Ez a kép nemcsak azért kapta a "célzottan" nevet, mert ma "célzottan" ezért a műszerért jöttem le, hanem azért is, mert "célzottan" egy olyan dobozt kerestem, amire Szaga szkóp van írva. Erre fel tessék, szegény műszer csupaszon áll a polcon.

   Csak nehogy a végén még itt hagyjalak, szóltam oda az Orion 449-es rádió oldalán elhelyezett szkópnak, majd ha csinálni konkrétan nem is csináltam semmit, de legalább megtekintettem a lomos pincét. Ha az ilyen alkalmakkor legalább egy dolgot a helyére tettem volna, a pince mára már nagyon nem így nézne ki.

   Mármint nem így. Hogy a szétszedésére már nagyon váró, Karcsi barátom által elfűrészelt hatalmas lemezjátszóra volt-e értelme kitenni a doboza veszett asztali multimétert, vagy ez semmit sem fog lendíteni a műszer szétszedésén, illetve most már csak bemutatásán, az remélem még az idén kiderül. A múltkor ugyanide feltett mágnestalpas antennának mondjuk csak néhány hónap kellett hozzá, hogy a kupac tetejéről elvegyem.

   Ezt a mára már igencsak sokat látott műszert kiváló barátomtól kaptam, mégpedig kifejezetten a szétszedtem projektbe történő bekerülés céljából. Míg a TV Miniscope-2 füles, vagyis hordozható, tulajdonképpen ez is az, hiszen kicsi, épp csak a szovjet pajtások nem szereltek a tetejére fület.

   Bevallom őszintén, hogy bár a helyét a rajzon megtaláltam, arra azonban a kapcsolási rajz alapján nem jöttem rá, hogy ez a dugó mégis mit csinál, a teljes leírást pedig nem volt kedvem átböngészni.

   Ez is egy nagyon szép műszer, épp csak az ergonómiáján van mit megszólni. Mármint azok a nyomógombok, azok egy átlagember újjához szerintem kicsik, a forgatógombok túl vékonyak, a yaxley kapcsolók nagyobb átmérőjű gombjairól pedig hiányzik az a rész, amin az ember ujja normálisan meg tudna támaszkodni.

   Mint az ebből a korabeli, amúgy a Electronique pratique újságból ollózott reklámból kiderül, a C1-94 a Szaga nevű egyszerűbb változathoz képest nemcsak nagyobb nyomógombokkal rendelkezett, de jobban megfogható forgatógombokkal is. Az exportváltozat értelmezhető feliratairól már nem is beszélve!

   Az persze egyértelműen az én szégyenem (na jó, részben azért a korabeli oktatás színvonaláé is), hogy mára már nemhogy értelmezni, de még elolvasni sem tudom a cirill betűs szöveget. Ez amúgy nekem valaha ment. Mármint hiába nem értettem belőle egy szót sem, attól még folyamatosan tudtam oroszul olvasni.

   A balra lent látható BNC aljzatot minden szovjet műszeren le kellett cserélni, ők ugyanis nem voltak hajlandók átvenni az angolszász mértékegységeket. Mármint az eredeti BNC aljzat külső átmérője 9,7 milliméter, az oroszok meg azt mondták rá, hogy legyen inkább 9,5, miközben a bajonettzár pöckét nemcsak vastagabbra készítették, de még bentebb is tették több mint 1 milliméterrel. Mindeközben a jobbra lent látható földelőpont külső tekerhető része - számomra szokatlan módon - fémből van. Mármint a műszercsavarokon általában véve szokott lenni valamiféle elektromos szigetelés. Az persze igaz, hogy ez egy földelőpont, meg persze a hely is kevés, de attól még valahogy fura.

   A műszert amúgy mindjárt két okból is megkaptam. Míg az egyik az, hogy már csak útban volt, addig a másik szerint belevegősödött a képcsöve. Arról már nem is beszélve, hogy lett helyette egy szinte mindent tudó, nemcsak oszcilloszkópnak, de jelgenerátornak és még spektrumanalizátornak is jó, a kor szellemében már digitális verzió.

   A hálózati kábelről a dugója alapján nem tudtam eldönteni, hogy szovjet-e. Mármint a betűk értelmezésével gyűlt meg a bajom. Valamint azzal is, hogy a műszer hálózati kábele bár csak egyszer szigetelt, ami orosz szokás, viszont szokatlanul hajlékony, ami viszont emlékeim szerint nem az.

   Az oszcilloszkóp ára 165 rubel, vagyis 17-es szorzóval 2805 forint volt, ami első olvasatra hiába nem tűnik soknak, ha ez még valamikor a 70-es évek végére igaz, mikor úgy nagyjából ennyi lehetett az átlagkereset. Ehhez képest az imént említett, már szinte mindent tudó digitális oszcilloszkóp még százezerbe sem került.

   Bár kezdetben úgy volt, hogy haladok tovább a megkezdett úton, végül mégis az lett, hogy minden mással foglalkoztam, épp csak ezzel a két gyönyörűséggel nem. Miközben a TV Miniscope-2 további nézegetésének és fényképezésének azonnali hanyagolására alapvetően a kertben végzendő munkák halaszthatatlansága volt az ok, addig a Szaga szkóp dobozának kinyitására valami egészen más, mégpedig konkrétan az, hogy már megint támadt egy nagyszerű ötletem. Már ha annak lehet nevezni, hogy a szkóp beteg csövének pótlására egy N313-as oszcilloszkópból kitermelt, az eredetinél némileg kisebb csövet találtam ki bevetni.

   Hogy elrepült az a két és fél hónap... Mármint annyi időre volt hozzá szükségem, hogy az oszcilloszkópra újra rámozduljak, és még ez is csak úgy jött össze, hogy megígértem magamnak, hogy az asztal pultját még ma teljesen lecsupaszítom. Amennyiben ez tényleg megtörténik, az maga lesz a csoda! Csodák amúgy vannak, bár biztosan vannak a háttérben logikus okok.

   Az egyik ma délután kiszúrt csoda, az épp nagyban használt HGW egyik LED-jének többszörös fényereje. Mivel ez az eszköz be van szorulva az asztal pultja és a műszereim alkotta torony közé, még csak az sem történhetett, hogy valami durva erőhatás következtében elmozdult a LED és az előlapi fehér pont közötti plexi fényvezető.

   Egy másik csoda ez a lakás páratartalmát nagyszerűen jelző szekrényajtó, amire a minap (megjegyzem egy még tőlem is szokatlanul hosszú bambulás közben) odaterveztem egy skálát. Már úgy értem, hogy miközben a skála a tűzifás szekrény oldalára lenne rögzítve, azon túlnyúlna, s a szekrény ajtaja lenne a mutató. Nyáron, mikor nagyon száraz meleg van, az ajtó teljesen kiegyenesedik, télen viszont, mikor mondjuk a cserépkályha tetején száradnak a ruhák, olyankor meg - mint az a képen látható - elgörbül. Vagy pont fordítva van? Ki tudja már...

   A harmadik csoda pedig az lesz, ha én ebbe az oszcilloszkópba a mai napon tényleg belefényképezek. Ebédre kolbászos bableves volt, valamint tepertős tekercs, mely finomságokból hiába ettem keveset (anyám egy kicsit meg is sértődött), attól még a kajakóma úgy kiütött, hogy kénytelen voltam ledőlni.

   Majd mivel egyik sem használt, azt találtam ki, hogy leviszem az előszobából az imént letudott asztali multimétert, meg az előtte elcsomagolt infravörös joystickot, hátha a mozgás majd jól felébreszt.

   Mikor a két már letudott tételt a Karcsi barátom által elfűrészelt lemezjátszó tetején elhelyeztem, ha már itt voltam alapon, gondoltam előkapom azt a rádiót, amit a minap boncolt keretantenna bemutatásához tervezek a lakásba felvinni.

   Gondoltam a rádió ebben a sarokban lesz, de itt sem volt, pedig itt mindjárt négy másikba is belefutottam! Amit a képen látunk, az egy Select 722-es, ami egy másik rádió, konkrétan egy Videoton hosszú hasábformájú oldalán áll. Miközben a bal térdemmel a Dédi bolgár rádiójának támaszkodok, addig a jobb nadrágszáramat egy NDK Weimar súrolja. Mivel pakolni nem volt kedvem, inkább átmentem a tűzifás pincébe.

   Valamint egy szatyorra való, a kertből származó apró faág lakásba tüzelőnek történő felvitele is reám várt. Amúgy jól saccoltam. Mármint az apró faágak tömege az alátámasztó fadarabokkal együtt három napi meleghez volt elég.
   Amit viszont sajnos nem jól saccoltam meg, az a bableves és a leveles tészta bélrendszeremen történő keresztülérésének ideje. Mármint komolyan kérlelnem kellett őket, hogy várják már meg, míg a lakásba a tűzifás szatyorral felérek, vagyis konkrétan és szó szerint is ugyan ne hozzanak már szar helyzetbe.

   A keretantennát a polcon hosszasan nézegetve, arra a következtetésre jutottam, hogy a bemutatásához szükséges rádió nemhogy idén, de talán még jövőre sem fog a pincéből felérni!

   Bár odáig még eljutottam, hogy a szkópot letettem az asztal lapjára, azt már nem mertem bevállalni, hogy nekiálljak kitekerni a doboz fedelét tartó négy csavart. Mármint ekkorra újra úgy elkapott az álmosság, hogy félő volt bármit is csinálok, abba menthetetlenül belealszom.

   Melyek azért eltérő típusúak, mert miközben a domborúak csak úgy egyszerűen csavarok, addig a süllyesztett fejűek felett kialakuló helyre a szokásos fekete mocsokból álló plomba került. (lásd rajtuk még mindig a maradványokat)

   Bár úgy tűnt, hogy szépen haladok, lekerült a dobozról a teteje, de most meg a hidegrázás kapott el. Miközben a talpamat a cserépkályhának nyomva próbáltam felmelegíteni, a kezemet egy alapos forró vizes mosogatással. No nem a szkóp dobozát mosogattam el, hanem a konyhában egy tepsit meg egy tálcát.

   Nekem a különféle egészségügyi jelenségekből az jött le, hogy ez a műszer nem akarja, hogy piszkáljam. Szó se róla, vannak rajta piszkálási nyomok rendesen, szóval érthető a tiltakozása, de attól még valahogy olyan fura érzésem volt.

   Ahogy a műszer az idő előrehaladtával egyre inkább nem akart működni, úgy cserélte kiváló barátom az alkatrészeit modernebbekre, erősebbekre, stabilabbakra, vagy csak úgy egyáltalán működőképesekre.

   Az előlapra hátulról felszerelt alkatrészek hozzáférhetősége nem igazán biztosított. Azokat a mélyen elhelyezett trimmereket milyen érzés lehet úgy tekergetni, hogy közben a műszerész keze az oszcilloszkópon belül van? Véleményem szerint elég rázós.

   Mivel csak ez a kisebbik panel nyitható le, a másik nem billenthető, így az azokon lehelyezett alkatrészek nem igazán hozzáférhetők. Persze ha leveszem a műszerről az előlapot (ez amúgy nem biztos, hogy szükséges), majd kihúzom a lyukakból a kapcsolók gombjait, akkor lehet, hogy a másik panel is felszabadítható, ezt a lehetőséget azonban valamiért nem próbáltam ki.

   Biztosan szét lehet ennél jobban is robbantani, azt azonban nem mertem bevállalni. No nem mintha bármire is jó lenne egy belevegősödött csövű oszcilloszkóp, de ezt a műszert most valahogy nem volt kedvem tönkretenni. Mármint lesz majd pár olyan, amit valószínűleg apróra szétcsapok, mert már tényleg nem jó semmire. Míg az egyik egy távkábelmérő műszerpáros, addig a másikkal a vezetékes telefonkészülékek működését lehet ellenőrizni. Hogy mégis mikorra érek oda hozzájuk, azt persze most még csak jósolni sem merem, épp csak reménykedek benne, hogy az említett alkalom jövőre lesz.

   Most meg az lesz, hogy lövök róla még néhány képet, majd visszaszerelem a doboz tetejét. Ez a panel amúgy azért nem lehetett zsanéros, vagyis a helyéről kifordítható, mert az előlapi kapcsolók lábai bele vannak forrasztva. Ugyan tettem vele egy próbát, mármint kitekertem a panelt tartó négy csavart, majd az innen nézve jobbra álló részét megemelve megpróbáltam hátrahúzni, ez az akcióm azonban csúfos kudarcba fulladt.

   Annyira ismerem az érzést, mikor az ember javítás közben kínjában feliratozza a panelt... A balra látható vágás amúgy azért van, hogy a nagyfeszültségű részek biztosan el legyenek szigetelve a kisfeszültségűektől.

   Bár volt egy olyan, amúgy igencsak nagyszerű tervem, hogy az oszcilloszkóp belevegősödött csövét kicserélem egy korábban elbontott N313-as szkóp még jó csövére, és lehet, hogy ezt egyszer majd meg is valósítom, de hogy ez a műtét nem mostanában lesz, az hótziher!

   Mikor belegondoltam, hogy a csőcseréhez elő kellene túrnom mindkét cső adatlapját, majd egyeztetnem, hogy legalább úgy nagyjából csereszabatosak-e (főképp a fűtőfeszültségük), majd le kellene mérnem, hogy a szkópcső lábain amúgy rendben vannak-e a feszültségek, majd nem tévedhetnék el az azonos színű huzalok között, meg persze a jelenleginél kisebb cső rögzítéséről is gondoskodnom kellene, mindjárt megéreztem, hogy a csőcserés projektből csak akkor lesz valami, ha már tényleg nagyon nem lesz mit csinálnom.

   Mármint jelen pillanatban még olyan projektek kötnek le, mint mondjuk a gumi pertli kicserélése a kedvenc itthoni nadrágomban, mely hibát (leesik rólam a gatya) hirtelen felindulásból azzal hidaltam át, hogy a gumiszalagot az ingem gombjára akasztottam.

   Ahogy azt a partizánok mondani szokták, ő már nem jön velünk tovább. Az előbb amúgy a hátlapot tartotta, csak a visszaakasztásakor letörött. Én mondjuk nem törtem le, hiszen már csak néhány mozzanatra voltam tőle, hogy az asztalom pultja újra teljesen szabad legyen.

   Azért milyen dolog már, hogy az ember kiad egy műszerért egy egész havi fizetést, aztán azt látja, hogy így van összerakva? Hogy a burkolat lett hosszabb a kelleténél, vagy a doboz váza lett az eredeti elképzelésnél egy kissé rövidebb, arra mondjuk nem jöttem rá.

   Mármint lazán elfelejtettem a panelra a doboz oldalától a nagyfeszültségű részeket elszigetelő műanyag lapot visszapattintani. Ez szerencsére nem volt egy komoly hiba.

   Bár úgy volt, hogy a szkóp másnapig itt marad, de aztán erőt vettem magamon, s levittem, mely tevékenységet menten összekombináltam a korábban említett rádió előtúrásával.