Ezzel az imént oly szépen összeállított kombinációval az a baj, mert ugye valami baja mindennek kell legyen, hogy a stabilitás érdekében a rendszerből balra kilógó csavarvéget meg kellene valamivel támasztani. Mármint mindjárt két okból is. Míg az egyik az, hogy le inogjon a tekercs (jelenleg még csak egy szürke cső), a másik pedig az, hogy tekercselés közben a vastag huzalt az anyagra simítva ne tudjam a satut az asztal széléről lefordítani. Mármint ez az elrendezés csak ennél jóval kisebb méretű tekercsek készítéséhez alkalmas.

   Majd mindjárt kitalálok valamit, csak előbb még iszom egy erős kávét. Első nekifutásra azt találtam ki (második pedig már eleve nem is volt), hogy készítek egy olyan állványt, ami az előző képen látható, a szürke csőből balra kilógó csavart az asztal lapjához képest megtámasztja.

   Ezt a BIT-et csak azért fogtam bele a tokmányba, hogy meg tudjam mérni a tengely középvonalának asztal feletti magasságát. Ehhez a méréshez vagy egy derékszögű vonalzó, vagy egy szögletes doboz kell.

   Mivel dobozt a hallban előbb találtam, mint derékszögű vonalzót (utóbbiról nem is tudom, hogy van-e idefent), így a BIT hegye elé, majd ellenőrzésképp a furdancs melltámaszának közepéhez is a tápegység tetején látható fekete Tanért doboz lett odatéve.

   Ezen rajz alapján nem azt nem mondaná meg senki, hogy mit akarok készíteni, mert az azért valamennyire látszik, hanem azt nem, hogy az ipari suliban ötös voltam műszaki rajzból! Ha valakinek nem jött volna át minden, akkor elárulom, hogy balra fent az a krumpli az amerikáner, csak a többi részét nem rajzoltam oda.

   Amint ezt a rajzot immáron a pince mélyén alaposan megszemléltem (hosszan s értetlenül bármit, de tényleg bármit hatalmas rutinnal vagyok képes bámulni), abban a szent pillanatban megéreztem (ez mondjuk egy jó hosszú pillanat volt), hogy a feladathoz szükséges anyagokat a minap, mikor a pincei pákatartóhoz a csempéket kerestem, s végül meg is találtam, szóval akkor azokat egészen biztosan eltorlaszoltam.

   Ez kérlek annyira így volt, hogy bár a középen meghagyott keskeny résbe beléptem, de amint ez megtörtént, már tolattam is kifelé, mielőtt még magamra borítottam volna valamit. A régi pincei szemetes (most amúgy házi gyártmányú komposztföld van benne) tetejéről viszont - mivel az legalább elérhető volt - magammal ragadtam azt a sámliszerű alkalmatosságot, melynek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy bárhová is teszem le, mindenütt valami k*rvára útban van!

   Ezt a valószínűleg valóban lábzsámolyt egy ugyanolyan (ha nem még nálam is ügyetlenebb) hobbiasztalos rakta össze, mint amilyen magam is vagyok. Ez a csavar is például, azzal a félbecsiszolt fejével, hogy néz már ki? A csavarfej környéke pedig azért mutat annyira csúnyán, mert azt mondtam rá, hogy olyan nincs, hogy én ezt innen ki ne tudjam tekerni! Végül győztem, ez azonban egy kifejezetten kiegyenlített küzdelem volt, a maga több perces mérkőzésidejével.

   Miután a lábaitól immáron megszabadított deszkadarabra a vágási vonalakat meghúztam, majd a legalsó polc feletti részről előkaptam a bútorlap alá beszerelt régi fűrészgépet, már csak tolnom kellett az anyagot, neki a piros gomb által sebességszabályozottan mozgó, már oldalról is megtámasztott fűrészlapnak.

   Az anyagból nem annyira kissé, mint inkább nagyon ferdén kiálló amerikáner egyáltalán nem utal precíz munkavégzésre. A két anyagot összecsavarozva, azok ketten úgy álltak egymáshoz, hogy szégyenemben gyorsan összecsiszoltam őket.

   A felül látható, immáron kész lyuk kifúrása előtt fúrtam egy próbalyukat a leeső anyagra (ásd alul), nehogy a végén az legyen, hogy undokul s reménytelenül átesik rajta a csapágy.

   Ez már a csapágyak fába satuval történő belesajtolásának művelete. Azért "csapágyak", mert a viszonylag vastag anyag, valamint a készleten lévő rengeteg csapágy okán a lyukba mindjárt két csapágyat is belepréseltem.

   Ez itt már a méretpontosság ellenőrzése. A csapágy középvonalának vízszintes síktól való távolsága már csak azért is pontosan a betervezett 120 milliméter, mert nem bízva magamban, a lyuk pontos helyét már csak a két fadarab összeerősítése után jelöltem be. Az alaplemez hosszmérete viszont nincs meg a tervezett 20 centi, ami már csak azért sem jelenthet gondot, mert azt az adatot már idelent a pincében írtam a papírra, pusztán hasra ütés eredményeként.

   Az alaplemez hossza már csak azért is lényegtelen, mert annak mindössze annyi szerepe van, hogy a támasztékot legyen az asztalhoz minél fogva odaszorítani.
   Amúgy ha bármi okból nem tetszene így, akkor, mivel tükörszimmetrikus, 180 fokkal elfordítva is oda lehet tenni. Mármint úgy, hogy az asztalra simuló része az ellenkező irányba álljon.

   A balra látható mintázat a satu pofáitól származik, a felül látható szaggatott vonal pedig az anyag felületének csiszolása előtt egy fel nem használt jelölés volt. Ezek persze teljesen lényegtelen dolgok, hiszen ami fontos, az épp ott van, mint ahol lennie kell. Mármint a csapágy közepén az a fényes pont, az amerikánerbe korábban befogott BIT hegye.

   Azt most még nem tudom, hogy a detektoros rádió tekercsének el nem történő készítését holnap reggel mivel fogom megindokolni, abban azonban biztos vagyok, hogy a hatalmas rutinommal majd megint jól kitalálok rá valami mentséget...