Az egyik fiókos szekrény elől a másik elé odahúzott kupi torony (értsd a kék ládáktól felfelé) nagyszerű alkalmat adott arra, hogy a jobb szélen látható átlátszó műanyag lapocskákat végre odategyem a többihez.

   Mármint innen és ezeket. Hogy ez az akció nem sikerült, annak egyértelműen az volt az oka, hogy már mindkét átlátszó anyagokat tartalmazó fiókom megtelt. Épp mint ahogy az óramechanikákat rejtő is. Arról már nem is beszélve, hogy a falióra súlyaival kapcsolatban már eleve rá sem jöttem, hogy azokat mégis hová kellene tennem. Az ugyan igaz, hogy a PDA kábele épp passzol a "számítógépes kábelek" feliratú dobozba, arról azonban jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy merre van. A tápkábelek fiókjáról pedig mondhatni hiába tudom, hogy merre van, ha az meg hozzáférhetetlen.

   Amihez viszont az elhúzott kupi miatt végre hozzáfértem, az a tekercseléshez szükséges kellékeket tartalmazó fiók. Hogy ezt most épp nagyon nem kellett volna kihúznom? Pláne nem kellett volna belőle előszednem egy mechanikus számlálót? Erre a marhaságra mindössze az a mentségem, hogy láttam beírva a mindent tudó táblázatomba. Vagyis egyszer (esetleg többször is) már megemlítettem.
   Hogy mégis miért kell mindent szétszednem, azt talán most hagyjuk (amúgy azért, mert ezt a hobbit választottam), mert a számláló egészen közelről történő megtekintésére nekem bizony mindjárt több okom is van. Ott van mindjárt az, hogy már megemlítettem. Aztán kelleni fog, mikor majd trafót tekercselek. (na ez vajon mikor lesz...) Arról már nem is beszélve, hogy a számláló jelenleg hibás, vagyis ha tényleg használni szeretném, akkor előbb még mindenképp meg kell javítanom, ami nálam, fogalmazzunk finoman úgy, hogy nem egy kifejezetten gyors folyamat.

   Mikor az előbb a Miniplexes dobozt a polcba bedugtam, akkor ahhoz, hogy ezt végre szabadon megtehessem, ahhoz előbb még el kellett tennem az útból azt a gázpalackhordozót, ami igencsak szerencsétlen módon ezt követően az ajtórésben maradt. Mármint miközben én teljesen belemerültem a számláló tengelyének tekergetésébe, nem sok híja volt, hogy a lomos pincéből történő kifelé botorkálásom közepette a palackon a szó szoros értelmében véve átessek.

   Ez a kép nem azért kapta a "hibás" nevet, mert a számláló hibás, hanem azért, mert abban, hogy ez a polc még mindig nem üres, abban természetesen én vagyok a hibás. A cél amúgy az, hogy ne legyen itt semmi, és akkor ha ideteszek valamit, akkor az csak feltűnik már annyira, hogy a pincéből távoztomban ne felejtsem itt.

   Mivel az összes közül az a legegyszerűbb tétel, ezért egészen biztos vagyok benne, hogy az asztal pultján felhalmozott kincseim közül elsőként a háromágú lámpa fog elbontódni. Az M7-es kamera pedig azért fog a sorban a számláló elé kerülni, mert abból valószínűleg semmi sem marad. A lépegető mackóbelsők viszont - mivel azokat videózni is kell - valószínűleg csak később kerülnek sorra. Már ha csak kedvenc szokásomhoz híven oda nem hordok a jelenlegi kupac elé egy újabb eresztést.

   Az előző kép készítése óta mindössze 17 hónap telt el, mely idő alatt (direkt megszámoltam) 449 szétszedést tudtam le, a számláló azonban még mindig nem került sorra. Épp mint ahogy a faládika rádió, az UHER magnó, a kicsi dakszli (bár azt már megbontottam), a röpképes helikopter, és még az MK-29-es magnó sem.

   Mint az szó szerint letagadhatatlan, ez a tárgy a kevésbé szép holmijaim közé tartozik. Ez persze még nem lenne akkora baj, ha amúgy rendben működne, csak ugye már miért is tenné? Így hirtelen meg nem mondom a konkrét hibáját, az azonban már csak az összes csavar hiánya miatt is biztos, hogy egyszer már nekifutottam a megjavításának, épp csak mint megannyi mással, úgy ezzel sem jutottam dűlőre.
   Hogy honnan van? A számláló eredete igen nagy valószínűséggel a Tanért vállalat, ahol ki tudja hány évet szolgálhatott, mire apukám úgymond szocialista megőrzésre átvette. Mármint régen így hívták a lopást, ami rengeteg esetben tulajdonképpen nem is volt az. Mármint valaha a kiöregedett gépeket - mikor megjöttek helyettük az újak - ahogy voltak, mindenestül szokás volt kirakni az udvarra kicsit rohadni, majd leselejtezni. Egy olyan eszköz, ami egy gyárban már nem használható, mert elkopott, az kisiparosnak, otthoni barkácsolónak, némi felújítás után, még bőven megteszi. Mármint a szemétből kivenni valamit, majd újrahasznosítani, az szerintem nem lopás, hanem mentés. Hogy én is mennyi mindent mentettem meg, arra kiváló példával szolgál a szétszedtem projekt távközlési tematikájú szekciója.

   A számoknak a nullázásra szolgáló kar lenyomása után mind nullán kellene állniuk, miközben kellene legyen előttük egy porvédő plexi, amit lehet, hogy pótolni fogok. Már persze csak akkor, ha a számlálót sikerül megjavítanom.

   Ez a számláló valaha természetesen nem így magában állt, hanem része volt valaminek, ami igen nagy valószínűséggel egy tekercselőgép volt. Bár ez csak a jelenlegi sorok újraolvasásakor ugrott be, de valaha apukám azt tervezte, hogy pénzszerzési célzattal mellékállásban be fog dolgozni valamelyik elektronika gyárnak, célszerűen a közeli Telefongyárnak, de mint ahogy megannyi nagyszerű tervből, úgy végül ebből sem lett semmi. Hogy ezt az itthoni tekercselést apám valaha mennyire komolyan gondolta, azt már nem tudom megmutatni, mert mind a konyhánkban az ablak előtti tekercselőasztal, mind maga a tekercselőgép is az idők folyamán elvarázsolódott. A tekercselőasztal az apukám által beleépített spéci tápegységgel együtt a telken végezte, míg a rettenet vastag vastömbre épített tekercselőgép-kezdemény kiváló barátom pincéjébe került, mikor ő tervezett elkövetni valami hasonlót.

   A számláló alapszíne alumínium, arra került egy réteg zöld alapozó, majd arra jött a fekete festék. Hogy ez a kis csoda az idők folyamán nagyon sokat látott, arra már csak a fényezés puszta kopottsága is komoly bizonyítékkal szolgál.

   Íme a másik oldal, ami talán még az előbb mutatottnál is kopottabb. Az persze egy nagyon jó kérdés, hogy amennyiben ez tényleg rá volt szerelve valamire, vagyis stabil helye volt, akkor mégis mi verte le róla a festéket? Nálunk mondjuk apám régi íróasztalában lakott, a többi tekercseléshez szükséges kellék mellett, de ott azért nem volt akkora kupi, hogy a számláló házának fényezése ennyire megkopjon.

   A múltkor, még az NDK fúrógéphez készült rögzítő kapcsán megmutattam, hogy miért van az íróasztalomon három lyuk. Most pedig azt árulom el, hogy a képen alul látható, az asztalba ragasztott M8-as anya valaha a számláló rögzítésére szolgált.

   Miközben a jobbra látható számtárcsa krómozott, a tőle balra látható négy nem. Bár arról szó sincs, hogy a számlálót apró elemeire szerelni lehetetlenség lenne, csak mivel ehhez nemcsak úgy egyszerűen csavarozni kell, hanem egy csomó stiftet kiütni (vagy valami spéci szerszámmal kitolni), az meg ugye nagyon nehézkes művelet, így meg mernék rá esküdni, hogy ez a számláló nem több lepukkant darab alkatrészeiből lett összeállítva, hanem már eleve így jött ki a gyárból.

   A számlálót az átellenes oldaláról vizslatva, kisvártatva arra a következtetésre jutottam, hogy az első számkerék és a hozzá csatlakozó fogaskerék a többiekkel ellentétben azért krómozott (vagy akár már eleve vasból van), mert az forog a legtöbbet, így annak kell a legellenállóbbnak lennie. Aztán hogy ez tényleg így van-e, vagy már megint tévedtem egy nagyot...
   Mindeközben a kép azért kapta a "menet is van" nevet, mert az alul látható hengeres alkatrészsor valaha különálló (mármint nem egy darabból van) apró elemeiben található lyukak egyik felében csapszeg van, a másikban pedig menet. Míg a csapszegek a hengeres elemeket rögzítik a nullázó tengelyéhez, addig a meneteknek - mivel nincs bennük csavar - nem láttam okát.

   No nem arról van szó, hogy ez a felépítmény annyira bonyolult lenne, hogy ne lennék képes felfogni, melyik alkatrésze hová s miért való, hiszen egyszerűbbnek tűnik, mint mondjuk egy motorkerékpár sebességváltója, hanem az vele a baj, hogy egyrészt apró, másrészt csapszegekkel rögzített alkatrészekből áll. A csapszegek ráadásul bevertek! Vagyis mikor ez készült, akkor - egy motor sebességváltójával ellentétben - szó sem volt róla, hogy alkatrészcseréhez szét kellene tudni szedni.

   Kezdetben ezt a laprugót gyanúsítottam. Mivel ezt könnyű feladat fazonírozni, természetesen nem ez okozza a hibát, pontosabban szólva hibákat, merthogy azokból - pusztán boldogításomra - mindjárt kettő is akad.

   Hogy a számláló 200-at mutasson, azt sajnos még véletlenül sem úgy értem el, hogy a tengelyén fordítottam kétszázat, hanem a nullázásra szolgáló kar egyik lenyomásakor a számkerekek csak úgy egyszerűen maguktól így álltak be. Már ez a hiba is valami rettentő bosszantó tud lenni (pláne ha az ember nem veszi észre), ez azonban legalább a nullázókar többszöri lenyomásával orvosolható.

   A másik hibával viszont már nem lehet mit kezdeni, azt ugyanis az okozza, hogy a pirossal bekeretezett részen, a számkerék nullázására szolgáló excenter hegye (lásd a piros négyzeten belül) nekimegy a balra fent látható fogaskeréknek, azt tengelyestül elemeli a számkerekektől, s ha éppen úgy marad elemelve, vagy épp váltana a rendszer egy számot, akkor persze téved, ami ugye egy számláló esetében megengedhetetlen.

   Mivel hiába néztem, nem jöttem rá, hogy az alkatrészeket mi módon tudnám egymástól eltávolítani, illetve mégis hogy a francba kerültek egymáshoz annyira közel, hogy össze tudnak érni, ezért ezt a szerkezetet valószínűleg már b*szhatom felkiáltással rámentem egy kefével a rézkerekek megtisztításának nemes, valamint egyben szinte teljesen értelmetlen feladatára.

   Hogy az excenter csúcsa ne akadjon bele a fogaskerékbe, mire fel az már nem emelkedik el a meghajtástól, ahhoz az kéne, hogy a piros X jelölte rettenetesen vastag vaslemezt el tudjam görbíteni, mégpedig innen nézve egy kicsit jobbra.
   Ezzel a lehetséges megoldással nemcsak az a baj, hogy a pusztán fogóval történő görbítéshez az anyag túl kemény, hanem az is, hogy a szűk hely miatt az anyagra még csak ráfogni sem lehet rendesen! A helyéről a görbítés idejére az "U" alakú vaslemezt kivenni pedig pláne reménytelen vállalkozás lenne!

   A számkerék, az excenter, valamint a felettük található fogaskerék vagy egy darabból van, vagy csak úgy össze lettek gyógyítva, hogy a jobbról közéjük döfött csavarhúzóval nem tudtam őket egymástól eltávolítani, ami persze lehet, hogy jobb is.

   Egy fogóval nem különösebben eredményesen, ellenben igencsak hosszasan erőlködve, a két mechanikai elem között a piros nyíl mutatta kevéske helyet sikerült előállítanom, ami sajnos nem volt elég. Még ha valami módon be is tudnék tenni a résbe távtartónak egy alátétet, úgy sem volna jó, akkor ugyanis igen nagy valószínűséggel a számkerekek közötti átvitel elemei szorulnának össze.

   Azt most hagyjuk, hogy nem jön szét, mint ahogy azt is, hogy nem tudom megjavítani, az azonban már komolyan érdekelne, hogy ez a kis műszaki csoda mégis hogy a jó édes anyukájába romlott el?
   Egy apró érdekesség, hogy a kép alján látható két apró lyukban nemhogy van menet, de még a felettük átvonuló vaslemezből is ki lett dolgozva két íves rész, hogy a ki tudja eredetileg mit tartó csavarok fejéhez hozzá lehessen férni.

   Egy darabig ugyan még lamentáltam rajta, hogy a hiba okának megkeresése helyett annak elhárítása nem biztos, hogy mint javítás a legigazabb út, de aztán lesz ami lesz alapon előkaptam a kínzószerszámaimat. Előtte persze még újra és újra megtekintettem, hogy az excenter hegyének leköszörülésével mit teszek tönkre.

   Majd a piros nyíl mutatta helyen leköszörültem az excenterből azt az apró darabot, ami a tőle jobbra s fel látható fogaskerékbe beakadt, majd azt azzal a lendülettel egyből el is emelte a meghajtástól. Ezt amúgy (mármint a szükséges erőtöbbletet) a meghajtótengely forgatásához szükséges erőn is érezni lehetett.
   Miután a köszörüléssel megvoltam, s az excenter hegyének már esélye sem volt a fogaskerékbe beleakadnia, egyrészt megszűnt a meghajtótengelyen érezhető fordulatonkénti egyszeri szorulás, másrészt mivel a fogaskerék a helyéről immáron nem mozdul el, a meghajtás és a számkerekek közötti átvitel is stabilizálódott. Vagyis hurrá, ami még akkor is igaz, ha a hiba előállásának okát nem sikerült megtalálnom.
   Ebben az egész mizériában amúgy az a furcsa, hogy én ezt a számlálót valaha transzformátorok tekercselésekor egészen biztosan használtam, csak aztán mikor egyre bizonytalanabbul működött, s nem tudtam vele mit kezdeni, inkább áttértem egy Tesla B4 magnó számlálójára. Vagyis a számláló valaha jó volt, amit már csak a külsejének kopottsága is kitűnően bizonyít.

   Ha már épp szóba került a kopottság, gondoltam legalább a számokat valaha eltakaró átlátszó műanyag lapocska keretét megkeresem, mégpedig a már hosszú évek óta a pincében található tekercselő alkatrészes fiókban.
   Hogy a lomos pincében a kupit már-már a végtelenségig tudom fokozni, arra az állításomra kiváló példával szolgál e kép. A papírdobozok most amúgy csak azért vannak széthagyva, az egyik még nyitva is maradt, mert míg a balra láthatóba az a zenélő szerkezet való vissza, amiről az apró áttételes villanymotort szereltem le, addig a jobbra fent látható három másik a tetejére való vissza. Hogy nyitásképp mindenképp a papírdobozok visszarakosgatására kell rámozdulnom, azt pedig az okolja meg, hogy ha azokat nem teszem el, akkor nem lesz hol lefényképeznem a tekercselő kellékes fiókot. Már ha csak le nem teszem a földre, ami ugye egy alapos átválogatáshoz minimum kényelmetlen helyszínnek minősíthető.

   Amennyiben a számláló számkerekeinek jelzéseit valaha eltakaró műanyag lapocska odafogatására szolgáló fémkeret nem itt van, akkor annak megtalálására közel nulla esélyem van.

   Márpedig amit keresek, az ebben a fiókban biztosan nincs. Ekkor kezdett derengeni, hogy a számokat valaha eltakaró sárgás lapocskának nem is volt kerete. Ebben persze nem lehetek egészen biztos, abban viszont igen, hogy ha volt, azzal az alkatrésszel mostanában nem találkoztam.

   Miután ez megtörtént (vagyis úgy 10 másodperc múlva), már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy a műszerolajjal történő kenés helyett a WD40 bevetése életem helyes döntései közé tartozik. Mármint ha a WD40 a tengelyeket akár csak egy kicsit is összenöveszti a rajtuk forgó alkatrészekkel, akkor itt valaki nagyon tökön lesz rúgva! Vagy lehet, hogy épp úgy lenne jó? Ki tudja azt...

   Másnap délután, az ebéd utáni szokatlanul kellemes szunyókálást követően, kezemben egy bögre kávét átszellemülten ölelgetve, a hall közepén határozatlanul toporogva, már csak arra emlékeztem, hogy mikor néhány órája lefeküdtem, akkor valami fiókkal kapcsolatos dologról volt szó, de hogy mi lehetett az...
   Ahhoz képest, hogy a hallban álltam, első fiókos témának a pincemélyi polcos lábaiba készítendő fiókok ugrottak be, míg másodiknak a két fiók helyére négyet című projektem. A lomos pincébe ugyan terveztem lemenni, mégpedig tovább folytatni a 2023-as pakolás hetedik szakaszát, oda azonban tudtommal már nem kell több fiók. Az útszóró sós pince kapcsán viszont beugrott (de csak mert a minap láttam), hogy annak végében van egy olyan fiók, amiből egy plusz fiókot szeretnék készíteni a Réka szekrénysorba. Ez a kép pedig azt mutatja, hogy bár korábbi megállapításommal ellentétben mégiscsak kell a lomos pincébe néhány fiók, azokat azonban nem legyártanom kell, hanem egyszerűen csak visszavinnem. Már ha az a két fehér fiók - valami csoda folytán - egyszer tényleg visszakerül a pincébe...

   Bár nem kevés idő kellett hozzá, de végül azért csak beugrott, hogy a lefekvés előtti pillanatokban a számláló számait eredetileg fedő műanyag lapocska fémből készült keretét szerettem a már kihúzott fiókban felkutatni. Mivel nem volt benne, lemenni a pincébe pakolni, meg a számlálót tovább piszkálni nem volt kedvem, ezért haladtam tovább.

   Mármint a keret felkutatásának érdekében nekiálltam kihúzkodni az asztal fiókjait. Ebben a valaha tekercseléshez és panelkészítéshez szükséges kellékeket tartalmazó fiókban olyan sok témaidegen anyagot találtam, hogy azokat már eleve meg sem próbáltam a helyükre tenni. Már csak azért sem, mert a saslikpálcikákról és a tekercsnyi damilról képtelen voltam eldönteni, hogy azok ha nem ide, akkor mégis hova a csudába valók. Mármint ilyesmi tárgyaknak még a pincében sincs dedikált helyük.

   Ezt a különös tartalmi összeállítású dobozt már a felső fiókban találtam. Az üveglapocskáknak a pincében volna a helyük, mégpedig az optikák feliratú fiókban. A cellux a ragasztók közé való, a fehér gombfesték pedig a párom holmijai közé. A tollalkatrészeknek is a pincében lenne a helyük.

   Ez egy körző, amit még apukám készített. Úgy működik, hogy a jobb oldali visszahajtott részben található lyukba spárgát kell fűzni, aminek a másik végét a rajzolandó lyuk középpontjához, például az oda bevert szeghez kell kikötni. Ebben a fura körzőben az a jó, hogy ezzel akkora lyukat lehet rajzolni, amekkorát csak a spárga hossza enged, ami ugye akár több méter is lehet.

   Ez egy másik, szintén a felső fiókból előtúrt papírdoboz, amiből a balra látható, valaha a székemben szolgálatot teljesítő idom - ha csak nem emlék valamiért - biztosan nem ide, hanem a szemétbe való. A többi apróságot inkább hagyjuk, mert ha azokat is nekiállok felsorolni, akkor a lakásban található, a keretet esetleg rejtő titkos helyeimnek sosem érek a végére.

   Ez pedig már az alátétes dobozom. Ezt azért vettem elő, mert a még a 80-as években lefuttatott rendrakási hullám végén, mikor már alig volt néhány elrakásra váró dolog, ami apróságnak nem találtam helyet, azok jórészt ide kerültek be.
   Miközben a doboz tartalmát az asztalra történő kiborítása után a helyére apránként visszasöpörtem, felmerült bennem annak lehetősége, hogy mikor olyanom van, hogy csak ücsörögni és fényképezni van kedvem, akkor ezekről az apróságokról is írok egy felsorolós cikket.

   A számláló fedelét nézegetve, számba vettem a lehetőségeket. Azzal indítottam, hogy ha nincs meg a keret, akkor gyártok egyet, mely munkához a pincében már-már valószínűtlen mennyiségben található mindenféle vastagságú vaslemez, valamint őszinte megelégedettségemre szolgálva vele, szerszám is.
   Na most a másik, még az előzőnél is valószínűbb verzió, hogy mivel a számok elé már eleve kell egy darabka átlátszó műanyag, ami lehet akár vastag is, amihez ugye már nem kell keret, mert megtartja magát, így azt az elkészítése után csak úgy egyszerűen odacsavarozom.
   Ahogy itt ültem az asztalnál, s ezt a rettenetes állagú vaslemezt bámultam, ha csak lassan is, de azért felmerült bennem a széppé történő varázslásának igénye. Az egyszerű festésen túl még olyan ötletem is volt, hogy a fedél teljes felületét tükörfényesre polírozom! Álmodozásomból a valóságba végül az a különös gondolatmenet rántott vissza, hogy a halálom után érkező lomtalanítókat egy csodásra polírozott vaslemez látványa mennyire nem fogja meghatni. Nekem meg ugye van még az életben más dolgom is, mint minden egyes bigyóm apró részletét tökéletesre csiszolni. Tulajdonképpen ennél nekem csak fontosabb feladataim vannak.

   Bár csak kevés esélyt láttam rá, hogy a keresett alkatrész az asztal középső fiókjának hátsó középső rekeszében lesz, attól még nekiálltam belőle kirakosgatni az alkatrészeket. Ez ha másra nem is, de arra mindenképp megfelelő alkalom volt, hogy végre azt a rekeszt is kiporszívózzam.

   Arról már nem is beszélve, hogy a mindenféle anyagok között történő turkálás közben találtam egy darabka, a feladatra épp megfelelő méretűnek tűnő átlátszó lemezt.

   Az ugyan lehet, hogy a vékony műanyag lapot talán nem ollóval kellett volna vágnom, és akkor nem repedezik be a széle, csakhogy ez az anyag valószínűleg már ettől függetlenül elérett. Mármint a sarka is lepattant, mikor próbaként egy kicsit megfeszítettem.

   Hogy a számláló kijelezte értéket védő plexilapocskát a dobozhoz odafogó keret az "apróvas" feliratú pincemélyi fiókban van, annak a 2023-as pincei rendrakás hetedik etapjában adtam esélyt. Illetve magamnak adtam, hátha megtalálom, de persze nem...

   Ez a kósza (épp ott volt kézközelben) drótdarabból épített kardáncsukló viszont rendben tette a dolgát. A számláló amúgy tekercseléskor is így szokott összekötve lenni a meghajtással, ami olyankor persze a furdancs.

   Azt viszont egyáltalán nem vártam, hogy mindjárt két újabb hiba is előkerül. Míg az egyik az, hogy ez a rugólemez hibába nyomja épp jó helyen a legnagyobb helyi értéket mutató számkereket, merthogy a rugót meg a doboz fedele nyomja, persze csak ha felteszem rá, amitől az egész rendszer működése egy kissé bizonytalanná válik. Ez csak akkor derül ki, mikor nulláról indulva visszafelé kezdem el tekerni a számlálót. Ezt a hibát viszonylag könnyű volt elhárítani, mégpedig a kiszerelt rugó átfazonírozásával.

   Azt még nem is mutattam, hogy bár a számláló vázát alkotó alumínium öntvényt nem, a mechanikai alkatrészeket eltakaró fedőlemezt viszont letakarítottam. Ehhez kezdetben egy smirglitárcsát vetettem be, majd a kevésbé hozzáférhető részeknél (konkrétan a púp mellett) egy közepes méretű drótkorongot. Itt aztán abba is maradt a projekt, de csak mert ekkorra kifogyott belőlem a lendület.

   Na jó, nem annyira a lendület fogyott ki belőlem, mint inkább az előbb már említett, de el még nem regélt másik hiba elhárítására irányuló ötleteimbe zavarodtam bele. A hibajelenség konkrétan az, hogy amennyiben a számlálót nullázó kart lenyomom, s azt nem barbármódra hagyom visszacsapódni, hanem egyszerűen csak elveszem róla az ujjamat, akkor a számkerekek nem maradnak nullán. Ez a jelenség igen nagy valószínűséggel azért áll elő, mert miközben a számkerekek súlypontja az oldalukon elhelyezett, a nullázáshoz szükséges excenterek miatt valahol majdnem felül van (mármint nulla állásban), addig a számkerekeket nem fékezi semmi. Mármint szó szerint olyan lazán pörögnek az őket hordozó - amúgy álló - tengelyen, hogy az excenter elhúzása miatt az elfordulásukhoz annyi idő is elég, amennyit az ad, hogy a nullázásra szolgáló gombot nem hirtelen el, hanem csak finoman visszaengedem.
   Itt kötnék vissza arra a korábbi képre, ami a számlálót hátulnézetéből mutatja, s az alaplemezen csak úgy mellékesen két semmit sem hordozó lyuk látszik rajta. Oda szerintem valaha egy a képen láthatóhoz hasonló, csak persze nem ennyire sok, hanem csak ötágú fésűszerű valami volt csavarozva, ami a számkerekeket nem engedte teljesen szabadon forogni. Hogy ezt a hiányzó alkatrészt (valamint a plexit sem) nem a jelen cikk keretében fogom pótolni, az épp annyira biztos, mint ahogy az is, hogy ennek a cikknek ezennel vége.