Ezt a laptopot még a 2023-as lomtalanítás indulása előtt egy nappal találtam, de csak mert a lomizós brigádok még nem érkeztek meg. Csak úgy kidobva hevert a fűben. Először el sem akartam hozni, de csak mert televásároltam a bicikli kosarát, meg a csomagtartóját is, de aztán hiába törött le róla a kijelző (mármint azért dobták ki), mégiscsak felraktam hátra, a mentsük meg zöldséges doboz tetejére, mondván ha útközben elhagynám, akkor sem érne különösebb veszteség.

   Amennyiben csak annyi baja lenne, hogy a kijelző zsanérjának rögzítőpontjai letörtek a kijelzőt hordozó fedélről, azt a hibát még képes lennék orvosolni, engem ugyanis a laptop használatában - mivel sosem viszem sehova - egyáltalán nem zavarna a gép tetejére kilógó csavarok sora, meg az alájuk szerelt vaslemez patkolás. (álmodozott a szerző tőle elvárható módon, vagyis rutinosan)

   Mármint pusztán ránézésre azt gondoltam, hogy a kijelzőt hordozó fedélről leszakadt rögzítőpontok nemcsak az előbb leírt módon, de akár még úgy is helyreállíthatók, hogy egyszerűen csak odateszek a kijelző mögé egy tábla centi vastag rétegelt lemezt, ami engem ágyban mozizás közben már csak azért sem zavarna, mert ugye pont nem látnám. A párom pedig a faanyaggal megerősített laptopra biztosan festene valami szépet.
   A mindössze néhány műanyag pöcök letörésének hatására használhatatlanná vált, majd a szemétbe kivágott, újkorában 100.000 forintba kerülő készülék problémakörébe egy kissé alaposabban belegondolva, hatvan évvel ezelőtt ugyanígy tropára ment az akkori csúcstechnikának számító tévé, ha a gyerek kicsúzlizta belőle a képcsövet.

   Erről a mintáról először azt hittem, hogy egyszerűen csak szétkent por, majd kisvártatva már azt, hogy valaki szegény laptopot valami hígítós ronggyal törölte át. Ez persze csak az anyagot díszítő mintázat.

   Mivel ez a laptop a megtalálásakor már több mint 5 éves konstrukció volt, így bár az USB már hármas (mármint a háromból kettő), USB C azonban még nincs rajta. VGA csatlakozó viszont már nincs, viszont van helyette HDMI, amiről így hirtelen meg nem tudtam volna mondani, hogy van-e a monitoromon. (amúgy van)

   Azt viszont egy nagyon is jó előjelnek tekintettem, hogy ezt a masinát még vagy nem barmolta szét senki, vagy ha mégis belenézett, akkor szakember volt, normális csavarhúzókészlettel.

   A gép vagy már nem kapcsol be, vagy csak az akkuban nincs hozzá elég energia. Az akku lábaihoz pedig nem férek hozzá. Na jó, néhány az érintkezők közé dugott zsilettpengével sikerült volna, ezt a lehetőséget azonban inkább kihagytam.

   Mikor egy újabb fajta, pláne lehetetlen hozzáférésű tápaljzatot látok, olyankor mindig mondok valami csúnyát. Most például azt mondtam, hogy aki ezt kitalálta, annak a szar verje meg az arcát vagy százszor!

   Mivel a rendelkezésemre állók közül a lyukba egyik tápdugó sem passzolt, ezért úgy döntöttem, hogy a másnapi piacon megveszem azt a készletet, ami  (persze pusztán ránézésre) minden lyukba beilleszthető. Mármint rengetegféle dugó van benne. Erre fel nemhogy választék, de a piacon egyenesen egyetlen tápdugó készlet sem volt!

   Miközben a laptop csavarjait kissé unottan piszkáltam, csak úgy hullottak belőle az apróságok! Amennyiben ezekből az elektronika közelébe is jutott, ha a műanyag darabkák nem is, de egy olyan menetes rézbetét - ha épp rossz helyre kerül - az bizony durva károkat okozhat!

   Ez pedig egy 128 gigás SanDisk M.2 SATA SSD, aminek ugyan örülök, bár így hirtelen (és még lassan sem) nem tudnám mibe átdugni. A piacon ugyan volt valami ehhez való illesztő modul csomagban (már ha még jól emlékszem rá), ráadásul egy egész ládával, abból azonban - mivel nem kellett - nem vettem.

   A tápaljzatot immáron jól látva, menten megígértem neki, hogy mindjárt teszek vele valami nagyon csúnyát, csak előbb még rámegyek a zsanérmaradványok útban lévő fedeleinek eltávolítására.

   Akik ezeket az egyre újabb és újabb, semmi régebbivel nem kompatibilis tápaljzatokat kitalálják, illetve a szabványosításuk ellen vannak, azokat szerintem le kellene mészárolni. (vérengzett a szerző - ha csak gondolatban is - egy keveset)

   Miközben a fekete vezetékek valószínűleg a negatív pólust várják, addig a pirosak a pozitívot. A másik két vezeték pedig a LED-hez tartozik. Mert ugye mégis mivé lenne a világ, ha egy tápaljzatban nem lenne LED...

   Mivel a "csak azért is beléd dugok valamit" elképzelésemnek az aljzat undokul ellenszegült, épp mint ahogy az előbb a zsanért fedő díszítést, úgy a tápaljzatot is szétharapdáltam.

   Azt viszont bármiféle szívfájdalom nélkül megtehettem (merthogy ez az ócska laptop nekem igazándiból semmire sem kellett, épp csak boncalanynak volt jó), hogy a tápaljzatot a vezetékezés végéről levágva, a drótokat lecsupaszítva, majd összesodorva, rájuk csíptettem a krokodilcsipeszekben és banándugókban végződő műszerzsinórjaimat.

   A kijelző így hanyatt fekve annyira halvány, hogy majdnem nem szúrtam ki, hogy működik. Míg kezdetben azt hittem, hogy csak a bal felső sarka jó, hiszen csak azt láttam világítani (a hp jel ugyanis az asztali lámpám fényében szabad szemmel nézve nem látszott), ez épp fordítva van.

   Annak ellenére, hogy jelszót kér, néhány egyéb funkció már így is elérhető. Például bekapcsoltam a hangot, mire fel a masina folyton bemondta, hogy mit látok a képernyőn.

   Már csak azért is szerettem volna elindítani, hogy végre kipróbálhassam a Windows 10-et, ez azonban már csak azért sem sikerült, mert a nem látszó feliratok okán azt sem tudtam, hogy mire kattintgatok.
   Idővel megpróbáltam belépni a BIOS-ba, de a szokásos gombokkal az az akcióm sem sikerült, utánaolvasni a témának (user manual letöltése) pedig valamiért nem volt kedvem.

   Szegény gépet egészen addig kínoztam, míg csak az agyatlan gombnyomkodásaimat mindketten meg nem untuk. Míg a gép valami tesztet futtatott, én nekiálltam túrni egy HDMI kábelt, amit végül - minő csoda - a monitor mögött találtam meg.

   Bár kép már volt saroktól sarokig, az elindítás problémájával azonban továbbra sem boldogultam. Igazándiból már eleve nem is érdekelt a dolog. Mármint mégis mit kezdenék egy amúgy jó, de kijelző nélküli laptoppal? Na jó, mint ahogy mindig, most is voltak ötleteim, de azokat inkább elhessegettem.

   A gombok folyamatos összevissza történő nyomkodásának hatására, egyszer csak hirtelen elindult valami nagyon sokáig, konkrétan több mint 30 percig tartó visszaállítási folyamat. Hogy a rendelkezésemre álló lehetőségek közül valami biztosan károsat választottam, azt már csak abból is megéreztem, hogy a felirat szerint nem az oprendszer áll vissza alapállapotba, hanem maga a gép.

   Bár az általam megvalósított tápcsatlakozás szörnyű volt, attól még egészen jól teljesített. Mármint az egész folyamat alatt csak egyszer került rövidzárba, mikor a laptop gyengén megtámasztott kijelzője - ezzel a frászt hozva rám - hanyatt esett.

   Mikor kiderült, hogy ha nem töltődik be az oprendszer, akkor a képet az eredeti kijelzőről a külső monitorra átváltó nyomógomb sem működik, akkor a további kísérletezést meglepően könnyen, bármiféle bánat érzése nélkül adtam fel.

   Már csak azért is, mert ha a négy akkucella közül akár csak egy is működik, akkor azt áttehetném a mozgásérzékelős napelemes lámpába. Erre fel nem hagyta magát, nekem pedig nem volt kedvem erőltetni. Na jó, egy kicsit megropogtattam, és még döfködtem is a réseknél erősen egy pengeélű csavarhúzóval, ez az akcióm azonban az akkucsomagot egyáltalán nem hatotta meg.

   Hiába volt egy olyan elképzelésem, hogy a laptopot másnap délután, mikor a lomtalanítás ténylegesen megkezdődik, fogom és kiteszem a lomok tetejére, már előre tudtam, hogy mint megannyi másik tárgyamat, úgy ezt is képtelen leszek elengedni. Mármint a két ZK140-es magnó, valamint a másikhoz alkatrésznek vásárolt Terta 811-es elengedéséhez is több mint 10 évre volt szükségem.