Technics RS-TR212 kazettás deck
(alkatrésznek kaptam a sajátom megjavításához)

   A Technics deckhez kapott szintén Technics CD játszót már kivettem innen, és még ki is próbáltam, azonban annak ellenére, hogy ahová letettem, ott ép nagyon útban volt, a magnót és a festőgépet is ki kellett innen vennem, tovább növelve velük a már amúgy is emelkedett szintű kupit, ezek ketten ugyanis a szekrény ajtajainak leszerelésekor lettek volna útban, ami amúgy a mai napi főfeladatom volt.

 

 

Az a két koszcsík, az annyira rettenetes... Mármint azért, mert
azok a rozsdaszemcsék a Hi-Fi cuccok aljáról hullottak le.

 

 

A magnóhoz még 2011-ben nemcsak a CD játszót, de még a két gépet összekötő
rendszervezérlő kábelt is megkaptam! (lásd zacskóban a fedélre ragasztva)

 

 

Az alaplemez hiába néz ki úgy, mintha ép lenne, a pince mélyén a hideg
vasra sajnos ráment a pára, ami aztán kikezdte az anyag felületét.

 

 

   A bal oldali mechanika vezérlőgombjainak benyomódottsága viszont nem a pince mélyén keletkezett. Mármint én tényleg vigyáztam rá, azért is volt a magnó az ajtóval ellátott szekrény mélyén. Mikor szegény magnót oda betettem, akkor persze még nem tudtam róla, hogy a pára azon a ponton komoly hajlamot fog mutatni a lecsapódásra, ami aztán az ugyanott elhelyezett HP4L nyomtatót is kinyírta.

 

 

   A magnó elektromosan bekapcsol, a kijelző szegmensei világítanak, az egyik motor a bekapcsoláskor (power gomb) egy pillanatra felpörög, de azontúl semmi. Mármint a készülék semelyik gombjának megnyomására sem reagál. Hogy ezt a hibajelenséget a belül is kialakult rozsda, a már elérett szíj, a vezérlés hibája (mármint a benyomódott és úgy maradt gombok), vagy valami egészen más okozza, az persze csak akkor fog kiderülni, mikor a készüléket kinyitom. Ez az akció igen nagy valószínűséggel nem itt a pince mélyén, hanem majd odafent a lakásban lesz elkövetve, csak előbb még fel kell szabadítanom a lenti és a fenti asztalt is.

 


 

   Íme a még valamikor 2011-ben készült kép (amit voltam oly rendes egy ráutaló nevű mappába azonnal betenni), ami a biciklimet ábrázolja, a Zuglói nagyposta előtt, azzal a csomagtartóra spárgázott hatalmas dobozzal, ami érkezésükkor a CD játszót és a magnót tartalmazta. A két készülék hiába könnyű, ugyanis a bicikli is az, így mikor az első kerékről a lakatott levettem, a súlypontilag hátsó tengely mögé került doboztól a bicaj majdnem hanyatt vágta magát. Épp mint ahogy magam is, hogy valakitől csak úgy egyszerűen kaptam valamit. Mármint a magnót és a lemezjátszót nem vettem, hanem ajándékba kaptam alkatrésznek.
  
Ekkoriban amúgy azt tapasztaltam, hogy amit magam is elkövetek, azt a sors fogja és hamarost visszaadja. Mármint mikor még jól ment a szekér, értsd bőven volt bevételem, a rendelkezésemre álló hely azonban már nagyon fogytán volt, mire fel ami nekem már nem kellett, de valaki kérte, azt szívfájdalom nélkül elpostáztam, csak úgy ajándékba, még a postaköltséget is állva, akkor azt tapasztaltam, hogy ugyanazzal a lendülettel hamarost kapok is valamit.
  
Fenti állításomra nagyszerű példa a Westminster zsebrádió elajándékozása, amihez - mivel a kérő katonai külalakkal megáldott készülékeket gyűjtött - hozzácsaptam meglepetésként a Major táskarádiót, mire fel néhány nap múlva kaptam az egyik ügyfelemtől egy AIDA rádiót. Ezzel a történettel mondjuk rosszul jártam, mert míg a két általam elpostázott rádió kicsi volt, addig az Aida ugye egy meglehetősen nagy méretű készülék. Mikor meg az Orion tunert ajándékoztam el, menten kaptam helyette egy Videotonféle változatot, hogy még csak esélyem se legyen örülni a felszabadult helynek. A rádiónak ettől persze még örültem, bár azóta is a polcon porosodik, miközben a szétszedetlensége a lelkemen szárad.

 

 

A "nagy méretre" visszakötve, a készülékeket védő papírdoboz oly nagy méretű
volt, hogy bár végül befért, elsőre azonban megszorultam vele az ajtórésben.

 


 

   Egy újabb hét, majd még három hónap eltelte után, egyszer csak eljutottam arra a szintre, hogy végre a magnóra is rávethessem magam. No nem az élén álló, a sámliról épp nagyban leborulni készülő Tesla B93-asra, hanem a gyümölcsös ládákon szinte nem is látszó Technics társára, amiről a CD játszó a minap elkerült.
  
Ahogy itt álltam, s épp nagyban bámultam az eredményt (mármint az egyre nagyobb rendet, pláne helyet), egyszer csak beugrott, hogy a múltkor találtam egy horgászkellékes dobozt, ami épp megfelelne a magnóból kitekergetett csavarok szortírozásához, és azt azzal a lendülettel félre is tettem, csak az azóta eltelt idő okán már nem tudom, hogy mégis hova.

 

 

   Mit ne mondjak, bár eldugva egyáltalán nem volt, attól még ráment néhány percem, mire a horgos dobozt 15 méterrel és 5 ajtóval odébb itt, konkrétan a tűzifás pince egyik szerszámos polcán megtaláltam. Hogy ezt is melyik lóarcú portásivadék tehette ide...

 

 

Egy a horgos dobozhoz hasonló lehetetlen helyszínű elhelyezés,
a hatalmas tűzőgép pincefolyosón történő állomásoztatása.

 

 

   Mikor valami igencsak látványos haladást érek el, az azért nagyon fel tud dobni! Hogy az oszlopból kiemelt deck hiánya ezen a képen már-már felfedezhetetlen? Hát ja. Akkor ennyi talán elég is lesz mára a látványos haladásból...

 

 

   Az asztalom pultján elhelyezett eltehető munkalapon viszont nagyon is látszik, hogy már megint nem a ZK 246-os orsós magnó került fel rá. Épp mint ahogy az is látszik rajta, hogy még sem a fényerőszabályzót, sem az egyes számú tekercses kísérletet nem tudtam le, a díszdoboz elmaradt megragasztásáról már nem is beszélve!

 

 

   Ezt a dobozt még a Pecsában vettem, emlékeim szerint egy nőtől, a benne lévő szögnek titulált, de amúgy persze Miniplexhez való apró szerszámokkal együtt száz, esetlen néhányszáz forintért.
  
Az is mekkora öröm már, hogy az a beszerzési lehetőség is megszűnt. Már úgy értem, hogy a Verseny utcai piac is. Ha ezek ketten még mindig meglennének, akkor közeli, könnyű és olcsó beszerzési lehetőséget kihasználva, már annyi mindent vásároltam volna össze, hogy be sem lehetne lépni a pincéimbe. Ez már csak azért is egészen biztos, mert még az említetteknél sokkalta kisebb bosnyák téri piac lomos részlegén is képes vagyok annyi mindenre rámozdulni, hogy néha kényszerítenem kell rá magamat, hogy inkább már eleve ki se menjek!

 

 

Arra viszont nem kellett magamat kényszerítenem,
hogy a dobozt kettévegyem, majd elmosogassam.

 

 

Hogy egy hamarost kifejezetten koszos csavarokat tartalmazó doboz
elmosogatására mégis mekkora szükség volt,
azt most inkább ne firtassuk...

 

 

Az "ezek is vajon meddig lesznek itt" kérdésre meglepő válasz született.

 

 

   Mármint nálam bizony igencsak ritkaságszámba megy, ha valami száradni odatett tárgy a virágállványról még aznap elkerül. A Technokol Rapid tubusa mindeközben azon elgondolás alapján lett odatéve a magnó elé, hogy olyan nincs, hogy először ne a díszdoboz zsinórjának visszaragasztásának feladatát tudjam le.

 

 

   Érdekes módon a magnó előlapja annyira koszos, hogy azt a minap boncolt CD játszóéval ellentétben valószínűleg alaposan el fogom mosogatni. Már ha csak erről a tervemről is le nem teszek. Hogy melyik másikról tettem le? Ezt most inkább nem állnék neki felsorolni. Na jó, de csak egyet mondok el!
  
Valaha azt terveztem, hogy fogok egy jól működő orsós magnó mechanikát, majd összepárosítom egy modern kazettás deck elektronikájával, mondván lássuk mit tud a kétszeres (esetleg négyszeres) szalagsebesség, valamint a kazettáshoz képest kétszeres orsós szalagszélesség. Ez egy nagyon jó terv, épp csak teljesen értelmetlen. Többször változó terveimben amúgy az szerepelt, hogy az alany egy Tesla B5 és egy Technics RS-M215 lesz. Ezt a nagyszerű tervet már csak az is megtorpedózta, hogy egyik készülékkel sem rendelkezem. No nem mintha az elgondolásomat más készülékekből nem lehetne összeállítani...

 


 

   Bár a díszdoboz zsinórjának javításán felül végül még a fényerőszabályzó is a magnó elé került, mivel előbbi dobozának még száradnia kell, fogtam és egy óvatos mozdulattal kiemeltem mögüle a magnót, mondván vetek rá egy az állapotát alaposabban felmérő pillantást.

 

 

   Ezt a készüléket emlékeim szerint azért kaptam, mert az én ugyanilyen magnóm mechanikájában elérett, konkrétan szétmorzsolódott az egyik apró fogaskerék. Mindeközben a magnó tetejére ragasztott zacskóban az a szinkronkábel van, amivel a két készüléket összekötve, valamelyikük elektronikus agya kisakkozná, hogy a kazettán hogyan lehet a CD lemezen található számokat a lehető legjobb helykitöltési tényezővel elhelyezni. Ennek kipróbálásához természetesen nemcsak a kábel kell, hanem az is, hogy a magnó felvevős oldala elinduljon.
  
Sajnos nemcsak ekkor ébredt, de már eleve ott bujkált bennem annak lehetősége, hogy ezt a magnót holtából nem fogom tudni feltámasztani. Az eredeti levél az idők folyamán sajnos elveszett (vagy csak úgy elraktam, hogy még azóta sem találtam meg), így annak már utána sem tudok nézni, hogy a magnó milyen felütéssel érkezett. Mármint lehet, hogy azzal a felkiáltással kaptam, hogy rossz, így csak a fogaskereket fogom tudni belőle újrahasznosítani.
  
Ahogy ezeket a sorokat leírtam, felálltam és megnéztem az én ugyanilyen magnómat, mire fel mindjárt két dolog is kiderült. Míg az egyik az volt, hogy az én magnóm nem 212-es, hanem 232-es, vagyis a már HX-PRO szolgáltatást is tudó változat, addig a másik az, hogy szegény öreg magnómnak már egyik oldali mechanikája sem működik. Ekkor éreztem meg, hogy ebből valószínűleg az lesz, hogy mindkét magnó valahol a pince mélyén, vagy még ott sem, hanem darabokra szedve fogja végezni.

 

 

   A magnó hátlapján megjelent apró fehér pöttyökről képtelen voltam eldönteni, hogy azok a nedvesség okozta korrózió hatására jöttek-e létre. No nem mintha ez akár csak egy kicsit is számítna...

 

 

   Ami viszont már nagyon is számít, hogy a magnóban a szíjak épsége ellenére egyik mechanika sem indul el. Persze ha csak azt a két fogaskereket teszem át az én magnómba, ami abban tönkrement, valamint ezen magnó pincében elfoglalt helye felszabadul, akkor ebből a projektből már pozitívan jövök ki!

 

 

Vajon mi lehet az a kémiai hatás (jó, tudom, a korrózió), ami
egyes részeket egyáltalán nem érint, míg másokat igen.

 

 

A forgatható fej, a tengelyek és a görgők épek.

 

 

   Épp mint ahogy a másik mechanika elemei is épek, épp csak nem indul el velük a készülék. Illetve néha igen, csakhogy nem stabilan teszi, mint inkább teljesen rapszodikusan.
  
Ekkor újra megéreztem, hogy ebből a magnóreparálós projektből nem lesz semmi. Mármint ez a készülék már nem fog elindulni. Némi időt még rászántam, hogy a hiba okát felderítsem, de mivel azt mind a mechanika állapotát visszajelző érintkezők, mind a gombok, mind pedig a központi vezérlő hibája okozhatja, végül feladtam.
  
Itt aztán alaposan elmerengtem rajta, hogy a deja vu érzésem valós-e, vagy sem. Mármint történhetett a dolog úgy is, hogy ennek a magnónak az állapotfelmérése egyszer régen már megtörtént. Mármint valami okom csak volt rá, hogy a már évtizede nem működő, a Hi-Fi toronyban található kazettás decket - ennek a másiknak az alkatrészeit felhasználva - még mindig nem reparáltam meg.

 

 

   Miközben valaha mindenhez úgy álltam hozzá, hogy "na nehogy már ne tudjam megjavítani", manapság ez a sajnos már néhai lelkesedésem és önbizalmam a "mégis minek javítanám meg" hozzáállássá silányult.

 

 

   A magnó szétszedése egy kicsit bonyolultabb feladat volt, mint a CD játszóé, de nem sokkal. Ami viszont nagyon más, az a készülék szétszedett állapotban történő elindíthatósága, pontosabban szólva el nem indíthatósága. Mármint a teljesen elektronikus vezérlésű mechanikák az elektronikájuk nélkül nem hajlandók elindulni, épp mint ahogy működő mechanika hiányában a vezérlőrendszer nem indítja be az analóg részeket.
  
Korábban felvázolt magnó összeépítési tervemre visszatérve, itt említeném meg, hogy ennek a magnónak az elektronikáját egy mechanikus vezérlésű orsós magnó mechanikájával működőképes állapotra összedrótozni, az számomra a rémálom kategória.

 

 

Ekkor még úgy volt, hogy köszönöm, mára ennyi volt, feladom,
csak aztán ahogy az néha megesik, egy kissé túlpörögtem.

 

 

   Minek hatására egy csomó minden, tényszerűen még a magnó mechanikái is elmosogatódtak, ahogy voltak, motorostul fejestül kompletten. Ez amúgy nem biztos, hogy helyes döntés volt, bár az újrahasznosításra kijelölt fogaskerekeknek az enyhén mosószeres víz biztosan nem ártott.

 

 

Mivel egyrészt útban volt, másrészt az elmosogatott alkatrészei időközben
teljesen megszáradtak, nekiálltam összeszerelni a fényerőszabályzót.

 

 

Majd a ki tudja mitől előállt felpörgésemet aljasul kihasználva,
a magnó maradékát is nekiálltam szétkapni, illetve kimosni.

 

 

Ez a kép azért készült, hogy az alaplapba a fekete műanyag
távtartókat majd legyen mi alapján visszadugdosnom.

 

 

   Egy apró érdekesség, hogy miközben a magnó összes többi forrasztása teljesen tiszta, a tápegység panelján található egyik soron nagyon is látszik, hogy az gyantás ónnal valami okból újra lett futtatva. Már ha csak ez nem egy gyári megoldás.

 

 

A horgos doboz nagyon is bevált a nyolc etapban kitekert csavarok tárolására.

 

 

Az amúgy hideg cserépkályha tetején pedig a magnó
 egyéb, már elmosogatott alkatrészei száradnak.

 

 

A főpanelt, a kijelzőegységet, valamint a tápegységet nem mosogattam el, épp csak
leporoltam. A balra látható fekete műanyag alkatrészek viszont el lettek mosogatva.

 

 

   Néhány alkatrész ugyan szétmaradt (lásd balra az apró fekete távtartókat), de amúgy semmit sem kevertem el. Hogy erre még csak esélyem se legyen, másnapra azt terveztem be, hogy a pince mélyén letakarítom a csavarfejeket, majd amit csak lehet, azt mind visszaszerelem a helyére. Ez már csak azért is fontos, hogy ne legyen a lakásban oly magas szinten a kupi, amit az idő teltével egyre kevesebb kedvem lenne renddé visszafordítani.

 


 

   Íme egy az előbbi állításomat alátámasztó kollázs. Ebből a felállásból kell nekem a magnót már mindjárt másnap olyan szintre összeállítani, hogy az ne vegye el a kedvemet a további munkától. Bár kellett hozzá két nap, de végül azért sikerült a magnót olyan szintre összeállítanom, ahonnan talán már lesz kedvem továbblépni.

 

 

   A magnót összetartó csavarokat tartalmazó dobozt a nap reggelén azért raktam ki az előszobába, hogy még csak esélyem se legyen megfeledkezni róla, hogy valami dolgom van velük. No nem mintha a sárgás héttéren a zöld doboz annyira feltűnő lenne... Már úgy értem, szokott itt lenni a kupi ennél jóval emelkedettebb szintű is.

 

 

A kissé megbontott esztergát meglátva, azt mondtam rá,
hogy még öt perc sem lesz, és már használhatom is!

 

 

   Ha tíz percembe nem is került, de ötnél biztosan több volt, mire a csapágyházat tartó négy csavart sikerült betekernem. A csavarfejek megtakarításával viszont - a meglehetős tömegükhöz képest - meglepően gyorsan végeztem. Mérni persze nem mértem közben az időt, épp csak hirtelen azt vettem észre, hogy már nincs több polírozó korongnak nekinyomandó lepukkant csavarfej.

 

 

   Miközben nagyban a magnó alkatrészeinek összeállításával voltam elfoglalva, egyszer csak beugrott, hogy ennek a projektnek eddig miért nem álltam neki. Ezt persze csak valószínűsítem.
  
Konkrétan arról van szó, hogy mivel ez a magnó elektromechanikus vezérlésű, így a szétszedett állapotban történő beindítása ha nem is lehetetlen, de mindenképp nehézkes. Arról a másik tényről már nem is beszélve, hogy az én magnóm ebből a készülékből történő megjavításához mindkettejüknek apró darabokban kellene lenniük, ami ugye egy meglehetősen helyigényes felállás lenne. Mármint azért csak lenne, mert adtam rá magamnak néhány napot, hogy kitaláljak helyette valamit.
  
Bár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy így lesz, de attól még azt találtam ki, hogy teszek egy erőtlen (ezt már előre tudom) kísérletet ennek a magnónak a megjavítására. Amennyiben ez valami csoda folytán sikerülne, akkor egyszerűen csak megcserélem a két készüléket, és már készen is vagyok! Amennyiben nem, mert mondjuk hibás a vezérlés (okozza azt bármi is), akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy csak a mechanikákat szerelem át. Amennyiben a mechanikákkal is baj van, akkor meg csak az én magnómban szétmállott fogaskerekeket fogom ebből a készülékből pótolni.
  
Itt aztán felmerült egy újabb akadály (mert ugye valami akadálynak mindig lennie kell), mégpedig az, hogy az én Hi-Fi tornyomból a készülékek csak akkor szedhetők ki, ha előtte az egész építményt elhúzom a faltól, konkrétan legalább annyira, hogy beférjen mögé a kezem. Ha meg már elhúztam, akkor a Denon CD játszóm lemeztálcájának meghajtását is meg kellene javítanom.
  
Most őszintén! Hát csoda, hogy ennek a hatalmas felfordulással járó projektnek már vagy tíz éve nem volt elég erőm nekiállni? Hogy az ennél sokkalta apróbbakat miért halogatom, azt a kérdést most inkább ne feszegessük...

 


 

Mivel a mechanikákat hajtó motorokban még maradhatott némi víz, kitettem őket a
napra. No nem mintha a virágállványon napokon át nem sütötte volna őket a nap...

 

 

Ezeket az alkatrészeket az előlapba kell visszacsavaroznom.

 

 

   Miután sikerült kimérnem, hogy a nyomógombok egy része egyáltalán nem működik, s már majdnem ott tartottam, hogy megkeresem a mini nyomógombokat tartalmazó dobozt, mondván nekiállok őket kicserélgetni, akkor hirtelen rájöttem (no nem mintha eddig nem tudtam volna róla), hogy mivel az én magnómnak mechanikai alkatrészhibái vannak, így két működő magnót sehogyan sem tudnék összeállítani. Már ha csak nem szerzek valahonnan pótfogaskereket. Ráadásul míg az én magnóm csak lejátszó mechanikájáról tudom, hogy annak fogaskerék hibája van, addig az oda-vissza játszó mechanikájáról még nem tudom, hogy az egyik irányban történő lejátszás közben miért kattog.
  
Fentiek következtében a vezérlőgombokat csak akkor lenne értelme kicserélni, ha az alkatrésznek kapott deck elektronikáját valóban össze akarnám párosítani egy orsós magnó mechanikájával. Mivel ennek az adott pillanatban nem láttam semmi esélyét, rámentem a maradványok gyors összeszerelésére.

 

 

Te, hogy én mit össze kínlódtam, mire rájöttem, hogy a kazettafészket kitoló rugó
vége nem a kissé ovális lyukba, hanem a mellette található bevágásba való...

 

 

   Miután az előlapba már mindent visszaszereltem, s egyáltalán nem éreztem hozzá magamban erőt, hogy a mechanikákra is rámozduljak, arra a munkafázisra valósággal rá kellett magamat kényszerítenem!

 

 

   Miközben a csak egy irányban játszó mechanikára a leesett szíjat szinte nulla idő alatt sikerült visszaugrasztanom, a mindkét irányban működő mechanikáról ehhez a művelethez le kellett vennem a motort.

 

 

   A mechanikákat összehasonlítva, kétség sem férhet hozzá, hogy a 80-as 90-es években egyre inkább előtérbe kerülő családelv alapján készültek. Mármint a felhasznált alkatrészek zöme teljesen azonos.

 

 

   Mikor már majdnem beszereltem a mechanikákat az előlapba, akkor hirtelen rájöttem, hogy ha ezt akár csak egy próba erejéig is megteszem, akkor csak nagyon nehezen tudnám magam arra a korábban említett feladatra rávenni, hogy a magnót újra szétszedjem, majd a még ép alkatrészeit átszereljem az enyémbe.

 

 

   Épp mint ahogy arra sem volt magamat könnyű rávennem, hogy az én magnóm kiszedhetőségének érdekében, a nálam egy kissé magasabb, pláne igencsak nehéz Hi-Fi tornyot a faltól elhúzzam.

 

 

   Pedig csak annyira kellett előre húzni, hogy a háta mögé a kábelek dugóit kihúzni, majd később visszadugni a karom beférjen. Ebben a mindössze 5 centi résben az a jó, hogy ez nincs annyira nagy helyfoglalás (mármint a Hi-Fi torony előtt), hogy így ne hagyhatnám. Mármint akár több napra is, ha a szerelés valami okból - ég ne adja - elhúzódna.

 

 

   Hogy a szerelés mégis mi okból húzódna el? Szóval az úgy volt, hogy mikor a Denon DCD-820-as CD játszót megvettem, nekem egy kicsit már akkor gyanús volt a lemeztálca mozgási sebessége. Mármint az volt benne gyanús, hogy az általam látott összes többihez képest mennyire lassú. Ez a lassúság az eltelt évtizedek alatt odáig fajult, hogy a lemeztálca már sem kijönni, sem visszamenni nem igazán akart. Mármint rásegítés nélkül nem. Itt kötnék vissza az "elhúzódás" témakörére. Mert ugye mikor máskor javítanám meg a CD játszó csak szerszámmal nyitható lemeztálcáját, ha nem most?
  
Miközben én komolyan reménykedtem benne, hogy a lemeztálca mozgatását intéző, egy kissé meglazult szíj könnyedén hozzáférhető pozícióban lesz, a cseréhez a gépet a képen látható állapotig kellett visszabontanom.

 

 

Nálunk mindenütt - pláne az olyan helyeken, ahol ritkán járunk - vastagon áll a por.

 

 

Ez a kép nem a porosságot megmutatni készült, hanem azért, hogy
a dugókkal a helyükre majd legyen mi alapján visszatalálnom.

 

 

   A régi dögökhöz képest, a modern Hi-Fi cuccok annyira könnyűek lettek, hogy ha azokat hátulról nem támasztom ki, akkor akár a power gomb benyomásától is képesek a tükörfényes polclapon elcsúszni. Ezért kerültek a gépek mögé az üres kazettatokok. Mikor portalanítás végett kiszedtem őket, akkor menten kiderült, hogy azok a tokok nem is üresek! Vagyis ha egyszer tényleg lefuttatom az összes kazettám meghallgatása című projektemet, mikor már nagyban azt hiszem, hogy kész, nincs belőlük több, akkor majd biztosan (vagy ki tudja) eszembe fognak jutni ezek a kíváncsi szemek elől igencsak jól elrejtett példányok.

 

 

   Mivel a családelv az családelv, valamint első lépésként csak egy apró fogaskereket kell a két magnó mechanikái között megcserélnem, az alapos összehasonlítás című fejezetet a gyors haladás érdekében inkább kihagytam.

 

 

   Mikor ezt a kissé már pusztulásnak indult csavarfejet megláttam, akkor annak tekintetében, hogy melyik magnó van előttem, egy pillanatra összezavarodtam.
  
Ez amúgy az én magnóm, ami mindig is itt a hallban lakott, azonban valami ennek ellenére kikezdte egyes fém alkatrészeit. Vagyis abban, hogy a másik magnó, meg a HP4L nyomtató, meg a mélyláda csavarjai a pince mélyén megrozsdásodtak, abban nemcsak a párás levegő, hanem a felületkezelés is hibás.

 

 

Az apró fogaskerékről leszakadó fogak is anyaghibára utalnak.
Szegénykémnek amúgy még mindig több foga van, mint nekem.

 

 

   Ahhoz, hogy a fogaskerék cseréjéhez a fejszerelvényt mozgató lemezt le tudjuk venni, először az egy szem akasztópöcök tartotta görgőhidat kell a mechanikáról lehúzni, majd egy fogó segítségével ki kell akasztani a kép közepén látható rugót. Következő lépésként a piros négyzet jobb felső és bal alsó sarkában található akasztókat ki kell támasztani, majd meg kell húzni a lemezt innen nézve lefelé. Másnapra megkopott emlékeim szerint a törlőfejet pótló műanyagtömbtől balra is van egy akasztópöcök.

 

 

   Az szerintem egy nagyon ügyes megoldás, hogy a mechanika ilyen szintig történő szétbontásához egyetlen csavart sem szükséges kitekerni. Mondom ezt persze egészen addig, míg csak az apró műanyag alkatrészek el nem kezdenek széttöredezni.

 

 

   Amennyiben a magnónak csak a lejátszó oldalát tudom rendbe tenni, bár egy kissé szomorú leszek, de legalább lesz egy a rendszerbe folyamatosan bekötött működő lejátszóm. Már persze csak akkor, ha a fogaskerék cseréjétől a magnó mechanikája valóban megjavult. Mármint ha egy ilyen korú, ráadásul ennyire műanyagból készült szerkezetnek csak egyetlen fogaskereke adta meg magát, mondhatni az egy valóságos csoda lesz!

 

 

   Bár a magnó elsőre is működött, a még bele sem csavarozott, épp csak hátulról kézzel megtámasztott mechanikát mindjárt két okból is ki kellett belőle vennem. Míg az egyik ok az volt, hogy a képen látható szürke fejkábelt elfelejtettem a támasztékai közé visszagyűrni, addig a másik a kissé bizonytalan működés.
  
Utóbbi jelenség okát nem igazán találtam meg, azonban a play gombra történő nem, vagy csak nagyon rövid időre történő reagálás - mint hibajelenség - egy idő után szerencsémre abbamaradt.

 

 

   Ez itt már az oda-vissza játszó mechanika, melynek szétszerelési trükkje az, hogy meg kell lazítani a képen pirossal bekeretezve látható csavarokat, különben a fejszerelvényt tartó lemez a vázról nem húzható le. Mármint itt nem elég holmi apró pöcköket kitámasztani, hanem már csavarhúzózni kell. A korábban mutatott rugót persze itt is ki kell akasztani.

 

 

   Ahhoz képest, hogy ez az én magnóm, ami ugye nem a pincében hevert egy szekrény mélyén, a lentről felhozott készülék rovarmentességével ellentétben, ebbe beleköltözött egy pók.

 

 

A képen látható rugó a pirossal bekeretezett részen a lemez visszahelyezésekor
automatikusan beugrik a helyére. Ezt persze ettől még ellenőrizni kell.

 

 

   Balra az én készülékemé, míg jobbra a kapott magnó fogaskereke látható. Miközben az enyémről négy ponton is hiányoznak a fogak, a pincei magnóból kiszerelt cserefogaskerék még teljesen ép. Vagyis szerencsémre az oda-vissza játszó mechanikának is ugyanolyan fogaskerék baja volt, mint a csak lejátszó oldalnak.
  
A képen nemcsak ez látszik, hanem az is, hogy a gyártó idővel változtatott a fogaskerék anyagán. Hogy a mállós változat volt előbb, vagy a jobbféle, az mondjuk nem derült ki.

 

 

A magnó megjavításának örömére - a mifelénk szokásos
kiadós ebéd után - fagylalttal jutalmaztam magam.

 

 

Ahhoz képest, hogy mennyi energiát öltem bele,
az eredményből konkrétan semmi sem látszik!

 

 

   Az immáron működő magnó nem különösebben alapos tesztje után, az ebédet követő kajakómában sikerült úgy döntenem, hogy mivel apró darabokban sem foglalna kevesebb helyet, a beteg magnót inkább összeszerelem. Te, mikor a pincében fel kell tennem a polcra, ezt a döntésemet úgy, de úgy meg fogom bánni...

 

 

Mivel a mechanikákat egyszerűbb volt a helyükre visszacsavarozni,
mint a dobozon belül elhelyezni, inkább visszaszereltem őket.

 

 

   A magnóval a pincébe oly sebesen indultam el, hogy a készülék az előszobában még egy kósza percet sem tartózkodott! A folpack alá az előlap azért kapott egy réteg újságpapírt, mert a múltkor valahol azt olvastam, hogy a folpack ki tudja miféle összetevőjének hatására a műanyag felülete megfoltosodott.

 

 

   Mikor a CD játszót teszteltem, az a kazettás magnóhoz képest feltűnően halknak mutatkozott. A halkság oka szerencsére csak annyi volt, hogy a lemezjátszó le volt halkítva. Mármint a távirányítójával, amit csak úgy tudtam használatba venni, ha előbb teszek bele elemeket.
  
Hogy a lemezjátszó hangereje fent marad-e maximumon, vagy idővel visszaesik 20 decibelnyit, arra a kérdésre majd az eltelt idő adja meg a választ. Már persze csak akkor, ha megérem, hogy ez kiderüljön.

 

 

   Bár megtehettem volna, hogy az asztal pultjára egy csomó mindent azzal a lendülettel menten iderámolok, ezt az akciót azonban már csak azért sem léptem meg, mert ennek a helynek az ürességét annyira jólesik nézni, hogy néhány napig most biztosan így marad!
  
Itt aztán a szokásos, minden elkészült képet megszerkesztek, majd megírom hozzájuk a szövegeket akció következett. Miután ez lefutott, csinálni azonban még mindig nem volt kedvem semmi ténylegest, már megint nekiálltam adminisztrálni.
  
Jelen alkalommal azt találtam ki, hogy megszámoltam mennyi szétszedtem cikk megírása van hátra, ha 2030 végéig tervezek. Az eredményül kapott 320-as számot alaposan megrágva, arra a következtetésre jutottam, hogy annyi boncalanyom, meg persze építési tervem talán még akkor is akad, ha nem szerzek be hozzájuk újabbakat. Ez utóbbi eset nálam persze szinte szó szerint a képtelenség kategória! Mármint ahhoz képest, hogy szombaton már eleve ki sem engedtem magamat a piacra, mégis lett egy kábelmodem, meg egy műholdvevő beltéri, amit biciklizés közben találtam, kisvártatva pedig került hozzájuk a közeli szelektív mellől egy Högbo ajtó is.
  
Mikor néhány nap elteltével továbbra sem volt kedvem csinálni semmit, újra nekiálltam adminisztrátorosat játszani. Jelen alkalommal azt találtam ki, hogy megszámolom a még boncolatlan rádióimat és magnóimat, majd ha névtelenül is, de beírogatom őket a mindent tudó táblázatom még üres soraiba, mégpedig a 2030-as év végéig viszonylag szabályos időközökre szétosztva. Persze ha veszek még rádiót és magnót, vagy egyszerűen csak találok belőlük a pince mélyén olyanokat, melyek eddig valamiért nem voltak felírva, akkor borulni fog az egész tervezet. No nem mintha ez akár csak egy kicsit is számítana...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.