Előkészületek az anyagpakoláshoz
(második fejezet)

Döglöttem ebéd után az ágyon, bár tudtam róla, hogy mára beígértem magamnak
egy a pincében végrehajtandó újabb rámolási projectet. Csak ugye az ebédtől
leesett vérnyomás okán, meg persze a nyári forróság is rátett egy lapáttal,
szóval semmi kedvem sem volt megmozdulni. Ahogy bámultam kifelé az
ablakon, egyszer csak valami mozgásra lettem figyelmes. Egy gyíkocska
rodeózott a csúf erkélyvirágaim között. Mire elkóvályogtam a kameráért,
természetesen már rég a garázslejárók lefolyójára helyezett kövön napozott.
Na most ahogy én marha kinyitottam az ablakot, menten betódult a szobába egy
újabb hatalmas adag forróság, aminek majdnem sikerült megindítania a hűvös
pince felé, csak mégsem. Ültem az ágy szélén, kezemben a fotómasinával,
s miközben épp azt vártam, hátha visszatér a gyíkocska, egyszer csak arra
lettem figyelmes, hogy valami zöld van a palántázóban. Ebben alapesetben
nem lenne semmi különös, hisz az említett alkalmatosság kifejezetten arra lett
kitalálva, hogy zöld növények sarjadjanak benne. Valamint már eleve zöld színű
maga a tálca is. Csak ugye most az volt, hogy már nem kellett volna benne lennie
semminek. A palántázó tulajdonképpen már csak azért volt a virágállványon, mert
lusta voltam levinni a pincébe. Erre fel mégis kizöldült benne valami. A valami
néhány kisarjadt paprikamagból képződött növényke volt. Gondoltam
adok nekik egy esélyt, vagyis átültetem őket egy cserépbe.

Épp így voltam ezekkel a gazokkal is, melyeket akkor sikerült kitúrnom a földből,
mikor rendbetettem a ház utcafronti szakaszán a járdát. Mert ugye az eső kimossa
a földet az aszfaltra, amit idővel a növények is követnek. Ez a jelenség vagy úgy
kétévente annyira képes elfajulni, hogy a járda és a földsáv közötti vékonyka
szegélyből már semmit sem látni. Ilyenkor aztán már nem elég a gereblye
meg a seprűzés, mert már csak a vízszintesen tologatott kisásó képes
megbirkózni a feladattal. Ezen a képen azt látjuk, hogy a vékonyka
földből kitermelt gazokat nem dobtam ki (vagy legalábbis nem mindet),
hanem beültettem belőlük egy sávot a hátsó kertbe. Gondoltam hátha ezek
a gyomok vannak olyan vadak, hogy kibírják abban a talajban, melyből amúgy
semmi sem szokott kihajtani. A fehér folt meg úgy került oda, hogy a múltkor,
mikor vízkőmentesítettem a bojlert, a földnek, illetve apró köveknek látszó
vízkövet nem a kukába borítottam, hanem itt a fa alatt pótoltam
vele az apró sárga kerítés mögül hiányzó földet.

A hűtőgépek elpusztításakor felszabadult ládában az utcafronti járdaszegély mellől
összekapart földet szárítom. Gondoltam ez bőven jó lesz a kerti virágoknak. Annál
a földnél, ami alapból ebben a kertben van, annál mondjuk biztosan jobb. Viszont
a paprikapalántáimat már nem szívesen ültetném bele. Ezen okból menten meg is
indultam a pince irányába. Már úgy értem földért. Másrészt amúgy is a pincében
lenne dolgom, hiszen ugye a rámolás lenne a fő feladat. No meg a meleg okán
is. Ráadásképp már nagyon nyomták a zsebem a belegyömöszölt dolgok.

Ilyen dolog volt az amerikai szabványú hálózati aljzat, amit az immáron némiképp
tehermentesített erősáramú alkatrészeket tartalmazó fiókomban helyeztem el.

Na most a kábelrendezés című project nagyja ugyan már lefutott, de az apraja, vagyis
az előkerült dolgok értelmes helyre történő elhelyezése még nem. Ezt az adott
pillanatban szerencsére nem éltem meg problémaként, hiszen tudtam
róla, hogy mindjárt hozok egy adaggal ehhez az amúgy épp
az ajtóban elhelyezett igencsak csúfos kupachoz.

Na most, illetve nem most, hanem még a múltkori előkészítő rámolás kapcsán hiába
értem el, hogy szabadon állnak a szétválogatandó anyagok a pince közepén, illetve
üres az asztal (vagy csak üres dobozok és fiókok vannak rajta), ha egyszer tudom,
hogy az eddig feldolgozott tucatnyi gócpont ellenére, még mindig akad két olyan
homályos terület, melyeket még a szétválogatás előtt rendeznem kell. Az egyik
épp ott terpeszkedik a szétrámolásra váró tartalmú dobozok mögött. Na most
azt a Salgó toronynyi kacatot nem ma fogom kipakolni, hanem majd csak
holnap. Vagy ahogy az tőlem már megszokott, hetek, esetleg majd
csak hónapok, de azért lehetőleg nem tucatnyi évek múlva.

Ezzel az utolsó előttinek megmaradt gócponttal viszont még a mai napon végeznem
kell, ugyanis ez a mára kiszabott feladat. Na most a helyzet nem olyan durva, mint
az elsőre látszik, hiszen a képen látható három polc közül mindössze a középsőt
kell kipakolnom, átválogatnom, majd áthordanom a másik pincébe, ugyanis
az alsó és felső polc már rendezett. Azt persze elismerem, hogy ez nem
igazán látszik meg rajtuk, de attól azért még (majdnem) így van.

Gondoltam bemelegítésképp helyreállítom ezen szétesett fiók kontinuitását.
No persze nem csináltam meg, hanem csak úgy gondoltam.

Következő lépésként ezen szétesett körfűrész belsejének megtekintésébe gondoltam
bele. Szóval ha magukkal a tényleges munkákkal nem is, de a gondolkodós
részükkel azért egészen szépen haladok. No persze ezt is kell...

A balra látható zár a kertkapuba való, míg a másikat épp ma vettem a piacon, mert
ez a pusztán csak kilincsmű erősen emlékeztetett a konyhai ajtónkban találhatóra.

Ez a szovjet zár, ez nemcsak, hogy nem egyezik azzal ami a konyhaajtónkban van,
de ráadásul még szar is! Ez egészen egyszerűen minden irányból nézve görbe,
illetve sprőd is. A piacon persze csak annyit láttam belőle, hogy a felület
amúgy értelmetlen krómozása okán veszettül csillog a délelőtti napfényben.
No persze szó sincs róla, hogy ez az apró vásárlási malőr hátráltatná a konyhaajtó
kilincsének kipofozását, hanem csak arról van szó, hogy tettem egy
tétova kísérletet az általános lustaságom leplezésére.

Bár az odahelyezett zár mondhatni rendben, vagyis zárcsere szükségessége esetén
egyszerűen csak be kell tolnom a szétesett helyére a kertkapuba, szóval akár
elégedett is lehetnék az eredménnyel, csak aztán a képet alaposabban
megtekintve, sikerült rádöbbennem, hogy erre a polcra is ráférne
egy alapos revízió. A két alsó sarokban látható ellenálláshuzalok
ugyanis semmiképp sem valók, vagy mondom inkább úgy, hogy nem
illenek a vegyszeres polcra. Bár a leesett vérnyomásom okán meglehetősen
le voltam lassulva, de ennek ellenére meglepő sebességgel sikerült elhatároznom,
hogy ezt a polcot sem ma fogom rendbe tenni. Hogy ez egészen biztosan így
legyen, bár igazából valószínűtlennek tűnt a polc rendbetételének hírtelen
felindulásból történő nekiesés, de biztonságból zsebre vágtam a kezeim.

Mely cselekedetem okán azonnal elő is került ez az óriás kávéfőzőből kiszerelt,
valaha a vízpumpa közepén átvonuló alkatrész. Mivel a lakással ellentétben
idelent már találtam a bevágásaira illeszkedő villáskulcsot, megejtettem
egy próbát a szétszedésére. Bár sikerült erre-arra elforgatnom, de szétjönni
ettől még esze ágában sem volt! Nekem meg tovább foglalkozni vele, így
minden különösebb szívfájdalom nélkül helyeztem át a szemetesbe.

Bár az alsó polcon is jórészt anyagok vannak, de ezek egyrészt nagydarab vasak,
másrészt faanyagok (meg a bal sarokban egy szétvágott motorgumi belsője),
így ezek maradnak a helyükön. A felső polcról viszont elkerül az óriás
bádogos páka, a steklámpám, meg a lengyel fúrógép, ezek ugyanis
egyáltalán nem ide, hanem a fentebbi szerszámos polcra valók.

Miután mégiscsak kihúztam az alsó polcról ezt a két dobozt, meglepve vettem
tudomásul a tartalmát. Na most a szögek, azok még csak hagyján, de a közéjük
kevert yaxley kapcsolóhoz való tárcsák, meg a négyes csavarok alá való rézből
készült forrasztófülek, azok annyira nem illenek ide, hogy nem sok hiányzott
hozzá, hogy átborítsam őket a néhai irodagépből származó tálcába, s leüljek
eléjük kiválogatni. Persze idővel ez is meglesz, csak nem most. Mondjuk
az időmbe még csak-csak belefért volna, azonban ha nekiállok, akkor
fennáll az esélye annak, hogy még el talál menni a kedvem a fő feladattól.
Ezt meg ugye jobb lenne elkerülnöm, ha már egyszer leevett a fene a pincébe.

Az "L" betű formájú farostlemez darabok az ágyátalakítós projectből maradtak
vissza, a meglepő mennyiségű alumínium fillért pedig így ahogy látod, vagyis
dobozostul találtam egy melóhelyi költözéskor. A fadarabok átkerültek a
fadarabokhoz, a fillérek maradtak, mondjuk alátétnek, míg a felszabadult
műanyag dobozban az előző képen látható szögeket helyeztem el. A szögek
szétválogatása előtt nem ártana rájuk ereszteni egy rozsdátlanítást, csak ugye
az ehhez a tevékenységhez kiötlött csiszolómalom - mint ahogy megannyi más
projectem - sajnos még csak tervek szintjén létezik. Mikor ez a "megannyi más
építési project" eszembe jut, részemről mindig összeomlok kicsit, majd azzal
megy el az idő, hogy megpróbálom őket valamiféle fontossági sorrendbe
rendezni. Ez mondjuk eddig még sohasem sikerült. Már úgy értem, hogy
a kivitelezés nem, mert pusztán fejben elkövetésben amúgy meglehetősen
jó vagyok. Most, hogy ülök a gép előtt és nyomkodom a gombokat, például
már könnyedén el is képzeltem azt a valamit, ami a fejhallgatómat fogja tartani.
A fejhallgatóhoz szükséges erősítőről nem is beszélve! Utóbbi kapcsolási rajza úgy
valahol a fél tonna alkatrész és egy zsebtelepről üzemelő kommersz emitterkövető
között teljesen szabadon vergődik. Aztán ott van még a rádióépítős projecthez
(szerintem legalábbis) elengedhetetlenül szükséges monitor erősítő építése,
meg a szintúgy rádióépítéshez szükséges szélessávú jelgenerátor végleges
összeszerelése. Utóbbit úgy kell érteni, hogy próbapanel szintjén már kész,
szóval már csak össze kéne szerelni, illetve be kellene dobozolni. Bár utóbbi
tevékenységet (vagyis a dobozolást) nagyon tudom utálni, de mióta találtam egy
a célnak tökéletesen megfelelő dobozt, így sajnos már erre a hiányzó műszaki
részletre sem foghatom a hosszú évek óta történő folyamatos halogatást.

Mikor a hátralévő, remélhetőleg még ebben az életemben megvalósított projectek
felsorolása miatt teljesen nekikeseredek, olyankor azt szoktam játszani, hogy
gyorsan megtekintek néhány elkészültet. Jó példa erre ez a dobozoknak
készített polc, meg persze a hátam mögött található párja is. Vagy a ki
tudja már hány évnyi tervezgetés után végre bemutatott Terta táskarádió.
Vagy a pinceajtóra felhergelt hevederzár. Vagy a nagy nehezen összeszerelt
nyomogatós lámpa. Miután sikerült magamat visszazökkentenem
a valóságba, menten oda is ültem a lomjaim elé.

Már úgy értem, hogy ide, erre a hokedlik és más erősen útban lévő tárgyak nyomása
alól felszabadított placcra. Na innentől kezdve az következett, hogy kihúz, letöröl,
félredob, majd eljátszottam ugyanezt újra és újra minden egyes darabka anyagra,
míg csak teljesen le nem fogyott a polc. A polcról történő lerámolás, valamint a
szilikózis beszerzésének területén elért kiváló eredményeim hatására kénytelen
voltam kimenekülni a kertbe, ahol az éppen ott állomásozó szomszédasszonyokkal
mintegy félórányi főzőcske megbeszélésbe elegyedtem. Miután végre lefújta rólam
a nagyja port a szél, illetve a koradélutáni napsütésben sikerült újra túlmelegednem,
mondhatni örömmel tértem vissza a pincébe a szándékosan okozott rendetlenséghez.

Ezeket a rongyokat azért dobáltam a hátam mögé, hogy mikor majd a többi lomot
elhordtam, ne kelljen őket messziről visszahozni. A kék szatyorból kikandikáló
fehér köröket az utolsó pillanatban szereztem meg egy kiváló barátomtól,
ugyanis szerencsétlenek már épp a kidobás határán billegtek. Aztán,
hogy ezekből készül-e a csiszolómalom tokmánya a befőttesüvegekhez,
az már csak rajtam, illetve azon múlik, hogy melyik anyagdarab adja ki jobban.
Na most éppen ezért, vagyis a lehetőségeim áttekinthetőségének okán van ez a mai
rendrakás. Illetve ez még csak az előkészülete. A barna valami egy kapcsolós
konnektor, ami nem csavarokkal, hanem szegecsekkel lett összerögzítve.
Amúgy ez is lett a veszte, mert mikor szétesett a kapcsolója, akkor
a szétszedhetetlensége okán vettem inkább helyette másikat.

A kábelköteget megtekintve azt kellett mondjam, hogy ez tulajdonképpen nem is
olyan sok. Na most mikor majd az lesz a feladat, hogy ezeket valami értelmes
helyre rendezzem a másik pincében, akkor természetesen egészen más, a
most bennem kialakulttal átellenes álláspontra fogok helyezkedni. Na
most ahogy itt álltam, természetesen a másik pincébe történő átpakolás
helyett, nekiálltam közelebbről is megtekinteni a kábeleket. Az alsó fehér
köteg, az többeres villanykábel, amit még az MZ újrahuzalozásához vettem.
A vékonyabb fehér kéterű telefonkábel. A zöldet, a barnát, meg a szürkét még
Apukám hozta a Tanérttől. A két oldalra kilógó fekete gumikábelt pedig én
magam, a néhai postától, de még olyan ősidőkből, mikor még
az alközpontos hálózatszerelők is mi voltunk.

Íme a tulajdonképpeni fő sodor, vagyis a polcból kirámolt anyagok kupaca. Bevallom
őszintén, hogy nem gondoltam volna, hogy ekkora mennyiségű szikosztirol lemezem
van. Épp ezért is van szükség erre az anyagrendezős projectre. Mert ugye nehogy
már elmaradjon valami építés, vagy boltban vegyek hozzá anyagot, mikor ott
a polcon, csak mivel már vagy egy évtizede nem láttam, illetve egyszerűen
nem hozzáférhető, teljesen kiesett a léte a tudatomból. Persze nemcsak
műanyaglemezből találtam sokat, hanem alumíniumból is. A piros és a
kék valamik úgynevezett mértani testek, vagyis apró műanyag dobozok,
szintén apukám Tanértes gyűjtéséből. Ezek nagyon jól tudnak jönni, mikor
épp valami olyasmit épít az ember, ami könnyedén beléjük fér. Illetve már van
is a másik pincében egy olyan dobozom, amin a büszke "műanyag dobozok" felirat
virít. Ha akad még benne hely, akkor ezeket odaát egyből lesz is hova eltennem.

Hogy a kiürült polcon mi lesz, azt viszont egyelőre még nem tudom. Van egy olyan
halvány sejtésem, hogy itt is papírdobozok lesznek, csak ezekben nem az apróbb,
hanem a durvább vasak lesznek elhelyezve. De az is lehet, hogy a jelenleg még
a másik pincében állomásozó asztalfiókok fognak ide visszakerülni. Ami viszont
biztos, hogy az a korábban felszerelt széles barna keresztléc útban van. Már úgy
értem ahhoz, hogy szabadon pakolhassak a polcra. Ez valaha azért került fel,
hogy legyen ami kidőlés ellen megtámassza az előbb mutatott anyagokat.

Mivel feleslegesnek ítéltem, bár jelenleg nem ez a fő sodor, de ha már úgyis itt
álltam előtte, kikaptam a tartóból a csavarhúzót, és leszereltem az akadályt.
Aztán ahogy itt álltam előtte, egyszer csak beugrott, hogy a csiszolópadba
szerelt szalagcsiszoló jelenleg túl magasan van, minek okán egy kissé
kényelmetlen kivenni a helyéről. Szóval én már tudom is, hogy mit
fogok tartani a bal oldalon látható rekeszben. A felszabaduló helyre
pedig végre be fogom tudni tenni azt a néhány elektromos szerszámot,
ami a számukra kinevezett polcon már nem igazán akar elférni. Miután
elégedetten kihümmögtem magam, visszatértem a rámolási feladathoz.

Elsőként a kábeleket fűztem fel a karomra, majd átsétáltam velük a másik pincébe.

Ahonnan visszafele jövet ezt a két műanyag ládát sikerült elhoznom. Ezek a bicajom
feletti polcról kerültek elő, ahová nem is oly rég rendeztem össze a fadarabjaimat.
Mondjuk ezek ketten először még a pincei folyosóra kerültek, de idővel sikerült
őket onnan elrendeznem. Szóval igenis, hogy bár alig látszik, de van haladás!

Hogy most is legyen, szóval, hogy ne csak toporogjak, berámoltam az anyagokat
a ládikákba. Mert ugye így, hogy nem hullik széjjel a csomag, így azért
sokkalta kényelmesebb átsétálni a kupaccal a másik pincébe.

Ezt a fiókot is a rendcsinálás okán sétáltattam meg. Aztán, hogy az a rózsaszín
tartóba rejtett ki tudja mihez való toldó később visszakerül-e ide, mert
mondjuk szerszám, vagy ott marad a másik pincében, na azt nem
most, hanem az anyagok szétválogatásakor fogom eldönteni.

Bár terveim szerint nem ide valók, de mivel jelenleg sehova máshova nem fértek
oda, ezért kerültek ide vissza a folyton mindenütt csak útban lévő hokedlik.

Ezt a két gumimarkolatot már majdnem betettem a gumitücskös dobozba, mikor
szerencsére még épp idejében eszembe jutott, hogy ezek a múltkoriban
kerekesített bicikliláda mélyére valók. Ahogy ezt ilyen szépen
elgondoltam, illetve miután megláttam, hogy jelenleg
a biciklisláda van belül, a szerszámos meg kívül,
így ezek egy bicikli alkatrészes fiókba kerültek.

Hogy a rámolás közben előkerült zacskókat miért itt, és miért nem az innen
mindössze egyetlen méterre található szemetesben helyeztem el, arról
- mint annyi más agyatlanságomról - sajna nem tudok számot adni.

Ebből a jópofa tárolóból, bár valaha egészen biztos, hogy kettőt vettem, de
mára már halovány segédfogalmam sincs róla, hogy merre lehet a párja.

Ezekkel mondjuk nem tudom mi lesz. Ezek potméter tengelyhez való toldók. Egy
céges költözéskor szétesett szekrény romjai közül mentettem ki őket. Amúgy
a zárnyelveket működtető rendszer részei voltak. A tulajdonomban eltöltött
első öt évüket a céges autó rakodóterében, a hullámos padlólemezek bordái
közt zörögve töltötték. Mivel majd méter hosszúak, azért semmiféle dobozba
sem férnek bele, minek okán vagy elvágom őket, és akkor beférnek a még nem
is létező tengelyes dobozba, vagy fiókba, vagy keresek számukra egy rést
valamely üresen tátongó sarokban. Mondjuk ilyen jelenleg még
nem nagyon van, de ezt most inkább hagyjuk.

Azt viszont nem hagyhattam, hogy a rámolás közben előkerült bicikliülés a helyére
ne kerüljön. Kivettem a kulcscsomót a pinceajtóból, kisétáltam vele az előtérbe,
kinyitottam az immáron felszabadított biciklispolc ajtaját, majd visszasétáltam
a pince mélyén felejtett ülésért. Na most ott a helyzeten alaposan elgondozva,
sikerült róla teljesen megfelejtkeznem, hogy a képen látható, az ajtórésbe felülről
szinte feltűnés nélkül belógó ajtót, ahányszor csak kinyitom, mindig lefejelem! Erről
jutott eszembe az a kedves történet, mikor a minap sikerült bezárnom egy poloskát
a két ablak közé, ahol is kiolvadt az agyában néhány biztosíték. Ezt abból sikerült
kikövetkeztetnem, hogy úgy nagyjából este nyolc óra tájban, mikor a végre lehűlt
levegő okán kinyithattam az ablakot, akkor nem a lakásból kifelé menekült, hanem
kijött hozzám a hallba, majd megpróbált keresztülrepülni a mennyezeten. Majd tette
ezt újra és újra, mintegy két és fél órán keresztül! Komolyan mondom, hogy mikor
végre abbahagyta, már valósággal hiányzott a kopogás! Másnap reggel meg csak
néztem, hogy mik azok a sötétebb színű pacák a mennyezeten. Nos ezek attól
keletkeztek, hogy szerencsétlen bogárka, ha a mennyezeten keresztülrepülnie
ugyan nem is sikerült, de őrült tevékenységének közepette egészen sikeresen
lepókhálózott. Én meg lefejelem egy kicsit az ajtót? Máris migrént kapok!

A korábban félredobott hálózati kábelt ezen a szintén félretett fénymásoló
gépen helyeztem el. Gondoltam legyenek együtt az együvé tartozók.

Ezek a száradni falnak támasztott, jelenlegi állapotukban még erősen
festékes laminált padlólapok, ezek a pinceburkolós project
részei. Már ha lesz majd belőlük egyszer valami...

Hogy valami sikerélményem is legyen, az áthozott (vagy lehet, hogy
átkozottat akartam írni?) kábelekkel megemeltem az alacsonynak
éppen eddig sem nevezhető kupacot, ami remélem nem dől le.

Ezt a trafóhoz való csévetestet a trafótekercselős fiókban helyeztem el. Na most ha
egyszer eljutok oda, hogy az összes többi dolognak is lesz saját külön bejáratú fiókja,
akkor egyrészt nem lesz gond megtalálni valamit, másrészt pedig a helyére tenni se.

Ékes példa rá ez a rajz, hogyha nincs a kezemben vonalzó, képtelen vagyok
húzni egy akár csak egy egészen kicsit is egyenes vonalat. Mindeközben a
hangszínszabályozó rajzán az ikszel jelölt kondenzátorra semmi szükség.

Lelkierőre a holnapi feladathoz nekem viszont van! Nyitásképp a sarokba dugott
dobozokat fogom áthelyezni, innen nézvést jobbra, hogy teljes szélességében
férhessek hozzá a polcokon található kincseimhez. Hogy aztán mennyi lesz
köztük a szétválogatandó anyag, már úgy értem, hogy a jelenleg a hátam
mögé áthelyezett kupacba illő tengely, lap, cső, dobozka, illetve a már
szétszedett, valamint a be még nem mutatott akármi, az majd csak akkor
derül ki, miután már mindent kirángattam. Ha ügyes vagyok, amire belátom,
hogy jelen esetben kicsi az esély, akkor a polcból kiszedett (és persze vissza már
nem rakott) dolgok helyére be fognak férni mondjuk az ajtóban tornyosuló kábelek.

Ezek itt egyrészt nem lesznek útban a remélhetőleg holnapi pakoláskor, illetve ha
kell, akkor tudok még rajtuk egy keveset zömíteni. Mert ugye jelen pillanatban
még nyugodtan egymásra pakolhatom őket, hiszen bőségesen elég egyetlen
dobozhoz hozzáférnem, melybe az előkerült anyagokat dobálhatom.

Az asztalt mondjuk sikerült eltorlaszolnom. Rezgett a léc, hogy a szürke ládákból
és a fiókból átpakolok az előbb látott, amúgy szinte teljesen üres papírdobozba,
de ezt a műveletet végül is elhalasztottam. Ha majd annyira kell holnap az
asztal, hogy feltétlen igényét érzem, akkor semmiből sem fog
tartani átborítani az említett három kupacot.

Ezt a fekete gumilapot biciklizés közben találtam. Csak úgy egyszerűen el volt
dobva. Amint megláttam, egyből megéreztem, hogy ez akkor most vagy jó
lesz a rezgőcsiszolóra a smirgli alá, vagy nem. Mint az a képen teljes
mértékben eltakart csiszolófelületből látható, jó lesz. Most már
csak rá kellene vennem magamat, hogy kipofozzam végre
a csak időnként meginduló, csiszolás közben pedig
éktelen csattogó hangokat hallató masinát.

Emlékszik még arra egyáltalán valaki, hogy a cikk elején azzal (is) nyitottam, hogy
földért jövök a paprikapalántáknak? Mert nekem kis híján sikerült elfelejtenem.
A küszöb meg milyen csúnya már ott a háttérben? Nagyon! Ez annyira nem
illik ide, a régebben és a nem is oly rég lefektetett linóleum közé, hogy
ha a valóságban talán azért még nem is, de gondolatban már
elindítottam egy küszöbkipofozós projectet.

Mivel az előtér linóleum borítása okán már nem szívesen szemetelek ide, ezért
mikor valami olyasmit csinálok, amivel nagy port verek fel, magamra húzom
ezt az ajtót. Na olyankor szokott kiderülni, hogy mennyire is vannak
útban pontosan a kilincsre lógatott akármik. Nagyon!

A sehová sem illő dísztárcsa tartó karika kivételével ezért is helyeztem át őket
a kerti szerszámos polc egyik tartójára. Amúgy ide is lenne (már úgy értem,
hogy kivitelezésemben készül) valami alkalmatosság, amiről elképzeléseim
szerint egyenként leakaszthatók a szerszámok. Mert ugye most az van, hogy
bármelyikért is nyúltam, mint valami összetartó csapat, úgy jön vele a többi!
Én meg ugye nem győzök elugrani előlük, hiszen igencsak fájdalmas tud
lenni egy az ember lábába állt kisásó, de akár még az aprócska
metszőolló is. No nem mintha akkora kertész lennék...

Ezek itt például egyáltalán nem az én, hanem ezek Ilonka néni virágai.

Amit én ültettem, az konkrétan így néz ki. No persze nem az alig látszó sárga
kerítésen belül növő, közel térdig érő burjánzásról van szó, hanem arról
a satnya fűről, ami sajnos még csak meg sem közelíti a csak úgy
egyszerűen magától kihajtott gaz esztétikai élményét.

Bár nehéz lett volna ráfogni, hogy miatta halogatom napról napra immáron hetek
óta ezt az anyagszétválogatás előkészítős projectet (ezt értsd úgy, hogy az előző
kép óta már megint hosszú hetek teltek el), de hogy biztosan ne akadályozzon,
összecsavaroztam, majd áthoztam és a kupac tetejére hajítottam ezt a fehér
fiókot. Na most ez azért került ide, mert az adott pillanatban sehol másutt
sem fért el. Illetve elférni elfért, csakhogy mindenütt másutt is pontosan
ugyanannyira volt útban, mint mondjuk itt. Persze lehetne rá legyinteni,
csakhogy a baj sokkalta nagyobb annál, mint amennyire az elsőre látszik!
Mert ugye most még, hogy nincs hová tenni az üres fiókokat és dobozokat,
most még csak puszta nyafogásnak tűnik a dolog. No de miután belekerülnek
a fiókokba és a dobozokba az anyagok, már úgy értem, hogy természetesen majd
a szétválogatásuk után, na akkor már nem lesz olyan egyszerű legyinteni rájuk.
Még ilyen hosszan leírni, hogy nemcsak dobozok kellenek a rendcsináláshoz,
hanem hely is... No persze nem csak ez az írás lett hosszú, hanem maguk
a gondolataim is rengeteg időt emésztettek fel. Be kell valljam,
hogy sajnos a tényleges munka helyett.

A mai feladat ennek a polcnak - mint utolsó anyagokat is tartalmazható zugnak -
 a teljes ki és visszapakolása. Bár soknak látszik (a polc teteje már bele sem fért
a képbe), de tulajdonképpen nem az, mert az elvégzendő feladat - a polcok
által - már eleve fel lett osztva apróbb etapokra. Ráadásul olyan polc is
akad, melyen mindössze három tételt kell megtekintenem. A Salgó polc
bal szélét eddig eltakaró doboztornyot pedig már azért nem látjuk, mert azt
néhány napja sikerült innen elpaterolnom. Ebben az a csúnya, hogy azon a napon
mindössze ennyi sikerült. Már úgy értem, hogy lejöttem, no persze szó sincs róla,
hogy rettenetes vehemenciával, de azért csak nekiálltam és eltoltam az útból az
öt dobozt, majd mint aki jól végezte dolgát, menten el is hagytam a helyszínt.
Na most ez ma egészen biztosan nem így lesz, ugyanis sikerült magammal
(persze csak magamnak) megígértetnem, hogy ezt a polcot márpedig
még ma mindenképp letudom. Mert ugye amíg ez nincs kész, addig
nem tudok nekiállni az anyagok szétválogatásának. A szétválogatós
project meg azért szükséges, hogy megtaláljam, pontosabban szólva
egyáltalán legyen esélyem megtalálni azokat a valamiket,
melyek az építő jellegű projectekhez kellenek.

Íme az előbb említett, mindössze négy méterrel odébb tolt dobozok. Meg persze egy
Videoton daxli rádió, meg egy Weimar alulnézetből. A többi dolog felsorolását
szerencsésen megúsztam, de csak azért, merthogy az összetoltságuk okán
felismerhetetlenek. Én persze tudom, hogy mi van itt, minek okán
sikerült is innen meglehetős hírtelenséggel kifordulnom.

A balra látható Centrum áruházas szatyorban ipari vatta van. Mi az, hogy minek?
Például hangfalépítéskor nagyon jól fog ez jönni csillapítóanyagnak. Hogy mikor
is fogok én pontosan hangfalat építeni? Na most ez egy kifejezetten jó kérdés!
Csak persze nem tudom rá a választ. Amúgy tervbe van véve, szóval magát
az építés okát azt tudom, csak az időpont, illetve a bekövetkezés ténye
bizonytalan. A triálos szatyorban szivacsok vannak, melyek hosszú
évek óta történő őrizgetésére azonban már nem igazán tudok
értelmes magyarázattal szolgálni. No nem mintha a
többi magyarázatom értelmes lenne...

Mivel tudtam róla, hogy a múltkor kiválogatottakon túl is meglehetős mennyiségű
kábellel rendelkezem, így szerencsére nem hatott sokként a jelen alkalommal
előkerült mennyiség. Na most amit a képen látunk, az nagyon nem mind!

Mert ugye van még belőlük szürke, zöld, barna, fekete, és ha nagyon kell, akkor még
cirmos is, bár utóbbi úgy állt elő, hogy össze lett forgatva egy piros és egy kék színű
vezeték. Utóbbi neve amúgy rendezői bekötőhuzal. Ez persze nem mind az én
gyűjtésem, hanem egyes bundokat még Apukám tett félre, mondván
egyszer majd még biztosan kelleni fognak valamire. Hát ja...

Ezt a képet úgy kell nézni, hogy ez egy emberderéknyi magasságú műanyagzsák, az
alján néhány hosszabbítóval. Mint ahogy nálam mindennek, úgy ennek is megvan
a története. A Matáv valaha RLL vonalpótlókkal akarta pótolni a hiányzó
vezetékes telefonvonalakat. (amúgy akarta a fene, csak az új gazdáink
nagyon erőltették) Miután kiderült, hogy ezt a valamit (amúgy
értelemszerűen) az erősáramú hálózathoz is csatlakoztatni kell,
illetve az akkoriban öntudatra ébredő ügyfeleink kezdtek rájönni,
hogy mi a pénzükért szolgáljuk ki őket, szóval jó néhányan mondták
az RLL vonalpótló felszerelése közben, hogy az erősáramú csatlakozást
oldjuk meg ahogy akarjuk. Egy lakásban meg ugye meglehetősen ritkán fordul
elő, hogy épp ott legyen térerő, ahol konnektor is van, illetve eltűri az ügyfél a falon
a hatalmas fehér dobozt. Mikor a jelenség mint probléma egy értekezleten felmerült,
a "nagyeszű" gazdasági osztály azonnal meg is rendelt egy iszonyatos adag hármas
elosztót, illetve fele-fele arányban 6 és 10 méteres hosszabbítókat. Utóbbiakból
emlékeim szerint összességében mintegy 900 darabot. Mikor a raktárosunk
meglátta, hogy a szállítók zsákszámra hordják az amúgy is szűkös helyre
ezeket a csak ritkán kellő valamiket, szóval képzelhetitek. A vége az lett,
hogy aki csak kérte, akár RLL telepítéshez, akár bármi más célra (otthonra,
telekre, vagy épp a melóba hosszabbítónak) mindenkinek adtunk belőle! Miután
már az összes RLL akármit leszereltük, de a hosszabbítókból még mindig volt,
az utolsó zsákkal én magam hoztam el. Apám, miután tíz ilyet összedugott,
mindjárt ki tudott menni a telekről a kapu elé az elektromos fűnyíróval.

Na most az 1x2-es, az 1x4-es, illetve a 4-erű lapos vezeték és a bund rendezői
bekötőhuzal azért került haza (a szintén teljes bund UTP kábelt már meg sem
említve), hogy le tudjam velük folytatni azt a kísérletet, mely végül elmaradt.
A történet arról szólt volna, hogy miközben a központi felügyeleti rendszerben
nézem a saját ADSL kapcsolatom minőségi mutatóit, és az egyszerű ránézéssel
is jól kiértékelhető spektrumképet, beletoldok hol egy bund ilyen, hol meg olyan
típusú kábelt a modemem elé. Ez arra lett volna jó, hogy kiderüljön számít-e, és
ha igen akkor mennyit, hogy milyen típusú (sodrott, merev, szabadon egymás
mellett futó, vagy csavart) érpárral van megoldva a kábelezés lakáson belüli
utolsó néhány métere. Beszereztem a képen látható kábeleket, összehoztam
a direkt adatforgalomra kapott USB sticket a számítógépemmel (hogy általa
láthassam a központi rendszert), majd feltelepítettem a gépemre a szükséges
szoftvereket (például a DSLAM-ot kezelő ANMS-t), majd mint aki jól végezte
dolgát, ennyi volt. Bevallom őszintén, hogy még csak halovány fogalmam sincs
róla, hogy ez az egyszerűen kivitelezhető, és amúgy a munkához ha nem is
elengedhetetlenül, de azért szükséges projekt miért maradt el. Na most
egy olyan modemmel, mint például Dlink 360, amivel rá tudok nézni
legalább a saját kapcsolatom spektrumképére, akár még most is
megejthetném ezt a kísérletet, csak ugye most már, hogy nem
dolgozom a Telekomnál, ez a teszt mondhatni okafogyott lett.

Mivel adott némi erőt, hogy az első polccal gyorsan végeztem, ezért gondolkodás
nélkül estem neki a másodiknak. Ez amúgy szerintem jobb is. Már úgy értem,
hogy a gondolkodás hiánya. Mert ha óvatlanul nekiállok rajta filozofálni,
miszerint mit is keresek én itt pontosan? Még sikerül ezt az átnézést
újra elhalasztanom! Ez a polc amúgy még az előzőnél is egyszerűbben
átvizsgálhatónak bizonyult. Belül egy szögletes daxli rádió hever, amit egy
SONY mini Hi-Fi követ. A füzetek és a könyvek némileg zömítésre kerültek.

Minek okán a felszabadult helyre épp befért a korábban mutatott két szatyor.

A Spidola rádiót már mutattam, azonban a mögötte rejtőző, Karcsi barátom által
lefűrészelt szélű lemezjátszót még nem. Na most az anyagok szétválogatása
után következő legfontosabb project arról fog szólni, hogy az olyan nagy
dolgokat, mint mondjuk ez a lemezjátszó, meg a Dédi rádiója, meg mondjuk
az Orion AG 604-es, meg a nagydarab magnóim, rendre mind elpusztítsam. Már
csak azért is, mert az apróságok bemutatásával, még ha a fejem tetejére állok,
akkor sem sikerülne annyi helyet nyernem, hogy legyen hová eltennem
az anyagokkal (remélem hamarost) feltöltött dobozokat és fiókokat.

Ezek a zárak a csavarok szétválogatása közben kerültek elő. Ugyan van egy részükre
fenntartott fiókom, csakhogy ahhoz jelenleg nulla esélyem van hozzáférni, ugyanis
a korábban említett dobozáthelyezéssel épp ezt a fiókos szekrénykét sikerült
eltorlaszolnom, minek okán ezen dobozka tartalma a mai napon
egészen biztosan nem fog a helyére kerülni.

Na ezek a kulcsok meg pláne nem! Beférni ugyan talán még beférnének a
fiókba, de ennyi súlytól szegénykém valószínűleg menten le is szakadna.
Na most akár igen akár nem, ezt a dolgot most inkább nem próbálom ki.

Ezek itt mind színes Tanért hasábok. Illetve erre nem mernék mérget venni, mert az
az igazság, hogy a beszerzésük óta még nem volt időm átnézni a doboz tartalmát.
Hogy ezek mikor is kerültek hozzám? Nos olyan régen, hogy ez a doboz még
a néhai Verseny utcai piacról származik. Mikor megláttam, azon nyomban
eldöntenem, hogy márpedig nekem erre a sok kis színes izére feltétlenül
szükségem van! A megvásárlásuktól azonban sajnos (illetve mint némi idővel
később kiderült szerencsére) visszarettentett a több ezer forintos ár. Már úgy értem
azért, merthogy piac végén egyszerűen csak fel kellett vennem a földről, ugyanis
a gazdája - a helyi szokásoknak megfelelően - egyszerűen csak úgy otthagyta.

Na most a beszerzésük óta nemcsak az előbb mutatott színes hasábok nem kerültek
felhasználásra, hanem ez a szintén rengeteg évekkel ezelőtt edény csöpögtetőből
kialakított szerszámtartó sem. Mondjuk készül ide egy szerszámtartó (persze
a "készül" az azért túlzás), csak annak eddig még nem alakult ki a végleges
formája. Na most nemcsak, hogy a gyakorlatban, de még a fejemben sem!

Ez itt egy szobai csobogóhoz való vízpumpa. Ez például úgy került hozzám, hogy
egyszerűen képtelen voltam ellenállni a piac vége felé rendszeresen kialakuló
"ötvenivel" árfekvésnek. Ilyenkor aztán átvizslattam az egész kupacot, hogy
mi az a két dolog, melynek ellenértékeként átadjam a tenyeremben nem
különösebb ragaszkodással szorongatott százast. Na részben ezért lett
itthon annyi mindenem, hogy bár már jócskán túlhaladt a szétszedett
tárgyak száma az ezren, még mindig nem látom tisztán
a szétszedtem project végét.

A rádióimnak például már többször is nekifutottam, mondván most aztán már
tényleg nem maradhat belőlük több boncolatlan példány (már úgy értem,
hogy legalább a szobámban), de ezt az évek óta nagyon várt állapotot
még soha egyetlen pillanatra sem sikerült elérnem! Ez a két Sirius persze
csak utánpótlás, és az állaguk alapján amúgy is összevonandók, de ettől még
azt a képet vetítik előre, hogy sosem lesz vége a rádiók boncolásának, pedig idővel
szeretnék áttérni az építésükre. Mondjuk elkezdeni már elkezdtem a rádióépítős
oldal összetákolását, de mondhatni sajnos még nagyon nem tartok vele sehol.

Ezeknek a csavaroknak semmiképp sem itt, hanem a másik pincében van
a helyük. A fiókról meg hiányzik a füle, mely alkalmatosságból a
múltkor mintha készítettem volna néhány plusz példányt.

Ezek amúgy azóta is itt állomásoznak a polc szélén. Bár rezgett a léc, hogy most
azonnal nekiállok fülesíteni a hiányos fiókokat, de aztán mégiscsak sikerült
róla magamat lebeszélnem. Mondjuk arról, hogy pontosan mennyire is
lusta vagyok én, na arról aztán tényleg nem szoktam magammal
semmiféle értelmetlen vitát nyitni. Mert ugye én csak tudom.

Ez itt egy újabb apró eredmény, miszerint már ez a két polc is majdnem üres.
Kár, hogy nem ez volt a cél. Illetve mit sem érek a polcok ürességével, ha
egyszer ezen állapot azon az áron valósult meg, hogy a polcok elé
a földre halmozott kacatoktól még lépni is alig lehet.

Tényszerűen ahhoz, hogy egy ilyen képet el tudjak készíteni, előbb még odébb kell
rugdosnom az útból a többieket. Ez amúgy egy a tápegységemével megegyező
doboz, melybe még semmit sem sikerült beépítenem, pedig mikor
megvettem, akkor még annyi nagyszerű tervem volt...

Ezt az Orivohm csővoltmérőt direkt bemutatás céljára kaptam. Amúgy van egy
párja is, de az valahol odafent a lakásban, csak az ezzel ellentétben teljesen
ép, és ráadásul még tiszta is! Valamint ott van mellette a tesója, ami egy
Oripons. Mint az gondolom sejthető, eddig nemcsak a rádióimat,
hanem a műszereimet sem sikerült mind bemutatnom.

Ezt a CB rádióhoz készült SWR mérőt mondjuk már igen, csak ez nem működik,
mert széthullott benne a műszer. Persze ha lenne hozzá egy másik, és még ki is
cserélném, CB rádió híján már akkor sem lenne vele mit megmérnem. Illetve
ha nagyon kell, akkor akad itt egy gyári SWR mérő az antennás fiókban.
Na tessék! Hát már nem megint megemlítettem egy műszert,
amit eddig még nem mutattam be? De!

Ez a hangfal azért néz ki ilyen furcsán, már úgy
értem azért csillog, mert lefújtam ecettel.

Hogy aztán az ecet képes lesz-e megbirkózni a kezdődő penészfoltokkal, vagy kárt
tesz-e a hangszóró gumiperemében, az egészen addig nem érdekel, míg csak
szükségem nem támad ezekre a hangszórókra, vagy mondjuk a dobozukra.
Ez amúgy két darab szovjet gyártmányú S30-as hangfal doboza, melyeket
egymás mögé csavaroztam. Valaha ezzel a mélyládával egészítettem ki az
asztalomba csavarozott két apró autóhangfalat. Ez a láda, bár koránt sincs
akkora mint a mostani, de az apró hangszórók kiegészítéseképp akkorát tudott
szólni, hogy mikor Andi először meghallotta, ijedtében kirúgta maga alól a szőnyeget.

Ez a mai napi etap tulajdonképpen az ilyen fiókok tartalmának áttekintése okán vált
szükségessé. A bőrszíjról ugyan még nem tudom eldönteni, hogy hová való, de a
valaha mobil egyenleg feltöltésére szolgáló műanyag lapocskák egyértelműen
a műanyaglapocskák feliratú, jelen pillanatban még nem is létező dobozban,
vagy nagyobb mennyiség esetén fiókban lesznek elhelyezve. Mi az hogy minek?
Hát különben hogy találnám meg, mikor épp ilyen kell? Na most azt, hogy kelleni
fog-e valaha is, azt így előre nem lehet megmondani. Én a részemről mindenesetre
reménykedem benne. Már úgy értem, hogy abban a lehetőségben, hogy lesz
még időm és energiám nekiállni barkácsolni, mielőtt elvinne az ördög.

Mondjuk jelen pillanatban még attól is igencsak messze vagyok, hogy az összes
kíváncsiságból beszerzett kincsembe belenézzek. Az átlátszó dobozkáról például
fogalmam sincs, hogy micsoda. Az éjfekete dobozba ugyan egyszer már belenéztem,
de akkor ettől (egyesek szerint soha semmitől) nem lettem okosabb. Amúgy valami
elektromos dolog, amiből olaj folyt ki. A citrom és a narancssárga valamik időzítő
órák, de azokból az időkből, mikor az ilyesmit még mechanikusan oldották meg.
A Ganzuniv kéziműszer birtoklásának tényét egészen a közelmúltig (mikor is
megtaláltam) tagadtam volna. A szovjet órában pedig az az érdekes, hogy
meg mertem volna rá esküdni, hogy azt még valamikor évtizedekkel ezelőtt
egy volt kollégámnak, konkrétan Bikki bácsinak ajándékoztam. Ez nem csak
egy amolyan kósza emlék, ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy láttam
is náluk a tévé alatt. Azért szerették, mert a hatalmas kijelzője okán még öreg
szemmel, illetve szemüveg nélkül is jól láthatóak a hatalmas számai. Később
lehetett az órából egy második példányom is, mert még valamikor 2010-ben
megírtam a róla szóló cikket, mégpedig azzal az alcímmel, hogy elkérték,
ami egészen biztosan meg is történt, ugyanis ez mint tény bele van írva
a táblázatomba. Szóval ezt az órát legalább nem kell szétszednem.

Ezeket viszont mind szét kell, csak az előbb látott néhány kacat már tényleg nem
fért ide. Ez a torony amúgy nem csak ennyi, mint amennyit belőle ezen a képen
látunk, mert ez valóban csak a jéghegy csúcsa. Ezt úgy kell érteni, hogy ez a
kupac tart innen lefelé, egészen a földig, ami megvan legalább egy méter!
Szóval ez a kupac tartalmaz vagy úgy jó fél évre való szétszednivalót.

Miután az előbb mutatott kupacra sikerült egy hatalmasat legyintenem, visszatértem
a Salgó polcokon történő rámoláshoz. Bár el nem rámoltam innen semmit, ennek
ellenére a rendelkezésre álló hely mégiscsak megnőtt valamitől. A keletkezett
nagyszerű alkalmat kihasználva, menten el is szaladtam a korábban
az ajtóban elhelyezett csúfos kábelkupacért.

Na most ha ezeket betömöm a keletkezett helyre, mely cselekedetem hatására a
végén majd nem tudok visszatenni a polcra valami szögletes izét, még akkor
is jobban jártam, mert ugye egy szögletes dolgot csak könnyebb odatenni
valahova, mit ezeket a teljesen formátlan izéket. Mielőtt ezt megtettem
volna, természetesen jól összeszögletesítettem a kupacot. Már persze csak
annyira, amennyire a kerek dolgok ezt engedni szokták. Amúgy meglepően jól
sikerült az akció! Mondjuk bund kábelt megtalálni, azt ezentúl nem nagyon fogok,
no de nem is szoktam én ezeket keresni. Ha meg mégis? Akkor mindössze néhány
perc alatt kipakolom azt a két három polcot, ahogy van, utána meg vissza. Aztán
később, ahogy álmaim szerint a rengeteg elbontott valami okán egyre több lesz
itt a hely, na akkor majd szépen szétterítem a kábeleket a polcokon, hogy ne
érezzem úgy, hogy üres a pince. Na ez is egy olyan dolog, melyet
részemről még mindenképp szeretnék megérni.

Ez amúgy nem teljesen lehetetlen, hiszen néhány napja még ezzel a helyszínnel is
úgy voltam, hogy valószínűleg sosem fognak innen eltűnni az iderámolt kábelek.
Mondjuk a szemetesvödör tárolására kiszemelt helyet sikerült újra elfoglalnom
azzal a négy fehér dobozzal, melyekben egy korábbi rámoláskor
előkerült A3-as telefonrendszer elemei vannak.

A bal oldali zsákban szürke pólókat találtam. Valamikor a kétezres évek után volt
néhány olyan év, mikor ha utánam szólt a raktáros, hogy Géza! Várjál! Na akkor
már csak ebből is tudtam, hogy újra kaptam egy hatalmas adagnyi munkaruhát.
Ez annyira így volt, már úgy értem semmi túlzás, hogy a rengeteg gúnyát nem
győztem elajándékozni! Illetve egy későbbi kötözéskor még mindig megtelt
velük több ilyen, a képen látható óriási műanyagzsák. Amúgy a másikban
is munkaruha van, de az még a kék korszakból való zöld esőköpeny. Ennek
annyira merev az anyaga, hogy nemhogy egy esőköpenyt, de akár még csónakot
is lehetett volna belőle csinálni! Mikor ezt a pincét megörököltem, illetve mondjuk
inkább úgy, hogy a házkörüli feladatokkal együtt Pista bácsitól átvettem, szóval
már akkor is volt benne két Salgó toronyra való lomom. Ami nem volt fent a
polcokon, illetve már semmiképp sem tűnt hasznosíthatónak, azokat festés
előtt jórészt kivágtam a szemétbe. Ezen kivágott tárgyak közül leginkább
csak egy piros kistévé szokott eszembe jutni, melyet még csak arra sem
méltattam, hogy legalább vessek rá egy alapos pillantást. Erre fel nem
ott van a sarokban? Mondjuk most is csak felületesen néztem meg, mert
lusta voltam kivenni a zsákjából. Szerintem ez majd csak akkor fog sorra
kerülni, ha már megvolt a Junoszty, a MiniVidi, meg a bordó dobozú
szovjet kistévé boncolása, és még mindig nem untam rá a tévékre.

Az előző képen látható, hogy az alsó polc még üres, de a színes elejű kétkazettás
rádiómagnót (melyet amúgy még valamikor évekkel ezelőtt találtam a Telepy
utcában) mégis inkább itt, konkrétan a Select 722-es oldalán helyeztem el.
Bár szó sincs róla, hogy ez mindig így szokott volna lenni, de erre most
igenis volt megfelelő indokom. Mert ugye az addig oké, hogy most épp
nem bukom fel az ajtó mellett elhelyezett kupacban, de az elfogyasztásakor,
vagyis miután szétszedtem és bemutattam a lomokat melyekből áll, ott fog maradni
(merthogy már eleve most is ott van) a bevásárlókosárba rejtett mindenféle kábel.
Na azt a kosarat lenne jó bedugni alulra. Reményeim szerint ez sokkal hamarabb
fog bekövetkezni, mint a kupac teljes tartalmának bemutatása. Hogy miért? Na
jó, elmondom. Bonyolult dolog a valós és a virtuális idő közötti különbség.
Mikor ezt a cikket írom, akkor 2017-08-31. a valós dátum. A cikk viszont
előreláthatólag majd csak valamikor 2020-ban fog megjelenni. Na most a
rádióim és a magnóim sora, már úgy értem, hogy a már szétszedett és csak
bemutatásra váró cikkeké, az a valós időben előre vetítve még csak úgy kb.
2018 végéig ér. Vagyis ha nem állok neki szétszedni a valós időben a következő
egy évben egy csomó magnót és rádiót, akkor a virtuális jövőben egy év múlva
kifogyok a róluk szóló cikkekből. Ha lesz annyi eszem (ebben mondjuk még
magam is kételkedem), hogy a nagy darabokkal kezdek, akkor majd ki kell
szednem a kupacból az Orion 449-est. Na ekkor nagyon fogok neki örülni,
hogy hagytam helyet a polcon a jelenleg még a rádió előtt heverő kábeles
kosárnak. Van egy olyan érzésem, hogy ez így, bár kifejezetten előrelátóan
hangzik, de sajnos úgy el fogok róla felejtkezni, mintha sose találtam volna ki!

Tulajdonképpen végeztem a pakolással, hiszen már a dobozokat is visszatologattam
a sarokba, csak mivel még vitt tovább a lendület, így elkezdtem utánanézni néhány,
már csak halványan derengő dolognak. Ilyen dolog például a szekrényke mélyén
rejtőző anyagos fiókok sora. Ezek szerintem egyáltalán nem ide valók, csak
jelenleg még sehol másutt sincs számukra megfelelő hely. Hogy ne
legyen az, hogy újabb és újabb reám váró projectekbe
gondolok bele, gondoltam ránézek az alsó
polcon látható néhány dobozra.

A barna fiókban az audio kazetta készletem egy része hever, a szürkés dobozban
apróbb villanymotorokat tartok, míg a sárgában meglehetősen vegyes a felhozatal.
Miközben sikerült hozzájuk óvatlanul a fényképezőgép kijelzőjére koncentrálva
lehajolnom, egy kissé beletérdelnem a nyitott ajtószárnyba, mely esemény egy
azonnal megválaszolandó kérdést vetett fel. Még pedig azt, hogy: Minek van
egyáltalán ezen a k*rva szekrényen ajtó? Na ekkor történt, hogy a mindössze
néhány pillanattal ezelőtt tett ígéretemmel ellentétben, felkaptam a centit, majd
kiméregettem vele, hogy - a farigcsálós projectek sorát egy újabb tétellel bővítve -
átszerelhető-e ez a két ajtó erről a szekrényről a trafós polcok elé. Ezt amúgy
emlékeim szerint már vagy háromszor is sikerült lemérnem, de még
mindig nem rögzült be, hogy akkor most igen, vagy nem.

Miután hatalmas rutinnal sikerült egy óriásit legyintenem az ajtóátszerelős projectre,
máris azon kezdtem el törni a fejem, hogy mi lenne akkor, ha betenném a korábban
mutatott rádiós magnót ide, vagyis a magnós szekrényembe. Csoda! Már úgy értem,
hogy kész csoda lenne, ha az ide beférne. Miután rájöttem, hogy amit kitaláltam, az
nem megy, menten elkezdtem sorra venni a szekrényben felhalmozott magnóimat.
Kisvártatva a sort a nem itt elhelyezett magnóim követték. Ha mást nem is, de
annyit azért sikerült megállapítanom, hogy még egy jó darabig nem fog
problémát okozni, hogy néhány hetente legyen egy magnós cikk.
Már persze csak akkor, ha méltóztatok végre őket szétszedni.

Na most az úgy van, hogy bár a kábelrendezős project már rég lefutott, de ettől még
hol innen, máskor meg onnan esik ki egy-egy darabka kábel. Az elsőnek előkerülő
hálózati kábel a képen látható átlátszó zacskóban volt, melyet kisvártatva sikerült
színültig megtöltenem. Néhány nap elteltével, mikor legközelebb errefelé evett
a fene, illetve idekergetett a nyári hőség, akkor kiderült, hogy a rendtől már
csak mindössze néhány centi választott el, ugyanis a többi hálózati
kábel a háttérként szolgáló bal oldali dobozban lakik.
Ebből szerintem, ha nem is most, de idővel
biztosan doboz feliratozás lesz...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.