Miközben a pincei székemen ücsörögve a fénymérőt nézegettem, azt tudakolván tőle, hogy valamikor korábban már belenéztem-e, tekintetem idővel az asztal alá vetült. Első lépésként üdvözöltem a tényt, hogy a hatalmas vödörből az üvegek a minap átkerültek a folyosói szekrénybe. Kisvártatva pedig már azon örömködtem, hogy a vödörbe rejtett hangszórót már bemutattam. Ezt követően viszont a frász tört ki a már szintén bemutatott 21x2-es kábel és Tóni bácsi hatalmas gerjesztett hangszórója között látható, nem is annyira apró barna valami láttán.

   Mármint az asztal alatti homályba bámulva, elsőre azt hittem róla, hogy valami hatalmas, pláne harapós barna bogár, pedig csak egy rozsdás krokodilcsipesz, ami igen nagy valószínűséggel a csavarral és a kondenzátorral együtt a 2023-as pincei pakolás első ütemében került ide. Mármint akkor történt, hogy az asztalról leesni készülő alkatrészeknek zordul megígértem, hogy amelyik ezt megteszi, azért nem hajolok le, hanem majd a pakolás végén összesöprök, aztán mennek a francba a kukába. A krokodilcsipeszt - mivel érdekes, illetve bemutatásra érdemes témának tartottam - természetesen nem dobtam ki.

   A krokodilcsipeszt hosszasan nézegetve, idővel arra a következtetésre jutottam, hogy bár nem bogár, aminek a pincemélyi homályban néztem, a harapóssága azonban legalább stimmel.

   Az asztal pultján a rumli szintje hosszú napokon át sajnos csak annyiban módosult, hogy elkerült róla a fénymérő és a kábel közepi kapcsoló, mire fel úgy döntöttem, hogy ha a nagyobb lélegzetvételűekre azért nem is, de ma legalább a semmi kis téma krokodilcsipeszekre rámegyek. Végül - megjegyzem őszinte sajnálatomra - még ez sem jött össze, de a lustaság és a határozatlanság már csak ilyen.

   A helyezet alapos áttekintése után (vagyis már megint hosszan s bután bámultam a kupit), idővel úgy döntöttem, hogy a kézibeszélők zsinórjairól származó hatalmas krokodilcsipeszek tisztázásával nyitok.

   A krokodilcsipeszek állagának tisztázása végett a rendszerből kiépítésre ítélt saruzott vezetékvégeket a rájuk görbített vastag lemezfülek okán csak komoly küzdelem árán sikerült megszereznem.

   A négy krokodilcsipesz szerintem nem kétféle, hanem csak a jobb oldali kettő elejét a gazdája valamiért kissé megnyomorgatta, a pofák azért harapnak olyan furán össze.

   Bár ezek a krokodilcsipeszek kifejezetten profik, csakhogy az asztalon végzett finom elektronikai munkákhoz annyira durvák, hogy igen nagy valószínűséggel egy pincemélyi doboz aljában fogják végezni, ahonnan legközelebb már csak a halálom bekövetkezte után érkező lomtalanítók fogják őket előszedni.

   Erről a régi fajta krokodilcsipeszről nekem nincs semmiféle emlékem. Azon felül, hogy a minap találtam a pincében a földön, már eleve azt sem tudom, hogy honnan van.
   Mivel a felépítményt alkotó anyagok még épek, épp csak lett rajtuk némi rozsda, így egy alapos felújítás után akár használatba is vehetném őket, ami hiába lenne tőlem egy amolyan értékmentő lépés, a rozsdás lemezdarabkák rozsdamentesítése számomra mégis annyira valószínűtlennek tűnt, hogy ennek lehetőségébe azonnal teljes lendülettel álltam neki belegondolni, ami aztán két napra sikeresen megakasztotta ezt a krokodilcsipesz bemutatós projektet.

   Miközben az "A" változat szerint az elemeire szerelt krokodilcsipesz alkatrészeit egy az eszterga tokmányába fogott drótkefével újítanám fel, illetve egyszerűen csak rozsdamentesíteném, addig a "B" változat szerint betenném őket egy befőttesüvegbe, szórnék rájuk egy maréknyi homokot, majd a felületi rozsda eltávolítása a kombinációt a csiszolómalomban forgatva történne meg.
   Ez az amúgy nagyszerű projektem ott akadt el, hogy a csiszolómalom 1.0 ekkor még nem volt kész. Ettől persze a krokodilcsipeszek bemutatásának útján még haladhattam volna tovább, csakhogy már megint sikerült kitalálnom valami olyan rémes marhaságot, ami a szokásos módon megakasztott.
   Most azt találtam ki, hogy felveszem a munkásruhámat, lemegyek a pincébe, ahol is a már elkészült alkatrészekből egy ócska deszkára a csiszolómalmot ha csak provizórikusan is, de attól még működőképesre összeállítom. Sajnos nemhogy ezt nem tettem meg, de két napig még arra is képtelen voltam, hogy a már félig kész csiszolómalmos cikkbe belenézzek, abból derítve ki, hogy az előbb felvázolt ideiglenes összeállítás egyáltalán kivitelezhető-e, s ha igen, akkor az mennyi fáradságomba kerülne.

   Két nap múlva reggel, frissen, az első kávé arcomba történő bedöntése után, mikor is botor módra azt képzeltem, hogy most aztán úgy, de tényleg úgy megírok zsinórban három szétszedtem cikket, hogy a végén majd csak nézek csodálkozva a nagyszerű eredményre, mintha felszögeltek volna a falra, úgy álltam meg! Végül egy a lakás majdnem minden pontját érintő, már nagyon is aktuális takarítással sikerült magamat lendületbe hoznom. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egészen addig tologattam a porszívót, meg a felmosót, raktam a rendet, locsoltam a növényeket, vittem le a szemetet, szellőztettem, teregettem a frissen mosott ruhákat a fregolira, míg már majdnem üvöltöttem, hogy most aztán már tényleg írni akarok!
   A képen amúgy egy modern formájú, műanyaggal szigetelt, gombnyomásra nyíló pofájú krokodilcsipesz változatot látunk, melynek beszerzési forrására ugyanúgy nem emlékszem, mint ahogy a rozsdás társáéra sem.

   Épp mint ahogy ehhez a hagyományos típushoz is, bár ennek balra látható csatlakozási pontja - ha igény van rá - forrasztható, de akár még egyszerűen csak össze is nyomorgatható, ellenben a vezetéknek csavaros rögzítési lehetősége nincs.

   Hogy a banándugó mondjuk egy 5x2-es Siemens végelzáró érintkezőjére, vagy bármi nagyobb méretű anyagra rácsíptethető legyen, a pofák nyitására szolgáló részt a képen látható módon vissza kell törni.

   Ez pedig a manapság kapható, sajnos még véletlenül sem az idők végezetéig rugalmas műanyag szigetelésű változat, amit úgy kell érteni, hogy a szép színes anyagok egy idő után képesek annyira kikeményedni, hogy már össze sem lehet őket nyomni.

   Arról már nem is beszélve, hogy a csipesz anyaga annyira gyenge, hogy mikor a szegecs végének megfogásához egy kombinált fogóval összenyomtam, akkor nem erőlködnöm kellett, hanem magamat a túlzott összenyomástól visszatartanom.

   Ezt a szerencsétlen alkatrészt annyira gyenge anyagból sajtolták, hogy annak megtapasztalásakor menten felmerült bennem az eredeti formára történő visszahajtogatás lehetősége.

   A megszokott méretű krokodilcsipesz csak azért került a képre, hogy a valószínűleg egy akkutöltő kábeléről származó társának méretét legyen mihez viszonyítani.
   Miközben a kisebb csipesz (természetesen az azonos formájú társaival együtt) egyértelműen a cég raktárából való, addig a nagyobbik vagy a taxis Lacitól kapott, vagy a kiváló barátomtól kapott másik akkutöltő vezetékéről származik.
   Itt aztán már megint nekiálltam agyalni. Most speciel azon, hogy a nagyobbik csipesz nem-e mégis az én 6 voltos, esetleg a 12 voltos, esetleg az apukám által készített univerzális akkutöltő vezetékéről való. Valamint ha nem, akkor azokon a töltőkön mégis miféle csipeszek voltak? No nem mintha ez számítana...

   Míg a jobbra látható csomagban a mostanában szokásos kisebb nagyobb méretű, levehető műanyag ruhájú krokodilcsipeszek vannak, addig a balra látható készletet a Lidl-ben vettem.

   Mikor jelen doboz tartalmát az asztalra kiborítottam, egyrészt örültem neki, hogy nem akadt benne eddig még nem mutatott krokodilcsipesz, másrészt elszomorított a tény, hogy a banánhüvelyeket oly rég vásároltam egy szép színes detektoros rádió építéséhez, hogy a bolt (elektro Kontha) azóta már meg is szűnt. Épp mint ahogy az a másik boltocska is, ahol a Bosnyák utcában szintén a detektoroshoz vettem egy csomó Yaxley kapcsolót. A megálmodott rádió természetesen azóta is sehol.

   Épp mint ahogy a színes alkatrészekből megépítendő, kapcsolgatós detektoros rádió elkészülésének időpontjára, úgy az asztal pultjának leürítésére sem mertem idővállalást tenni. Fel a pultra egyre újabb és újabb dolgokat persze mertem tenni, mert a felhalmozás az ugye sokkal könnyebb, mint az elmaradás ledolgozása.
   Itt aztán már megint a szokásos képzelgés következett, melynek főtémája a különféle feladatok letudásának sorrendje volt. Hogy mire jutottam? Semmire, hiszen a puszta álmodozásnak sosincs kézzelfogható eredménye. Már ha csak a dolgok elmaradását nem vesszük annak...