtelen el nem tudom képzelni, hogy mégis honnan kerülhetett elő. No nem mintha nem láttam volna itt a hallban már ennél jóval nagyobbakat is, csak azok általában valamelyik sarokban, vagy a heverőm alatt laknak, s nem teremnek ott csak úgy hopp az asztalon.

   A szigszalag a matrica felét álnokul megsemmisítette. Mivel ez szegénykém minden irányból ferde, és nemcsak a körbevágása, de még a nyomata is, valahogy nem tudtam sajnálni.

   A dobozba végre belenézve, a tartalma elsőre teljesen épnek tűnik, ami nálam már csak azért is ritkaság, mert ami olyan volt, azokat a készülékeket első körben a barátaimra sóztam rá (valójában visszakapták, amit egy svájci bontóból hoztak, s ki tudtam pofozni), majd a maradékból összerakottakkal a kollégáim céges autóit tupíroztam fel. Szóval ami nálam maradt, az vagy már nagyon beteges, vagy ha nem, akkor azt már később vettem a piacon.

   Ez így egy komplett sztereó rádió, végfokkal együtt, plusz a magnófejhez való előerősítő. Ha nekem ilyesmi panelem a 70-es években lett volna, mit össze nem tudtam volna belőle barkácsolni... No nem mintha nem lettek volna akkoriban mindenféle érdekes szörnyszülöttjeim...

   Miközben a balra látható motor belső paneles fordulatszám-szabályzós, addig a jobbra látható végfok IC TDA2004-es. A lent középen látható R304-es pozíciójú ellenállás pedig már egy kissé elégett.

   A készüléken nem látszik semmiféle széttúrásra utaló nyom. Ami balra lentről hiányzik (lásd az üres csavarhelyeket), az csak egy másik változat lehetősége, mikor is oda volt felcsavarozva a variométeres hangolóegység.

   Ez ugyan nem egy komoly készülék, de attól még kivehető. Mármint valaha volt hozzá egy fiók, amit az autóba kellett beépíteni, s a magnó abba volt betolható. Ebben az volt az okosság, hogy estére ki lehetett húzni, be lehetett dugni az ülés alá, vagy haza lehetett vinni, és akkor nem törték fel érte az autót. No nem mintha ez a produktum akkora érték lenne, csak ezt ugye a kíváncsi tolvaj az autó oldalablakán keresztül benézve nem igazán tudta megállapítani.

   Ahogy azt már csak szoktam, a készüléket rákötöttem apukám labortápjára, meg persze egy próbahangszórót is rácsíptettem a megfelelő pontokra, majd a "hogy mi van" kérdést feltéve, alaposan rácsodálkoztam a kijelző mutatta számokra. Jelen esetben nem azért, mert a doboz elé az asztalra rakott fényképezőgépnek még csak esze ágában sem állt eltalálnia a fókuszt, hanem azért, mert épp nagyban be volt nyomva az FM gomb. Ilyet meg ugye még akkor sem mutathat a kijelző, ha a hullámváltó épp hosszúhullámú állásban van, az ugyanis 150-től 270 kHz-ig tart.

   Miközben a nekem készleten eddig még sosem lévő lila tekercselőhuzalokat, pontosabban szólva a belőlük készült tekercseket bámultam, idővel rájöttem, hogy bár van körülöttük némi viasz, de magukon a tekercseken már nincs. Vagyis ennek a rádiónak az URH része valamiért át lett hangolva, mégpedig a CCIR sáv feletti részre.

   Az oszcillátor tekercsének széthúzásával, valamint a forgókondenzátor trimmerével egészen 152 MHz-ig sikerült felhangolnom. Még vett is a rádió valami zajokat. Mikor a tekercseket összenyomtam, akkor tudtam venni a CCIR sáv felső végét. Az AM vétellel viszont vagy gond van, vagy egyszerűen csak gagyi a rádió, a Kossuth adó ugyanis nemcsak a helyén jön, hanem még hosszúhullámon is, ami egy szuperheterodin rendszerű rádiótól ritka egy trehány viselkedés.

   Az összevissza álló krokodilcsipeszek annak emlékét hozták elő, mikor a barátaim mindenféle egzotikus csatlakozójú autórádiókkal állítottak be, mondván ugyan vessek már rájuk egy gyógypillantást, én meg persze a hátlapi csatlakozót belülről nézve találgathattam, hogy mit hova kell kötnöm.

   Mikor a polcról egy teljesen üresnek tűnő papírlapot a feliratok elkészítéséhez lerántottam, meglepve tapasztaltam, hogy az még véletlenül sem üres. Bár kellett hozzá néhány perc, de végül beugrott, hogy a lista azért készült, hogy a nagyon sok beszúratlan linket tartalmazó cikkek számát, pontosabban szólva a hiányzó linkek számát lecsökkentsem. Amire viszont nem jöttem rá, az a magnó fedelén található lyuk értelme. Mármint ahhoz akár ide, akár a másik oldalra teszem, belülről nem csatlakozik semmi. Az persze lehet, hogy a fedél nem ehhez a dobozhoz tartozik.

   Annyira rendes vagyok ezekkel a feliratokkal, hogy merő egy szégyen, hogy eddig nem így csináltam! Az persze lehet, hogy a tájékoztató cetlizésre már volt néhány példa, az viszont biztos, hogy a számuk a későbbi hasznosításra félretett készülékek mennyiségéhez képest mondhatni elenyésző.

   Úgy kb. egy perce lehetett, hogy megígértem magamnak, hogy ha holnap valami (mármint valami megtörténik), akkor a Philips rádiós magnót tutira szétkapom, épp csak elfelejtettem, hogy ehhez mégis minek kellene történnie. No nem mintha nem lennék képes a rombolásra valami értelmes, vagy akár teljesen értelmetlen okot kitalálni...