SANYO M2502U kazettás magnó
(elemeire bontom)

Ma ezt a magnót fogom elbontani. Rendben. Tudom. Értem. Nem "jó ízű" magnós
cikk, mikor a bemutatott alany apró darabkákban végzi a vegyes alkatrészes
dobozomban. Márpedig most akkor is ez lesz, ugyanis ezt dobta a gép.

Mondjuk nem a gép dobta, hiszen nincs itthon magnódobáló gépem, bár
a felhalmozott készletet elnézve, igencsak lenne mivel betáraznom.
Ma úgy alakult, hogy még ahhoz is lusta voltam, hogy szokásom
szerint körbefotózzam a szobát, majd felsoroljam a szétszedetlen
tárgyakat. Ahogy ültem az asztalomnál, s csak egy egészen kicsit
megbillentettem a fejem hátra, egyből bekerült a látóterembe egy
UHER 4000, AEG 300, a ferde tetejű SANYO, és a Philips N 4504
Mikor egy kicsit oldalra döntöttem a fejem, ott hever a SONY TC-U5,
a BRG MK-21, meg persze az MK-25-ös is. Mikor hagytam egy kicsit még
hátrébb csuklani a fejem (mert ugye nehéz, és épp nem volt kedvem erőlködni
a megtartásával), előtűnt egy újabb UHER, de az már kazettás. A felsorolt masinák
valamilyen szempontból mind nagyon érdekes gépek. Persze mind más és más
szempontból érdekes. Ami viszont közös bennük, hogy még egyiküket sem
mutattam be. Mivel épp nyitva volt az előszoba ajtaja, ezért pont kiláttam
a Terta 811-re. Szóval csak ültem a rengeteg kincs között, és ahogy szoktam,
unottan fanyalogtam. Hogy miért írtam le mindezt? Mert még valamikor hajnalban,
a korai ébredés okozta félálomban úgy döntöttem, hogy márpedig ma egészen
biztosan magnót fogok boncolni. Aztán csak ülök itt a rengeteg magnó
között és sóhajtozok, hogy ez se teszik, meg hogy annak a története
is milyen bonyolult. Vettem egy mély lélegzetet (még mindig jobb,
mintha egy újabb magnót vettem volna), s mivel a látható magnók
egyike sem nyerte meg tetszésemet, belekukkantottam
a szobai szekrénysor egyik felső rejtekébe.

Erre a magnóra ugyan emlékeztem (bár szerintem egyidős lehet magával a Réka
szekrénysorral), csak nem mertem volna rá megesküdni, hogy megvan-e még,
vagy már valamikor korábban elbontottam. Amúgy ezt a magnót Apukám
hozta valahonnan. No nem alkatrésznek szánta, hanem használható
magnónak. Miután vetettem néhány lesújtó pillantást a magnó
belsejébe, sajnos az jött ki eredménynek, hogy annyira széjjel
van benne a mechanika, hogy nincs értelme kipofozni. A magnó
sorsáról hozott negatív döntésben valószínűleg az is erősen szerepet
játszott, hogy éppen akkoriban ismerkedtem meg az UNITRA M 531-es
magnó mechanikájával. Miután az UNITRA mechanikájával folytatott harcom
hatására levontam azt a következtetést, megjegyzem igen helyesen, miszerint
ha valami már újkorában eleve szar volt, akkor az szar marad később is, és
hiába pofozom, mert legfeljebb csak szétkenődik, ezért ebbe a roncsba
már bele sem álltam! Amúgy kár érte, mert mikor épp nincs teljesen
szétkopva, illetve elbarmolva, akkor ez egy mondhatni "jobbféle"
kazettás magnó. Szóval ez nem olyan kis bóvli, mint mondjuk a
Philips N2202, vagy a tényleg nagyon ócska München. Ugyan
ez még nem sztereó, meg persze nincs is annyira hangos, mint
amennyire az orsós társai voltak, de egy átlagos zenehallgatásra
szolgáló rendszerben ki lehet vele váltani mondjuk a ZK140-et, vagy
a Tesla B4-et, ha éppen kazettás hordozóra akarunk váltani. Valahol itt tartottam
a gondolatmenetben, mikor is eszembe jutott, hogy mit álmodtam meg mára.
Persze nem reggel, mert akkor ezt (vagy valamelyik másik magnót),
hanem még valamikor tegnap este, közvetlenül lefekvés után.

Egy próbafelvételt szerettem volna készíteni mikrofonnal, de nem közvetlenül
belebeszélve. Ez elsőre nem látszott bonyolult műveletnek, hiszen bőven van
itthon mikrofonom. Azt persze akár mondanom sem kell, hogy az egyetlen
olyan mikrofon, amihez a karácsonyfa elbontása nélkül hozzáfértem, és
jack dugó volt a végén, az egy electret betétes (elem kell bele) típus.
A képen a szerző elemgyűjteményét látjuk. Egyrészt felmerül ugye
a kérdés (bennem is szokott amúgy, csak valahol mélyen belül,
ezért elnyomom), hogy mégis mi a francnak gyűjtök használt
elemeket? Másrészt miért úgy vannak tárolva, hogy mikor
odanyúlok valamelyikért, a fele tuti kizúdul a dobozból!
Gondoltam - mielőtt még úgy igazából nekiugranék
a magnóboncolásnak - túrok egy működő
ceruzaelemet a mikrofonba.

Ahogy egyre mélyebbre túrtam, egyre több és több elem került elő. Ráadásul nem
csak elemeket találtam, hanem még egy 9 voltos akkumulátort is. Aztán előkerült
a képen látható akkuhoz még kettő. Mindeközben a laposelemekben megmaradt
energia szintje konkrétan zérus. Mivel eddig valami egészen érthetetlen okból
kifolyólag nem dobtam ki őket - ami nem tudom mi lehet - ezért most se.

A rengeteg góliát elem még jórészt a Riga 103-as rádióból származik.
A 9 voltos elempapucsos szörnyűség pedig a Benefon telefonból.
Természetesen egyik sem tolható be a bal szélen
látható kettévett mikrofonba.

Ilyen formájú gombakkumulátor a szovjet Cosmos kisrádióban volt.
No ezek aztán már tényleg feleslegesek...

Mivel nekem egy AA elemre lenne szükségem, ezért ezek mind AAA méretűek.
Mivel már nem igazán maradt bennük energia, vagy legalábbis a zömük már
biztosan kimerült, ezért körmérkőzést játszattam velük a dobozban való
bentmaradásért. Aki nem volt képes megmozdítani a multiméterem
kijelzőjén a szegmenseket, az kiesett és ment az elemgyűjtőbe.

Ha már úgyis itt voltak, természetesen az összes többi elemet is lemértem.
A gyengének bizonyultakat mind kiselejteztem, hogy végre normálisan
elférjenek a tárolásukra szolgáló Tanért hasábban. Hát persze...

Miután a mikrofonos kísérlet nem hozott megfelelő eredményt, ugyan hangomban
némi ijedséggel, de fennhangon meghatároztam a követendő irányt. Ha legközelebb
sem a Terta 811-et szedem szét, illetve most már ott tartok, hogy rakom össze, akkor
addig fogok turkálni a szekrényben, vagy a pincében a polcokon, míg csak rá nem
akadok egy kipofozható állagú kazettás magnóra, vagy akár rádiós magnóra,
amiben van beépített mikrofon. Mert ugye ennyi magnóval megáldva,
mekkora szégyen már, hogy elakadok egy teljesen hétköznapi
mikrofonos felvételnél? Mondjuk a képen látható AKAI GX 630-as
rendben működik. Csakhogy ebben nincs felvételi szintszabályzó elektronika.
Az AKAI 4000DS-ben sincs. Az UHER Variocord 263-ban sincs. Mondjuk az orsós
magnókban általában nincs automatikus szintszabályzó, bár azért akadnak kivételek.
Például a Tesla B444-ben van. Illetve már csak volt, merthogy természetesen azt
a panelt szereltem ki belőle elsőnek. A helyére került a monitorerősítő
elektronikája. Vagy ott van mondjuk az UHER 4000,
ami ugye eleve egy riportermagnó.

Amúgy tényleg ott van, és még működik is. Ráadásul van benne felvételi automata.
Persze ez nem akkor jutott eszembe, mikor kellett volna, hanem csak így utólag.

Időnként meglepő magasságokba szárnyal a szerző hálózati kábel, valamint ezzel
párhuzamosan a dugasztáp gyűjteménye is. Aztán mikor berágok, egyszerűen
lenullázom a készletet. Most például nulla mennyiségű dugasztáp található
a polcon. Tiszta szerencse, hogy legalább egy hálózati kábelt hagytam.

A PLAY gombnak sajnos esze ágában sincs lent maradnia, miközben
a gyorspörgetés gombokra is épp csak reagál valamit a mechanika.
Ellenben az erősítő rész valószínűleg működik, mert a potméter
gombját tologatva távoli sercegés hallatszik a hangszóróból.

Most erre mit mondjak? Szép, szép, de ezzel akarták helyettesíteni a táskamagnókat?
Mondjuk szólni szól, bár a hangminősége egyértelműen nem éri el egy ZK140-es
szintjét, pedig az azért valahol eléggé az alja volt a magnóknak. No de mire
számíthat az ember egy ekkorka műanyagdobozban elhelyezett kisméretű
hangszórótól? Amit ráadásul egy aprócska végfok hajt. Lássuk be, hogy sok
jóra nem. Mondjuk a Tesla B4-ben sincs ennél nagyobb hasznos membránfelülete
a hangszórónak, azonban ott úgy beletolnak 4 wattot, hogy majd szétesik tőle
a magnó doboza! Persze mindez csak fanyalgás a szerző részéről a kazettás
szalagtechnika irányába, bár meg kell hagyni, hogy azért van némi alapja.

Szerintem ezek itt az én betűim. Szóval régen nem adtam ám fel olyan könnyen
a dolgokat, mint ahogy azt manapság teszem. Például az előbb is említett Tesla B4
magnóból az első hozzám került példány ennél sokkal romosabb, illetve hiányosabb
volt, mégis kipofoztam. Na ja! A kényszer meg a vágyakozás nagyon tudja hajtani
az embert. A "műsz" a kivezérlésjelző műszerre jutó jelszintet szabályozza
a "kim" a kimeneti jelszintet, míg az "el" az előmágnesezés szintjét.
Hogy volt-e valami baja az elektronikának, amit rendbetettem?
Vagy csak feltérképeztem? Erre sajnos már nem emlékszem.

Ez speciel nem én voltam. Vajon mit vétett ez a szerencsétlen csatlakozó, hogy így
körbe lett ragasztózva? Miután alaposan szemügyrevettem, arra a következtetésre
jutottam, hogy valószínűleg letörtek róla a tartópöckök, minek következtében
a hálózati zsinór kihúzásakor jött vele maga az aljzat is. Akkor is csúnya!

Vetettem egy pillantást a mechanikára, de mivel nem találtam meg azt a részletet,
melynek lent kéne tartania a lejátszás gombot, ezért fel is adtam a vele való
további bíbelődést. Elképzeltem magam amint kipofozom a mechanikát.
Visszaragasztgatom, illetve tényszerűen pótolom a mindenhonnan letört
dobozrészleteket. Aztán elhárítom az időközben felmerült, kezdetben
a fene sem gondolta volna, hogy még az is rossz típusú hibákat.
Sajnálom, de ez már annyira a science fiction műfaja...

Ellenben támadt egy egészen jópofa ötletem! Mondjuk nem most, hanem még
valamikor ezer évvel ezelőtt, de ettől függetlenül szép dolog, hogy mind a mai
napig nem felejtettem el. Ellenben az már nem olyan szép, hogy eddig még
sohasem viteleztem ki! Pedig gondolatban már hányszor nekifutottam...
Arról lenne szó, hogy összepárosítom egy modernebb kazettás magnó
elektronikáját, egy ősi orsós magnó mechanikájával. Vagyis valami
olyasmit álmodtam meg, hogy kiszedem innen ezt a panelt, aztán
beteszem a csöves erősítő helyére, mondjuk egy Terta 922-es
magnóba. Ez egy annyira értelmetlen, és annyira oka fogyott
project, hogy egyszer még megérjük, hogy megvalósítom. Persze
tudom én ezt (természetesen eddig még csak gondolatban) akár sztereó
magnóval is, csak az ugye valamivel bonyolultabb. Már eleve azért is,
mert ahhoz egy működő kazettás deck elektronikája kellene.
Mondjuk van egy Technics RS-TR232 a pincében...

Én már látom is, amint egy újabb példánnyal
szaporodik a hálózati trafógyűjteményem.

Na ilyet is ritkán látni! Ez ugyanis egy extra szűz teleptartó.
Ez annyira tiszta, hogy ebben még sosem folyt ki elem!

A motor kivezetésein annyi a forrasztási nyom, hogyha eddig meg akartam volna
javítani ezt a magnót (mondjuk nem), már csak magában ez is eltántorítana.
Mert ugye mégis mi lehetett ezzel a motorral akkora nyűg, hogy ki kellett
innen barkácsolni? Ráadásul a nyomok alapján meglehetősen sokszor!

Ezt a kapcsolót a teleptartó mélyén lehet elérni.
Hogy mi van?

Mivel a nyomok, akarom mondani a kapcsolótól a vezetékek a hálózati trafóba
vezettek, ezért a rejtély megoldása a hálózati feszültségválasztó kapcsoló.
Ellenben az a rejtély még továbbra is megoldásra vár, hogy mégis mi
a csuda történhetett a doboz szélével? Mert az a hullámosság ugye,
háttérben a telefonommal, az azért eléggé látványos. Mivel magán
a trafón nincs olvadásnyom, ezért egészen biztosan nem ő okozta.

Ugyan már egészen biztosan tudtam, miszerint szegénykém nem éli túl a mai napot,
ettől még újra nekifutottam a mechanikának. Mivel így, hogy már ki van szerelve
a magnó dobozából, így már sokkal jobban átlátható a mechanika, ráadásul így
már viszonylag szabadon forgatható is, ezért azt gondoltam, hátha rájövök
a hiba okára. De persze nem... Mondjuk az megeshet, hogy valahol
egészen mélyen belül van aminek össze kéne akadnia,
vagy akár az is, hogy már rég hiányzik.

Most meg nem mondom, hogy melyik magnóban, de egészen biztos vagyok benne,
hogy már láttam ilyen rozsdafoltokat. Mivel minden más alkatrész rozsdamentes
(és még csak nem is koszos), ezért ez valami gyári felületkezelési hiba lehet.

A kombináltfej ki lett cserélve arra, amit egyáltalán kapni lehetett a boltban.
Nekem is van egy marék BRG fejem, bár nekem már a MÉH telepről.
Ha már úgyis itt jártam, megtekintettem, hátha csak az automata
szalagvég kapcsoló érzékelője szórakozik. De persze nem...

A BRG magnófejeken emlékeim szerint meglehetősen masszív volt a felirat.
Vajon mivel sikerült lesikálni a fémről a betűket? Mert ugye egy SANYO
magnót kiadni a szervizből, BRG felirattal a kombináltfején... Szóval
ez azért nehezen fogadtatható el a kuncsafttal, mint korrekt javítás.

A befőttes gumi még számlálószíjnak se jó, de mindegy...

Ez a példány nem csak úgy egyszerűen elszakadt, hanem a szekrényben
eltöltött évtizedek alatt meg is merevedett. Mondjuk még
mindig jobb így, mintha szétkenődött volna.

Mikor ilyesmit látok (bontásra váró elektronika), mindig az jut eszembe, hogy
mennyivel jobban örültem volna egy ilyennek gyermekkoromban, mint most.
Mondjuk szó se róla, most is szeretek alkatrészeket bontani a panelekből,
csak ugye kiskoromban még legalább csináltam is belőlük valamit.
Hogyhogy mit? Például egy ilyen jelgenerátort.

Egészen biztos vagyok benne, hogy mikor meg akartam mutatni, miszerint
a kapcsolós tuchel két darabból van, úgymint kapcsolóból és egy tőle
teljesen különálló tuchel aljzatból, akkor egészen biztosan
nem ebből a szögből készült fotóra gondoltam.

A magnó műszerfala kifejezetten szép. Mégpedig annyira az, hogy meg is fordult
a fejemben, hogy valami úton-módon kivágom és így ahogy látod, egyben.
teszem el. Persze nem vágtam ki, hanem csak úgy gondoltam rá.

A műszer skálája szép színes, a plexije pedig erősen ujjlenyomatos.

Ez neki az ő neve: SANYO M 2502U

Mint azt már említettem volt, ez a kazettás magnó a normálisabbak közé sorolható.
Egyrészt használható elemről, a korábban mutatott belső trafóról, illetve a hálózati
kábel csatlakozója felett látható EXT PWR csatlakozón keresztül megtáplálva
idegen tápegységről, ami valószínűleg egy autó akkumulátora akart lenni.
Sajnos hiába minden univerzalitás, mert már hozom is a boncoláshoz
mostanában alkalmazott egységes fehér háttérpapírost. Ennyike...

Ugyan a háttérnek bevetett fehér papír színe egyre jobban közelít az asztaléhoz,
de azért még bírja. Egy zsírfoltos magnómechanika szétcincálásához talán
még jobb is ilyen koszosan, mintha még fehér volna. Így azért csak
nem sajnálom annyira. Már úgy értem, hogy a papírost.

Innen nézve azt kell megállapítsam, hogy egyrészt ez a kép kettővel ezelőtt már
volt, csak akkor még más háttérrel, illetve a magnó dobozának csak a teteje
lett girbegurba, miközben az alja teljesen egyenes maradt. Vagyis csak
a doboz felső része olvadt meg, a magnó szétszedett állapotában.

A bal oldali kapcsolóval a manuális és az automata felvételi
szintszabályozás, míg a jobb oldalival a normál, illetve
a krómdioxid mágneses hordozójú kazetta között
válthatunk. A metál kazettát még nem ismeri.

Komolyan mondom, hogy sajnálom. Sajnos nem kaphat kegyelmet, mert úgy
döntöttem, hogy mindent ami egyben nem kell, vagy már nem jó semmire,
azt szétszedem. Ugyan ettől a mentalitástól olyan sokkal több
hely nem lesz, bár amennyien ezek vannak...

Még számlálója is van.

A felirat arra utal, hogy ennek a magnónak automatikus végálláskapcsolója van.
Ez egy egyszerű mechanikus szerkezet, amit a kazettában megfeszülő szalag
működtet. Konkrétan a kombináltfejtől balra látható apró fehér pöcök
nyomódik meg. Ez így persze csak lejátszás. illetve felvétel állásban
működik. Ami még gyorspörgetés állásból is kikapcsolja a magnót, annak
"full auto stop" a neve. Újabb adalék a magnó "jobbféle" kategóriába tartozásához,
hogy a kombináltfejet takaró lemez a magnó szétszerelése nélkül is
eltávolítható. (ez hiányzik a képről, és nincs is meg)

A gyorspörgetés gombok felett elhelyezett plusz feliratok arra utalnak, hogy ezek
a gombok nem csak a szokásos módon, vagyis önmagukban, hanem a lejátszás
gombbal együtt is megnyomhatók. Ilyenkor természetesen nem maradnak
lent, hiszen csak arra szolgának, hogy úgymond együtthallgatás mellett
belepörgessünk velük a szalagba. Konkrétan úgy működnek, hogy
lejátszás közben is tudjuk velük ide-oda pörgetni a szalagot.

Nem állítanám, hogy zseniális a formája, de azért elmegy.

A csatlakozósor tisztára olyan, mintha hiányozna valami a bal széléről.
Egy másik változatban, vagy egy másik ország szabványa
szerint, persze lehetett ott még egy csatlakozó.

Mivel elemről is megy, vagyis hordozható, ezért természetesen füle is van.
Betolva, vagyis asztali magnóként, úgy eltűnik, mintha nem is lenne!

Ez egy olyan kép szeretett volna lenni, illetve én szerettem volna, ha olyan kép lesz,
aminél egyáltalán nem zavar be a háttér. Előbb-utóbb tényleg az lesz, hogy úgy
berágok a folyton lecsúszó papírra, hogy építek neki az asztalon található
pult alá valami csipeszt. Persze onnantól meg az lesz, hogy legalább
minden harmadik alkalommal elfeledkezek róla, s mikor majd
elpakolok, letépem a papír két felső sarkát.
Nehéz ügy ez, nehéz...

A magnó adattáblája szép.

Ez viszont csúnya! Van egy olyan érzésem, hogy ezt a címkét nem
a távol-keleten ragasztották fel ilyen ferdén, hanem itt nálunk.

Szóltam a magnónak, hogy most van utoljára egyben, úgyhogy
tessék szépen elköszönni egymástól az alkatrészeknek.

Gondoltam elsütöm azt a hülye viccet, hogy eddig két fülem volt, most meg ugye
már három, csakhogy az az igazság, hogy a képen látható formából őrizgetek
a pincében egy marékkal. Vagyis nem igaz a kiindulási állapot, miszerint
eddig mindösszesen két fülem lett volna. Ellenben a végeredmény, ha
a hármas szám konkrétan nem is, de az egyel több, az azért stimmel.

Lehet, hogy ezt a rácsot ki fogom vágni a magnó aljából?
Lehet, hogy a magnó alját fogom kompletten kivágni?
Lehet, hogy a párom fog kivágni, mikor nekiállok
a szobában műanyagot fűrészelni? Az élet
mily hatalmas kérdései ezek...

Juj de komor hangulata lett ennek a képnek!

Ahogy az már nálam lenni szokott, beleebédeltem, no meg egy jóízűt bele is aludtam
a szétszedésbe. Miután késő délután kimásztam az ágyból, és hoztam egy kávét,
visszaültem az asztalomhoz. Míg a pákám melegedett, nézegettem a panelt.
Hova ment az a sárga vezeték? Miért merev? Miért nem hajlékony?

A panelba a mindenféle kábelek kiágazásainál sárga színű merev vezetékek vannak
beforrasztva, melyek csakis arra szolgálnak, hogy összefogják, illetve rögzítsék
a szép színes köteget. Nem dereng, hogy bárhol máshol is láttam volna ilyen
rátekerős rögzítős megoldást. Megpróbálom megjegyezni a technológiát,
mert kimondottan tetszik. Figyelem! Megrázó témájú kép következik!

Készülj fel, mert tényleg borzalmas lesz!

A mechanika - gondolom bosszúból - beleakadt a már koránt sem fehér
háttérpapírosba, és ahogy kell, szétszakította. Eddig sajnáltam
szegény magnót, mostantól viszont egy kicsit utálom.
Mondjuk úgyis megérett a papír a cserére...
No de akkor is! Micsoda dolog már?

Ez a hangszóró mágnesére tapadt csavar speciel nem én voltam, mert azok amiket
én tekertem ki, mind egy piros dobozban ülnek az asztalon. Végignéztem a magnó
dobozának összes csavarhelyét. No nem azt kerestem, hogy honnan hiányzik ez
a csavar, hanem azt figyeltem, hogy maradt-e köztük ép. Jelentem maradt.
Például a trafót és a hangszórót rögzítő csavarok még jól tartottak.
Ellenben a többi... Vajon hányszor lett kiszedve szegény
magnóból a mechanika, mire minden egyes
rögzítési pont ennyire elkopott?

Ha annyira egyszerű lenne, hogy csak táp, hangszóró, meg a fejről jövő vezeték
kéne neki, talán még el is tenném így egyben. Csakhogy nem olyan egyszerű,
mert ugye ott volt a két potméter, meg a két kapcsoló, meg a műszer, s a
hozzájuk vezető kábeleket mind visszabontottam. Jó. Beismerem.
Ezt az eltevős dolgot nem is gondoltam annyira komolyan.

Nem hiányzik a rajz közepéből semmi, csak az 1980-as Magnósok Évkönyve
nem akart rendesen belesimulni a szkennerbe, én meg nem akartam kivágni
az elfehéredő részt, mert úgy éreztem, hogy valahogy olyan hangulatos.
A törlőfejet meghajtó oszcillátor ellenütemű. Az általa szolgáltatott
jel kisebb torzítású, mint az egy tranyós társaié. Ez szintén
arra utal, hogy ez tényleg egy "jobbféle" magnó.

A motor azért van "kuktába" zárva, hogy ne tudjon belőle kijönni a zaj. No nem
a mechanikus, hiszen egy ilyen motor alapvetően nagyon csendesen jár, hanem
az elektronikus, amit a kommutátor szikrázása okoz. Valamint ott van még a
tekercsek keltette változó elektromágneses mező, ami szerencsétlen
esetben csúnya zajokat képes indukálni a magnó erősítőjének
vezetékeiben. Vagyis szó sincs róla, hogy túlzás
lenne ez a rút vasputtony!

Ez viszont igenis, hogy túlzásnak tűnik! A csavarokat ugyan szokás kirázódás ellen
festékpettyel rögzíteni, szóval ez eddig rendben van. No de mivégre mindez egy
számláló esetében? (ez itt ugyanis a számláló, csak alulnézetben) Egyrészt ez
az alkatrész nem rezonál. Másrészt már eleve minek tartja három csavar?
Műanyagból van, nulla a tömege, és kicsit szorul a menetében a csavar.
Mivel másutt nem láttam festékpettyes rögzítést, itt viszont mindjárt
két színben is előfordul, ezért ez a megoldás szerintem nem gyári.

Ugyan konkrétan nem kell róla semmi, de azért megszokásból elbontom.

Ez a nyomógombsor olyan kompakt, hogy ezt nem bontom szét, hanem
így egyben teszem el. Ki tudja mit hoz a jövő? Akár még az is
megeshet, hogy egyszer még kelleni fog valamire.

Azért dolgozott a reszelő rendesen, mire a BRG
magnófej átdolgozódott a SANYO mintájára.

Ilyenkor mindig felteszem magamnak nyilvánvaló kérdést: Érdemes volt?
No de ennyi erővel akár azt is megkérdezhetném, persze ki mástól,
mint magamtól, hogy a szekrényben évtizedekig tárolni volt
értelme? Szerencsére az ilyen esetekre már régóta fel
vagyok készülve a válasszal: Mit tudom én...

Végül úgyis az lesz, hogy miután meghalok, akad valaki akinek
biztosan útban lesznek a "kincseim", s hozat egy szemetes
konténert a ház elé. De én addig is bőszen gyűjtögetek!

Már csak ezek vannak hátra, merthogy ezeket még tartották a csavarjaik.
Már úgy értem, hogy a többi elemet szinte ki lehetett rázni a dobozból.

Mivel van elemtartós dobozom, ezért van számukra hely.
Mondjuk eddig még nem sok mindent szedtem ki
abból a dobozból, de ki tudja mit hoz a jövő?

Most épp olyan rendes hangulatban vagyok, hogy ezek nem
előbb a vegyesbe, hanem egyből a helyükre kerülnek.

Ezeknek is van rendes helyük, csak nem idefent, hanem lent a pincében.
Arra azért kíváncsi leszek, hogy mikor fogom őket levinni.

Hogy miért kellett kilyukasztani szegény hangszóró membránját...

Ez a felállás - egy alkatrészes panel életben maradásának
szempontjából - még sosem vezetett semmi jóra.

Pedig reggel még milyen szépen egyben voltak...

Most, mikor ezeket a sorokat rovom, még az előzőleg boncolt magnó doboza
is ott ül a pincében a néhai hűtőgépünk tetején. Ha ezt is leviszem, akkor
már lesz belőlük kettő. Mi lenne, ha mondjuk túrnék hozzájuk valami
újabb bontható magnót? Ha már ennyire belejöttem a pusztításba...

Ezek azért kerültek ide, mert itt annyira útban vannak, hogy előbb-utóbb csak
rászánom magam a helyretételükre. Magam is meglepődtem rajta, hogy ez
milyen gyorsan bekövetkezett. Még egy hétig sem porosodtak a pulton!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.