Elrámolom amiket szétszedtem
(ímmel-ámmal hangulatú project)

Ezek itt azok a kincseim, melyek az őket bemutató szétszedés megejtése után nem
a kukában végezték, hanem elcsomagolva, ebbe a sarokba zsúfolva, a további
esetleges hasznosításra félretéve. Sajnos egyáltalán nem miattuk jöttem
le a pincébe! Az igazság az, hogy mikor elindultam a lakásból a pince
irányába, akkor még két, ezektől a lomoktól teljesen eltérő irányú tervet
dédelgettem. Az egyik szerint földet kellett volna szitálnom a cserepekbe, míg
a másik egy újabb farigcsálós cikkem lett volna, melyben a múltkoriban készített
csiszolópadra applikáltam volna rá egy fadarabot, melynek segítségével tartani
lehet a 90 fokos szöget. Mondjuk a földszitálás még így ebéd után sem egy
különösebben megterhelő feladat. Már úgy értem agyilag nem, azonban
a csiszolópadra farigcsált fadarab elkészültének időpontjára magam
is komolyan kíváncsi vagyok. Végre visszatérve a mai napra
kiszabott feladathoz, nem az a baj, hogy ezek itt vannak.

Hanem az, hogy így vannak itt. Tehát nem arról van szó, hogy oda lett hányva
néhány kacat a sarokba, hanem arról, hogy ez a sarok, ez már konkrétan
a plafonig el lett dugítva! Terveim szerint a már szétszedett dolgokat,
mivel itt felettébb útban vannak, ha csak ideiglenes jelleggel is,
de átpakolom az asztalra. Hogy mi a bajom ezzel a tervvel?

Nos az, hogy ez jelen pillanatban nem kivitelezhető, ugyanis az asztal is el lett
dugítva. Mondjuk az Olivetti monitor épp jó helyen van, hiszen mint az látható,
az már az elcsomagoltak közé tartozik, csak ezt már nem volt értelme bevágni
a sarokba, majd néhány nap elteltével visszahozni. Már az IMI ventilátor is
átesett a szétszedésen, csak azt nem csomagoltam el, mert azon igencsak
nehezen állna meg a folpack. Persze ha csak ennyike dolgom lenne,
ennyi miatt valószínűleg neki sem álltam volna a nyafogásnak.

De nézzük csak sorjában. A következő probléma ez a sarok. Mert ugye ha egyszer
elindul a szarvihar, akkor ezek zsinórban jönnek elő! Na most ide, vagyis ezeknek
a dobozoknak a helyére kellene, szeretném, illetve volna lehetséges egyáltalán
áthúznom a szürke színű fiókos szekrénykét. Természetesen nem azt ami
a képbe lóg be jobbról, hanem a másikat, ami innen nézve jobbra,
a sarok mélyén van. Mondjuk ezeket a dobozokat aztán
igazán semmibe se tartana innen odébb tenni.

Már ha volna hova! Csakhogy nincs, ugyanis a kábelgyűjteményem szétválogatása
- mint évek óta halogatott feladat - egyelőre még várat magára. Ezekből a kincset
érő kábelekből annyi hevert a lakásban, hogy kosárszám hordtam le őket
a pincébe! Nem hiszed? Majd mindjárt túrok róla egy régi képet.

Tessék! Mondjuk kezdetben még nem az előbb látott szatyrokban laktak.

Hanem ezen a bicikli alkatrészes polcon. Ezt persze azóta már kiürítettem, mely
cselekedetemmel természetesen sikerült a másik pincében mutatott két sarkot
hosszú évekre eldugítanom. Ez az őrület, miszerint úgy rakok rendet, hogy
a pakolás után mintha kissé nagyobb lenne a káosz, mint ahogy előtte
volt, ez az utóbbi időben mintha kezdene rajtam elhatalmasodni.

Ez a doboz - az itt uralkodó helyzethez képest - meglepő módon üresnek bizonyult.
Amúgy ezért kaptam elő. Még ezt a dumát... Mintha eddig el lett volna dugva...
Szóval terveim szerint ebbe fogom belepakolni az asztalra zsúfolt kincseket.

Szerencsémre még épp idejében kapcsoltam, hogy ezt jobb lenne nem hajolgatva
megtenni. Illetve ha már eleve fent van a széken a doboz, akkor lehajlás nélkül
fogom tudni áttenni a többi tetejére. Aztán ahogy itt álltam, és csak bámultam
a sarokban a földre pakolt kacatokat, egyszer csak elkezdett derengeni, hogy
mintha lett volna egy olyan rendrakós projectem, ami épp azt célozta volna
meg, hogy semmi se legyen a polcok előtt a földön. Na most ha volt is ilyen
irányú tevékenységem, a valaha elért eredmény, az azóta már rég köddé vált.
Ahogy itt álltam határozatlanul, azt kellett megállapítsam, hogy még abban sem
vagyok biztos, hogy megírtam-e egyáltalán azt a cikket. Ez a bizonytalanság annak
köszönhető, hogy szoktam olyat játszani, hogy szétszedés fejben. Például fejben
már a mai rendrakást is többször lefuttattam. Ez ha másra nem is, de arra azért
biztosan jó, hogy legyen időm rájönni az esetleges buktatókra. Az ilyen fejben
történő projectfuttatásnak persze van egy fura hátulütője is, ami valahogy úgy
néz ki, hogy a valóság egy idő után hajlamos összemosódni az elképzelésekkel.

Például azt is hányszor, de hányszor elképzeltem már, amint visszaszerzem a vízszintes
felületeket. Ezek ugye azért jók, merthogy lehet rájuk pakolni. No persze szó sincs
róla, hogy a lomokat szeretném, hanem elképzeléseim szerint inkább az éppen
futó (valójában persze félbehagyott) projectjeimet. Mert ugye jelen pillanatban
az van, hogy egyszerűen nem tudok letenni semmit, mert nincs hova. Épp ilyen
okból készült az asztalra az ezen a képen a lomoktól már-már nem is látszó pult.
Vagy a jobbról belógó tornyok újrapolcozása. Esetleg az egymás tetejére szerelt két
fiókos szekrényke is ide sorolható, már amennyiben hajlandó lennék végre lepakolni
a tetejéről. Mondjuk ha szétszedném a Dédi rádióját, akkor mindjárt lenne ott némi
hely. Ez persze sajnos nem ilyen egyszerű, mert a rádió tetején található irattartók
a monitorom mögé valók, míg a már évek óta ott rejtegetettek a szekrénysorba,
a többi azonos típusúhoz. Ugyan volt már egy iratrendezős project, de az még
csak a munka első fele volt. Mert ugye nálam, nálam szinte minden félbe van
hagyva! Például a HT videokamera már odafent ül a szobámban, de a maci
mögött bujkáló hozzávaló monitort csak most szúrtam ki. Mondjuk most
épp nem is kerestem, hanem egyszerűen csak úgy magától lett meg.
Mondjuk a múltkor meg hiába kerestem. Na ja. Aki azt hiszi
ugye, hogy a polcokat kell nézni, az meg is érdemli!

Ez a szerszám (mármint a ragasztószalaghoz való fogantyú) ez már olyan régóta
kóválygott mindenféle helyeken, hogy épp itt volt az ideje, hogy betegyem végre
a szerszámos fiókba. Aztán ahogy nézegettem, azt kellett megállapítsam, hogy
ez bizony itt is útban van. Mondjuk ha legalább méltóztatnék kibontani,
akkor mindjárt kevesebb helyet foglalna. De én persze nem...

Na most ebben a pincében kétféle tárgy létezik. Az egyik típusról fogalmam sincs,
hogy honnan került ide, míg a másikhoz van történetem. Az üvegbe zárt színes
kábeljelölők tömege természetesen a melóhelyről származik. A cég (néhai
Posta) átszervezésében volt egy átmeneti időszak, mikor még volt benne
egy csomó ember, akiknek ugyan már erősen kifelé állt a rúdja, de ők még
annyira komolyan vették magukat, hogy mindenféle kacifántos utasításokat
kreáltak a saját létjogosultságuk igazolására. Az egyik ilyen eset az elosztókban
található érpárok funkció szerinti megjelölése, mégpedig a képen látható színes
bigyókkal. Az utasítást átböngészve, annak ugyan minden szava és indoka ült,
azonban a gyakorlati oldalt mellécsapva sajna már totális értelmetlenségnek
bizonyult. Például hivatkoztak benne a műszaki előadókra, akiket már rég
kirúgtak, meg olyan műszaki folyamatokról beszéltek, melyek soha nem
is léteztek. Ekkor találtam ki (mondhatni kínomban) ezt az üveget, ami
nem különösebben nehéz, és van olyan kicsi, hogy bőven elfér az autóban,
de akár még a szerszámtáskában is. Jelentősége persze csak ellenőrzéskor volt,
de annyi nekem már elég is volt a boldogsághoz, ha nem buknak meg az embereim
azzal, hogy nincs náluk a kötelezően előírt felszerelés. Egyszer kaptunk ellenőrzést.
Kijött velünk (mármint vezetőkkel) néhány ember valahonnan fentről terepre, de
nemhogy azt nem voltak képesek ellenőrizni, hogy a színes jelölők a helyükön
vannak-e, de már eleve az utcai elosztót sem ismerték fel. Mit ne mondjak
az is egy kárba veszett munka volt, amit a színes jelölések felrakosgatására
fordítottunk. No nem mintha ehhez az értelmetlenséghez a cégnél
nem lettünk volna az eltelt évtizedek alatt hozzászoktatva...

Ez az összegöngyölt terítő akkor szabadult fel, mikor csíptetőket szereltem
a konyhaasztal szélére. Mivel ez a terítő még különös mód nem volt
szanaszéjjel vagdosva, azért úgy döntöttem, hogy pont jó lesz
ide az asztalra. Komolyan mondom, hogy képes vagyok
meghatódni, mikor valami végre a helyére kerül...

Mert itt amúgy annyi minden nincs a helyén, hogy attól már a frász kerülget! Például
a diakockák szerintem fentre valók, hogy legyen mivel bemutatnom a diavetítőt.
Már ha belemennek egyáltalán a gépbe a diakockák, és nem csak filmet eszik.
A festék szintén fentre kell, átkenni a fürdőszoba ablakát. A hűtőbordák meg
a hűtőbordás dobozba valók, csakhogy jelenleg még nem tudom őket beletenni,
ugyanis nincs ilyen feliratú dobozom. Na jó, van, csak már évekkel ezelőtt megtelt.

Pont mint a szívem boldogsággal, mikor kigurítottam az asztalon a terítőt,
illetve elcsomagolhattam végre a Siemens club 722-es rádiós magnót.

Kisvártatva már itt a sarokban állva emeltem a tétet, akarom mondani ezen kupac
magasságát, néhány színes dobozzal. Egy ilyen dobozhegyet elnézve, természetesen
mindig felmerül bennem a "mi lenne ha" kérdése. Mert ugye mi lenne, ha kidobnám
a széttört sámlit? De miért dobnám ki? Csak mert útban van? Mondjuk ha levenném
róla a méretet, akkor kidobhatnám, és majd dolgoznék papírból, mikor épp sámlit
akarok gyúrni. Ez annyira bonyolult! Mármint elmagyarázni. Az elrongyolódott
szerszámos táska például első ránézésre nem jó semmire, csakhogy én nem
egyszer, de többször is ránézek, mielőtt kidobnám. Mivel az oldala ép,
ráadásul masszív bőrből van, ezért milyen jól mutatna már borításnak
a készülő (ez de durva túlzás volt) sámlira? Nagyon jól mutatna! Ha már
épp itt voltam, természetesen megnéztem a fehér dobozt is. Leporelló, azaz
perforált szélű papír lakik benne. Ennek évekig azzal sikerült megindokolnom
a létét, hogy egyszer talán még egy próba erejéig belefűzöm a Fujitsu nyomtatóba.

Erről a telefonokat bemérő műszerről tudtam, hogy itt van. Na most nemcsak, hogy
tudtam róla, de még arra is emlékeztem, hogy valahova nagyon szem elé tettem,
merthogy ez is a még az idén bemutatandó kincseim közé került besorolásra.
Ha nem úgy tettem volna le, hogy a fekete oldala van kifelé, illetve nem
pakolom rá a színes dobozokat, szerintem már rég bemutattam volna.

Természetesen nemcsak a szám jár, illetve a gondolataim forognak a feladat körül,
hanem miközben nagyban keringek, időnként azért odébb is teszem a dolgokat.
Ezeket a már bemutatott valamiket persze mindjárt vihetem is vissza a sarokba,
csak azt ugye előbb még fel is kell szabadítanom, valamint ki is kell takarítanom.

Ha ebben a dobozban az van, ami rá van írva, vagyis egy Legafon, akkor nagyon
nem értem a dolgot, ugyanis szerintem ezt egyszer már szétszedtem. Vagy ezt is
csak álmodtam volna? Vagy kettő volt belőle? Ez majd akkor derül ki, miután
felmegyek és ránézek a már elkészült cikkek sorára, vagy mikor majd
legközelebb paneleket bontok, s kíváncsin kinyitom a dobozt.

Találtam a polcon egy katicás szatyrot, ami a másik pincébe való. Ezek a csövek
voltak benne. Ugyan nem mernék rá megesküdni, hogy ezek a barkácsoláshoz
begyűjtött anyagok később is ebben a fiókban fognak lakni, de
valahol csak el kell már kezdeni a rendcsinálást.

A kép címe: szabad az út
Ez persze még nem teljesen igaz, hiszen nem a falig, akarom mondani a balra
lent látható két alsó Salgó polcig, hanem csak eddig a fiókos szekrénykéig.

Ezt most úgy kell nézni, hogy a hátam mögött van az asztal. A lapra hajtogatott
papírdobozokat a telefon bemérő műszerrel támasztottam meg. Mivel ahogy
ürítem kifelé a sarkot, mindenütt máshol egyre csak szűkül a hely, így
borítékolható, hogy perceken belül el fogom dugítani a pincét.

Ezt a fejhallgatót egy dobozban találtam. Ugyan szó sincs róla, hogy azért lennék itt,
hogy mindenféle dobozokban turkáljak, de kénytelen vagyok, ugyanis kezd minden
mindennel összefüggeni. Először is minden egyes dobozt ki kellene nyitnom, meg
persze pakolnom is, hogy ki tudjam válogatni a lomtengerből a bemutatásra váró
tárgyakat. Ha kábelt találok, akkor azt a kábelekhez kéne dobnom, hogy mikor
majd rendbe teszem őket (igen, ez is be van tervezve), akkor ne az legyen, hogy
mikor már úgy érzem, hogy végre elkészültem, akkor újra és újra előkerüljön még
valami drótdarab. Az alkatrészeket meg az alkatrész szétválogatós projecthez tartozó
dobozokba kell szórni. Mondjuk ezt nem most kéne csinálnom, de... Szóval ez most
úgy van, hogy nem telik el öt perc anélkül, hogy ki ne mondanám, miszerint kész!
Elegem van! Itt hagyom a p*csába az egészet! Mivel ez nem egy jó ötlet, mert
ugye kinek lenne kedve ennek a pakolásnak újra nekifutni, így ilyenkor azt
játszom, hogy elterelem a figyelmem valami mással. Például dobozban
történő célzott, vagy teljesen céltalan turkálással. Vagy mint ezen
a képen, egy penészes fejhallgató ecettel történő lefújásával.

Közben persze, szinte oda sem figyelve, azért haladok is. Amúgy ennek a saroknak
mindig így kellene kinéznie! Itt maximum annyi lehetne, hogy amit mondjuk épp
lefestettem, vagy félbehagytam, azt ráteszem a szekrénykére, hogy kéznél,
illetve szem előtt legyen. Basszus... Ha én ezt egyszer megérem...

Ez a kép olyan pozícióból készült, hogy az előbb látott fiókos szekrényke most épp
a hátam mögött van. Mondjuk szó se róla, mivel már többször megálmodtam ezt a
projectet, így tudtam előre, hogy a szekrényt a sarokból nem lesz hova kitolnom.

Pontosabban szólva csak eddig lehet tolni, mert itt aztán végképp elakad. Már úgy
értem, hogy elakadt ez egy perce is, csak akkor még a szőnyegpadlóra fektetett
linóleum élében. Átemelni azért nem tudtam az apró peremen, ugyanis ebben
a szekrényben tartom a kulcsokat és a zárakat. Meg ne kérdezd, hogy ezek
minek vannak! Egy másik fiókban vízvezetékes nehézségek vannak, míg
a harmadikban valamivel könnyebb elkók. Mikor a fiókok az elakadás
pillanatában elindultak a helyükről kifelé, majdnem ott is maradtam
alattuk. Persze ha nem húztam volna a bútort, hanem toltam volna...

Ha lenne máshol hely a fiókosnak, akkor tőlem akár lehetne így is. Ez persze csak
egy hiú ábránd, hiszen annyi mindent kellene hozzá elpusztítanom, hogy abba
talán a szívem is beleszakadna. Mondjuk a múltkor - évtizedek értelmetlen
őrizgetése után - sikerült végre nagy nehezen lemondanom a három darab
Tesla B4-es magnóról. Ha az összejött, akkor ugyan miért ne szedném szét
alkatrészeire a szívemnek sokkalta kevésbé kedvesebb két darab ZK140-et?
A felszabadult helyre berámolhatnám végre a telefonjaimat. Aztán van itt még
valahol két darab BRG M8 Calypso, amit szintén el lehetne bontani. Utóbbiakat
el is kezdtem felkutatni. Természetesen szintén lazításképp. Na ja, ez a lazítás, ez
megy nekem mostanában a legjobban... Érdekes mód csak az egyik M8-at találtam
meg, ami annak tükrében elég meglepő, hogy egy orsós magnó azért nem olyan apró.

Mint ahogy az a gond sem az, hogy mégis hogy a csudában fogok ezen a keskeny
résen keresztül átslisszolni, kezemben az alsó polcra bepakolandó kincsekkel.
Aztán ahogy itt álltam, s ezen törtem a fejem, egyszer csak beugrott, hogy
még ki sincsenek ürítve a polcok! Vagyis nem be, hanem előbb még kifelé
kell hurcolnom a valamiket. Ilyenkor azt kellene csinálnom, hogy üljünk le,
szívjunk el egy cigit, igyunk meg egy sört, miközben átgondoljuk a dolgokat.
Azért használtam többes számot, mert az jutott eszembe, hogy ha lenne itt
velem valaki, aki adogatja a kacatokat a túloldalról, akkor egyrészt
könnyebb volna pakolni, másrészt viszont sajnos biztosan
inkább beszélgetnénk, mint dolgoznánk. Mivel a székre
nem tudok leülni (mert valami hülye rápakolt), nem iszom,
és már nem is dohányzom, valamint nincs velem senki,
így már csak a gondolkodás maradt, amihez
viszont épp nem volt kedvem.

Így kötöttem ki már megint a mindenféle dobozok nyitogatásánál. Ez mondjuk egy
"jó" doboz, hiszen már mind a rugóerőmérőt, mind a mikrométert megmutattam.

Ezt a lemezjátszót mondjuk még nem, de ami késik, az nem múlik!
Viszont mállik! Már úgy értem, hogy kifelé belőle a lapos szíj.

A nyomógombos kézibeszélőt már mutattam, így ezeket el lehetne innen tenni
valahova mélyre, míg a vastag rézdrótokat nem kéne elásnom, mert azok
felhasználására van ötletem. Szép dolog ez a mindent szétszedek és
megmutatok hobbinak, ellenben félelmetes érzés, ahogy
átélem, mikor elhatalmasodik rajtam.

Ezt a brutális plottert egy átszervezés kapcsán tolták ki a kollégáim a folyosóra.
Mivel egy eldugott sarokban volt, nyugodtan szétkaphattam volna. Hiányozni
sem hiányzott volna senkinek, illetve az átszervezés után már nem is volt
kin számon kérni a hiányát. Mondjuk ezen masina esetében sikerült
magamat megfékeznem, azonban a Goldstar rendszerkészülékek
és egy nagydarab telefonközpont nem úszta meg a szétszedést.

Ez szegénykém viszont már annyi mindent túlélt, hogy már épp itt lenne az ideje
az elpusztításának. Ez nem az a B100-as amit korábban bemutattam, hanem ez
csak egy donor. Valaha teljesen átalakítottam, megnyújtottam a fejpályáját,
csak aztán nem lett befejezve a háromfejesítés, ugyanis jött helyette egy
AKAI 4000DS, ami mellett egy Tesla magnó labdába sem rúghat.
Szegénykém hangszóróját a BRG M9-be szereltem át. Hogy
miért nem dobom ki? Azért nem, mert mint ahogy annyi minden
máshoz, ehhez is van újrahasznosítási tervem. Nem hiszed? Pedig de!
Akad itt valahol egy általam átdobozolt, de még ennél is rozzantabb állapotú
Tesla B5, amit lecserélhetnék erre. Már úgy értem, hogy a kettőből talán még
ki lehetne hozni egy működő magnót. No de akarok én magnót építeni?
Ki tudja mit hoz a jövő? Ha megérem, és lesz még hozzá erőm...

Mikor ez a hatalmas doboz nem akart kijönni a sarokból, egyből megéreztem, hogy
a magnóépítésből, na abból már biztosan nem lesz semmi! Múltkor meséltem,
hogy egy hosszan elhúzódó anyaghiánykor, mikor a Postán már senkinek
sem volt konnektoralsója, akkor nekem még mindig volt. Na de azt, hogy
ez még most is így van, na azt azért valahogy egy kissé már túlzásnak érzem!
A konnektorokon kívül persze akad itt még KK váltó, illetve kávéfőző alkatrész is.

Ezt a dobozt elhoztam az asztalig, ahol lefényképeztem,
majd elkezdtem találgatni, hogy vajon mi lehet benne.

Na ne már...
Komolyan mondom, hogy csak az utóbbi néhány percben egy újabb
évnyi adag szétszedtem cikkre elegendő kacatot mozgattam meg.

Ez a polc sincs még kész. Erre amúgy az építési anyagok és szerszámok kerülnének.
Ha ez most még nincs is így, de annyit már sikerült elérnem, hogy az épp keresett
kocsi mosó kefe nyele látványosan kilóg a sárga vödörből. Mondjuk az előbb
még nem így, hanem befelé állt, de szerencsére tudtam, hogy merrefelé kell
keresnem. Megmutassam, hogyan nézett ki a pince ezen része a felújítás
előtti állapotában? Sajnálom, de nem hallatszott el idáig a tiltakozásod.

Ezért e kép megtekintését esélyed sem volt megúszni! Az azért nem semmi, hogy
a húsz évvel ezelőtti meglétükhöz képest, az alumínium dobozos fényorgonát,
meg a kuka mellől behozott nagydarab nyomtatót, meg az alulról srégen
belógó fűtőtestet, szóval ezeket csak nemrég sikerült bemutatnom.
Az ilyen régi képek nézegetése azért jó, merthogy adnak némi
lelkierőt a megkezdett munka folytatásához. Mert ugye mára
azért már csak sikerült innen eljutnom egy normálisabb szintre.

Néhány éve például még így nézett ki a bicajom környéke. Ha nem árulom el,
akkor talán ki sem szúrod, hogy a bicaj mögött parkol egy Simson is.
Mondjuk volt itt a helyzet ennél még sokkalta rosszabb is!

Mert ugye ezen a képen már maga a bicaj sem látszik.

Szegénykémet nem semmi feladat volt kiszabadítani.

Mint ahogy az eszement mennyiségű begyűjtött rádiót sem semmi feladat bemutatni.
Ez speciel egy hangolhatóra alakított néprádió, az olcsóság jegyében papírskálával.

Ezen kép alapján hiába is tagadnám, hogy imádok fűrészelni. A kék gépből a motor
tengelyének végén lévő fogaskerék fogyott el. A feketéből úgyszintén. A zöld
Bosch nem az enyém volt, hanem azt még a kollégáim nyigázták szét.
Az LB24-es (vagy talán már inkább 37-es) készülék a piacról van,
míg a gumicsizmát a melóhelyen kaptam. A munkaruhák kiosztásával,
illetve az emberek különféle kategóriákba történő besorolásával mindig csak
a baj volt. Például Puskás Magdi kolléganőm, aki mivel érpárnyilvántartó volt,
ezért műszaki előadónak lett besorolva, nagyon örült volna egy köpenynek,
blúznak, vagy akár csak egy kényelmes papucsnak is. Mondjuk igaz ami
igaz, még a gumicsizma szárába tűrt bordó kantáras kertésznadrágban
is csinos volt, csak imígyen beöltözve, az asztala mögül előkerülve,
egy kissé valahogy már furán mutatott a folyosón flangálás közben.

Na az ilyen dobozoktól kapok hülyét! Ugyan tudom, hogy honnan van a tartalma
(a heverőm ágyneműtartójából), csak olyan rég láttam ezeket a kincseket, hogy
teljesen kiesett a létük a tudatomból. Van benne hagyományos zümmer, meg
persze modern elektronikus is. Csehszlovák mikrofonos fejhallgató, egy
VL100-as tévéhez való tápegység, két rozzant töltő a Cosmos kisrádió
gombakkuihoz, valamint egy roncs tápegység EVA66-os főnök-titkári
kisközponthoz. Na most ezek csak így első ránézésre ugrottak be. Hogy
mi lehet a doboz mélyén, azt most inkább hagyjuk. Persze egyszer majd
úgyis át kell néznem, hogy szétválogassam, de ezt inkább majd máskor.

Ezt mondjuk nem bírtam megállni, hogy félre ne tegyem a dobozból a polcra, mert
ez a dobozka az Amiga 500-ashoz van. Aztán ahogy itt álltam és csak bámultam
magam elé (ezt persze nagyon tudom csinálni), egyszer csak beugrott, hogy
nekem nem is 500-as, hanem 600-as Amigám volt, amihez nem kell
ilyen modulátor, mert már eleve bele van építve. Szóval az
kizárt dolog, hogy rájöjjek, miszerint ez honnan van.

Ahogy itt ácsorogtam, elnézve ezt a két elpakolhatatlan tartalmúnak tűnő dobozt,
egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már megint majdnem feladtam.

Végül úgy sikerült átlendülnöm az újabb holtponton, hogy nekiálltam
azt csinálni, amit épp lehetett. Vagyis betömködtem a két
felszabadított polcba a már bemutatott kincseimet.

Ezek itt lekerültek a polcról, de néhány tételnyi szétszedés csak nem fog már
földhöz vágni! Ebből a mondatból egyértelműen kiderül, hogy micsoda
elképesztő rutinra tettem szert az elhamarkodott kijelentések terén.

Ebben a papírdobozban az előbb még egy csomó más kacat volt, melyeket ha csak
ideiglenes jelleggel is, de áthelyeztem egy másik dobozba. Na ez az "ideiglenesség"
szokott nálam évtizedekig eltartani. Mivel ez a doboz sokkal nagyobb, mint amiben
eredetileg a telefonos lomok voltak, így ebbe több fér. Ez azért jó, ugyanis idővel
a mindenünnen máshonnan előkerülő telefonos cuccok is ebben a dobozban
fogják végezni. Mivel jelenleg nem akadt számára máshol hely, ezért
a szerszámos polcba került visszadugásra. Ezen a helyzeten persze
lehetne változtatni, ha a telefonos polcokról (innen nézvést jobbra
a sarokban) elpakolnám végre a látványosan nem oda való dolgokat.
Például van ott egy rakás rádió, valamit emlékeim szerint egy elbontható
kategóriába sorolt A3 nevű telefonrendszer is akad, amit valaha a KIL jelfogó
kiváltására találtak ki, csak az elmúlt 30 (harminc) évben még
nem volt ingerenciám a közelebbi megtekintésére.

Mivel ezekkel így nagy hirtelen nem tudtam mit kezdeni, ezért a telefont meg
a szerszámokat feltettem valamelyik polcra (na ezt sem lenne szabad
ennyire kontrollálatlanul), a kacatos doboz viszont sajnos
megemelhetetlennek bizonyult.

Ugyan épp csak odafért, de azért szerencsére be
tudtam szuszakolni a fiókos szekrényke mellé.

Úgy egy fél órája, vagy tán egy órája lehetett, hogy apró eltérésektől
eltekintve, ez a sarok éppen ugyanígy nézett ki. Szóval amit
eddig csináltam, ez nem volt egy látványos haladás.

Mivel máshol még nagyon nincs hely (reményeim szerint persze egyszer majd lesz),
ezért kénytelen voltam ide visszapakolni a mindenféle dobozokat. Mikor majd a
kábeleket rendezem, addigra persze itt rendnek kell lennie. Ez konkrétan
annyit tesz, hogy nem lehet itt semmi, csak a fiókos szekrényke,
hogy szabadon tudjanak lógni a kábelek a direkt
erre a célra felszerelt akasztósorról.

A valaha a fiam emeletes ágyára felvezető létrának már annyiszor mondtam, hogy
"most már aztán tényleg szétszedlek", hogy már meg sem hallja! Mondjuk én
magam sem igazán hallom magamat, mikor rám szólok, hogy ugyan
ne pakoljak már mindent egymásra, mert a végén még ledől.
Aztán ahogy itt álltam, egyszer csak az jutott eszembe,
hogy mennyire reménytelenül nézett ki ez a sarok.

Konkrétan ennyire, s mégis volt bennem hozzá elég erő, hogy
nekiálljak és kipofozzam. Szóval nem morogni kell,
meg nyafogni, hanem nekiállni és csinálni!

Ahogy megfordultam, a hátam mögött is azt láttam, hogy bőven van még mit.
Például azt a háttérben megbúvó Sirius rádiót, melyből amúgy kettő is akad,
már azt is igazán szétszedhettem volna. Amúgy néhány éve ez a sarok
sem igazán nézett ki különbül, mint amit az előző képen mutattam.

Ha ezt képes voltam rendbe hozni annyira, mint ahogy az előző képen látható, akkor
mit morgok? Mondjuk a Weimar rádiót, meg a benzinmotoros fűnyírót még azóta
sem szedtem szét, ellenben már rég azon a széken ülök - természetesen egy
alapos felújítás után - ami ennek a képnek a közepén éktelenkedik.

Ezen doboz tartalmának szétpakolását, ha örökre azért
talán nem is, de mára mindenképp feladtam.

Viszont amekkora barom vagyok, előhúztam helyette ezt a másikat.
Ebben mondjuk legalább van egy csomó olyan dolog, amit
valamilyen szinten már a helyére tudok tenni.

Például ezt a két telefoncsatlakozóhoz készült átalakítót bedobhatom a telefonos
cuccok feliratú fiókba. Az persze jó kérdés, hogy mikor jutok el Skandináviába,
mikor már attól honvágyam támad, ha leviszem a szemetet. Ez persze csak egy
vicc volt, hiszen a szobámtól távolodva, már az előszobában elkap a rosszullét!

Ez egy úgynevezett látjelző. Hogy mi benne az érdekes? Nos az, hogy ez annyira
új volt, hogy elsőre nem is értettem, hogy miért nem akar kijönni a zacskójából.

Autórádióból mintha egy kissé túlkészleteztem volna magam.

Ez annyira így van, hogy néhány éve vödörszámra hordtam le őket a szobámból.

Erről a csatlakozóról mondjuk nem dereng, hogy ezt én szereltem volna fel.
Ez persze nem zárja ki, hogy így történt, mert az utóbbi időben mintha
egyre több gond lenne a memóriámmal. Vagy lehet, hogy nem?

Mivel a betervezett feladattal már végeztem, nekiálltam rendbe tenni néhány apróbb
dolgot, mint például szétpakoltam a kacatokat a balra látható apró dobozkából.

Mikor ezt a doboznyi aprócsavart megláttam, igen megörültem nekik.
Kisvártatva persze, mikor rájöttem, hogy többféle méretű csavar lett
összeborítva, na akkor már valahogy nem volt őszinte a mosolyom.

Mikor az apró dobozból előkerült a két hangszóró, egyből beugrott, hogy mekkora
királyság már, hogy - megjegyzem évtizedek hányattatásai után - végre elkészült
a hangszórós szekrény. Majd kisvártatva, mikor megláttam, hogy ezek már nem
férnek bele, akkor valami egészen más jutott az eszembe. Amúgy van tervem
a probléma megoldására, csak ugye a kivitelezést, na azt nem kapkodom el!
Azt találtam ki, hogy majd lehozom a pincébe a power HF jelgenerátorom
- mint műsorforrást - majd kieséses versenyt rendezek a hangszóróknak.

A hatalmas huzalpotmétereket azért tettem be a kép közepén díszelgő dobozba,
mert azoknak ott a helyük. Ez amúgy egy újabb project, melynek teljesen
kiesett a fejemből a megtörténte. Mikor meglátom a polcokon a szépen
feliratozott magenta dobozokat, olyankor mindig rájuk csodálkozom.

Valamint arra is rácsodálkoztam, hogy mindössze néhány perc alatt sikerült ennyire
kiürítenem ezt a dobozt. Ez ad némi erőt a "kinyitom sorban az összes dobozom"
elnevezésű projecthez, melynek most még esélyem sincs nekiállni. Mert ugye
ahhoz azért nem kevés helyre lenne szükség, ami jelenleg még foltokban
sem áll rendelkezésre. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az a tervem,
miszerint ebben a pincében az idei év végére márpedig rend
lesz, az csak úgy sikerülhet, hogy csalafinta módon
nem számszerűsítem az idei év fogalmát.

Na most ez a kép nem azért áll itt, hogy megmutassam a Billion, meg a Vigor,
valamint a Maxim feliratú dobozaimat, hanem azért, mert ez egy mankó
ahhoz, hogy majd odafent nézegetve a képeket, az óriás táblázattal
összehasonlítva a látottakat, végre sikerüljön eldöntenem, hogy
szétszedtem-e már őket, vagy mondjuk csak annyit láttam és
tervezgettem, hogy úgy dereng, mintha megtörtént volna.

Mivel a mindenféle növénykék már tombolva követelték a szabadulásukat
a palántázóból, szitáltam nekik két cserépnyi (tudom, hogy fagyis vödör,
hiszen én magam ettem ki belőle a tartalmát), meg egy ládányi földet.

Az elmúlt havival ellentétben, erre a hónapra már csak 15 szétszedést terveztem be.
Azért csak ennyit, mert a múlt havi harmincat egy kissé soknak találtam. No meg
közeleg a nyár is, és az a lézengés, bicajozás, meg más hasonló lazítások ideje.
Mondjuk a lazításba már most is nagyon belehúztam, hiszen már huszadika
van, de még nagyon nem a 10-es számra került rá az az iksz. Ilyenkor
azzal szoktam magam bíztatni, hogy majd holnap behozom
a lemaradást. Mondjuk ha a 30 összejött egy
hónap alatt, akkor a 15...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.