Digitális fürdőszobai mérleg
(átlátszó)

   Hiába ígértem meg magamnak (már ki tudta hányadszorra), mégsem bírtam megállni, hogy össze ne vásároljak a piacon mindenféle vackot. A PC-hez való periféria átkapcsoló doboz mindössze 100 forint volt, mely összegért a boltban még azt a szép forgatógombot sem lehet megkapni, nemhogy a dobozt!
   A charger feliratú papírdobozban egy Medicor gyártmányú akkutöltő lapul, amit egyrészt mintha megemlítettem volna valamelyik korábbi cikkben, másrészt 200 forintért (pláne két korabeli akkuval együtt) egyszerűen nem lehetett otthagyni.
   A csuklópántos fényes valami, az egy Canon fényképezőgép, ami egyrészt nem látszik hibásnak (legalábbis nem lóg ki belőle az optika), másrészt akár hibás, akár nem, 100 forintért csak nem hagyhattam már ott!
   A piros mutatós mérőműszer is van akkora érdekesség, hiszen még a szívócsőre is rá kell, illetve lehet kötni, hogy képes voltam leperkálni érte a ki, illetve lealkudott mindössze 200 forintot.
   Ami jobbról zárja a sort, az egy WLAN acces point, ami viszont csak akkor érte volna meg a maga 100 forintját, ha lett volna annyi eszem, hogy elhozom a párját is. Mivel így magában használni nem lehet, ezért egyértelműen szétszedtem alany lesz belőle. Mondjuk a többiből is.
   Itt aztán rögtön meg is álltam, s azon kezdtem el törni a fejem, hogy vajon hány tárgyamnak ígértem meg ugyanezt. Mármint nem úgy általában véve, illetve összességében, hanem csak az utóbbi időben, a legutóbbi beszerzések kapcsán.
   A szomszéd pincében ott lapul egy digitális képkeret. Mellette az asztalon egy három csatornás keverő. A polcon egy mp4 lejátszó. Itt jobbra pedig, valahol a farakás tetején, egy rengeteg memóriás szovjet telefon. Az utóbbi időben beszerzett többi kincsem most így hirtelen pedig már eszembe sem jut!

 

 

Aztán a pincéből távozóban, egyszer csak megláttam a bicajom mögött a mérleget.
Mi az, hogy nem látod? Mondjuk én se nagyon, inkább csak tudom, hogy ott van.

 

 

Aminek (mármint a nem látásának) az az oka,
hogy jórészt üvegből van, vagyis átlátszó.

 

 

   Komolyan meglepődtem azon a tényen, hogy működik, beszerzéskor ugyanis voltam oly lusta, hogy még csak ki sem próbáltam! Az mondjuk igaz, hogy a valós súlyomnak csak a felét mutatja, de a digitális mérlegek már csak ilyenek...
   Az ilyen és ehhez hasonló fürdőszobai személymérlegek esetében szerintem a digitális nem is azt jelenti, hogy számokkal meghatározható, hanem lemegy egészen a kettes számrendszer alapjaiig, és úgy értelmezendő, hogy a mérleg mutatta érték vagy helyes, vagy nem. Mondjuk amennyibe került, annyit még így is megért.
   Hogy mennyi volt az annyi? Nos ez a mérleg egy nulla forintos beszerzés volt, ami történet úgy esett, hogy épp nagyban az első kertet takarítottam, s mikor kinyitottam a kukát, ez a mérleg ott ült a kupac tetején.
   Amint megláttam, rutinosan azonnal félretettem, majd betömtem a helyére egy meglehetős adag fenyőágat, mely oda nem illő valamiket a tisztelt lakótársak voltak oly szívesek a karácsony elmúltával kidobálni a kertbe.
   Miután végeztem a ház előtti kert nagytakarításával, természetesen az átlátszó mérleg - mint ami direkt nekem lett odatéve - velem jött. Mivel átlátszó, még csak nem is volt feltűnő! Ez az eset mondjuk nem ma történt, és nem is tegnap, de még csak nem is az idén!

 

 

Bár egyszer már nekimentem a pincében a felmosóval, de mivel a mérleg a
kukából származik, jobbnak láttam szétszedés előtt alaposan elmosogatni.

 

 

Balra az elemtartó fedele, míg jobb maga az elem látható. Részemről jobb szeretem
a minimum ceruzaelem táplálta dolgokat, mert egyrészt azokba általában még jó
a fényképezőgépeimből már kiöregedett ceruzaakku, másrészt pedig azok az
eszközök egy jobbféle elemmel akár az idők végezetéig képesek működni.

 

 

   Mekkora poén már átlátszó dolgokat fényképezni? (ha nem látnád, akkor elárulom, hogy a mérleg neki van támasztva a ventilátornak) Illetve milyen lehet őket leltározni? Elképzeltem a raktáros és a leltáros közötti beszélgetést.

- Hány darab van karton szerint ebből a láthatatlan izéből?
- Karton szerint 27.
- És annyi van belőle a polcon?
- Te vagy a leltáros, számold meg te!
- Már ha megtalálod, hogy melyik polcon vannak...

   Na most ahogy itt álltam, s épp arra vártam, hogy megszáradjon a mérleg, egyszer csak felmerült bennem a kérdés, miszerint van-e itt valami, amit még a mérleg szétszedése előtt kellett volna, vagy mondom inkább úgy, hogy lett volna tanácsos egésszé kerekíteni?
   A keresztben átfutó keskeny szőnyeget már sikerült kicserélnem, mint ahogy a balkon ajtajának szigetelését is. A virágállványban már ott a fiók, mint ahogy (bár ez a képen nem látszik) a főképp a palántázó tálcáknak beszerelt plusz polc is.
   Mikor már majdnem valamiféle megelégedettséget kezdtem volna érezni, menten beugrott, hogy még sem a korlátra, sem a virágállványra szerelendő antenna projecttel nem tartok sehol. Valamint a balra fent látható felfújható ágy sem esett még át a szétszedésén. (én rajta viszont igen, ezért van a sarokban)
   A szék mögötti fióknak lóg az eleje, amit az apró elmaradások a lakásban kettő elnevezésű project keretében készülők visszaerősíteni. Mivel úgy döntöttem, hogy hagyok egy napot a ventilátornak a mérleg megszárítására (ebből persze majdnem egy hét lett), illetve ráuntam a restanciáim áttekintésére, igen sebesen fordultam el a helyszíntől.

 

 

   Az elfordulás azonban valamiért csak idáig sikerült. Kész a szekrény ajtajában a zár, lecsökkentettem az éjjeliszekrény mélységét, kiigazítottam a rekamiét, kipofozásra került az éjjeli lámpa, kész a telefon a bal sarokba, de valami még mindig nem stimmel!
   Gondoltam míg csak a hiányosság be nem ugrik, elácsorgok én itt a magam nyugalmában. Percekre volt hozzá szükség, hogy rájöjjek a megoldásra, pedig a keresett téma a képen a legrikítóbb. Az a sárga terítő (illetve anyag) az, amit a párom hozott sötétítő függönynek, csak mivel annak túl átlátszó, ezért valószínűleg a szobai székek lesznek vele átkárpitozva.

 

 

Az ablaknak támasztott mérleg - épp mint ahogy a polc alá épített fiók - alig látszik.

 

 

Mondjuk itt se jobb.

 

 

Meg persze itt se.

 

 

A 80 körüli kilómmal szerencsére bőven beleférek a mérleg méréshatárába.

 

 

Mint az az előbbi képen látható vízcseppből sejthető, hiába a ventilátoros fújás,
valamint az eltelt közel egy hét, továbbra is van benne víz. Ezen persze
nincs mit csodálkozni, ugyanis a műszerdoboz előlapja olyan jól
illeszkedik az üveghez (mert mindketten simák), hogy hiába
a rekkenő nyár, a víz nem tudott az üregből kipárologni.

 

 

Ha másnak nem, akkor tükörnek talán még jó lesz. Mert ugye milyen
szépen tükröződik benne a betriplázott asztali lámpám? Nagyon!

 

 

Számomra ez a helyére ferdén beragasztott matrica a szocializmus éráját
idézte meg, ugyanis akkoriban volt szokás így feltenni az i-re a pontot.

 

 

Már épp kezdtem volna megörülni a reset gombnak (hátha észhez tér tőle
a műszer), csak ugye ez nem az, hanem a mértékegységet váltó gomb.

 

 

Az összes csavar feje teljesen ép, mint amikben még sosem járt csavarhúzó, kivéve
ezt az egyet, amibe viszont egy kissé bele van gyilkolva. Ebben az az érdekes,
hogy a csavarfej szétgyilkolása a jelen helyen fizikai képtelenség, hiszen
a csavar lágy műanyagba lett behajtva. Ráadásul a nyírásnyomok
még csak nem is a be, hanem a kifelé irányban vannak.

 

 

Az apró műanyag darabok jól fognak mutatni az apró műanyag darabokat tartalmazó
dobozomban, ami jelen pillanatban még nem létezik, ugyanis még nem végeztem
(vagy tán bele sem kezdtem) a pincében az anyagok szétválogatása című
projectbe. Láttál már hátulról CR2032-es elemtartót? Nem?

 

 

De!

 

 

Vajon miért érzem úgy, hogy ez nem lesz egy hosszú történet?

 

 

A forrasztásokból hiányzik az ólom, a panelről néhány alkatrész, miközben a
szerzőből a képesség, hogy valami izgalmasat írjon erről a szép zöld lapról.

 

 

Íme egy az üveg négy sarkában elhelyezett nyomásérzékelőből.

 

 

Ha másért nem is, de már csak ezért a szép gumilábért megérte elhozni!

 

 

A középen látható fényes rész nyomja a tulajdonképpeni nyomásérzékelőt.

 

 

Mármint ezt.

 

 

Nem hinném, hogy bármit is látnánk belőle, ha nekiállnék innen lefarigcsálni.

 

 

Ez a másik csak annyiban különbözik az előbb látott saroktól, hogy
innen már nem megy tovább vezeték egy újabb érzékelőhöz.

 

 

Illetve a végén lévő dobozok pusztán patentosak,
míg a középsők fedelét két csavar is tartotta.

 

 

A csavar menetei között az utolsó előtti fordulóban megmaradt egy rétegnyi
műanyag abból az anyagból, amibe bele volt tekerve. Visszahajtás előtt az
ilyeneket jobb onnan kipiszkálni, mert kinyírják a lyukban lévő menetet.

 

 

Itt aztán egy újabb szárítási procedúra következett,
azonban immáron kiborított elektronikával.

 

 

Ezt a valamit sem szétszedni, sem összerakni nem bonyolult.

 

 

Mivel sejtése szerint a puszta szét majd összeszerelésétől nem fog
megjavulni, ezért a szerző már neki is állt mindenféle ármányos
terveket szövögetni a szép fényes csövek újrahasznosítására.

 

 

Az elemnek kutya baja.

 

 

Mint ahogy első ránézésre a mérleg is jól mér.

 

 

Második ránézésre, illetve keresztben ráállva is rendben van a mérés. Mondjuk
a súlyom már nem annyira, de ezt most hagyjuk. Ezt a tesztet, mármint a
másképp ráállást amúgy azért ejtettem meg, mert a miénknek az a
baja, hogy ahányszor és amilyen pozícióban ráállok, annyiszor
mutat valami egészen mást. Az egészen mást úgy kell érteni,
hogy nem dekákat téved, hanem kilókat, ami egy digitális
mérlegtől már meglehetősen durva mérési pontatlanság.

 

 

Harmadik próbálkozásra visszatért a hiba. Na most az igaz, hogy szeretnék
lefogyni, de nem felére! Bőven elég lenne leadnom úgy 10, vagy 15 kilót.

 

 

Na most azt mindig is tudtam, hogy én vagyok a hibás, de az azért már
túlzás, hogy ezt már egy ócska mérleg is meg tudja rólam állapítani.

 

 

Elem ki, elem be, és már híztam is vagy 40 kilót!

 

 

Aztán hármat topogtam, mire fel mindjárt felére esett a súlyom. Legalábbis
a mérleg szerint. Akarom mondani, bárcsak ennyire egyszerű lenne...

 

 

Levettem róla a hátlapot, majd jó alaposan megpiszkáltam benne mindent.
Mivel a forrasztások ólommentesek, dupla szemüvegben
néztem utána az esetleges repedéseknek.

 

 

A nagy nézelődés közepette híztam egy keveset. Ez persze csak első ránézésre tűnik
annak (mármint hízásnak), hiszen mint az a számokat alaposabban megtekintve
látható, közben a mérleg átváltott angolszász mértékegységre. Konkrétan
a fontra. Egy font az 0,45 kilogramm, vagyis megint úgy nagyjából
feleannyit mond rám a mérleg, mint amennyi a valós súlyom.

 

 

Az üveglap széle szerintem mosogatás közben pattant le. Ez mondjuk nem egy
elháríthatatlan hiba, csak ugye mit törődjek vele, csiszolgassam
vizes smirglivel, ha egyszer hülyeségeket mér...

 

 

Az ST az a stone, ami 14 pound, azaz 6,35 kilogramm.
Már csak ezek miatt sem szeretnék angol lenni...

 

 

Íme a saját mérlegünk, ami van olyan kedves, és 30 dekával kevesebbnek mond.
Na ja. A helyében én sem mernék túlozni, mert még szét talál szedni a gazda!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.