A virágállvány alsó polcát azzal a szent elhatározással nézegettem, miszerint márpedig olyan nincs, hogy a kisvasút trafója a virágállványról még ma el ne tűnjön! Aztán persze a projekt amolyan szokásos Gézás lassításaként hozzácsaptam a melegfújó összeszerelését, valamint - most persze még csak gondolati síkon - egy csomó minden mást is. Vagyis ahogy azt már csak szoktam, kissé ma is csapongok.

   Például elmesélem, hogy mégis mi a csudáért vettem meg a piacon ezt az amúgy egyértelműen villanyvasúthoz való, szabályozható kimeneti feszültségű, valamint átváltható polaritású trafót, mikor nem is modellezem. Mármint nincs kisvasutas terepasztalom. Az egyik ok az volt, hogy míg az ilyesmit valamiért drágán szokták adni (a modellezés egy drága hobbi), addig ezt a kis műszaki csodát már hetek óta nem vitték el, így némi alku után megkaptam potom 300-ért. Mindeközben a másik ok az volt, hogy valaha már elindult egy vonattrafó a szétszedés útján, konkrétan körbefényképeztem, csak aztán kellett valakinek, így az apró dobozt összetartó szegecseket már nem fúrtam le. A piacon amúgy már ez gyanús volt. Mármint az, hogy a trafó ezen változatát nem szegecsek, hanem csavarok tartják össze. Ettől persze még megvettem. Amúgy volt egy nagy, ezen méret többszöröse trafóm is, csakhogy azt is sikerült elajándékoznom, szerencséjére még a szétszedése előtt.

   Mivel a trafó szétszedése a melegfújó összerakásához mindjárt két ponton is csatlakozott (az egyik a közös hely volt a virágállványon, míg a másik az ígéretem a mai nap történő feltétlen kifuttatásra), így azt is áthoztam ide, pedig tudtam, hogy ha ezt megteszem, akkor egyrészt útban lesz, másrészt én is, ugyanis le kell mennem a pincében a melegfúvó odalent maradt alkatrészeiért.

   Mivel olyan nagy mozgásigényem azért nem volt, hogy már így korán reggel leszaladjak a pincébe, pláne holmi villanymotorért és fűtőtestért, nyitásképp félretoltam a trafót (ebben a laza félretolásban amúgy már valami elképesztő rutinom van), majd nekiálltam előtúrni a már elajándékozott trafó képeit.

   A vezérlés rendszere kívülről nézve ugyanaz. Belülről persze lehetnek eltérések. Például míg egyes trafók a szabályzást tekercsleágazásokkal oldották meg, láttam már olyat is, hogy a leszedő kefe a trafó menetein csúszott.

   Íme a lomos pince felé vezető folyosón található, természetesen a szerző által idehelyezett rumli, amit azért tekintettem meg, mert itt sejtettem megtalálni a melegfújó új kábelét. Mivel a kosárban láthatók közül egyik kábel sem tetszett, valamint - mint kényszerű feladat - a Tünde és a Junoszty tévék maradványainak elrakása is taszított, már pattantam is le a helyszínről! Te, hogy nekem már ez a lepattanás is mennyire jól megy...

   A kép "továbbra sincs" címe nemcsak arra utal, hogy a sok gombot a rózsaszín dobozokra "továbbra sincs" kedvem nekiállni felszerelni, hanem egyben arra is, hogy a mentéseket tartalmazó merevlemezek áthelyezésére "továbbra sincs" semmi értelmes, vagy legalább használható ötletem. Az értelmetleneket meg ugye már eleve hagyjuk. Amúgy az amerikáner átfestésére "továbbra sincs" elég hely, pedig az utóbbi napokban azért szépen rámentem legalább az olyan nagyobb tárgyak eltűntetésére, mint mondjuk a már említett Tünde tévé, az ismeretlen célú szerkezet, valamint a Philips morzsaporszívó.

   A Genius hangfalpáros, valamint a Blaupunkt Marimba táskarádió mondjuk még hátravan, de aztán ezeken felül már tényleg nincs itt nagyobb térfogatú dolog. Már ha csak a szokásos módon elő nem kerül valami az egyik rejteksarokból...

   Ami konkrétan az, hogy a fadarab tároló rekeszes építményem jelenleg hozzáférhetetlen, mert valami marha már megint elépakolt. Persze ha végre átnézném a konyha kifestése kapcsán kiselejtezett kétszatyornyi kacatot, valamint leteríteném a pincefolyosóra a linóleumot, és még a tekercs közepébe rejtett LED-es fénycsövet is felszerelném, az egyéb feltűnően nem ide való kacatok sorsának rendezéséről már nem is beszélve, akkor újra lenne itt némi hely. Most persze nem ez az elsődleges feladat. Te! Hogy ezt én már hosszú évek óta mennyi helyszínre tudom rámondani...

   Ettől persze még nagyon is szeretném, ha az általam uralt helyeken végre kialakulna valamiféle, konkrétan fenntartható rend, ez a projekt azonban - ahogy az már hosszú évek óta mondhatni megszokott - már megint nem az idei év végére fog elkészülni.

   Már csak az olyan idióta dolgaim miatt sem igazán lesz itt rend, mint mondjuk a kifejezetten fadarabos polcon elhelyezett autóhangfal, mely látványt egy HGW és egy óramaradvány fűszerez. Valamelyik nap persze az ilyen témákra is rá kell mozduljak. Te! Hogy ezt is mennyi mindenre mondom, megjegyzem nagy általánosságban nézve szinte teljesen hatástalanul...

   Egy rakat elbontanivaló egy ládában az eszterga bútorlábakból készített ágyán, mondhatni szintén nem vall ép elmére. Ezek persze - ha csak le nem rokkanok - hónap végére mind eltűnnek innen. Megszámolni ekkor ugyan még nem mertem őket, de csak mert féltem, hogy a friss beszerzésű vackok (más források szerint kincsek) letudásával le vagyok maradva, kivenni azonban kivettem a dobozból néhány apróságot, majd azzal a lendülettel megígértem magamnak, hogy azokra még ma rámegyek. Hogy estére ebből az amúgy nagyszerű tervemből is mi lesz...

   A biztonsági csavarfejre jelen esetben azért van feltétlen szükség, nehogy a gyerek a trafóházat a fémépítőhöz kapott csavarhúzóval egyből, pontosabban szólva mikor a szülők nem látják, magát és környezetét veszélyeztetve szétszedje. Már úgy értem a környezetet, hogy a gyerek esetleg már tudja, hogy az áram ráz, ezért óvatos, azonban ettől anya még simán belemarkol a fedél nélküli trafóba, mondván rendet kell csinálni, mert a gyerek már megint mindent széthagyott.

   Ugyan manapság már mindent mikroprocesszorral és rádiós távvezérelhetőséggel oldanak meg, egy tápegységben pedig rézből van a legkevesebb, attól még létezett előtte egy másik világ.

   Ez a már-már tényleg lehetetlen formájú alkatrész úgy működik, hogy a kimeneti kapcsokra (pontosabban szólva előbb még az egyenirányítóra) a gomb tekerésének arányában kapcsolgatja rá a trafó tekercsleágazásait.

   Az egyenirányító azért szelén (lásd balra az összecsavarozott szürke lemezeket), mert míg az viszonylag jól tűri a zárlatot (mármint a kimenetit), addig a diódák a túláramtól könnyedén elszállnak.

   Ez pedig egy hőkapcsoló, ami azért kell, hogy mikor a gyerek rátesz a kisvasút sínjére keresztben mondjuk egy Matchboxot, akkor a rövidzárlat semmit se tegyen tönkre. Mármint mielőtt még a szelén egyenirányító túlmelegedne, a túláramtól felforrósodik a bimetálra tekert ellenálláshuzal (lásd azt a kép közepén), s azt megvédve lekapcsolja a trafóról a rövidzárt.

   Mikor már épp kezdtem volna visszafejteni, hogy miért van ott az a kissé eltérő színű műanyag, az menten kiesett, majd ezt követően még néhány egyéb darabka is, mely tény kitűnően rávilágított a trafócska hányatott sorsára.

   Ami még szintén áll, az a villanyrezsó szétszerelős projekt, de már csak néhány napig! Mármint már arra a tárgyra is nagyon tervezek rámozdulni. Épp mint ahogy a trafó mögött megbúvó egygombos Videoton autórádióra is, csak előbb ugye a magamnak tett ígéret szerint még mindenképp le kell tudnom a lomtalanításkor beszerzett kincstömeget.