Ez egy olyan nap volt, melynek reggelén az aktuális szétszedtem cikk kiküldése után hiába ültem oda az asztalhoz azzal a szent elhatározással, hogy az utóbbi időkben készült képekhez az összes szöveget lendületből megírom, nem találtam ilyen irányú hiányt. Ez sajnos nem annyira annak a ténynek volt köszönhető, hogy az elkészült képekhez tartozó szövegeket mind megírtam, mint inkább annak, hogy az utóbbi napokban nem szedtem szét, vagy raktam össze semmit. Ennek hatására ígértem meg magamnak, hogy ami ezen a napon a szemem elé kerül, azokra a témákra mind rámegyek! Ezt az ígéretemet természetesen csak annyira vettem komolyan, mint amennyire az ilyesféle, már eleve komolytalan kijelentéseimet komolyan szoktam venni. Ennek ellenére még az ebéd elkészülte előtt sikerült eljutnom odáig, hogy végre letudjam a műszerzsinór építős projekt még az én általános hozzáállásomhoz képest is sokat halogatott második etapját.
   Miközben az immáron a pincébe való tartalmú átlátszó dobozokat nézegettem, arra a következtetésre jutottam, hogy ha ezeket nem tűntetem innen el, de most azonnal, akkor korábbi nagyszerű tervemből aznap már biztosan nem lesz semmi. Mármint az utóbbi napokban - valószínűleg a kellemes őszi időnek köszönhetően - délutánonként hatalmasakat aludtam. Amennyiben ez ma is bekövetkezik, akkor késő délután már biztosan nem fogom megváltani a világot. No nem mintha ezt (természetesen rajtam kívül) bárki elvárná tőlem...

   A pincébe a dobozokkal leszaladva, nyitásképp kipakoltam belőlük az asztalra, az egyikbe betettem a ma bemutatásra kerülő két fehér hajszárítót, majd a 2023-as pincei pakolás nyolcadik etapjának keretében rámentem a mindenféle kábelek és vezetékek szétszortírozására.

   Miközben a kábeleket rakosgattam, először a Technics deckhez kapott szintén Technics CD játszónak mondtam, hogy most aztán már tényleg felmegy a lakásba bemutatódni (ez amúgy csak azért történt, mert mielőtt a kábeleket az asztalra kiszórtam volna, a lemezjátszó a minapi teszt elkövetése okán már eleve ott volt), majd a hajszárítók, végül pedig a Kometa magnó bemutatásához lehozott ékszíjas doboz következett. Hogy a pincében nemcsak ennyike rendetlenség található, azt már csak az is kiválóan bizonyítja, hogy a még valamikor évekkel ezelőtt iderakott, valaha Extrafon vonalpótlót és Matávőr modemet tartalmazó dobozok azóta is a pincefolyosón elhelyezett stelázsi tetején virítanak. Amúgy azért vannak itt, s nem a kukában, mert ugye hátha egyszer megszáll az ihlet, és építek beléjük valamit.

   Jelen kép "már megint nem" címe nemcsak arra utal, hogy az ebédet követően "már megint nem" tudtam talpon maradni (amúgy megpróbáltam, csak elbuktam, pontosabban szólva bele az ágyba), hanem egyben arra is, hogy az asztal pultjára, konkrétan az eltehető munkalapra már megint nem a ZK 246-os magnó került fel. Sebaj! Folyt. köv. másnap.

   Pedig annak is mennyire itt lenne már az ideje, hogy ez a magnó innen végre elkerüljön... Miután ezt ilyen szépen megállapítottam, a húsleves azonban még mindig nagyban a főződésével volt elfoglalva, nyitásképp néhány dolgot áthelyezni felmentem a tetőtérbe, majd meglátogattam az utcavégi szelektív gyűjtőket, hátha találok az ide tervezett dobozok legyártásához megfelelő mennyiségű és minőségű kartonpapírt. Mivel nem találtam (üres volt a szelektív sziget környéke), a leves pedig hiába csak lé (amúgy volt benne egy csomó hús és zöldség is, a tésztáról már nem is beszélve), mégis ledöntött a lábamról (pedig mennyire reménykedtem benne, hogy a tegnapi kidőlés után ez legalább ma nem így lesz), végül még a képek különféle témák szerinti szétszortírozása is az alvás utánra maradt. Ez utóbbival az volt a baj, hogy korábbi ígéretemhez híven aznap hat különféle témába vágtam bele, így a képeket hatfelé kellett szortíroznom, ami néhány kép párhuzamossága okán (mármint több kép is akadt, ami máshová is illett) nem volt valami egyszerű feladat.

   Ahogy az már csak nálam történni szokott, elrepült négy, leginkább lustálkodással töltött nap, mely restségem eredményeként az asztal pultjára halmozott feladatok ismételten nekiálltak felszaporodni.

   Kezdetben úgy volt, hogy elsőnek a legkisebb feladatot jelentő, a nagyfejű lámpából kiszerelt apró kapcsolót veszem magam elé, de aztán megembereltem magam, s mégis inkább a két fehér hajszárító következett, mely döntésemet kitörő örömmel fogadtam. Ami viszont ezután következett, na azt már nem!

   Szóval az úgy volt, hogy az előbb jártam az előszobában, mert volt arrafelé valami dolgom, csak vagy félbehagytam, vagy nem hagytam félbe, de akkor meg elfelejtettem, hogy mi volt az. Mikor a terepet felderíteni az előszobába óvatlanul újra kimentem, az mondhatni sokkoló eredménnyel járt.
   Egyrészt ott volt ugye az, hogy a papírgurigákat elfelejtettem a vécébe betenni. Másodikként beülni a vécére felejtettem el. Harmadik tételként oda volt készítve a konyha közepére a levitelére váró, púposra rakott szemetes vödör. Negyedikként ott hevert a konyhaszekrény szélén a megvásárlandó tételeket tartalmazó bevásárló cetli. Én meg az előbb holmi hajszárítóknak akartam nekiesni. Francba...
   Először is szartam az egész felfordulásra (jelen esetben majdnem szó szerint), majd mikor a fürdőszobába kezet mosni betértem, hát nem kiszúrtam a fregolin a már rég megszáradt ruhákat? De! Ez úgy kapcsolódott a többi rendetlenséghez, hogy a szemetet levinni úgy szoktam, hogy mikor meleg van, akkor a vödör kedvéért nem öltözöm fel. Mármint nem veszek fel nadrágot, hanem egyszerűen csak felkapom a bordó köpenyemet, ami alól nem látszik ki, hogy nincs rajtam rövidnadrág. Csakhogy a bordó köpeny nem az előszobában lógott, hanem a fregoliról, miközben én csak úgy egyszerűen. Mivel nadrágot húzni a szemét levitelének kedvéért durva túlzásnak éreztem, rendet csinálni viszont nem, leszedtem a fregoli tartalmát, majd azzal a lendülettel szétszortíroztam.
   Az egyik sapka az előszobai polcra való, míg a másik a fogasra. Ezzel az eltérő elhelyezéssel különböztetem meg, hogy melyik sapka a melós, és melyik az utcai viselet. Míg a szemetlen medve és a bávatag tekintetű kutya a kesztyűkkel együtt a pincébe való (utóbbiból egy-egy pár a bordó és a szürke melósruha zsebébe), addig a rózsaszínű lepedő a lomos pincei szék terítője. No nem mintha annyit ücsörögnék odalent, hogy a szék kárpitjának lenne esélye alattam elkopni, csak míg a lepedő könnyedén mosható, addig a szék kárpitja a szerfelett rögzítettsége okán nem.

   Mikor már épp nagyban odaültem volna a hajszárítók elé, akkor menten kiderült, hogy tipli macska (a szeme körüli foltra alapozva ezt a nevet kapta) nem véletlenül került ide az asztalra, hanem mert meg kellett gyógyítanom a kötőjét. A plüssből (amúgy frottír) kilógó spagóca eredetileg természetesen nem akasztóhurok volt, hanem egy kék plüss szívecske lógott rajta, azt azonban az idő, illetve az előző gazdája kilyukasztotta. Én meg - hogy legyen valami haszna - egy kötőhüvely segítségével akasztóhurkot készítettem belőle.
   Erre a macskagyógyítós feladatra amúgy csak azért mentem rá (már úgy értem, hogy azonnal), mert ha még ezt is félretettem volna (mármint a bevásárlás végül elmaradt), akkor nagy lett volna rá az esély, hogy mint megannyi másik, úgy ez a nap is negatív eredménnyel zárul. Már úgy értem, hogy több feladat került volna képbe, mint amennyit megoldottam.

   Amennyiben a páromnak valamiért nem tetszene, a macskának valami más helyet kell keresnem, mint Andi táskája. Mármint szoktam olyat játszani, hogy mikor a párom nem látja, olyankor ráfűzök a táskájára valami bájos plüssállatot, aminek Andi mint egy gyerek, úgy szokott örülni. Én viszont annak fogok örülni, ha a két hajszárító közül legalább az egyik megfelel a fűrészgéphez készülő (hát persze, hogy készül...) porelfújó céljára.

   Ennek a hajszárítónak természetesen csak a neve turbó. Már úgy értem, hogy mindegyik hajszárító úgy működik, hogy nemcsak úgy egyszerűen kijön belőle a meleg levegő, hanem azt mindig egy ventilátor fújja ki.

   A modell: HD-900 típusra rákeresve, a google természetesen most sem adott releváns találatot. A második sorba írt AC: 220V már csak azért is fontos, mert még valamikor a 70-es évek végén lomtalanításkor találtam a házunk előtt egy szovjet rakéta porszívót, ami 110 voltos volt. Mikor a gépet a pincébe nagy örömmel levittem, mondván ezentúl lesz odalent takarításhoz porszívó (ez amúgy csak 30 évvel később lett így), akkor a masina bár nagyon jól szívott, azonban azzal a lendülettel egyből le is égett. Ezt úgy vettem észre, hogy mikor hátranéztem, nem láttam semmit. Illetve de, de csak a már mindent eltakaró füstöt.

   Ez a hajszárító már csak azért sem fog megfelelni aljas céljaimnak, mert a kapcsolójának mindössze két állása alapján komolyan feltételezhető, hogy ennek a gépnek a motorját nem lehet önállóan, mármint a fűtőbetét nélkül bekapcsolni.

   Bár erre mérget azért nem vennék, igen nagy valószínűséggel ez a nagyon gagyi motor halt meg. Mármint a motor egyik lába a szétszerelés közben a kezemben maradt, miközben a lábakra forrasztott diódák nem forrasztással, hanem pusztán piszkálással lettek a helyükről lekötve. Mármint a motor lábai ónnal nem lettek rendesen befuttatva, azért nem tartott rajtuk a forrasztás.

   Egy kicsit még visszatérve a koszra, mégis hogy a csudába lehet egy hajszárító koszos? Mármint a felhasználó akár a saját haját mosta, akár másét, közben egyben a kezét is. Az én melóhelyi hajszárítóm például úgy nézett ki, mintha frissen vettem volna ki a dobozából. Mármint ki tudja hány évnyi melóhelyi használat, közben koszos öltőzőszekrényben történő lógás után. Ezen szegénykémen meg olyan foltok vannak, melyek igen nagy valószínűséggel nem a nálam történt pincei hányódás közepette kerültek rá. No nem mintha némi plusz szín a hajszárító porelfújóként való felhasználása közben akár csak egy kicsit is számítana...

   Mivel ennek a hajszárítónak külön lehet bekapcsolni a motorját és a fűtőbetétjét, így ha csak nincs benne valami spéci trükk, a motornak 220 voltosnak, tehát magában állva is felhasználhatónak kell lennie. Vagyis hurrá!

   Mikor a motort a házban pozícionáló alkatrész elérettségét megláttam, egyrészt elszomorodtam, mert ugye ebből a hajszárítóból sem lesz porelfújó, másrészt annyira azért mégsem, hiszen ez egyben a jelen projekt gyors befejezését is jelentette.

   Mint ahogy megannyi másikat, úgy igen nagy valószínűséggel ezt a bigyómat is teljesen hiába őrizgettem. Hogy mióta arra nemhogy nem emlékszem, de már eleve a hajszárítók eredettörténete sincs meg!

   Életvédelmi okokból (próbálgatás közben óvatlanul fogdostam) a motor a teszt idejére nem 230, hanem csak 80 voltról járt, amit a tápegységem 20 és 60 voltos kimenetének sorba történő kötésével állítottam elő. No nem mintha szerencsétlen esetben a 80 volt nem tudná az embert agyoncsapni...

   Az apró motort 230 voltról járatva, az meglehetősen gyorsan lett annyira meleg, hogy pusztakézzel már nem mertem megfogni. Ez amúgy nem hiba (mármint valószínűleg nem az), épp csak szegény motor hiányolta az eredeti helyén a ventilátora által szolgáltatott folyamatos, valamint igencsak erőteljes hűtést.

   A jobbra látható szénkefe azért áll olyan furcsán (mármint ék alakot képezve a kissé megpucolt kommutátorral), mert mikor megláttam, hogy a tartója mennyire ferdén áll, akkor óvatlanul kiegyenesítettem. Azért milyen fura már, hogy a másik motorban is valami ilyesmi hiba állt elő, illetve épült bele gyárilag...

   Mint az már csak az állagából is könnyedén kikövetkeztethető, ennek a fürdőszobai dörzsi szivacsnak már nagyon sokszor ígértem meg, hogy most aztán már tényleg lecserélem. Ez amúgy most sem történt meg, épp csak áttöröltem vele a hajszárítóktól kissé bekoszolódott asztalt.

   Mivel a két frissen elmosogatott kábel, valamint a hajszárítóház képében nem szerettem volna másnapra letudandó rendetlenséget hagyni, ezért menten rájuk vetettem magam.

   Míg kezdetben úgy volt, hogy a mindenfélék a pincébe a képen látható módon csinosan összerendezve nem most azonnal, hanem majd csak valamikor másnap délelőtt érnek le, valami csoda folytán újra sikerült magamat lendületbe hoznom.

   Bár ezen magam is komolyan meglepődtem, de a lomos pincében már áll olyan szinten áll a rend, hogy minden most lehozott tételnek van dedikált helye. Már úgy értem azoknak, melyek ebbe a pincébe valók. Miután a három közepes méretű villanymotort végre bemutattam, még a kommutátoros villanymotorok is kaptak egy saját dobozt, így a lehozott példányt egyszerűen csak oda kellett tennem a többihez. A két újabb hálózati kábel pedig a hálózati kábeleket tartalmazó egyik kézközelben lévő dobozba került. Már úgy értem, hogy hálózati kábeles dobozból több is akad.

   Ez egy alapvetően bojler alkatrészes doboz, amibe idővel egy csomó máshonnan kiszerelt fűtőbetét is belekerült. Ez persze egyértelműen kavarodás, a szintje azonban még bőven kezelhető. No nem mintha ebből a dobozból már lett volna kikerülés, vagy ha volt is, akkor még emlékeznék rá...